Veled, mint régen /ongoing, átírás alatt/

5.

Reggel Nath-tal megbeszéltem az estét; örült, hogy kicsit kikapcsolódom a régi barátaimmal. Belefájdul a szívem, hogy csak félig mondok neki igazat... Hiszen nem ezt érdemli. Viszont mindennap ismételgetem magamban, hogy jót teszek ezzel. Ő nem lesz zaklatott, még ha én helyette is az leszek ettől. Azt pedig nem tehetem, hogy csak úgy hagyom alakulni egyre rosszabbá és rosszabbá a pályán történő ügyeket. Már Chris és Sophie, valamint tegnap Manda is utalt arra, hogy egyedül én tudom ezt rendbe tenni. Én pedig nagyon is szeretném. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy Josh-nál kell először kopogtatni, egy dolog miatt. Mégpedig azért, mert benne bízom közülük a leginkább. Ő diszkrétebben kezeli, amiket mondok neki, ebben biztos vagyok. Ő nem fog kikotyogni a többieknek semmit, jól ismerem, sosem tette ezt. Talán nem helyes ennyire bízni benne mindazok után, ami kettőnk közt történt akár mielőtt elmentem, akár az első napokban, ahogy visszajöttem. Viszont nem tudok mást tenni, csak bízni. És ami azt illeti, szerintem jó úton vagyok afelé, hogy kicsit más belátásra bírjam. Nem teljesen vagyok még sínen, de már kedvesebb. Ennek biztosan megvan az oka.
A gondolataim elterelve összeszedtem magam, hogy elugorjak a pályára és megbeszéljem Josh-sal az estét.
Fogalmam sincs, hogyan kell öltözni egy bárba. Orvos vagyok, valahogy kihalt bennem minden vágy, ami a szórakozás felé vitt. Na nem mintha amúgy sok lett volna, de egyetemen semmi időm sem volt szórakozni. Örültem, ha mindent meg tudtam nagyjából tanulni, amit elvártak.
- Jó reggelt! - köszöntem az éppen kávézó Emmának, amint beértem a büfé részhez. - Josh?
- Szia - mosolygott rám kedvesen. - Bent van a pályán.
- Egyedül?
- Hmm, tudtommal igen. Miért keresed? - kérdezte gyanakodva.
- Csak beszédem van vele - nyugtattam meg.
Végül is, ez az igazság. Csak az nem mindegy, hogy mit beszélünk meg.
Egyből a pályához siettem, és sóhajtottam egy nagyot, amint megláttam a pályán egyedül korcsolyázó Josh-t. A szenvedély nem múlt ki belőle, csak már nem szép érzésként van benne... Olyan, mintha csak a düh, a fájdalom, és a pillanatnyi boldogság motiválná. Egész sokat meg lehet állapítani abból, hogy hogyan korizik a másik.
Amint észrevett, kijött a pálya szélére.
- Jó reggelt kívánok doktornő! Egészségügyi vizsgálatot jött tartani a pályára? - szólított meg illedelmesen. Nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Inkább az agyadat kellene megvizsgálnom, Bakely, azzal több probléma van szerintem.
Elmosolyodott.
- Miért kerestél?
- Hát... - haraptam be az ajkam. - Úgy döntöttem, elmegyek este a bárba.
- Nagyszerű! - lelkesült. - Szólok majd a többieknek.
- Igen, erről akartam beszélni - csavargattam zavartan a hajam. Jesszusom, de kellemetlen ezt elmondani neki. - Nem szeretnék a többiekkel lenni. Csak veled. Már ha te ezt komolyan gondoltad tegnap. - Olyan furán éreztem magam, miközben ezeket a szavakat kiejtettem az ajkaimon.
Josh körülbelül tíz másodpercig meg sem szólalt, csak méregetett.
- Hmm - törte meg a csendet. - Urad mit szólt ehhez az ötletedhez? - ráncolta össze a szemöldökeit.
- Tulajdonképpen nem tudja.
Komolyan idáig jutottunk? Kimondva sokkal rosszabbul hangzik az egész helyzet, mint amennyire a fejemben annak tűnt.
- Mióta vagy te ilyen kis rossz? - lépett hozzám közelebb.
- Ez csak egy baráti kiruccanás, nem? - próbáltam elővenni a legszebb mosolyom. Nem akarom, hogy mást lásson bele, mert részemről nincs benne más.
- Hmm - kémlelt továbbra is. - Felőlem okés. Iszunk egyet, utána pedig beszélgetünk.
- De várj! - szóltam, mielőtt még visszament volna korizni. Most jön a kínos része. - Ide hogy kell felöltözni? - kérdeztem halkan, hátha úgy kevésbé kellemetlen.
Elnevette magát.
- Tök mindegy. Ahogy jól érzed magad - nevetett tovább.
- Akkor semmi dresscode?
- Semmi - vonta meg a vállait. - Te mindenben dögös vagy - tette hozzá. 
- Shh, attól még, hogy találkozom veled, még van barátom - emlékeztettem.
Nem mondom, hogy hidegen hagyott a megjegyzése, de nem is keltett bennem melegséget. Meglettem volna ez a kijelentés nélkül, mindenesetre. Elvégre, miért fogadjak el egy bókot tőle? Pláne egy olyat, ami nem is nekem szól, hanem a külsőmnek. Azt pedig örököltem, arról én nem igazán tehetek.
- Jössz egy kört? - biccentett a pálya felé.
-Nincs nálam kori. 
- Anélkül is jó - húzott be magával a pályára.
Körülbelül hatéves korom óta nem csúsztam tornacipőben a jégen. Fura volt, de jó. Kicsit újra kislánynak érezhettem magam. S ami a legfurább az egészben, hogy ez a kislány pillanatom jó, hogy Josh-sal történt meg. Biztonságban éreztem magam mellette. Direkt lassan mentünk, és azon kívül, hogy néhányszor kiforgatna, több nem történt.
Kikísért a pálya szélére.
- Menj haza készülődni, szépségem - simította meg a karom.
Úgy döntöttem, inkább nem teszek megjegyzést az elnevezésemre.
- Rendben. Hol találkozunk este?
- Hétkor a parknál várlak - felelte. Ezt gyorsan kitalálta.
Bólintottam jelezvén, hogy tudomásul vettem az információkat, majd elindultam haza készülődni. Hmm, javítsuk ki ezt a mondatot. Elindultam haza készülődni egy randira Josh Bakely-vel. Király. Pont, mint régen...