r u ok? ❤{vkook fanfiction}❤

4. rész

* Jungkook szemszöge *

Itt állok Taehyung ajtajában és remegő testét szorongatom, nem hiszem el, hogy tetteim ilyesfajta reakciót váltottak ki belőle. Nagyon sajnálom, hogy ezt tettem vele, bár nem értem miért akad ki ennyire ezen.

- Sss- megsimítom haját majd beljebb lépek az ajtón erősen szorítva Tae-t és becsukom magunk mögött az ajtót- nyugodj meg kérlek.

Végre felemeli fejét átázott pólómról, de nem néz a szemembe, inkább csak az ágyhoz sétát és leül rá.

- Beszéljük ezt meg- súgja alig hallhatóan maga elé.

- Azért vagyok itt- leülök én is és felé fordulok.

- Most min vesztetek össze?- az ujjait tördeli, hogy még véletlenül se kelljen rám néznie.

- Tessék?- értetlenkedem habár tudom mire gondol.

- Miért haragszol ennyire anyukádra?

- Az most mindegy- legyintek- azt beszéljük meg mi történt tegnap.

- Jó- nagyon bőbeszédű ma is...

- Sajnálom, hogy csak úgy letámadtalak, igazából azért jöttem tegnap, hogy elnézést kérnek a "csók" miatt, de te szinte könyörögtél, hogy tegyem azt ami meg is történt. Olyan szemekkel néztél rám aminek nehéz ellenállni.

- Igazán?- végre felemeli fejét és szemembe néz.

- Pont ez az a nézés. Az a nézés aminek nem tudok nemet mondani- ami beindít teljesen, de ezt neki nem kell tudnia. Olyan akár egy cukorkáért könyörgő kisgyerek, azzal a különbséggel, hogy nem gyerek és én se vagyok cukorka.

Egy darabig nézem azt a gyönyörű szempárt, majd elkapom tekintetem és a földet kezdem kémlelni.

Tegnap tényleg csak kihasználtam, de mikor olyan szenvedéllyel csókolt mint még soha senki mintha valami bekattant volna nálam és egyre többet akartam belőle. Többet akarok, de nem lehet. Habár Tae tekintetéből ítélve ő is szeretné azt amit tegnap abba hagytunk, de nem merek megmozdulni.

- Ennyi?- kérdezi.

- Igen, már megyek is- felállok, de nem áll szándékomban elmenni.

- Várj- kezem után nyúl, pont ez az amire számítottam. Ránézek és ő vágyakozással teli tekintettel néz vissza rám.

Visszaülök az ágyra és ismét elveszek tekintetében. Én ezt nem bírom tovább, muszáj megcsókolnom. Ajkait kezdem el nézni majd közelebb hajolok és megfogom tarkóját, közelebb húzom magamhoz.

- Ugyan az a nézés- súgom fülébe.

- Ez biztos jelent valamit- ő is suttog majd ajkait mohón az enyéimre tapasztja. Nagyon jól esik csókja, túl jól. Még soha nem éreztem ilyet senki iránt, különleges nekem, de nem tudom miért. Hiszen ő is fiú, de mégis... csak a csókjaira és puha bőrére tudok gondolni.

Megszakítom csókunkat és nyakához hajolok majd azt kezdem el kényeztetni ajkaimmal és nyelvemmel. Ennek hatására jóleső nyögések hagyják el száját és háta megfeszül. Óvatosan lefektetem ágyára és úgy folytatom.

- Nem kell ezt tenned- suttogja a hajamat markolászva- szánalomból ne tedd.

- Tessék?- felülök és úgy nézek le rá- szánalomból? Szerinted én ezt azért teszem mert sajnállak?

- Mi másért?- horkan fel.

- Azért mert ezt szeretném tenni- csodálkozom őszinteségemen, vajon tényleg ezt szeretném?