Az éhezők viadala: Prim

18. Fejezet: Claudius Templesmith bejelentése

Megöltem valakit. Megöltem valakit. Még mindig sokkos állapotban vagyok. Megfordítom a fiú testét és elveszem tőle a hátizsákját, mielőtt a légpárnás hajó elvinné a testét. Aztán vissza megyek Noah-hoz. Ne! Miért kellett meghalnia?!

"Noah" A holtteste fölött sírok. "Ne, ne!"

A pólómba harapok, hogy halkítsam a sírásomat. Valaki akár meg is tudna ölni most. Csak sírok és sírok, aztán hallok valakit mögöttem. Megfordulok és felé emelem a lándzsát, de leengedem, amikor meglátom, hogy csak Rue az. Fél.

"Oh, csak te vagy az" Mondom megkönnyebbülve.

"Oh Prim! Mi történt?" Kiált fel, miközben Noah holttestét nézi.

"Nem tudom! Ott volt Marvel, és... és lándzsával leszúrta Noah-t. Olyan dühös voltam, én... én megöltem őt! Mindketten ártatlanok voltak, Noah és az... a másik fiú. Nem kellett volna meghalniuk" Zokogok.

"Oh Prim... Annyira sajnálom." Mondja Rue, miközben erősen magához ölel.

És pár percig nem figyelünk arra, hol vannak a Hivatásosok, vagy bármi ilyesmi, én sírdogálok, Rue pedig nyugtatgat.

"Nos... tovább kéne lépnünk" Mondja Rue.

"Ja... tényleg. Átvitt és szó szerinti értelemben is."

"Menjünk, szükségünk lesz vízre. Főleg te, sok vizet veszítettél abban a könnyekben."

Bólintok a könnyeimet törölve. Egy pillanatig a kezem megáll az arcomon, és a mécses majdnem eltörik megint. De megállítom magam, és kiveszem Nyuszit. Ölelgetem őt egy kis ideig. A bundája puha, és a színe, mint a hóé. Lerakom, hogy a vízhez vezessen minket. Követjük, közben a cipőben lévő ételt esszük, és mint mindig, most is a jó helyre vezet bennünket. Ez alakalommal egy tóhoz. Sok vizet iszok, valamint az arcomat is megmosom, amit megszárad könnyek borítanak. Utána úgy döntünk, átnézzük, mink van. 

"Két nyúl."

"Diófélék, bogyók és más étel."

"Egy lándzsa."

"Egy tégely kenőcs."

"Egy csúzli."

"Néhány kavics."

"Marvel hátizsákja."

"Ennyi, nincs több."

"Hát, úgy gondolom, több ételre lesz szükségünk, mármint normális ételre. Nem diófélékre és bogyókra." Mondom.

"És egy másik csúzlit is csinálnunk kéne, biztos, ami biztos. Noah cipőjének fűzői még mindig megvannak." Ajánlja Rue.

"Oké, osszuk fel a munkát. Én megcsinálom a csúzlit, te magaddal viszed a lándzsát és a csúzlinkat, szerezz még guvatokat, vagy más ételt."

"Jó terv, de nem fogunk tudni megsütni semmit sem."

"Oké, akkor mi az ötleted?"

"Azok a tojások, amiket múltkor ettünk, megtölthetnek minket. Mogyorók meg ilyenek úgyis vannak nálunk."

"Oké, akkor először csináljunk még egy csúzlit, esetleg gyűjtsünk pár követ, aztán hagyjuk, hogy a nyulak elvezessenek minket a folyamhoz, és reméljük, hogy találunk még tojást."

"Jó tervnek hangzik."

Az alkonyat beálltával már sikerült minden mára kitűzött célunkat teljesítenünk.

"Jó nap volt  a mai." Mondja Rue. Megvonom a vállam.

"Bárcsak ne halt volna meg Noah." Mondom.