Az éhezők viadala: Prim

14. Fejezet: Halálra csípve

"Mik azok?!"

"Nyomkövető vadászdarazsak" Válaszolja Rue. Hallottam már róluk. Egyetlen csípésük halálos lehet. Ha szerencséd van csak megőrülsz, de életben maradsz. Bár talán ez rosszabb.

"Meg fognak ölni minket?" Kérdezem pánikban.

"Nem tudom!" Kiáltja Rue.

"Hát, akár fegyverként is használhatnánk. Ledobhatjuk a Hivatásosok táborára." Mondom. Rue megfontolja az ötletet.

"Nem lenne az túl hangos, amikor levágjuk a fészket?"

"Oh igen ez igaz... a himnusz! Akkor lesz esélyünk" Mondom.

"Oké. Csináljuk." Egyezik bele Rue. Hamarosan felszólal a himnusz. Nem is figyeljük az arcokat. Előhalásszuk a kést és elkezdjük fűrészelni azt az ágat, amin a kaptár lóg. Előre és hátra, előre és hátra; elég nagy falat ez számunkra, de mivel ketten is dolgozunk rajta, már majdnem készen vagyunk, amikor elhallgat a himnusz.

"Na?"

"Fejezzük be holnap reggel, fáradt vagyok"

"Ja, oké. Viszont hogy fogunk aludni?"

"Oh, csak óvatosnak kell lennünk."

"Oké, nagyon fáradt vagyok, muszáj lesz aludnom."

"Igen"

Mindketten pár ággal lentebb jövünk, hogy biztosak legyünk abban, hogy nem csípnek meg minket a darazsak. Meglepődök a kis ejtőernyő láttán, ami ránk vár.

"Haymitch!" Jelentem ki suttogva. Kinyitom és egy kis dobozka kenőcs van benne.

"Köszönöm Haymitch" Mondom és leszedem a fedőt. Felhúzom a nadrágomat annyira, hogy láthatóak legyenek az égéseim és Rue óvatosan bekeni. Kellemes érzése van és a lábamban lévő fájdalom hamarosan megszűnik.

"Nagyon vigyáznunk kell erre a cuccra." Mondja Rue, miközben visszarakja a fedőt, és a dobozkát a cipőbe teszi.

"Persze, de most inkább aludjunk"

"Természetesen"

"Jó éjt Prim"

"Jó éjt Rue"

A következő reggel, amikor felébredek észreveszem, hogy csodával határos módon a fán maradtam. És Rue is. Nagyon óvatosan megrázom, nehogy leessen. Amint kinyílnak a szemei ezt suttogom:

"Óvatosan. Egy fán vagyunk"

Rue bólint és óvatosan felkel. Tegnap este a cipőt egy Y alakú elágazáshoz rakta, ahová beékelte. Ránt rajta egyet és kijön.

"Oh igaz is, Nyuszi" Mondom és a zsebembe nyúlok, mert oda raktam este.

"Szóval... készen állunk arra, hogy levágjuk a fészket?" Kérdi Rue.

Lenézek. Ártatlan embereket fogunk megölni. Ez nagyon zavar. Még Peeta is ott van. Veszek egy mély levegőt.

"Megmenthetjük legalább Peetát?" Kérdezem.

"Hogy?"

"Hát nem tudom, esetleg rádobhatnánk egy kis követ vagy valami"

"Felébresztheti a többieket."

"Hát akkor magamnál tartom a követ és pont azelőtt, hogy ledobnánk a fészket, rádobom, így csak egy kicsivel lesz hamarabb figyelmeztetve."

"Rendben"

Így hát Rue és én újra elkezdjük fűrészelni az ágat. Azt figyelembe véve, hogy mennyit csináltunk tegnap, már igazán nincs sok hátra. Hátra, előre, hátra, előre. Aztán amikor úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban leeshet, célzok és dobok és pont ott érkezik célba ahová céloztam, Peeta karján. Nagyon megkönnyebbülök, hogy nem kelt zajt, csak felül és zavarodottan néz. Felnéz és szemkontaktus létesít velem, majd Rue-val, aztán a fészekre néz, majd kikerekedik a szeme.

"Fuss!" Tátogom és levágjuk az utolsó darabot, ami még tartotta a fészket, és az leesik a talajra. Még mindig látjuk Peetát, de épp elfut. Cato az első, aki felébred.

"Futás!" Üvölti és elkezd futni. Clove követi, mögötte Marvel. Glimmer és Marina túl későn ébrednek fel. A nyomkövető vadászdarazsak megcsípik őket. Glimmer próbálja őket elhessegetni, miközben erősen rángatózik, majd leesik a földre. Felszólal az ágyú. Marina még képes néhány méterrel arrébb menni,  de végül ő is elesik, és megint megszólal az ágyú. A többi darázs elrepült, hogy kövesse, azokat, akik elfutottak, így Rue és én biztonságban vagyunk.

"Hát ez..."

"Ijesztő volt!"

"Rémítő!"

"Halálos!"

"Undorító!" Mondom, amikor meglátom Glimmer élettelen holtestét a földön heverni. Nagyon felpuffadt, és zöld színű valami folyik ki belőle ott, ahol megcsípték.

"Hát, mennünk kéne" Mondja Rue.

"Egyetértek!"

"Ugh! Ez a cipő egyre nehezebb!" Jelenti ki Rue. Lemászunk a fáról, Rue a cipővel, én pedig Nyuszival. Glimmerre nézek és nagyon csábítónak tűnik. Elvihetnénk a cipőjét és aztán elmehetnénk. 

"Rue, vigyünk még egy cipőt." Mondom. Glimmer felé néz.

"Oké, de legyünk gyorsak. A Hivatásosak vissza fognak jönni értünk." Hallom Rue válaszát.

"Gyors leszek" Közlöm és elindulok. Nem épp csodásan néz ki, de állandóan betegekkel foglalkoztam, szóval láttam már rosszabbat is. Megrántom a cipőjét, de nem működik. Épp kikötném a cipőfűzőjét, amikor hangokat hallunk felénk közeledni. Peeta az.

"Mit csináltok itt! Fussatok!" Kiáltja. Egy utolsó rántással sikerül leszednem a cipőt. Rue és én össze vagyunk zavarodva, képtelenek vagyunk erre logikus magyarázatot találni. De ettől függetlenül, úgy teszünk, ahogy mondja. Futunk. Úgy futunk, mintha nem lenne többé holnapunk, ami akár igaz is lehet. Úgy tűnik, mintha az elmúlt napokban folyamatosan csak futottunk volna, de túl kell élnünk. Egy pillanatra megállunk, hogy Rue átrakhasson néhány dolgot abból a cipőből, amit ő cipel az enyémbe. Aztán megint futunk. Amikor legközelebb megállunk, kavicsokat találunk, és párat lőszerként a csúzlihoz a cipőbe helyezünk. Ez után csak futunk, futunk és futunk.

A/N: Remélem ez a fejezet is tetszik, és ne felejtsetek el ránézni a legújabb fordításomra, amit ezen a linken találhattok meg, vagy a profilomra kattintva. :) 

https://www.wattpad.com/story/156451873-k%C3%A9t-banda-%C3%A9s-egy-arany-l%C3%A1ny-two-gangs-and-a-golden