Akiket mindig elítéltünk

S z e r e t t é l

Egy sört veszek el az asztalról, ahogy elhaladok mellette. Az erkélyen maradt az üvegem, talán Evelyn kezében van már. Szinte látom magam előtt, ahogy ajkaihoz emeli, és éppúgy, mint én, összetörve, könnyektől égő szemekkel meghúzta az italt. Mintha az vigasztalna.

Ennek legalább nem vág a karimája, mivel előre fel lett bontva mind. Megpróbálnám, a gondolatokat viszont úgysem tudnám elűzni. Evelyn szavai visszhangot vernek a tudatomban, hallom Lucas csalódott hangját, a barátnőm magyarázását, a hideg levegőt az erkélyen, ahogy megtölti a tüdőmet. És mindezek ellentétét. Fülledt pára honol a nappaliban. Sötét van, a fények égetik a szememet. A zene dübörög, a szívverésem esetlenül próbálkozik felvenni vele a ritmust. Némaságot hallok mégis. Ki akarom űzni a gondolatokat a fejemből. Rohadtul nem akarok ma már mást tenni, csak hazamenni innen és részegen az ágyba dőlni és elaludni. És talán soha fel nem kelni. Ki akarom ütni magamat. Annyit akarok inni ma este, hogy soha ne emlékezzek erre az estére. Hogy elfeledtessen velem a pia mindent, és ha holnap reggel felkelek, ne az járjon a fejemben, mit kellett volna tennem, mondanom. Le akarom venni magamról Evelyn ruháját.

Haza kell menem. Egy perccel sem tudok tovább maradni.

A szobájába megyek, és a ruháimat kutatom az ágyon. Sötét van, de nem kapcsolom fel a villanyt. Szeretem a sötétséget, bár elég nehéz bármit is megkeresni benne. Mégis kínzom egy kicsit önmagamat. Megérdemlem.

Felrángatom a farmeremet, majd a pólómat is, amikor meghallok egy hangot a hátam mögül.

- Evelyn elmondott mindent, igaz?- Lucas volt az. Ki más?

- Mit keresel itt?

- Téged. - kezében egy sörösüveget lóbál, a kavargó folyadékból már nem sok maradt belőle.

- Fejezd be a rohadt nyálas dumáidat. Tudom, hogy semmit nem gondoltál komolyan. Csak játszottál velem. Azért csináltál mindent.

- Mindent?- visszhangozza.

- Igen, mindent. Miért kellett belemenned egy ilyenbe? Mi lett volna, ha nemet mondasz? Vagy, miért nem lehetett volna kiszállnod? Tudtad, hogy ez lesz! Kurvára tudtad, mégsem tettél ellene semmit! Nehéz lett volna?! Nemet mondani, nekem, vagy a barátaidnak? Hazudtam a szüleimnek, és hazudtam mindenkinek, csak mert te elvittél Kaliforniába, hogy...

- Hogy? -kérdez vissza ismét. Mélyen a szemembe néz, ahogy égkék íriszei csillognak a holdfényben. -Hogy végre szerethesselek

- Kurvára nem szerettél soha. Csak egy kis kalandra vágytál. Egy kis digidugit, mi?

- Mert te annyira szerettél, mi? -a lehelletéből dől az alkohol keserű szaga- Szeretném, ha legközelebb bemutatnál a szerelmednek, kiszemeltednek, vagy ahogy akarod hívni, vagy legalább említenéd, mielőtt rámmozdulsz!

- Te vittél el a kontinens túlsó végebe, hogy megdugj, már nem azért. De amúgy is, ki a francról beszélsz? Nem volt soha kiszemeltem.

- Akkor, mesélj nekem! Ki az a Sebastian Hensley?

- Honnan tudsz róla?

- Kicsoda az a Sebastian Hensley? -ismétli, mintha nem hallottam volna.

- Nem... -gondolkodok, honnan ismerhetné- az nem lehet, hogy...- északi, északibb, mint lehetne. Kizárt, hogy ismerje személyesen. Kizárt, hogy Sebastian egy szót is szólt volna Lucasnak.

- Bökd már ki, vagy...

- Vagy? Mi lesz, ha nem?

- Azt ne akard tudni- suttogja az összeszorított fogai közt.

- Sebastian csak egy... egy senki volt, aki... akivel soha nem fogok az életemben szóba állni.- mondom ki az igazságot.

- Valóban? Nekem nem úgy tűnik. Hát sokáig, a kis barátoddal. Remélem vele jobb lesz. -szinte köpi a szavakat, majd felmutatja a telefonját. Az egy éve beállított Facebook-profilképem mosolyog rám, mellette pedig Sebastian mered a távolba, ismerős, felvágós tekintetén. Sebastian Hensley kapcsolatban vele: Carina Lane.

- Mi a...- meredek a képernyőre

- Ne játszd meg nekem, hogy nem tudsz róla. Bár kicsit sápadt vagy. Nem számítottál rá, hogy ilyen hamar megtudom, mi? Engem ugyan nem versz át!

- Megcsókolt- mondom magamnak, halkan bár, de meghallja Lucas is, és egyből hangos sóhaj szakad fel belőle

- Ó, szóval smároltatok, értem. Mégvalami?

- Ha arra akarsz kilyukadni, hogy...- nézek rá szúrós szemekkel

- Nem, nem gondolnám, hogy valaki mással kurficolsz pont akkor, amikor hazajöttél egy nyaralásról, ahová az vitt el, akinek végig azt hazudtad, hogy szereted- a hangjából csak árad a szarkazmus, ahogy a sör orrfacsaró bűze

- Te! Te hazudtál végig! Az egész csak arra ment ki hogy...- Elhallgatok. Lucas a falnak nyom. Kezével megtámasztja a hátam mögött magát, körbezárva karjai közé.

- Mondd ki! Fejezd csak be, nyugodtan!- hajol egészen közel.

- Hogy megdugjon- suttogom- aztán bejelentse hogy az egész egy nagy hülyeség volt és hazugság, mert a haverjaival szüzességi fogadalmat tettek

- Nem gondoltam volna, hogy még egyszer kimondod. Bár annyi mindent nem gondoltam rólad.

- Eressz el!

- Nem. -vágja rá, mintha magától értetődő lenne

- Lucas...

- Annyira védtelen vagy. Bármit tehetnék veled, ugye tudod?- és lenyalja nyelvével a számról a félig alvadt vért, ami még a whiskysüveg nyoma volt.- Mi történt veled? Csak nem én voltam? Talán egy kicsit erőszakosabb lehettem, mint a kis francia pasid?

Nem válaszolok semmit. Visszafojtom a levegőt magamba és egy szót sem szólok.

- Nyilván nem voltam olyan jó, mint a kis Sebastianod- suttogja a fülembe- Igazán sajnálom. Vagy talán mégse.

- Te senki fasz- rúgom gyomorba, ahogy száját az arcomhoz érintené.

Hátratántorodik, és kezét a hasára szorítja.

- Te ribanc- köhög, én pedig testének börtönéből szabadulva az ajtóhoz rohanok, de megragadja mindkét kezem. Megszorítja teljes erejéből, és a földre ránt. -Tényleg azt hitted, hogy megszökhetsz? Annyi tervem van még veled!- szorítja le a csuklóimat, ahogy felémmászik, térdeivel a csípőmet szorítva két oldalról. Mosolyog, az összes fogát kivillantja felettem. Elengedi az egyik kezem, és a farmeremhez nyúl. Megpróbálok kicsúszni alóla, mikor arcával feljebb kúszik, kezem után kap, hogy visszaszoríthassa a fejem felé, és összefoghassa a ballommal. Gyorsabb vagyok nála mégis. Elkapom a karomat, az öklömet az orrába ütöm, majd lefordítom magamról a megilletődött Lucast. Felpattanok, és bezárom az ajtót magam mögött.

Egy percet sem tudok többé maradni.