Veled, mint régen /ongoing, átírás alatt/

Prológus

Öt és fél év. Ennyi telt el azóta, amióta nem voltam a szülővárosomban. A szülővárosomban, ahol régen jégtáncoltam és ezzel kézen fogva rengeteg kapcsolati bonyodalmat megéltem. A balesetem úgy hozta, hogy továbbtanulok, s az orvosira mentem. Minden félévben stresszeltem a vizsgák miatt, s minden vizsga után ünnepeltem a legjobb barátnőmmel, Mandával és a barátommal, mikor meglett a kettes. Esetenként persze jobb jegyeink is voltak.
Apropó, a barátom. Nathaniel, a régi ismerős, aki tánctanárként helyezkedett el a városban, nagyon sokat támogatott. Különösen az első félévemben, mikor rendszeresen voltak kirohanásaim, hiszen még nem igazán éreztem az orvosi súlyát, s hát sokkal nehezebb is volt, mint gondoltam, hiába készültem fel a legrosszabbra. Két és fél év barátság után bevallotta az érzéseit, megcsókolt, és hivatalosan is összejöttünk. Együtt is vagyunk, már öt éve. Megszakítás nélkül. Eleinte sokat mosolyogtunk azon, hogy én régen pont azért 'ráztam le', mert ott volt az exem, most viszont ő lett az, aki mellett megtaláltam a helyem. S hiszem, hogy ez így is fog maradni.
Manda és Chris, a régi legjobb barátom, meglepően jól bírták a távkapcsolatot. Azóta sem szakítottak. És én ennek nagyon örülök, hiszen egy hihetetlenül cuki páros. Sokszor viccelődtünk Mandával, hogy ő már a gyűrűt várja, és hát őszintén én is várom az ő gyűrűjét. Mindketten levizsgáztunk az orvosin, megvan a diplománk és meg is találtuk a boldogságot.
Legalábbis én ezt gondoltam.
Sajnos a koripályásokkal nem tudtam tartani a kapcsolatot, ugyanis kellett a pénz, részmunkaidősként dolgoztam, így sem délutánjaim, sem hétvégéim nem voltak. De megérte. Hivatalosan is háziorvos vagyok, Manda pedig hivatalosan is gyógyszerész. Ő, mikor az első félév után kihagyott egy félévet, váltott, s az általános helyett inkább elment a gyógyszerészetre. Nath lelkes segítségével keresgéltünk munkahelyet, és Manda persze könnyen elhelyezkedett, hiszen a gyógyszerész szakma nagyon nem divat. Túl sok kémia kell hozzá. Egyértelműen azt a munkahelyet választotta, ami visszaviszi Chrishez, szóval ő visszaköltözött a szülővárosunkba abban a pillanatban, ahogy lediplomázott. 
Viszont én, a félretett pénzemre való tekintettel inkább megfontoltan kerestem az állásokat. Több helyre is mehettem volna, de minddel volt valami problémám. Vagy túl messze lett volna mindenkitől, aki fontos nekem, vagy egyszerűen nem volt szimpatikus az ottani közeg. A reménytelenek nyugalmával kerestem megszakíthatatlanul, mire egy nap Manda rám csörgött. Szokásos barátnős hívásnak tűnt, viszont jó hírt közölt.

Néhány hete már dolgozott a városban, mikor felhívott, hogy a helyi orvosi rendelőben üresedés van. És lenne egy lehetőségem a régi otthonomban dolgozni.
Félig örültem, hiszen nem lenne ismeretlen a környék, valamint hát ott a szüleim háza, amelybe visszaköltözhetnék, de ez azt jelentette, hogy bármikor összefuthatok bárki régi ismerőssel.

Ami egészen addig nem gond, amíg az az ismerős nem Josh Bakely. Az exem. A legtöbb bajom okozója. Aki miatt orvosira mentem, és nem korizhattam többet, és aki szakított velem, mikor kiderült, hogy eljövök. Nem tudom, mi lehet vele, öt éve nem találkoztunk. Nem is láttuk egymást. Eleinte, az első éveimben még haza-haza járogattam, akkor összefutottunk, valamint néha jött Chris-szel meglátogatni bennünket, viszont nem igazán beszéltünk sokat. Láttam rajta némi változás jeleit, de inkább nem is akartam ebbe belegondolni, vagy megítélni a helyzetet. Én is gyökeresen megváltoztam, legalábbis külsőleg mindenképp. Gondolom, ő sem ugyanaz az ember. Kíváncsi lennék, mi lett vele azért.
Végül jelentkeztem az állásra, sok töprengés után, a jelentkezésem pedig elfogadták, szerencsémre, és ma van a nap, mikor leköltöztünk vissza. A szüleim most is Franciaországban vannak, ezért a régi ház az enyém. Illetve a miénk. Ugyanis Nath és én már két éve együtt éltünk fent a fővárosban is. Mivel én is visszajöttem, ő is keresett másik munkát a környéken, és kapott is. Minden tök rendben van, nem? Legalábbis úgy tűnik. Ritka alkalmak egyike. 

Hogy mennyivel nyugodtabb az életem, amióta Josh Bakely nem a része! Ezt talán régen is be kellett volna látnom. Annyi lehetőségem lett volna megszakítani vele a kapcsolatot, de nem, a kamasz Lela folyton visszafogadta a szívébe. Még szerencse, hogy már nem létezik ez a lány.
- Min gondolkozol ennyire, Lela? - mosolygott rám Nath.
- Semmin - ásítottam fáradtan. Jobbnak láttam nem beleavatni a gondolataimba, hiszen Nath mindig érzékenyen vette, ha Josh-ról volt szó. Persze nem hibáztatom. - Holnap lesz az első napom. Kicsit ideges vagyok.
- Meg úgy hallom, fáradt - utalt az előző ásításomra.
- Kimerítő egy napunk volt - biccentettem, mire simogatni kezdett.
Milyen fura újra a régi szobámban. Mintha csak kamasz lennék újra. De így, lassan 27 évesen, már jobb is, hogy nem vagyok az.
- Még jó, hogy tavasz van, és legalább nem fáztunk pakolás közben - gondolkodott. Nem nagyon tudtam rá figyelni, ezért bólintottam.
- Na igen - ásítottam ismét, mire elmosolyodott.
- Aludjunk. Holnap fárasztó napod lesz - javasolta.

Bólintottam, majd egy átöltözés után le is feküdtünk aludni. Így öt év után is hihetetlen érzés a karjai közt elaludni. Boldog vagyok, hogy a sors összehozott minket. 
Hamar álomba szenderültem, megnyugodtam, hiszen mi történhetne velem egy háziorvosi rendelőben?
Hát, mindenre számítottam, csak arra nem, ami bekövetkezett.