Dead Poets Society

XVI.

I want you to be happy, but I want to be the reason.

Todd hatalmas sóhajjal visszatornázta magát eredeti helyzetébe s újra maga elé vette füzetét.

- Jössz délután az ülésre? - kérdezte Neil.

- Ö, nem tudom. Lehet. - motyogta a szőke a ceruzáját piszkálva.

- Amit Mr. Keating mond az neked szart sem jelent?

- Most ezt mire mondod? - Todd meglepetten pislogott szobatársára.

- Te is tag vagy! - pattant fel a fiú ingerülten - Aki pedig itt tag, az..az..az igyekszik feldobódni! Te meg úgy vagy feldobódva, mint egy lócitrom!

- Mit akarsz? Lépjek ki? - kérdezte a szőke eg percig sem próbálva leplezni a hangjában megbúvó indulatot.

- Nem! Azt akarom, hogy légy benne! De ehhez csinálnod is kéne valamit, nem csak mondani, hogy benne vagy!

- Öregem.. - Todd értetlenül oldalra fordította tekintetét, majd vissza szobatársára - Állati rendes tőled, hogy törődsz velem, de én nem olyan vagyok, mint te. Nem olyan, hogy.. - vett egy mély levegőt, míg rendezte gondolatait, majd végül folytatta, kerülve Neil tekintetét - Ha te mondasz valamit, arra odafigyelnek. Én viszont nem vagyok ilyen.

- És nem hiszed, hogy lehetsz? - hajolt közelebb a fiúhoz Neil. Hangja sokkal lágybban, bizalmasabban csengett az előbbieknél.

- Nem! - csattant fel a szőke váratlanul - Azaz.. nem tudom, de nem is ez a lényeg! A lényeg az, hogy te úgysem tudsz megváltoztatni. Szóval állítsd le magad. Én magam is nagyon jól tudom, mi a jó nekem. Rendben? - kérdezte Todd nyugodtan, de határozottan.

- Nem. - nyögte ki Neil néhány másodperc csönd után.

- Mi az, hogy nem? - a szőke lassan formálta a szavakat, mélyen belenézve szobatársa szemébe.

- Nem. - vigyorodott el Neil, felvonva fél szemöldökét. Egy hirtelen mozdulattal Todd arcába hajította a színdarab plakátját majd kihasználva a fiú pillanatnyi meglepettségét, kikapta öléből a füzetet.

- Add vissza Neil! - pattant fel az ágyról Todd és a fiú után ugrott - Hallod? Add vissza! - kiáltott a szőke igyekezve utolérni szobatársát, aki megint az íróasztala tetején álldogát.

- Az ember álmodik - kezdte olvasni Neil, azonban kénytelen volt átugrani Todd íróasztalára, mivel a fiú túlságosan közel ért hozzá.

- Hagy már, Neil! Állj meg és add vissza! - próbálkozott a fiú.

- Az ember álmodik.. Milyen vers ez? - pillantott hátra a barna, ám nem számított rá, hogy Todd közben utolérte. A fiút felkészületlenül érte, hogy szobatársa hirtelen megtorpanása, s őt vitte tovább a lendület. Todd egyenesen rázuhant Neil-re, így mind a ketten a szőke ágyán kötöttek ki. Neil a hátára érkezett, esés közben reflexszerűen átkarolta Todd derekát, egyenesen magára rántva őt. A két fiú egymáson fekve, megszeppenve pillantott egymásra. Meglepve konstatálták, hogy orruk csupán néhány centire van egymástól. Neil elmosolyodott s kezével szorosabban ölelte a fiút.

- Ti meg mit csináltok itt? - rontott be a szobába Cameron. Todd meglepetésében igyekezett azonnal lekászálódni szobatársáról, ez azonban nem éppen úgy sült el, ahogy szerette volna. Rövid, riadt kiáltást hallatva egyenesen a földön kötött ki. Neil nevetett ugyan, de rögtön kinyújtotta kezét, hogy felsegítse barátját - Én szeretnék tanulni! - méltatlankodott Cameron, mint aki észre sem vette az előbbi kis közjátékot.