Akiket mindig elítéltünk

P i z z a

Ha Evelyn féltékeny és irigy, akkor én pedig olyan leszek, akire féltékeny és irigy lehet lenni. Nem érdekel, ha ezzel őrült ámokfutásba kezdek. Minden boldogságomat felszabadítom, és addig táncolok majd Lucasszal, a terem közepén, amíg el nem botlok a lábamban, és össze nem töröm magamat. Még ha csak mi maradunk már majd a tánctéren, de már mi is lejártuk mindkét lábunkat alaposan. Nem. Az sem fog érdekelni, hogy az egyetlen barátnőmet vesztem el ezzel, azt valószinűleg már úgyis elvesztettem. Vagy, enélkül is elvesztettem volna. Akkor pedig, nem mindegy? Így legalább, maximalistává válok és egy cseppet sem hagyok magam után a pohárban. Mindent akarok. Mindent. Lucastól, a szerelmétől, az én szerelememről, a szerelmünkről. A mai nap csak rólunk fog szólni. Csak rá fogok gondolni és mindent meg akarok neki adni, hogy boldogok legyünk. Hiszen ő is ezt teszi velem.

A sírástól talán még vöröslöttek a szemeim egy picit, de magabiztos(-nak látszó) mosolyt varázsolva az arcomra visszamentem a Lucasszal szemben lévő helyemre.

- Hát itt vagy- sóhajt- Hol voltál?- kérdezi- Minden rendben? Történt valami?- keresi a tekintetem fonalát a szemével, de elkapom azt.- Carina?

Nem válaszolok. Lesütöm a szemeimet. Az asztalra vetítem pillantásomat. A kockás, piros asztalterítővel fedett fa asztallap hirtelen mindennél érdekesebb lett számomra. Fürkészem az apró festékpontokat az anyagon. A függönyökön is megnéztem mindig, hogyan lettek szőve. A minta hímezve van-e bele, vagy a szövésében van benne alapjáraton.

- Carina-ismétli.- ha bármi baj van, nyugodtan mondd el. Nekem bármit elmondhatsz. Én is elmondtam neked, ami neheztelt. -hangja suttogássá változott. Megremegtek pillái, de visszafojtotta magába az érzelmeket. - Szeretlek. Mindennél jobban.

Bólintással nyugtázom. Nem tudok mit válaszolni. Kezével átnyúl az asztal felett. Égetik a visszafojtott könnyek a torkom. Elém emeli karjait az asztalra, tenyereivel felfelé. A szemem száraz, hevesen kell pislognom, hogy eltüntessem a feltörő érzelmek cseppjeit. Csak nézem a felém nyújtott kezeket. Meg kéne, hogy fogjam őket. Hogy megszorítsam őket. Nem tudom megtenni. Elsírnám magam, már attól is. Meg sem szólalok. Felemelem a tekintetem, és találkoznak Lucas szemeivel. Lucas jégkék íriszei vörös háttérrel lettek arcára festve most. Nem tudom megállítani a könnyeimet. Már nem. Könnyfátyol homályosítja a látásomat, de Lucas jégkék szemei akkor is tisztán látszódnak előttem. Mintha közeledne. Vagy én közeledek? Kövér könnycsepp indul útjára az arcomon. Egy apró dombról gördül le, amikor valami kettéosztja őt. Egy fiú arcára került. Egy fiú arcára, aki megcsókolt egy lányt. Azt a lányt, akinek a lelkéből ő származik.

Viszont pár pillanat és megszakít minket egy szőke, szoros copfba fogott hajú, mosolygós lány, kezében két pizzával.

- A rendeléseik- teszi le elénk a két széles, kör alakú tányért, hozzá egy külön kis tányéron szalvétába csomagolt evőeszközöket. Félénkség tükröződik minden mozdulatából. Látszik, hogy nem tudja mit tegyen. Zavar minket, lehet, de el kell végeznie a munkáját.

- Köszönjük szépen- biccent Lucas, ahogy mindkettő ételt leteszi az asztalra a lány. A szőke hamar otthagy minket.

A pizza mellett már ott állt két üveg kóla is, üvegpohárral, mert Lucas is tudja, hogy környezetvédő vagyok, ezért poharat kért, nem szívószálat.

- Lucas- suttogom szinte a szavakat

- Hm?- pillant fel, miután sikerült szeletekre vágnia életlen késével és villájával a pizzáját.

- Semmi- vonom meg a vállamat mosolyogva- csak szeretlek- teszem hozzá

- Én is szeretlek- nyújtja ki ismét a jobb kezét felém. Összefűzzük ujjainkat. Mintha az is összekötnénk magunkat ezzel. A létezésünket. Ha ő nincs, én se lennék. Ha én nem lennék, ő sem lenne.

- Késsel és villával tervezed enni a pizzát?- szaladnak fel a szemöldökeim

- A tulaj egész fura. Meg a pincérek is csúnyán néznek, ha valaki a kezével fogdossa össze a kajáját.- húzza el a száját, majd szájába emel egy falatot a villájával.

- Hát jó. Pedig én nem úgy terveztem. - azzal pedig felkapom a kezemmel az egyik szeletet, és számhoz emelem. Legalábbis, ezt terveztem. Mivelhogy, a kajám forró volt, valószínűleg frissen a kemencéből érkezett, és így égette a kezem. Hát, reflexszerűen elejtettem azt. Szerencsére nem a térdemre esett, a nadrágomra, csak néhány sonkadarab a tetejéről, ami azért égetett is rendesen még ott is, de a feltét másik része az asztalon, a harmadik pedig a tányéron összevissza landolt. A tészta pedig, mert ez mind csak az ízesítes volt, természetesen a földön, konkrétan a cipőm mellett.

- Hoppá- szalad ki a számon, és mindketten mevetésben törtünk ki Lucasszal. Sok másik vendég és pincérlány rosszalló pillantását érdemelve ezzel.

- Most valami olyat mondanék, hogy nem is te lettél volna, ha nem kerül a tányéron kívülre is- nevet- De egyébként pontosan kezdtem én is villával enni.- teszi hozzá úgy, mintha csak annyit közölne, hogy az ég derült.

- Kezdhetted volna ezzel is- pirítok rá komolytalan hangon - Na meg, azért annyira nem vészes!- próbálom menteni a menthetőt. -Mindjárt feltakarítom- hajolok le a pizzatésztáért, miután egy szalvétával nagyjából letörölgettem a lábamról a forró darabokat.

- Segítek- hajol át a pizzája felett, és az asztalról szalvétálba göngyöli a feltétmaradványokat.

- Köszönöm- hajolok fel, miután feltakarítottam a földről. -azt hiszem mostantól úgy eszem ezt a tűzforró kaját, mint egy úrihölgy.

Lucas csak nevetett.

- Nem, te hercegnő vagy. - mosolyog. -Az én hercegnőm.- csillogó szemekkel mosolyog

- Jaj, hercegem! -játszok egy picit vele- Olyan csodálatos ez a nap!

- Igen, sosem virradt ragyogóbbra a sziporkázó égitest az égen-kapcsolódik be ő is-, Múzsám!

- Jaj, Aranyvirágszálam, ne is mondja! Az év 365 napjából lefogadom, hogy a mai napom a legragyogóbb!

- Istenre, az egyszer biztos!- derül

Mindketten elnevetjük magunkat. Megpróbáltunk jólneveltek lenni, de ahogy a környezetünk pillantásait láttuk, csak mi élveztük ezt ennyire. Pedig már majdnem sikerült.

- Lehet az lenne a legjobb, ha síri csendben folytatnánk az ebédünket- javasolom

- Nem lenne valami rossz ötlet, még a végén kitiltanak minket innen.- harap bele a pizzába

- Pedig olyan jó a kajájuk!- dicsérem a kosztunkat

- Igen, tudom.

- Amúgy, ma még csak ettünk szinte- állapítom meg mellékes hangon.

- Nem, fürödtünk is. Meg utaztunk. Aludtál. -fűzi hozzá mai cselekedeteinket

- Valóban- vonom meg a vállam

Hát, ezt is túltárgyaltuk. Pillanatnyi csend áll be.

- Carina?

- Igen?

- Semmi- néz mélyen a szemembe.- csak szeretlek.

Áthajol az asztalon, és megcsókol.