Dead Poets Society

II.

I still remember the feeling what I felt when I first started talking to you.

- Hé, Neil! - kiáltott valaki, miközben a fiú a kolesz felé közeledett. A szólított hátra pillantott, de a tűző nap jóvoltából, semmit nem tudott kivenni. A kezével árnyékba helyezte arcát, így észrevette Cameront, amint integetve átvág a parkon, egyenesen felé tartva.

- Szevasz Neil! - veregette vállon, amikor odaért hozzá. - Hogy telt a nyarad? - kérdezte.

- Egészen jól. - válaszolt a barna hajú, miközben a hatalmas épület felé biccentett, jelezve, hogy lassan már bent lenne a helyük. - És neked? - nézett rá a másikra.

- Oh, hát szuper volt! - lelkesedett egyből. - Tudod, minden nyáron Görögországba megyünk nyaralni. Na idén, anyám azt mondta, hogy neki elege van abból, hogy mindig... - a vörös hajú fiúból megállíthatatlanul ömlöttek a szavak. Annyira beleélte magát a saját történetébe, hogy észre sem vette, amikor beértek az épületbe.

- Hé, Cameron! - szakította félbe Neil a fiút, ahogy a hatalmas hirdetőtábla elé értek. - Nem érdekel, kivel kerültél egy szobába? - kérdezte, de közben már a saját neve után kutatott a papírokon.

- Mi? - rökönyödött meg - Jah, de, dehogynem! - kapott észbe hirtelen, majd el is tűnt, beleolvadva a szobájukat kereső srácok csapatába. Neil örvendve hirtelen jött nyugalmának, megeresztett egy mély sóhajt.

- Neil! Megtaláltalak! - ugrált Cameron a tömeg ellenkező oldalán. A fiú átverekedte magát az emberek között, majd megállt a vörös mellett. - Ott vagy. 345-ös. - mutatott rá az egyik papírlapra.

- Aha. - vetett rá egy gyors pillantást, éppen csak annyit, hogy el tudja olvasni. - Todd Anderson - motyogta magában. Hirtelen visszakapta tekintetét a lapra, hiszen kijelölt szobatársának neve egyáltalán nem volt ismerős számára.

- Látom az új sráccal közösködsz idén. - csapott a vállára Cameron, a fiú fel nem tett kérdésére válaszolva.

- Új srác?

- Aha. Nem is hallottad? - döbbent meg a vöröske. Neil megrázta a fejét, mire a másik belefogott a magyarázatba. - A bátyja, Jeffrey Anderson tavaly érettségizett. Az összes neves egyetemre felvették. Fogalmam sincs, hogy hogyan tudott választani közülük. Nehéz dolga lesz a kisöcsinek, ha fel akarja venni a ritmust. - röhögött.

- Ja, ja biztos. - motyogta Neil, de a gondolatai már egészen máshol jártak. - Figyelj, Cameron, kösz az infót. Majd még látjuk egymást, oké? - kérdezte, de közben lassan hátrálni kezdett.

- Persze, úgyis tudom hol laksz. - vigyorodott el, majd intett egyet. A másik búcsúzásképp biccentett, majd sarkon fordult és kilépett az ajtón. Néhány másodperc elteltével Gerard Pitts és Steven Meeks vidáman cseverészve hagyták el az iskola dísztermét. A nyári nap utolsó sugarai fényesen csillantak meg a vörös hajú Meeks kerek szemüvegén.

- Nézd Pitts! - bökte oldalba barátját a fiú. Garard Pitts, hórihorgas termete következtében kénytelen volt lejjebb hajonli, hogy jól hallja, alacsony társának szavait. - Ott van Neil! - meredt egy távoli pontra a fiú.

- Mi? Hol? Nem látom. - kémlelte az iskola hatalmas udvarát.

- Micsoda? Hogy te nem látod? Hogy lehet az? - háborgott az alacsonyabb.

- Jól van na! - zsörtölődött Pitts, majd kihasználva nyúlánkságát egyszerűen átnézett a sokaság feje felett. - Ott van. Megtaláltam. - jelentette ki, majd egyik kezét zsebre vágta, míg a másikkal karon ragadta barátját és Neil felé indult. Meeks tehetetlenül loholt utána, göndör fürtjei csak úgy repkedtek szeplős arca körül. Neil is hamarosan észrevette őket, így megszaporázta lépteit, hogy minél hamarabb hallótávolságon belül tudhassák egymást.