Akiket mindig elítéltünk

E g y ü t t

A kapucsengő élesen hasított a szoba csendjébe. Felpattantam a székemről és az ajtómat feltépve leszaladtam a lépcsőn hangos léptekkel. A kis akasztóról lekaptam a kulcsomat és remegő ujjakkal illesztettem a zárba. Elfordítottam, Lucas pedig mosolyogva nézett rám az utcáról. Előrelépett, és megcsókolt.

- Miért hívtál?- kérdezte halkan. Vörös szemeimet látva egy kicsit felszisszent.

- Hosszú történet, és nem elég érdekes, hogy elmondjam- zárom rövidre.

- Biztos vagy benne? -húzza fel szemöldökeit, ahogy a tekintetemet fürkészi

- Naná- bólintok, és apró csókot nyomok az arcára, majd a szájára. Lucas belép a házba, és már a nappaliban is vagyunk.

- Akkor miért hívtál át?- Ajkai szélén apró mosoly bújkál.

- Mert eléggé elszipolyozta a hét első két napja az energiámat. És te mindig fel tudod tölteni őket. - húzom fel kezénél fogva a lépcsőn, a szobámhoz.

- Valóban?- mosolyodik el. Ahogy felérünk a szobám ajtaja elé. Szembefordulok vele.

- Igen- nyomok csókot mosolygó ajkaira, majd kilököm az ajtót a sarkammal.

- Hűha. Ez a szoba... Csodálatos- lép be mindkét lábaval

- Köszi. Bocsi a kupiért, de tényleg. Semmihez nincsen kedvem, nemhogy kupiszedéshez. -vágom le magam az ágyamra.

Lucas a szoba közepére áll, nem messze tőlem. A művészeti galériámmal felérő falakon végignézi a képeket majd szembefordul velem.

- Imádom a stílusod, Carina. Imádlak téged is. Mindennél jobban.- csillog a szeme, ahogy egyre közelebb jön hozzám.

- Mindennél jobban.- ismételem. Felállok, és közelebb megyek hozzá.

Lucas elkapja a derekamat és magához húz. Testünk összesimul, egyik keze a nyakamra téved. Gyengéden megcsókol, mintha porcelánból lennének ajkaink, és összetörhetnének. Kezem a tarkójára csúszik, és göndörödő tincseibe túrok, végigsimítva a puha babahajszálait.

- Remélem, tudod, hogy tudom, hogy szerdán lesz a szülinapod- suttogja két csók között. - És tudom, hogy a meglepetéseim a kedvenceid?

- Lucas, nem volt elég szülinapi ajándék Kalifornia? - dőlök hátra kezei között, hogy a szemébe nézhessek.

- Nem. Nekem soha nem elég belőled. -csókol meg újra. Majd újra, és újra.

Levegőt veszek és egy picit elválasztom ajkainkat

- Szerdán... nem leszek itthon. -kamuzok- csak csütörtökön. - mert hát persze, hogy itt leszek, csak, másként.

- Mondta Evelyn. -bólint, és már hajolna közelebb, hogy folytassa csókjainkat.

- Mit?!- lépek hátra egyet meglepettségemből. Evelynt azzal bíztam meg, hogy ne mondja el senkinek.

- Hogy szerdára semmit ne tervezzek, ha szeretnék, mert akkor vacsorázni mentek a szüleiddel.- magyarázza

- De semmi mást nem mondott, ugye?- szalad ki a számon

- Kellett volna?- szalad fel a szemöldöke

- Nem, nem lényeges. -vonom meg a vállamat, és olyan erős csókot nyomok Lucas ajkaira, hogy minden gondolatát száműzhessem a fejéből, de még a szobából is. Lucas a számról eltévedve a nyakamat kezdi csókolgatni, miközben a pólóm aljával játszadoznak ujjai. A kezeim a hátára kerülnek, és a pólóját gyűrögetik.