Dead Poets Society

XXV.

If a poet falls in love with you, you will live forever.

Istenem! Miért ilyen nehéz?

A téli nap sugarai átragyogtak a piszkos ablaküvegen, egyenesen behatolva egy kicsi, kollégiumi szobába, halvány árnyékot vetve a Todd ölében pihenő füzetre. A fiú az ágyán kuporgott, erősen koncentrált, hogy megfelelő szavakat találhasson, amelyek képesek megragadni valamennyi benne kavargó érzelmet. Általában nem okozott gondot neki, ha vers írásra kerül a sor, Mr. Keating órája óta jelentősen növekedett az önbizalma ezen a téren. Azóta több saját versét is költött már a lehető legkülönbözőbb témákban. Természet, szabadság, igazság - vagy akármi más, minden alkalommal olyan érzése volt, mintha nem is ő írná a sorokat. Nem ám. A szavak maguktól folytak a papírra éppen abban a sorrendben, ahogyan az elrendeltetett, nem kellett erőlködnie. De ez most más volt.

Ezúttal Neil-ről volt szó.

A fiú úgy döntött, végül megfogadja barátai tanácsát és versbe foglalja érzéseit. Eddig nem kívánta meglépni ezt, hiszen amint leírja gondolatait, azok valóságossá válnak, nem tagadhatja majd őket többé. Örökre együtt kell élnie a gondolattal, hogy a fiú, akit szeret, soha nem fogja őt viszont szeretni. Todd tudta ezt, érezte, bármit is mondjanak a barátai.

Neil.

Elegendő felidéznie magában a fiú nevét és hasa azonnal megtelik izgatottan verdeső pillangókkal, szíve hevesebben kezd verni bordái rejtekében. Képtelen eldönteni, hogy szerencsés vagy épp szerencsétlen fordulat, hogy a sors ezt a fiút rendelte szobatársának. Épp ezt a fiút, a világ legellenállhatatlanabb mosolyával, gyönyörű, kávébarna szemeivel amelyek még mindig fel-felbukkannak Todd gondolataiban s teljességgel elvonják a figyelmét mindenkiről és mindenről, ami körülötte zajlik.

Egyetlen szó sem bizonyult megfelelőnek, hogy Neil-t jellemezze. Semmi, ami kellőképp megragadta volna a fiú személyiséget, azt, hogy valójában milyen tökéletes is Ő Todd számára. Habár Todd tudta jól, hogy születőfélben lévő verse soha nem kerül majd a nyilvánosság szeme elé, egy olyan okból, ami csupán még fontosabbá tette, hogy tökéletesre sikerüljön. Mindenesetre alig tíz perce maradt, mielőtt Neil visszatér a próbáról.

Az Akadémia épületében hirtelen fülsüketítő ricsajt keltettek a falakon függő rézcsengők.

- Mi van ma vacsorára? - kérdezte Charlie, villám gyorsan felpattanva helyéről.

- Spagetti húsgombóccal! - rikkantotta egy fiú vidáman, de már iszkolt is ki az ajtón.

- Vájúhoz! - üvöltött Pitts, ahogy rohanás közben igyekezett magára rángatni zakóját. A fiúk olyan hévvel rohantak a lépcsőn, hogy majd el sodorták a felfelé tartó, meglepett Neilt.

- Hagyjatok nekem is! - jegyezte meg viccesen, üdvözlésképp megpaskolva barátai vállát, ahogy elsüvítenek mellette. Mosolyogva lépett szobája elé, mit sem sejtve a bent kuporgó barátja mélységes kétségbeeséséről.

Az ajtó hirtelen kinyílt, s Neil ott állt, ragyogó mosolyával, átszellemülten figyelve az ágya végében ücsörögő Todd-ot. A szőke arca egyik pillanatról a másikra egészen pirosas árnyalatot öltött, ahogy szobatársa belépett s becsukta maga mögött az ajtót.

Neil korábban érkezett.

- Todd. Istenemre mondom, hogy ezt akarom csinálni egész hátralévő életemben. - suttogta Neil átszellemülten. Szemeit lehunyta, hátát az ajtónak vetve ácsorgott. Todd rettentő mód aggódott, hogy Neil esetleg megláthatja versének címét, de szobatársa szavai halvány mosolyt varázsoltak arcára.