Kételkedés és Bízás •S.M• •2.évad ✔•

~3~

•✴Corin Hill✴ •

Reggel a hűvös levegő cirógatta a hátamat, majd egy meleg kéz, ami később a takarót is rámhúzta. Elmosolyodtam a kedves gesztuson, de óvatosan, meg ne lássa, hagyjon tovább aludni. Besüppedt mellettem a matrac, éreztem magamba fúródni a barátom tekintetét. Habár nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog. A fejemet felemeltem, felé fordítottam, visszahelyeztem a pihe-puha párnára. Álmosan elmosolyodtam, hiszen tényleg nézett, és vigyorgott.

- Szia... – dörmögtem a reggeli hangomon, magam elé. Nem kaptam választ, csak egy lágy puszit az arcomra. Imádtam a puszijait. A rózsaszín, puha ajkai az arcomnak nyomódnak, majd egy aranyos, de mégis dögös cuppanó hang kíséretében elhagyják az arcom.

Az arcomtól egyből a szám sarkára kezdett el puszikat nyomni, ahonnan végül a számat érte el. Elmosolyodtam, hihetetlen cuki látványt nyújtott.

- Shawn... – suttogtam a szájára. – Szeretlek. – bámultam a gyönyörű barna íriszeibe.

- Én is téged. – suttogta, szélesen elmosolyodott, majd megcsókolt. A hajába túrtam, amit ő azzal viszonzott, hogy a derekamat közelebb húzta magához.

Pontosan tudtam, hogy ebből csók-csata lesz, de nem bántam. Tettem is az érdekében. Nincs jobb erre kelni... Főleg, ha Shawn Mendes csinálja veled. Pihegve váltunk egymástól, majd egy úgy tűnt, utolsó puszit adott a számra.

- Lehetne szokásos reggeli program... – mosolyodott el huncutul.

- Nekem sem lenne ellene kifogásom. – mosolyogtam én is.

- Hagyománnyá tesszük! – nevetett fel aranyosan.

- Imádom a nevetésed. – erre a válasz, csak egy öntelt mosoly volt, mire én is felnevettem.

- "Same, Sister."

- "Sister?" Nem akarok tolakodó lenni, de szerinted nem undorító a vérfertőzés? – fintorodtam el.

- Csak vicc volt, de amúgy szerintem is az. – értett egyet. Pár másodperc után ráhajtotta a fejét a hasamra. A kezem szinte automatikusan elkezdett a hajával játszani, amit imádok.

Mint minden mást rajta. Számomra egyszerűen tökéletes.

***

- Corin! – hallottam egy kiáltást magam mögül, az ajtóból, majd a szél borzolta hajam hátrasimítása közben hátranéztem. – Hívnak. Itt a telefonod. – nyújtotta felém a készüléket.

- Köszi. – mosolyogtam rá szélesen. Elvettem a kezéből a mobilomat, majd a fülemhez emeltem. – Igen? Óhh, szia Ryan. Nem, semmi. Miért kerestél? – válaszolgattam a sablon kérdésekre, amiket szinte minden hívásnál feltesz. Mikor leraktam a készüléket, Shawn átölelte a derekamat hátulról.

- Ki volt? – dörmögte a nyakamba.

- Ryan. Egy régi osztálytársam. – válaszoltam nyugodtan. Shawn még mindig csendben volt, többre is kíváncsi volt. – Régebben nagyon jóban voltunk vele, aztán kiderült, hogy Ariana bejön neki. Úgyhogy, ez a barátság valamelyest megszakadt.

- De ugye te nem jöttél be neki? – pördített meg, majd a tekintetét az enyémbe fúrta. Megráztam a fejem, és a homlokomat Shawnénak támasztottam. – Miért jöttél ki? – célzott arra, hogy az erkélyen üldögéltem.

- Csak úgy. Nem volt oka. – rántottam meg a vállam. – Gyere te is. – húztam vissza előző ülőhelyemhez. Lenyomtam rá, majd mellé telepedtem. – Hát nem szép? – néztem végig a tényleg káprázatos kilátáson.

Mindig szerettem az őszt. A sárgás- vöröses színek jól ellensúlyozták a szürke hétköznapokat. Egy fajta különleges harmóniája van ennek az évszaknak. Mindegy egyensúlyban van. Látszólag. Belül minden a hidegtől összedőlni készül.

                                                                 

Mára ennyi tellett tőlem, ha tetszett vote-oljatok, kommenteljetek!
Sziasztok! ❤💕