Kételkedés és Bízás •S.M• •2.évad ✔•

~Epilogue~

• ❇ Shawn Mendes ❇ •

Lehunytam a szemeim és remegő sóhajjal elkezdtem körözni a vállammal, miközben Brian a mellkasom paskolgatta. Minden rendben lesz, természetes ennyire izgulnom az esküvő előtt. Édesanyám megjelent az ajtóban, könnybe lábadt szemekkel.

- Annyira büszke vagyok rád, fiam. - torpant meg előttem. Az arcomra tapasztotta a kezeit, majd a szemembe nézve elmosolyodott. - Az én kisfiam felnőtt.

- Anya, tizennyolc éves korom óta nem lakom otthon egyáltalán. - válaszoltam, mire elcsitított.

- Shh, elrontod a pillanatot. - elmosolyodtam reakcióján, mire lehúzta a fejem az ő magasságába és egy puszit nyomott az arcomra. Azonnal kivett egy zsepit a zsebéből és eltűntette az otthagyott rúzsfoltot.

- Shawn! - hallottam a nevem a folyosóról, ösztönösen odakaptam a fejem. Zubin egy kézzel megfogta az ajtófélfát, majd a szembenlévő oldalnak támasztotta a hátát. Lendület csapott is egyet a sötét fa felületre. - Negyed óra múlva kezdés

- Te jó ég. - ennyi jött ki a torkomon. Nem csak én pánikoltam be, anya mellettem szinte felsikított. Brian újra belépett az ajtón, ahonnan észre sem vettem, hogy Zubin felszívódott.

- Beszéltem Amandával, Dávid fogja az oltárhoz kisérni az édesapja helyett. - bólintottam, nem tudtam arra gondolni hogyan tudja Brian kimondani a nevet, nekem mindig David-nek sikerül.

- Szegény lány... - motyogtam magamnak, mintha csak én hallanám.

Anyu is lesütötte a szemét, majd egy szomorú intéssel kifelé indult, gondolom Corinhoz, felvidító szándékkal. Brian mindkét tenyerét a vállamra tette, majd megpaskolta.

- Szerintem lassan le kéne mennünk. - javasolta, mire bólintottam. Lehunytam a szemeim és élesen vettem a levegőt. Elindultam kifelé.

* * *

Az oltár alatt álltam, mögöttem Brian, és a többi legjobb barátom sorakozott sötétkék öltönyben. A karjaim leengedve kezeim összekulcsoltam magam előtt, így vártam, hogy megérkezzen. Ahogy felcsendült a jól ismert dallam kiegyenesedtem és vettem egy mély lélegzetet.

A tekintetem a bejáraton tartottam, ami fákdalmasan lassan tárult ki. Corin ott állt előtte földig érő, uszályos fehér ruhában. Liliom csokor volt a kezében, sajnos pipacsból nem szokás csokrot gyártani.

Dávid elsepert a szeme alól egy könnyet és kitartotta a karját a lánynak, hogy belekaroljon. Egymásra mosolyogtak, Corin a fátylon keresztül is ragyogott. Lassan és elegánsan lépkedtek irányomba, majd amikor a két fokos lépcsősor elé léptek Dávid rámkacsintott, majd elengedte a lányt.

Akkor vettem észre, hogy bekönnyeztem a meghatódottságtól amikor Corin az arcomat vizslatva szintén elsírta magát. Végig mosolyogtam rá. Fellépett mellém a pódiumra, velem szembe állt, ezzel eltakarva előlem a koszorúslányait és tanúját, Arianat.

- Gyönyörű vagy. - suttogtam alig hallhatóan, mire visszamosolygott rám, könnyes szemekkel.

* * *

Üdvrivalgás fogadott minket, ahogy beléptünk az emberekkel teli terembe. Vigyorogva fordultam körbe, miközben a feleségem kezét fogtam. A hosszú, csipkés ruhájának alja eltűnt és egy rövidebb, lábaitól kissé elálló csillogó, ugyanolyan csipkemintás szoknya váltotta fel, ami valószínűleg végig az uszálya alatt rejtőzött.