7. Fejezet: Egy nap

1.8K 140 9
                                    

Sziasztok! Ezúttal egy rövidebb fejezettel tértem vissza, mely inkább egyfajta átvezető. Remélem, ennek ellenére tetszeni fog Nektek, s számíthatok a kommentekre, véleményekre, melyek csak közelebb hozzák a 8. fejezet időpontját ;-)

Jó olvasást, rengeteg kommentet!

Love ya :*



- Szép napot, idegen - hallottam meg hirtelen egy ismerősen csengő hangot, s egy pillanat erejéig, míg nem tudtam, kihez is tartozik, fel sem fogtam, hogy hozzám beszél az illető. - Kis hollóhátas, hát a füleden ülsz?
- Bocs, nem vettelek észre - sóhajtottam halvány mosollyal, ahogy Sirius Black mellém ért. Nem is olyan régen találkoztunk először, s alig töltöttünk el az időt közösen, de már most előre tudtam, hogy egy darabig nem lesz nyugtom a fiútól.
- Meg ne sérts, kérlek - tette színpadiasan mellkasára kezét, s szemei óriásira tágultak volna, mintha varázsvilágszerte híres lenne, de én nem ismertem volna fel. Elkuncogtam magam.
- Téged soha, őfelsége - hajbókoltam gunyorosan, miközben meg sem álltam, mire ő is biccentett, mintha elfogadta volna a bocsánatkérésemet. - Aztán hogy-hogy nem Roxmortsban vagy? - kérdeztem rá se pillantva.
- Áh - legyintett. - Az már unalmas, rengetegszer voltam már lent.
Nem tudhatta, de én tisztában voltam vele, hogy nem az elmúlt évekre gondol, mikor engedélyezték a falu látogatását, hanem a kutyaformában töltött teliholdas éjszakákra. Jót mosolyogtam a gondolaton, ahogy elképzeltem őt, s ekkor jöttem rá, miért is vagyok itt. A jelenemben csak egy naplót tartottam a kezemben, szemeim szelték a sorokat, most viszont láthattam azt, ami történik. Láthattam a fiú tényleges vonásait, grimaszait, hullámos, barna haját, szürke szemét és magas testalkatát.

Nem szóltam, de nem is tudtam volna, mert odaértünk a könyvtárhoz, hogy megszerezzem a szükséges könyveket. Kíséretemnek azzal magyaráztam a dolgot, hogy elvesztettem a sajátjaimat és a begyűjtőbűbáj sem használt, így Dumbledore professzor engedélyezte, hogy a könyvtárból kölcsönözzek, míg meg nem találom a sajátjaimat. Magam sem tudtam, hogyan voltam képes ott helyben egy ilyen hazugságot kitalálni, de azért büszke voltam magamra. Aztán elszégyelltem magam, amiért büszke vagyok arra, hogy könnyen hazudtam. Igyekeztem elengedni ezt a hülye érzéskavalkádot inkább, s arra koncentráltam, hogy mindent megszerezzek, amire szükségem volt.
- Figyi már, tudnál segíteni? - toppant mellém Black, miközben én vártam az utolsó könyv regisztrálását is a könyvtárosnőtől - aki határozottan nem Madam Cvikker volt.
- Csöndesebben, Mr. Black, ha egy mód van rá - pirított rá a könyvtárosnő.
- Persze, egy pillanat - feleltem a fiúnak oda sem nézve, szinte automatikusan.
- Szuper. Leülök oda az ablakhoz, majd gyere.

Furcsán normálisan viselkedett - ezt sikerült megállapítanom rövid ismeretségünk ellenére is. Miután felnyaláboltam az utolsó könyvet is, szememmel megkerestem Blacket, akit meg is találtam a legnagyobb ablak előtt álló asztal fölé görnyedve.
- Mit akarsz? - huppantam le mellé az ablaknak háttal, így hátamat melengették a kintről beáradó napsugarak.
- Meg kéne írnom ezt a szarságot, de nem igazán értem. Mivel hollóhátas vagy, biztosan képben vagy a dolgokkal - tolt elém egy könyvet.


Miután leküzdöttem meglepettségemet, amiért a híres-hírhedt Sirius Black ilyen kisfiúsan tőlem kért segítséget egy házi dolgozatában, mindent megtettem azért, hogy megértessem vele az átváltoztatástan ezen rejtelmeit. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy élveztem a következő órákat, melyek következtében együtt töltöttük az egész napot.
Miután megírta a beadandóját, beszélgettünk. Be kellett vallanom magamnak, hogy jól esett végre kibontakozni - még soha senkivel nem beszélgettem ennyi ideig, s ilyen önfeledten. Egy rövidke ideig azt is el tudtam felejteni, hogy nem tartozom ide, és hogy beszélgetőpartnerem egy jövőbeli tömeggyilkos. Hiszen akkor ott csak egy roxfortos griffendéles és egy hollóhátas voltunk, akikre a könyvtárosnő olyan sokszor rászólt, mert túl hangosan nevettünk a könyvek mögött.
Tudtam neki mesélni a szüleim elvárásáról, milyennek is kellene lennem, s megtudtam róla, ő mennyire az ellentétem, ha a családjáról volt szó. Az édesanyja onnantól kezdve gyűlölködve viselkedik vele, hogy kiderült, a Griffendélbe került a Mardekár helyett. Akkor tudtam meg, hogy már ebben az időben is jelen volt a feszültség a két ház között, s elég volt egy apró csínytevés ahhoz, hogy "robbanjon a bomba", és párbajok tömkelege töltse meg az iskolát.
- Ha szeretnéd elkerülni a bajt - suttogta közelebb hajolva hozzám. - Akkor kerüld el holnap délelőtt az udvart.
Olyan közel volt hozzám, hogy arcbőrömön éreztem forró leheletét, s testének melege átitatta ruháimat. Egy pillanatra megfagyott a levegő köztünk, mikor az asztalról tekintetemet ráemeltem.
De inkább gyorsan el is húzódtam, ahogy ő is felegyenesedett saját székén.
- Akarom tudni, mire készültök? - vigyorogtam.
- Ha kíváncsi vagy, legyél holnap tizenegykor a harmadik emelet, bal oldali folyosójának második ablakánál, onnan jó kilátás fog nyílni a műsorra - vigyorgott vissza rám, de a világért nem árult volna el semmit.

Nem tudtam, képzett tanárnak mennyi ideig tart elkészíteni a bájitalt, mellyel visszaküld a saját jelenembe, de abban egészen biztos voltam, hogy akárhogyan alakul, a holnapi előadásra elfogadom a meghívást, s páholyból fogom nézni, milyen is az igazi Tekergős csíny.

Kötelék //BEFEJEZETT//Where stories live. Discover now