Az éhezők viadala: Prim

Epilógus

*POV.: Prim*

A vonat előre-hátra rázkódik, miközben a állomáshoz ér. Visszaértünk. Visszaértünk a 12-es Körzetbe.

Készen állok arra, hogy lássam, mi történt? Hogy lássam, mi történt azokkal, akiket ismerek. Barátokkal, a szomszédaimmal, és a Zugba járó emberekkel? Oh, és mi van az anyukámmal? Biztos halálra aggódta magát, de ugyanakkor biztos nagyon megkönnyebbült.

A vállam rázkódik, és amikor hátranézek, látom, hogy Peeta mögöttem áll, a keze a vállamon van, és egy mosollyal próbál megnyugtatni; Katniss mögötte áll, a haja hagyományosan befonva, mosolyog és a fejével jelezve sietett ki. Miközben felállok, rájövök, hogy a Viadal nem csupán rosszat okozott az életünkben, össze is hozott bennünket. De sosem tudhatod mi jár a fejükben.

Effie-vel és Haymitch-csel az ajtónál találkozunk, és az izzadt tenyereimet összedörzsölöm, hogy ezzel is nyugtassam az idegeimet.

"Minden rendben lesz. Csak mosolyogj és integess!" Suttogja Katniss, és meg akarok fordulni, hogy megöleljem, de nem tudok mozdulni. Hogy csinálja azt, hogy tudja, hogyan kell mindenkit a lehető legegyszerűbben lenyugtatni, és hogy csináljon egy rossz helyzetből jót?

Az ajtók kinyílnak, és életemben először nem vagyok rá felkészülve. A kiválasztott társammal, Peetával együtt lépünk ki, Katniss követ minket, utána Effie és Haymitch jön, majd a sytlistjaink, Cinna és Portia. Még nem mondtam köszönetet Cinnának, oh milyen szörnyű kiválasztott vagyok.

Másodpercek leforgása alatt a csendes tömeg hirtelen éljenzésbe kezd, és nem sokkal később észreveszem anyát, aki Gale mellett áll, és remélem Katniss is észreveszi őket. Anya arcára egy halvány mosoly ül ki, ezzel szemben Gale integet nekünk és csatlakozik az éljenzőkhöz, mosolyog felénk, és olyan szavakat tátog, amiket nem értek meg. Hátrafordulok és észreveszem, hogy Katniss válaszol neki.

Miután a tömeg eloszlik, a Békeőrök a régi házunkhoz kísérnek, és közlik velünk, hogy kezdjünk el pakolni, mert a Győztesek falujába költözünk, és a szívem kihagy egy ütemet. El kell hagynunk az otthonunkat, és mindent amit valaha is kedveltünk? Persze megtarthatunk dolgokat, de azért az még sem ugyanaz.

Felemelek egy régi képet Apáról, és attól mert fiatal voltam, amikor meghalt, tragikus volt elveszíteni az apafigurámat. "Katniss", suttogom óvatosan, hogy Anya ne hallja meg.

Hallom, ahogy a cipője kopog a fa padlón, ami már valószínűleg rohad. Hátulról megölel, amikor észreveszi, hogy köröket rajzolok az ujjammal a sárga keretre.

"Hogy várhatják el azt tőlünk, hogy hozzászokjunk egy új otthonhoz, amikor minden amit ismerünk, minden amit szeretünk itt van. Nem akarok elmenni." Egy könny kicsordul a szememből és végigfolyik az arcomon.

Felemeli az egyik ujját, és egy mozdulattal letörli a könnyet. "Azért, mert bátrak vagyunk, Kiskacsa."

Ééééééés hivatalosan is vége ennek a könyvnek. Azért még érdemes néha majd ráfrissíteni, mert az újraírt fejezetek még mindig jönni fognak. (Az olyan fejezeteket, amiket már az átírt verzióról is lefordítottam *-gal fogom jelölni).