Veszett szerelem

Változások

3 héttel később

Az a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Mira a többieknél korábban kelt fel, megetette Kalamajkát, majd megnézte a napfelkeltét. A tisztás kis kilátójából minden nap jól láthatta a  fényes korongot, ami úgy elkápráztatta őt. Azonban az a nap más volt. Nem tudta megmondani miért, de nem ugyanolyan, mint addig. Rossz előérzete volt.
Mira nem foglalkozott a dologgal, hiszen nyilván csak beképzeli magának a rosszat. A kilátóból látta, hogy már több tisztárs is felébredt, látta Chuckot aki Kalával játszott éppen, látta Thomast és Minhot beszélgetni, és a futárokat ahogy gyülekeznek a még zárt kapukban. Lassan felébredt a Tisztás, és mindenki a dolgára indult.
A kapuk kinyitódtak, a futárok elmentek, mindenki dolgozni kezdett, tehát a lány is munkához látott. Most, hogy hivatalos kóronc lett, nagyon odafigyelt a dolgára, minden napját teljes koncentrációval végezte, ám aznap más volt.
Mirát eltöltötte az izgatottság, és hiába próbált, nem tudott teljesen odafigyelni a munkájára. Ezért közben kapott is pár nem túl kedves bíztatást Clinttől, de nem érdekelte. Az a nap különleges volt.

Aznap volt egy hónapja, hogy a tisztásra érkezett.

Ez azt jelentette, hogy a dobozban felküldenek ellátmányt, és egy új tisztársat.
Mira agyában megválaszolatlan kérdések kezdtek el cikázni, például hogy az illető fiú lesz-e, vagy lány? Ő személyesen azt remélte, hogy felküldenek mellé mégegy lányt, mert bár a tisztársak nagyon rendesek voltak, mégis egyedül érezte magát a sok fiú között.

-Mira! Te bökött figyelj már oda! Majdnem lidokaint fújtál a sebre betadin helyett! Mi van veled?! - kiáltott rám Clint elrántva az előttem ülő építőtől. Lenéztem a kezemben tartott gyógyszerre; igaza volt, ha nem rántott volna el, rosszul kezeltem volna a beteget.
-Én.. ő.. ne haragudj, igazad van... mostantól jobban odafigyelek.. -szabadkoztam, és már fordultam is a fertőtlenítőért.
-Ajánlom is! Mégegy ilyen, és egy hétig ki vagy rúgva! -nézett rám az elöljáró. Szemei szikrákat szórtak, bár megtudtam érteni. Túlságosan izgatott vagyok, és nem figyelek oda. Ha így folytatom, nem lesz jó vége, és különben is, ma jó formában kell lennem. Newt meghívott piknikezni a tuskókhoz. El se hittem mikor odajött hozzám egy szál százszorszéppel, és megkérdezett. Én fülig pirultam, ő pedig mosolyogva,  meleg barna szemeivel a tekintetemet kereste. Végül (evidens, hogy) igent mondtam. Már nem volt messze a munkaidő vége, így egyre izgatottabb lettem emiatt is, illetve a doboz ügye se hagyott hidegen. Tommy elmagyarázta, hogy amikor a fémketrec jön, mindig megszólal a piros sziréna, így minden apró neszre a kijárat felé néztem.
Az eltelt 2 hétben megfigyeltem a tisztársakat.
Tommy az egyik, ha nem a legjobb barátommá vált, meghallgatott és ő is kibeszélhette a bajait nekem. Amikor visszaért az útvesztőből, lejegyezte a térképeit, és evett a többi futárral, mindig hozzám jött oda. Rengeteg időt töltöttünk együtt, és végül megbeszéltük, hogy ezentúl mindig ő alszik a mellettem lévő ágyban. Megbíztam benne.
Chuck nem igazán változott, ő az első perctől fogva ugyanolyan maradt. Ha ránézek, egy kifogyhatatlan varázsdoboz jut eszembe ami megállás nélkül csak mondja és mondja a magáét, de ő pont ezért szerethető.
Minho... rajta nehéz kiigazodni. Azóta is Princess-nek szólít, már ha egyátalán beszélünk. Többször is próbáltam hozzá odamenni, de mindenféle apró kifogásokkal lerázott. Valamiért folyamatosan kerül, én pedig nem tudok vele mit kezdeni. Azért remélem, hogy ez nem tart így örökké... mármint amíg kijutunk innen.
És Newt? Nos.. az érzéseim változatlanok. Azt hiszem az utóbbi időben egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Mivel ő Alby jobb keze, így munka után sincs sok szabadideje, de amikor mégis van, mindig odajön hozzám. Általában együtt járunk reggelizni és vacsorázni, úgyhogy ilyenkor kibeszéljük a világot, és ebbe gyakran annyira belefeledkezem, hogy minden bajomat szélnek eresztem. Mindig is úgy éreztem mintha az elmémet nehéz és égető láncok fognák körbe, olyanok, mint a honvágy, vagy csak szimplán a tudata annak, hogy be vagyunk zárva, és hogy mennyi minden hiányzik nekem. Ha viszont vele vagyok, akkor ezek a láncok semmivé lesznek, én pedig felszabadulok a bajok alól.
Pontosan ezért vártam a mai napot is. Newt elmondta, hogy a zöldfüleket Albyval mindig felosztották maguk között, tehát neki csak minden 2. újoncot kell körbevezetnie. Ez voltam én egy hónapja, szóval most a vezéren a sor így Newt szabad lesz munka után.

Már csak 10 perc volt vissza a munkaidő végéig. Elfutottam egy fertőtlenítőért, majd a berögzött mozdulatokkal elláttam az előttem ülő építő karját. Izgatott voltam. Állítólag a dobot minden hónap ugyanazon napján, sőt ugyanabban az órában érkezik. Az az óra ez volt. A "kórteremben" ahol voltam, egy óra kattogott a falon. 17:47-et mutatott, én pedig egyre idegesebb  lettem. Mostmár bármelyik pillanatban megérkezhet.  Elpakoltam a fertőtlenítőt, a kötszert és a tapaszt, és épphogy becsuktam a szekrényajtót mikor meghallottam egy szirénát.

A szirénát.

Felkaptam a fejem, Clintre néztem, aki szemforgatva bólintott én pedig kirontottam az ajtón. Sebesen szedtem a lábaimat, futva a doboz felé, és a távolság egyre csökkent. Az elsők között értem oda. Newt is ott állt már, úgyhogy fújtatva odaálltam mellé.
-Izgulsz?-kérdezte.
-Nem is tudod mennyire.-válaszoltam. Körülöttünk egyre gyülekeztek a tisztársak, köztük Alby, Chuck, bár Thomas és Minho az útvesztőben voltak még. A másodpercek kínzó lassúsággal teltek, mikor a piros villogó sziréna végre kialudt. Alby előrelépett, és felnyitotta a doboz tetejét. Fém csikorgott fémen, és a ketrectető szép lassan rálátást nyújtott a lejjebb lévő térre.
Aztán a pillanatok összeolvadtak. Mindenki hátraugrott, az arcokon jeges rémület suhant át. Senki nem készült fel arra, ami odalent várt minket.
A dobozban össz-vissz egyetlen összegyűrt cetli volt.
Alby leugrott, sápadt arccal felvette a papírgalacsint, és széthajtogatta.
Vagy fél percig nézte szótlanul, pedig csak 3 szó állt rajta:

LEJÁRT AZ IDŐ