Veszett szerelem

A beavatás

Mire Newt és én odaértünk,  a tisztársak  félkörben álltak egy 10 méter magas, emberalakú szalmabála körül. Alby középen állt és szónokolt.
-...mert minket nem lehet bezárni! Meg fogjuk találni a kiutat, és hazamegyünk a családjainkhoz! A VESZETT-et pedig porig fogjuk rombolni! -az utolsó szavakat már szinte üvöltötte, majd egy fáklya segítségével meggyújtotta a bálát. Diadalmas kiáltások harsantak fel, és Alby rám nézett. Egyenesen a szemembe.
-Tisztársak! Mint már azt bizonyosan tudjátok, a legújabb zöldfül egy lány, Mira. Aki egy ujjal is hozzá mer nyúlni az engedélye nélkül, azt még aznap este kitoloncoljuk! Megértettétek?- mindenki engem nézett, hirtelen csend következett néhány apró suttogással vegyítve de senki sem válaszolt.- Azt kérdeztem, MEGÉRTETTÉTEK? - erre már többen is pisszegős "Igen"-eket vágtak oda, majd a tömeg szépen lassan szétszéledt. Mindenki jól érezte magát, táncolt, beszélgetett vagy a kinevezett "arénában" harcolt.  Én a háttérbe húzódtam, és leültem egy farönkre  valamivel messzebb a többiektől. egyedül, és csendben merengtem magamban. Akkor jutott eszembe, hogy mégcsak azt se tudom, hogy nézek ki. Hirtelen szomorúság öntött el, becsuktam a szemem és csak egyszerűen... voltam.  Próbáltam nem gondolkozni, kizárni a fejemből a rengeteg kérdést ami még válaszra várt, és nem gondolni az elvesztett emlékeimre.
Már épp azon voltam, hogy elmegyek zuhanyozni, és lefekszem mielőtt még a többi fiú odajönne, mikor egy hideg kéz tapadt a számra és fogta le a kezeimet. Elfogott a pánik, próbáltam kiszabadulni, és elővenni a kést amit Newttól kaptam, de a titokzatos alak vasmarokkal tartott. Küzdöttem ahogy tudtam, de jóval erősebb volt nálam, semmi esélyem sem volt.
-Nyugalom kislány nem akarlak bántani. Ne ellenkezz, és nem esik bántódásod.-suttogta a fülembe egy mély hang, miközben egy hideg pengét éreztem meg a torkomnál. Ledermedtem, nem mertem megmozdulni.
-Gyerünk, szedd a lábad!- kezdett el hátrafelé húzni,  a házak mögé, de én nem engedtem. Nem hagyhatom hogy az első nap, az én tiszteletemre tartott bulin elraboljon valaki és megerőszakoljon. Úgy tettem mint aki engedelmesen vele megy, majd egy jól irányzott rúgással megcéloztam a férfiasságát. Az én balszerencsém, hogy mellé rúgtam, ő kitért a lábam elől. Ellenben én éreztem fájdalmat, amikor hirtelen megvágta a vállamat a pengével. Ha nem tartotta volna még mindig a számon a kezét, biztos felsikítottam volna.
-Én megmondtam hercegnő. Túl szép vagy ahhoz hogy csak úgy elengedjelek. Ma este így vagy úgy,  de az enyém leszel.-suttogta a fülembe majd perverzül felröhögött.
Aztán egy pillanat alatt, a nevetése végeszakadt, és elengedett. Elugrottam amint lehetett, megfordultam, és láttam, hogy a  támadóm a földön volt vérző fejjel, mellette pedig Newt és... és Minho. Minho a zaklató mellkasán térdelt és ököllel ütötte, Newt pedig egyből odajött, átkarolt és elfordította az arcom, hogy ne kelljen látnom ami épp történt. Véletlenül megérintette a mély vágást a vállamon, mire én felsikkantottam fájdalmamban. Egyből lenézett rám, és látta hogy véres a vállam illetve már az ő keze is.
-Mi a... ezt is Ben tette veled igaz? Ezt nem ússza meg. Holnap este kitoloncolják. -mondta Newt dühösen. Nekem két nagy könnycsepp gördült végig az arcomon, mire Ő odanyúlt, és a hüvelykujjával letörölte.
-Ne haragudj Mira. Nem szabadott volna egyedül hagynalak. Ez az egész az én hibám.-mondta halkan.
-Nem Newt! Dehogy is a te hibád. És különben is, időben érkeztetek szóval nem történt semmi.-mosolyogtam rá erőtlenül, mire ő nyengéden megölelt.
-Jaj te lány... gyere menjünk, keressünk kötszert a kezedre!

Elmentünk a kóroncok házába, Newt leültetett egy székre, amíg ő kötszert keresett.
-Igazán nem kéne, nem olyan nagy vágás.-mosolyogtam rá, de ő rendületlenül keresgélt tovább. Kinyitott minden szekrényajtót, és kihúzott minden fiókot mire végül megtalálta. Amíg pedig ezt csinálta, én... gyönyörködhettem a látványban.
Magas volt, nálam egy kicsivel magasabb, izmos, de nem az a túlgyúrt alkat. Haja kócos volt, de még ez is jólállt neki. -Mira! Figyelsz te rám egyátalán?- nevetett, majd megfordult.
-Öhmm.. igen, persze! Mit is kérdeztél? - erre Newt mégjobban nevetett, én pedig fülig pirultam. Aztán a kötszerrel és fertőtlenítővel a kezében odajött mellém.
-Azt kérdeztem, hogy hogy tetszik a szoba. Tudod, mondtad hogy megszeretnéd nézni.
-Ó, igen, igazad van. Nagyon szép.- mondtam, majd elgondolkodva körbenéztem. A vesszőfalak előtt polcok és szekrények voltak, tele gyógyszerekkel, injekciós tűkkel, kötszerrel és még sok más ilyesmivel. Jól éreztem magam közöttük.
Itt döntöttem el, hogy én itt szeretnék majd dolgozni.
-Newt, van rá esély hogy kóronc lehessek? - böktem ki hirtelen. Meglepődve nézett rám, aztán elgondolkozott.
-Végülis... megkérdezem holnap az Elöljárót, rendben?- kérdezte majd rámmosolygott.
-Rendben.
-Na hadd nézzem azt a vágást.. - A fiú dühösen és szomorúan nézte a sebemet, majd fogott egy kötszertdarabot és fertőtlenítőt öntött rá. Finoman megfogta a kezemet, és  rá akarta tenni a vágatra az anyagot, de istenemre mondom, az a cucc nagyon csípett. Egy halk sikkantás kíséretében elrántottam a karomat és véletlenül kivertem a kezéből a fertőtlenítős üveget. Földöntúli sebességgel még a levegőben elkapta, belefagytunk ebbe a pózba 2 másodpercig, aztán mind a ketten egyszerre fújtuk ki a levegőnket.
Egymásra néztünk, és kiszakadt belőlünk a nevetés.
-Ne haragudj nem volt szándékos, de bököttül csípett az a cucc!-mondtam nevetés közben.
-bököttül?- nézett rám mosolyogva.- máris felvetted az itteni szójárást?
-Végülis annyira nem szörnyű..-mosolyogtam rá vissza. - na jó, most megerőltetem magam, csináljuk.
-Csináljuk? - nevetett rám Newt, mire megint elvörösödtem.
-Nem úgy értettem te hülye!
Mindketten nevettünk, aztán Newt óvatosan  bekötözte a vállamat.
Beszélgettünk még egy kis ideig, aztán indulni készültünk, mikor az ajtó kinyílt és egy abszolút nem várt személy lépett be rajta.