Veszett szerelem

Az Eredmény

Minho felvonta a fél szemöldökét amikor meglátott minket Newttal kéz a kézben, majd csak flegmán szólt hozzánk.
-Megvan az eredmény.
A mosolyomat nem tudta letörölni az arcomról, hiszen 5 perce történt meg az, amire azóta vártam, hogy megvannak az emlékeim. Kicsit megszorította a kezemet bíztatásképp, és én is megszorítottam az övét, majd beléptünk Minho után a gyűlésterembe.
Bárhogy szerettem volna, nem sok mindent tudtam leolvasni az Elöljárók arcáról. Mivel én a hátsó sorokba voltam "száműzve", így muszáj volt elengednem Newt kezét. Még egyszer utoljára egymás szemébe néztünk, majd elfordult, és Albyhoz ment. Én is leültem hátul, és csak csendben vártam mi fog történni. Alby egy kisebb emelvényhez fordult, összerendezte a papírjait amiket a kezében tartott, és megköszörülte a torkát, ezzel csendet teremtve. Hirtelen egy emlékkép úszott a szemeim elé, de ahogy jött, ment is tovább. Éles fájdalom hasított a fejembe, és azzal a lendülettel elfelejtettem a képet. Tudtam, hogy ez a jelenet emlékeztet engem valamire, de fogalmam sem volt, mire. Ábrándozásaimat Alby szakította félbe, aki közben megkezdte az "ítélethirdetést".
-...Az itt összegyűlt Elöljárók szavazatai alapján a döntésem a következő. Holnap este pontban 22:45-kor a Keleti-Kapuban összegyűlünk, és a Sirató-odúhoz megyünk. Minho és Thomas beütik a kódot, és kijutunk innen. Minden tisztársnak fegyvert adunk, és együtt megbírkózunk az esetleges Siratókkal, addig is holnapig felkészülünk. Pakoljatok össze minél több élelmet, vizet, és fegyvert mert nem tudhatjuk mi lesz odakint. Aki túl gyáva ahhoz, hogy kockáztasson, maradjon itt, ne lassítson le minket. A döntésem végleges. -fejezte be Alby. Az arcokon vegyes érzelmek voltak, valaki örült, valaki hitetlenkedett de olyan is volt, aki csak üres tekintettel bámult a helyén ülve. Amint Alby végzett, mindenki a mellette lévőhöz kezdett el beszélni, és az emberek lassacskán kiszivárogtak a teremből.  Én idegesen felálltam, és a vezérhez indultam, előbb kerülgetve majd fellökve az utamban álló tisztársakat.
-Alby! Ezt nem engedhetjük meg magunknak! Még ma este el kell mennünk!-álltam vele szembe, csípőre tett kézzel, mire ő unott hangon válaszolt, nem is rám figyelve. Valószínűleg már tizedjére ismételi el ugyanazokat a szavakat.
-Ahogy mondtam, a döntés végleges, indulás 22:45, ha nem tetszik maradj itt...-mondta szemforgatva, és már épp elakart mellettem menni, de én beálltam elé.
-Alby, te egyátalán nem figyelsz rám! Még ma este el kell mennünk, nem hagyhatunk még egy embert...
-Nem Mira, te nem figyelsz rám! Te már vagy a századik vagy, aki idejön reklamálni, de engem ez egyátalán nem érdekel! Amit mondtam, megmondtam. -kiabált rám hirtelen, szemei villámot szórtak, aztán elviharzott. Én csak álltam ott lefagyva, mikor valaki hátulról megfogta a kezeimet.
-Ne aggódj, csak ideges ez az egész ügy miatt. Majd lenyugszik.-suttogta Newt a fülembe. A tarkómon éreztem a meleg levegőt amit kifújt, és jóleső bizsergés futott végig a bőrömön. Hátraperdültem és a nyakába ugrottam. Összekulcsolta a kezeit a derekamnál, és magáhozhúzott. A szemeibe néztem, ő elmosolyodott, és megcsókolt. Itt meg kell jegyeznem, hogy hihetetlenül jól csókolt. Nem olyan vad volt, amit csak a vágy irányított, inkább egy lassú, szerelmes csók. Percekig álltunk így, mikor végre el tudtuk engedni egymást.

Egy órával később már majdnem mindent összepakoltam a kóronc-házba, amire szükség lehet az út során. Hoztam rengeteg kötszert, fertőtlenítőt, nyugtatót, meg az alap elsősegélydobozomat. Továbbá még a táskámba bepakoltam pár ruhát, és Kala összes kajáját, hisz' nem tudhatjuk mi vár ránk odakint. Amikor végeztem, kimerülten leültem a kedvenc ablakomba, és csak figyeltem a tisztársakat. Az Elöljárók már közölték a beosztottjaikkal a terveket, és bár a legtöbb embernek nem volt ellene kifogása, voltak akik amellett döntöttek, hogy maradnak.
Még mindig dühített, hogy holnapig kell várnunk. Simán elmehetnénk ma este is, de nem, nekünk feltétlenül maradnunk kell még egy napot. Persze megvolt bennem a félelem, hogy mi van ha pont engem visznek el, de most már jobban érdekelt, a barátaim sorsa. Mi van, ha Tommyt viszik el? Vagy ha Minhot, vagy Chuckot, vagy éppen Newtot?
Azt nem élném túl. Akkor utánuk futnék, és minden egyes bökött siratót megölnék.
-Mira! Már 10 perce vége a munkaidődnek, hogyhogy még itt talállak? -lépett be a mindig mosolygós Jeff, mire ugrottam egyet ülő helytemben.
-Jeff! Jézusom de megijesztettél!- pattantam fel, majd zavaromban leporoltam a ruhámat, és elkezdtem pakolászni a holmijaimat.
-Ne haragudj, nem volt szándékomban. -nevetett.-Szóval? Mi jót csinálsz?
-Én csak... pakolok. Jössz velünk holnap?
-Igen, már bököttül elegem van ebből a helyből. Még a siratók gyomrába is szívesebben lennék, mint itt. -kacagott tovább, mire én is elmosolyodtam.
-Értem. És te mit keresel itt? Azt hittem egy időben végzünk a munkával. -kérdeztem elgondolkodva.
-Igen, csak még nem volt kedvem kimenni. A tisztás most meg van őrülve. 2 táborra omlott az egész, mégpedig aki elmegy és aki marad. Semmi kedvem nincs veszekedni. Tudod... nem értem azokat, akik itt maradnak. Oké, hogy félnek attól ami odakint van, de itt a biztos halál vár rájuk, nem? Odakint legalább lenne esélyük.-mondta csalódottsággal a hangjában Jeff, miközben még mindig az ajtóban állt és a földet bámulta. Annyira megsajnáltam, hogy nem tehettem mást, odamentem és szó nélkül megöleltem. Először meglepődött, majd visszaölelt. Pár másodperc után hátralépett.
-Nekem most mennem kell, még sok mindent kell összepakolnom. Köszönöm hogy meghallgattál.-mosolygott rám a fiú, majd elment.
Egy kis időre volt szükségem, így felmásztam a kilátóba. Épp ment le a nap, így tudtam, hogy bármelyik pillanatban visszajöhetnek a futárok. Nem értettem miért kellett még arra a pár órára is kimenniük de mindegy, az ő dolguk. Ahogy gondoltam, pár perc múlva be is futottak, élükön Minhoval. A fiú véletlenül látott meg engem, és rajtam maradt a tekintete. Integettem neki, ő pedig egy pár másodperc után bizonytalanul visszaintett. Én őszintén nem értem mi baja lehetett neki, de legalább már próbálkozik, és ez nekem bőven elég.
Minho egyből Albyhoz futott, akinek az arcán rémült arckifejezés jelent meg. Newt és Thomas is csatlakozott hozzájuk, de ők hátra is hőköltek a hír hallatán. Addig bírtam, lemásztam a kilátóból, és odarohantam hozzájuk.
-Mi történt? -kérdeztem mindannyiójuktól, de pár pillanatig senki sem válaszolt. Aztán Thomas rámnézett, és csak szimplán annyit mondott:
-Még ma este el kell mennünk.