Akiket mindig elítéltünk

S ö t é t s é g

Erős szaga megcsapott, ahogy elvettem Petertől a Lucasnak szánt vörösen kavargó koktélját, ami tényleg hasonlított valamire, aminek lesz mellékhatása.

- Biztos, hogy meg akarod inni?- adom át neki.

De kicsit féloldalasan nézek rá, és megérteném, ha visszaadná, azért ennyire én sem akarok rosszat neki. Talán egy kicsit mosolyognék is, ha úgy döntene, inkább iszik valami mást.

- Érti a dolgát a srác- lötyögteti a viritóan piros folyadékot- Nem fog semmi erőset adni, ez csak a színe- vonja meg a vállát, majd húzza meg, kiürítve a poharat.

- Ilyen gyorsan? Nem is érezted az ízét!- nevetem el magam.

- Pont ezért, hogy ne érezzem az ízét! -vágja rá, majd odanyújt nekem még egy hasonló papírpoharat, aminek falán átütött karácsonyfaizzó piros  színe- próbáld ki!

- Ó, dehogyis! -szabadkozok

- Itt egy gyengébb- nyújt oda Peter egy átlátszó valamit.

- Nem, nem akarok lerészegedni!

- Nem fogsz! -tartja még mindig felém az italt.

- Carinaa, bulizz egy kicsit!- nyaggat Lucas is.

- Ha ennyire akarjátok- veszem el, és a számba borítom az egészet. - Pfuj, ez nagyon szar! -nyögöm, majd egy vörös innivalóval töltött poharat veszek fel. Én hülye azt hittem, a gyerekpezsgőnek a maradéka. Tévedtem. Pont olyan koktél volt, mint a többi.

- Az nem olyan, Lucasnak direkt erőset csináltam. -pillantja meg arcomat, amit a keserű íz és a pia marása a torkomban összehúzott, grimaszokat rajzolva rá- a három, amit megittál, hát azok is voltak olyanok, de annyira azért nem- gondolkodik. -Nem baj, legalább a kelleténél boldogabb leszel egy kicsit.

- Értem. -bólintok- de még legalább kettőt kérek, hogy eltűnjön ennek a kettőnek a szar íze. Valami finomat!- adom le a rendelésemet, széles mosollyal az arcomon- Lucasnak is dobj össze valamit, kérlek! Sosem tanul a hibáiból- fűzöm hozzá

- Héj, elég lesz, Carina- mosolyog.

- Csak bulizok- nevetek halkan. - Nekem van szülinapom- emlékeztetem.

- Hát jó- biccent, és elveszi Petertől a rendeléseimet. Félszegen, húzóra megissza mindkettőt, én pedig követem példáját. Epres ízű mindkettő, egy kis édeskésebb ízzel is keveredve. Remek.

- Mostmár táncolhatnánk is- mosolyodok el újra. mire Lucas magával húz a padlóra és falakra vetülő fényekbe. Evelyn lehúzhatta a redőnyöket, mert kizárt, hogy olyan késő legyen, hogy lement már a nap. Lucas arcán rózsaszín és lila, kék árnyak húzódnak keresztbe, ahogy nyaka köré kulcsolom karjaimat. Derekamat öleli, ahogy lépkedni kezdünk a zene ritmusára. Mellkasára hajtom a fejem, és lehunyom a szemeimet. Hagyom, hogy vezessen. Mélyen beszívom az illatát, ingjén keresztül érzem, hogy melege van idebent. Hallom, ahogy emelkedik, és süllyed a mellkasa fejem alatt, olyan nyugodtan, olyan egyszerűen, mintha repülne. Szinre a szívverését is hallanám, ha olyan nagy lenne a csend, mint Lucas lelkében. Lépkedünk, forgunk, néha megpörget kezei alatt. Hozzásimulok, majd távoldok. Ez nem olyan tánc, mint amit Kaliforniában, a fülledt, valahogy a tengeri sós levegőtől mégis friss reggelen táncoltunk reggelizéskor. Sokkal másabb. Egyszerűbb. Csak lépkedünk, ahogy lassacskánt megcsókol Lucas, ajkaink is táncra kelnek, majd szétnyitja a számat és nyelve is utat talál az enyémhez. Elmosolyodok a csókunkba, ahogy megérzem az italjának ízét már én is, és meg kell hogy valljam, annyira nem lett rossz ízű. Végülis, kicsit olyan az íze, mint a fogkrémnek, amit az oviban használtam, de lehet hogy Lucas szereti ezt az ízt. Nevetni kezdek, mire Lucas mégerősebben csókol és mégközelebb húz magához. Hajamba túr, én pedig beleharapok az alsó ajkába, kiráz a hideg, ahogy az az apró babahajszálaimat tekergeti ujjai köré.