Dead Poets Society

XXIV.

Do not fall in love, darling
-

--

rise in love

Knox Overstreet egész éjjel álmatlanul forgolódott ágyában. Képtelen volt elaludni. Ahányszor lehunyta a szemét, minden alkalommal Chris szánakozó arcát látta maga előtt, amint Chet kivonszolja őt a szobából. A fiú agyában újra és újra lejádszódott az a bizonyos pillanat, amikor ajkai Chris lágy bőrét tapinthatták. Ha csak egy másodpercre is, a fiúnak mindenképp meghatározó élmény volt. Felidézte magában a fájdalmat, ami az orrába hasított Chet ütéseinek jóvoltából, a meglepettséget, amint édeskés vére vörösre festette ujjait, s végül a kellemes melegséget, ami szétáradt mellkasában, ahogy Chris odalépett mellé, leguggolt és könnyes szemmel a hogyléte felől érdeklődött. A lány közelebb hajolt, ujjaival finoman végigsimított Knox arcán, majd lágy csókot hintett a fiú halántékára.

- Chris. - rebegte Knox álmatagon - Meg akarlak csókolni!

- Akkor tedd meg, Knox! - bátorította mosolyogva a lány. A fiú meglepettségében felkiáltott, majd kezét Chris tarkóját a vezette, közelebb húzva őt magához. Az orruk majd összeért, Knox magán érezte a lány egyre gyorsuló lélegzetvételét. Lehunyta szemeit, majd megszüntette az ajkaik között fennálló távolságot.....

Ekkor azonban Knox felébredt. Úgy látszik, mégis sikerült elaludnia.

Néhány órával később, amikor a hó már nagy pelyhekben hullott alá a Vermont fölött összegyűlt felhőkből, Knox óvatosan kidugta fejét az Akadémia ajtaján. Körbekémlelt, majd miután megbizonyosodott arról, hogy senki sem láthatja, magára kanyarította vastag sálját és sietve a bicikli tároló felé vette az irányt. Egy szimpatikus jármű nyergéről leseperte a havat, majd felpattant rá és már száguldott is keresztül az udvaron. Átkerekezett az Akadémia hatalmas, kovácsoltvas kapuin, majd felhajtott a hólepte, csúszós aszfaltútra amely egyenesen a Ridgeway Középiskola felé vitte őt. A városhoz közeledve egyre sűrűbben követték egymást az épületek, míg Knox rákanyarodott a főútra, egy apró virágbolt mellett elhaladva. Hirtelen ötlettől vezérelve hatalmasat fékezett, lepattant a bicikliről, majd beszaladt az üzletbe. Odabent kellemes meleg, és a pult mögött egy kedves mosolyú hölgy fogadta. Knox illemtudóan köszönt, majd a pulthoz lépett.

- Jó reggelt! - üdvözölte a nő - Miben segíthetek?

Knox tanácstalanul nézelődött a rengeteg virág láttán. Nem tudta, Chris melyikben lelné örömét. Reménykedve pillantott az üzleti dolgozóra.

- Meséljen róla! - kérte az asszony lágyan, azonnal értve Knox néma beszédéből.

- Nagyon különleges lány. Életemben nem találkoztam még hozzá foghatóval. - kezdett bele Knox zavartan piszkálva a sálját. A nő figyelmesen hallgatta beszédét, de közben az előtte sorakozó számtalan virágot tanulmányozta - Kedves, odaadó és figyelmes. És olyan gyönyörű!

- Azt hiszem ez megfelelő lesz. - szólt az asszony kedves mosollyal - Gyöngyvirág. Épp olyan különleges, mint a kisasszony, akiről beszélt.

Knox hálás pillantással nézte, amint a nő csokorba köti a virágot, majd egy apró, piros szalaggal díszíti. Kifizette a számlát, majd köszönt és elhagyta az üzletet. Visszaült biciklijére és ismét útnak indult. Ezúttal lassabban tekert, nehogy a kezében utazó virágnak baja essen. Belépve az iskola nehéz vas ajtaján, Knox-ot hatalmas hangzavar fogadta. Különböző színes ruhákban pompázó diákok rohangáltak fel s alá a tömött folyosókon. Knox számára furcsa volt a színek kavalkádja, hiszen a Weltonban mindenki az iskolai egyenruhát viseli tanítás alatt. A felsőbb évesek csoportokba verődve ácsorogtak a falak mentén sorakozó fémszekrények mellett. A fiú tanácstalanul vetette bele magát a diákok seregébe, pillantása állandóan Christ kereste. Épp látni vélt egy csillogó szőke hajkoronát befodulni a folyosó végén, így arra vette az irányt. Megszaporázta lépteit, hogy minél hamarabb utólérhesse.