9.rész

721 44 1
                                    

×2 héttel később×

A napok lassan teltek Münchenben. Antoine egyre jobban hiányzik! Joshua, Manuel és Nina próbál felvidítani, ami nagy ritkán sikerül is, de legtöbbször szomorú vagyok. A Bayernnél visszakaptam a munkámat, aminek nagyon örülök, szóval van egy kis boldogság az életemben.

-Josh! Megjöttem!-léptem be a házba, de a focista nem válaszolt, mire a keresésére indultam.-Josh!-léptem a konyhába, de ott sem volt, majd elindultam az emeletre. Benyitottam a hálószobába, de a védő ott sem volt. Vállat vonva sétáltam vissza a konyhába, ahol neki láttam az ebédnek. Elővettem a csirkét a hűtőből, majd egy vágódeszkát is elővettem. Felszeleteeltem a csirke mellet, majd egy grill fűszerrel ízasítettem azt. Egy tepsibe tettem és mellé, még raktam öt szem foghagymát. Bekapcsoltam a sütőt, majd beraktam a sütőbe a tepsit. Az egyik szekrényből elővettem egy tasak rízst, majd egy lábast a másik szekrényből és töltöttem bele vizet. Bekapcsoltam a tűzhelyet és rátettem a lábast.

Ám ekkor kopogtak, mire én az ajtóhoz mentem. Kinyitottam azt, de az ajtó előtt csak egy állat hordozó volt. Leguggoltam és a tárgyban megpillantottam a macskám, akit amúgy Godínra sóztam. Felálltam és körbe néztem, de senki nem volt a környéken. Felemeltem a hordozót és bevittem a házba, majd kiengedtem onnan cicámat, mire ő már rohant is felfedezni a házat. Visszamentem a konyhába és folytatni szerettem volna, amit elkezdtem, de újra kopogtak. Sóhajtva mentem az ajtóhoz és reménykedtem benne, hogy nem hoznak még egy macskát, mert néha eggyel is elég nehéz együtt élni. Kinyitottam az ajtót és mikor megláttam, hogy kijött a nyakába vetettem magam.

-Nekem is hiányoztál!-suttogta Antoine.

Utálatból Szerelem[Antoine Griezmann] ✔Where stories live. Discover now