Az éhezők viadala: Prim

3. Fejezet: Tanuljuk meg megbecsülni az életet(*)

Note: Ez a fejezet már az újraírt változatról van fordítva.  

Vége van. Meg fogok halni. Talán találkozok majd Apával. Igen, ez kellemesnek hangzik. Igazán kellemesnek.

Nem tudnak a kiválasztottak sok mindent tenni, amikor a Békeőrök a Törvényszék épületébe vezetik őket. Emlékszem, hogy az előző években volt, aki megpróbált elfutni, de senki nem járt sikerrel. Nem merem megkockáztatni. Peeta és én szelíden követjük őket az épületbe, mint a bárányok a vágóhídon.

A kettőnket különböző szobákba vezetnek, és én kiélvezem azt a kevés nyugalmat, amit kapok, mielőtt üdvözölnöm kellene az emberek és el kéne köszönnöm tőlük. A szoba nagyon díszes, van benne egy vastag szőnyeg, puha székek és egy kanapé. Nagyon ikonikus, de tényleg, hogy a Kapitólium szép ruhába öltözteti a kiválasztottakat, mielőtt a halálukba küldené őket. Nem csak ez, hanem az is, hogy ha a dolgokat eladnák ebből a szobából, ebből az átkozott szobából, amit évente egyszer használnak, a bevételből a Körzet összes lakóját meglehetne etetni. Nagyon elromlott ez a világ, amiben élünk. A gyökeréig romlott, és nincs semmi, amit tehetnénk ellene.

A kanapén ülve képtelen vagyok élvezni a dús bársonyt. Végig futnak az ujjaim a puha felületen, de az elmémet kitöltő gondolatok messze nem kellemesek.

„Maradj nyugodt, Prim, ne sírj. Erősnek kell maradnod." Mondom határozottan magamnak. „Olyan erősnek, mint amilyen Katniss."

. . .

Az első látogatóim Katniss és Anya. Magukkal hozták Kökörcsint is, akit szorosan megölelek. Könnyek gyűlnek a szemembe, és ez alkalommal nem próbálom visszatartani őket. Hagyom, hogy kifolyjanak szegény Kökörcsinre, majd a dús bársony kanapéra. Katniss leül mellém, és az ölelésébe húz, majd Anya letérdel a padlóra és mindnyájunkat körülölel a kezével. És így hát, öleljük egymást utolsó alkalommal.

„Talán nyerhetek." Suttogom halkan, de csak azért, mert ez tűnik udvariasnak. Tudom, hogy nemsokára halott leszek. Ez kétség kívül így lesz, és Katniss és Anya nem találja a megfelelő szavakat. Kökörcsin szeretetteljesen dorombol, és megnyalja az arcomat.

„Talán" Mondja Katniss erőtlenül, Anyára néz, majd vissza rám. A szemei szürkék. Pont, mint Apáé. „Lehet, hogy kicsi vagy, lehet, hogy gyenge vagy, de okos vagy, és egy elég jó gyógyító. Ne hagyd, hogy bármi elbátortalanítson!" De minannyian tudjuk, mindannyian tudjuk, de nem merjük kimondani, hogy ez a végső búcsú. Nincs visszaút.

„Tudom Katniss, tudom." A hangom épp, hogy hangosabb, mint a suttogás.

Anya felemeli a kezeit, és közéjük fogja a fejem, lehajtja, hogy egyszinten legyenek a szemeink. „Primrose. Annyira, annyira szeretünk. Ezt soha ne felejtsd el."

A könnyek kicsordulnak a szeméből, én pedig olyan erősen tartom, mintha ez jelentené az életet. Annyira fáj az otthonunkra gondolni, ami valamikor két szülő és két gyerek szeretetével és örömével volt tele, és ami most már csak egy szülőnek, egy gyereknek, egy kecskének és egy macskának nyújt menedéket. Erre túl fájdalmas gondolni.

„Prim, hiszek benned. A reményem hozzád van tűzve. Nézd meg az aratásokat, szerezz szövetségeseket. Ne... ne hagyd, hogy a Viadal legyen az utolsó, fájdalmas emléked. Prim, a Kapitólium egy gyönyörű hely. Élvezd ki értem, Anyáért. Apáért. És a szépségeddel, és ártatlanságoddal biztosan szerezni fogsz szponzorokat is. Élvezz ki minden ajándékot, amit kapni fogsz. Ne felejtsd el, mennyire szeretünk.