Todd Andersont szülei ez év kezdetén iratták be a jónevű, Vermont-i iskolába, kizárólag azzal a céllal, hogy kisebbik fiúk ugyanazt a teljesítményt nyújthassa, mint évekkel ezelőtt a bátyja, Jeffrey Anderson. Todd azonban kevésbé jó képességekkel le...
Másnap kora reggel az egész iskola az Akadémia dísztermében várakozott, hasonlóan az évnyitó ünnepséghez, csak ezúttal nélkülözve a büszkén pityergő szülőket. A fiúk egy emberként álltak talpra, amint meghallották, hogy a közeledő léptek visszhangot vernek a folyosón. A tanári kar Mr. Nolan vezetésével vonult be a sorok között, fel a pódiumra. Az igazgató azonnal a tömör, faragott szószék mögé vonult, s onnan figyelte, ahogy kollégái elfoglalták a számukra fenntartott helyeket. Egy idősebb férfi lépett oda hozzá, s halkan suttogott neki valamit.
- Jól van. - bólintott Nolan, majd szigorú arckifejezést öltve, lassan végighordozta tekintetét diákjain - Leülni! - vakkanttotta, mire a fiúk csendben helyet foglaltak. Nolan orrára helyezte csontkeretes szemüvegét mielőtt elkezdte mondókáját: - Iskolánk lapjának eheti számában egy szeméremsértő cikk jelent meg, engedély nélkül. Nem fogok drága időt pazarolni arra, hogy a bűnösöket felkutassam. - jelentette ki rezzéstelen arccal. - Biztos vagyok abban, hogy előkerülnek. Felszólítom valamennyiüket, hogy aki bármit tud erről a cikkről, jelentkezzék itt és most! - Todd aggodalmasan pillantitt a mellette ülő Neil-re, aki egyenesen előre szegezve tekintetét, saját térdére helyezte kezét, majd kinyújtóztatva legkisebb ujját, finoman megsimította szobatársa lábát. - Akárkik legyenek a bűnösök, ez az utolsó lehetőségük, hogy elkerüljék a kicsapatást iskolánkból! - darálta Nolan, ám ekkor különös hang töltötte be a hatalmas termet. Hamarosan mindenki rá ismert a telefon csörgésének ismerős dallamára. A diákok kíváncsian nyújtogattták a nyakukat, Nolan hátra pillantott, kollégáitól várva választ a hang forrására.
- Welton Akadémia! Halló? - emelte füléhez a telefon kagylóját Charlie Dalton, a díszterem nyolcadik sorának szélén. - Igen, adom. Pillanat. - bólogatott hevesen, majd felemelkedett a helyéről. Mr. Nolan fenyegető tekintetétől sem riadt meg, csupán a férfi felé nyújtotta a kagylót. - Mr. Nolan! Önt keresik. Az Úristen! Azt mondja, vegyenek föl lányokat is!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mr. Nolan lassú, kimért léptekkel közeledett Charlie felé, aki büszkén ácsorgott az igazgatói iroda közepén.
- Ne vigyorogjon, nincs rá semmi oka! - közlölte nyugodt, tiszteletetparancsoló hangon, Charlie pedig igyekezett rendezni arckifejezését. - Ha azt hiszi, Mr. Dalton, hogy maga az első, aki igyekszik kirúgatni magát, nagyot téved. Mások is próbálkoztak már, de nem sikerült nekik. Ahogy magának sem fog. Hajoljon előre! - utasította a férfi. Charlie minden szó nélkül megtette. Felhajtotta zakója alját, előrehajolt, kezeit az igazgató úr asztalán nyugtatta. Nolan a háta mögé lépett, kezében egy jókora ütővel. Olyasforma, mint amellyel a cricket-et szokás játszani. A férfi levette zakóját, s most kigombolta díszes mandzsettáit, hogy feltűrhesse ingjének ujjait. - Számoljon hangosan, Mr. Dalton! - mondta a férfi, majd lesújtott az első ütés. Charlie egész testében megfeszült, ujjaival olyan erősen markolta az asztalt, hogy azok szinte elfejéredtek, azonban egy nyikkanást sem hallatott. Nem akarta megadni ezt az örömöt az igazgatójának.
