9. Fejezet: Csíny és érzelmek

1.6K 130 12
                                    

Sziasztok! Megjöttem a következő fejezettel, s az ünnepekre való tekintettel gondoltam, ünnepeljünk mi is: az alábbi napokra ígérem a következő fejezeteket.
2018. 12. 24.
2018. 12. 25.
2018. 12. 26.
2018. 12. 31.
2019. 01. 01.

Jó olvasást kívánok, s kellemes ünnepeket! Kommenteket pedig várom szeretettel a fejezet alatt.
Love ya
:*


A megadott időpontban a megadott helyen álltam, miután sikeresen magamhoz tértem a Remus Lupin okozta sokk hatására. A harmadik emeleti ablak párkányán ültem, s vártam azt a nagy csínyt, melyről előző nap Sirius mesélt. Várjunk csak... Sirius? Mikor lett ő Sirius Blackből vagy simán Blackből Sirius? Elhessegettem a furcsa gondolatot, s betudtam annak, hogy már jó ideje itt vagyok, és kezd elmém is beleolvadni ebbe a jelenbe. Inkább Remus Lupinon járt az eszem, és azon, amit mondott.

- Lumpsluck professzor kiválasztott egy bájital versenyre, ahol olyan bájitalt kell elkészítenünk, melynek a következménye az időutazás. Nincs problémám a szabályok megszegésével, emellett elismerésemet szeretném kifejezni, amiért sikeresen elkészültél a bájitallal, majd mellékhatások nélkül tudtad használni is. Nem avatkozom bele a dolgaidba, nem kutatom, miért vagy itt, de azt tudnod kell, hogy nem hagyom, hogy a barátaimnak baja essen. Remélem, világosan beszéltem.  
Egyszerre volt félelmetes és figyelemre méltó az, hogyan szúrt ki és rakta össze a kirakós darabkáit, mely titkomat fedte. De megijesztett a tudat, hogy egy tizenhét éves diák rájött, ki vagyok és honnan jöttem, így akárki megtudhatja...

Merengésemből furcsa zeneszó szakított ki. Lepillantottam az udvarra, s elakadt a lélegzetem. A négy Tekergő egymás mellett állt a birtokon, titkolni sem akarták, hogy ez az ő művük. Varázspálcájukat kezükben szorongatták, s egyenesen a roxforti tóra meredtek. Nem hallhattam varázslatukat, de az egész birtokot bezengő zeneszót igen. Kellemes dallam volt, melyre legszívesebben a romantikus lány egy bálon táncolt volna. A következő pillanatban a tóból az óriáspolip emelkedett ki, s csápjait az égnek emelve tekergette, mintha csak a zeneszó hívta volna táncra. Egyre több diák özönlött az udvarra, s én sem értettem, miért kellene távol tartanom magam ettől, így vigyorogva indultam meg lefelé az udvarra.

Kifulladva  ugrottam le az utolsó lépcsőfokról is, s lihegve tettem meg az utolsó métereket is, hogy aztán kilépve a szabad levegőre rájöjjek, hogy miért is figyelmeztetett Sirius. Én is oda akartam menni a tóhoz, hogy megnézzem az óriáspolip táncát, s már szinte majdnem ott voltam a Tekergők mellett, mikor elhangzott egy újabb varázsige. Soha nem hallottam még, s nem is értettem a latin szavakat, de egy egészen biztos volt: olyan érzés kerített hatalmába, mintha kampókat aggattak volna a ruháimra, s elkezdtek az ég felé húzni. Ijedtemben csak halkan sikkantottam, s igyekeztem nem elveszteni a fejemet, miközben szemem sarkából láttam, hogy körülöttem még olyan sokan hasonló sorsra jutottak.

- Sirius! - tört ki belőlem akaratlanul is, mire láttam, hogy a fiú azonnal megfordult. - Segíts már - szóltam rá, mikor láttam, hogy teljesen lefagyott a felismeréstől, hogy figyelmeztetése ellenére én is itt vagyok.
- Gemma... Mégis mit keresel itt? - ráncolta a szemöldökét, és közelebb lépett hozzám. Testem vízszintesen feküdt a levegőben, s már egészen magasan lebegtem, ugyanis egy vonalban voltam Sirius szemével. - Mondtam, hogy maradj fent - rótt meg.
- Persze, én pedig szó nélkül hallgassak rád - gúnyolódtam, majd kinyújtottam a kezemet felé. - Na, de szedj már le!

Közelebb lépett, így megragadtam vállát, mely ujjaim alatt még ebben az adrenalinlöketes helyzetben is feltűnően erősebbek voltak, mint amilyennek kinéztek, s ő is vállaim után nyúlt. Ekkor ért hozzám rendesen először, s még a blúzon keresztül is éreztem, mennyire meleg és érdes a tenyere, mely nem kicsit csigázott fel. Igazából ettől sokkal jobban megijedtem, mint a láthatatlan drótok rángatásától.
- Na, gyerünk már! - sürgettem idegesen, de ő azt nem tudhatta, hogy nem a helyzet idegesített fel...
- Jól van, na - mérgelődött, s teljes erőbedobással kezdett lefelé húzni. - Eleve nem lennénk ilyen helyzetben, ha hallgatsz rám.

Egy utolsó erőlködés következtében sikerült teljesen lehúznia, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amint ismét szilárd talajt éreztem a talpam alatt - ez valamelyest olyan érzést is keltett bennem, mintha előbbi érzelemhullámom is már a múlté lenne. Csakhogy nem könnyítette meg a dolgomat, ugyanis az "elszállás" megakadályozása érdekében szorosan tartott magánál a derekamnál fogva, s én hálásan pillantottam fel rá. Kár volt - szürkén csillogó szemeiben azonnal elvesztem, s ha eddig nem zártam volna ki teljesen a körülöttünk egyre jobban elhatalmasodó fejetlenséget, most egészen biztosan megtettem.

Meggondolatlan cselekedetek megállításáért köszönetet kellett mondanom egyrészt a tanári kar megérkezésének, akik áttörték buborékunkat, s tudatunkba férkőztek, valamint saját elmémnek, ami szinte elém vetítette a saját jelenemben évekkel ezelőtt megjelenő újság címlapját, melyen Sirius Black őrjöngött. Ugyanazok a szemek voltak, ugyanazok a vonások, de a férfi markánsabbnak tűnt, így az előttem álló Sirius elhalványult, míg előtérbe került a tömeggyilkos Black.

Torkomat megköszörülve engedtem el, s léptem hátra tőle, hogy még csak véletlenül se tudjon testi kapcsolatba lépni velem. A saját felismerésemtől rettegtem a legjobban: kavarogtak bennem az érzések és a jelenek. Egyszerre kedveltem Sirius és féltem Blacktől, de közben tudtam, hogy ők ketten ugyanazok, mindkettő ott lapul benne, ez az ő igazi valója.

Igen, talán ez rémített meg a legjobban...

Kötelék //BEFEJEZETT//Where stories live. Discover now