Mutual

29.

A reggel első napsugarai vidáman nyaldosták az iskola pepita csempéit, miközben több száz diák próbált épségben eljutni az osztályáig, majd ott meghúzni magát a szünetben, ugyanis hamarosan itt a bankett. Ami azt jelenti, hogy mi tizenegyedikesek próbálunk mindent beleadni egy csodálatos és emlékezetes buli szervezésébe, amin aztán a végzősök totál részegre isszák magukat és összetörik a kocsijukat, vagy egymást, a szünet előtt. Minden évben ez megy. A bankett előtt mindenki próbálja túlélni az utolsó napokat, miközben a ballagó osztályok kiélvezik a maradék együtt töltött időt, mert tulajdonképpen a következő tanévtől az útjaik elágaznak. Más egyetemre mennek, új barátokra tesznek szert ezzel a régieket hanyagolva, vagy  várandósak lesznek egy idegentől és egy gyerekkel a nyakukon próbálnak munkát találni, hogy normális életet tudjanak biztosítani a picinek.

-Hét nap van bankettig és ti még sehol se vagytok!-sipította a tornaterem közepén toporzékolva az angol tanárnő.-Rakjátok már azokat a szalagokat az Isten szerelmére! Hogy nektek mindenért könyörögni kell...

-Elnézést tanárnő, hogy megszakítom ezt a...ezt, de elfogytak a szalagok-vakargatta a tarkóját Brad a földön pihenő dobozokra pillantva, amik üresek voltak. A tanárnő jégkék íriszeit idegesen vezette a papírdobozokra, aztán vett egy mély levegőt és az orrnyergét masszírozva elkezdett járkálni.

-Ez kattant!-jegyezte meg halkan Pete, mire páran hangosan felröhögtek.

-Mi olyan nevetséges? Osszátok meg velem is, had nevessek! Gyerünk!-dobbantott a lábával. Annyira bírtam volna, ha kitörik a tűzpiros tűsarkújának sarka...

-Folytathatnánk? Haza szeretnék ma még menni-forgatta a szemét Justin nem törődve a tanárnő gyilkos pillantásaival. Le se tagadhattuk volna, hogy halálra untuk magunkat, ez pedig még jobban felforralta a nő agyvizét. Szerintem legszívesebben már hozzánk vágta volna a dobozokat és felakasztott volna minket dekorációnak.

-Tudjátok mit? Oldjátok meg egyedül én nem segítek nektek! Hálátlan népség!-morogta az orra alatt, miközben egy rakéta gyorsaságával száguldott el mellettem és csapta be maga után az ajtót. Az osztály kilencven százaléka boldogan vette fel a táskáját és követte a tanárnő példáját, minek hatására nagyokat pislogtam Petere, aki felvont szemöldökkel nézett körbe.

-Ugye te is nem szeretnél elmenni? Mert akkor nekem kell zárnom és a portás nő nem bír engem-ingatta a fejét egy halvány mosollyal, mire elnevettem magam.

-Most mi lesz?-kérdeztem figyelmen kívül hagyva az előbbi szavait.

-Fogalmam sincs!-ingatta a fejét.-Lépjünk le mi is?

-Pete!-forgattam a szemem.-Meg kell csinálnunk! Szükségem van a jobb jegyre angolból és neked sem ártana, nem?

-Ennél feljebb már nem kerekíthetné az átlagom igazából..

-Kérlek! Én nem szeretném ezt egyedül megcsinálni-néztem körbe a tornateremben. A dobozok szanaszét hevertek, a legtöbb szalag pedig igénytelenül lógott a falon.-Nem tudok háromszáz lufit felfújni egyedül.

-Jó legyen, maradok veled-adta be a derekát egy hatalmas sóhaj kíséretében.-De akkor egy óra alatt próbáljuk meg felrakni ezeket a szarokat, holnap pedig egy nagy véghajrával befejezünk mindent. Oké?

-Nekem tökéletes!-bólintottam egy hatalmas vigyorral, aztán sarkon fordultam és az egyik létra felé vettem az irány azzal a céllal, hogy rekordidő alatt befejezzük a díszítést.

📖📚📖

Fél hatkor léptem ki az iskola ajtaján olyan fáradtan, mint aki még soha életében nem aludt. Egy óra alatt nem sikerült megigazítanunk a szalagokat tekintve, hogy négyszer estem le a létráról és a második esésemnél már csillagokat is láttam. A tüdőmet megtöltöttem friss oxigénnel hátha ettől éberebb leszek, de nem így lett. Fáradtan kocogtam le azon a három lépcsőfokon, majd a kapu felé vettem az irányt. Amint az utcára értem elővettem a telefonom és a fülhallgatóm a táskámból. Rita és Liam For you-ja üvöltött a fülemben, miközben hazafele tartottam, amikor megállt mellettem egy ismerős fekete autó. A zenét leállítva fordultam az irányába, majd halványam elmosolyodtam Shawn mosolygó arcát látva.