Dead Poets Society

X.

Dream without fear. Love without limits.

- Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott! Ámen! - zengték kórusban mind a diákok, mind a tanárok az Akadémia hatalmas ebédlőjében. Befejezfén az imádságot mindenki elfoglalta helyét és hozzálátott elfogyasztani az ebédet.

- Roppant érdekes volt a mai órája, Mr. Keating. - szólalt meg Mr. McAllister miközben jókora kanál levest mert tányérjába.

- Elnézést, ha feldúltam a lelki békéjét!

- Ó, ugyan, ne mentegetőzzék! Szó sincs róla. - rázta meg a fejét McAllister - Igazán élvezetes volt, bár némiképp veszélyes.

- Úgy véli? - kérdezett vissza Mr. Keating kíváncsian.

- Nagy a kockázat. Ha művészeket akar nevelni belőlük, John, és rádöbbennek, hogy ők nem Rembrandt-ok, Shakespeare-ek vagy Mozart-ok, önt fogják gyűlölni. - jegyezte meg a férfi jóízűen kanalazva az előtte gőzölgő ételt.

- Én csupán önálló gondolkodásra akarom nevelni őket. - válaszolt Keating elgondolkozva.

- Tizenhét éves gyerekeket? - kérdezte McAllister. Szemmel láthatóan szórakoztatta a feltevés.

- Nahát! Sosem tartottam cinikusnak. - jegyezte meg Mr. Keating. Kollégája arca elsötétült, hirtelen odalett jókedve.

- Nem cinikus vagyok. Realista. - jelentette ki komolyan a férfi - 'Mustasd meg azt, ki nem kerget ábrándokat, s mutatok egy boldog embert.'

- Ám az ember igazán csak álmában szabad. Így van ez rég, s örökké így marad. - szólt Keating meglehetősen vidám hangon.

- Tenisson? - kérdezte McAllister döbbenten.

- Keating - kuncogott jóízűen a férfi, pajkosan rákacsintva az idős kollégára.

Neil Perry a lehető legkisebb feltűnést keltve igyekezett a barátai által elfoglalt asztalhoz. Ügyesen lavírozott a zsúfolt teremben, gyakorlottan kerülgetve iskolatársait.

- Ide süssetek! - szólalt meg izgatottan amikor elfoglalta helyét Charlie és Knox között - Megtaláltam az évkönyvben, végzős korából! - mondta és egy régi kiadású könyvet helyezett az asztal közepére.

- Mutasd! - nyúlt érte Cameron azonnal. Hangosan felnevetett amikor meglátta tanára fiatalkori énjét önfeledten mosolyogni a megfakult lapokon.

- Nézzétek csak! - nevetett Neil - A futball csapat kapitánya, az iskolai évkönyv szerkesztője Cambridge-be készül. A nagy nőcsábász!

- Akitől a világon minden kitelik! - olvasta fel Cameron a könyvből.

- Emberek! - szólt döbbenten Charlie - Mr. K. balhés tag volt! - harsány nevetés robbant ki az asztalnál.

- Mi az a holt költők társasága? - kérdezte Pitts amikor kezébe került az évkönyv.

- Nem tudom. - válaszolt Neil teli szájjal.

- Nincs egy kép a tagokról? - vetette fel Meeks.

- Másutt egy szó sincs róla. - mondta csalódottan Knox.

- Vigyázz! Nolan! - kiáltott visszafolytott hangon Charlie. A könyv hirtelen az asztal alá süllyedt s a fiúk a továbbiakban nyugodtan folytatták az étkezést. Az ebéd befejeztével a kis csapat közösen indult vissza a diákszállás épülete felé. A hatalmas udvaron átvágva, szemük megakadt Mr. Keating alakján, amint sportzakóban, hóna alatt egy halom könyvvel a zöld gyepen bandukol.