Veled, mint régen /ongoing, átírás alatt/

8.

A kedvenc butikom felé vettem az irányt. Magnifique a neve. Azért szerettem régen is idejárni, ha haza-haza jöttünk, mert iszonyatosan nőies ruhák vannak itt. Ahogy beléptem, rögtön női parfüm illat fogadott. De a butik maga semmit nem változott, ugyanolyan szép és kifinomult a díszítés. Egy eladó hölgy oda is sietett, hogy segítsen, de megköszöntem, és mondtam, hogy megoldom egyedül. Igazából fogalmam sincs, milyen ruhát szeretnék.
Keresgéltem a sorok között, közben pedig azon agyaltam, hogy hétköznapiasabb szettet szeretnék, vagy elegánsabbat. Végül csak nézelődtem, hátha meglátok valamit, ami segíti eldönteni.
Találtam egy babarózsaszín felsőt, de túl kislányosnak véltem. Akárcsak a pici margaréta mintás ruhát. De aztán megtaláltam az álomdarabot. Egy pántos, selyem, térdig érő, ceruzafazonú ruha, sötétkék színben. Nem olyan, amit hordani szoktam, de nagyon megtetszett. S mikor felpróbáltam, csak megerősödött bennem, hogy ez most jó lesz. 
Kifizettem, majd indultam vissza a szállásra, de Josh még nem volt ott. Ezek szerint egész gyors voltam. Addig gyorsan felkapom a ruhát. Csak tornacipő van nálam, de nem baj, ezzel sem néz ki rosszul. Most tök szépnek látom magam. Épp az ujjaimmal fésülgettem a hajam, mikor kinyílt az ajtó, ezért megfordultam és szembetaláltam magam Josh-sal. Hatalmas szemekkel nézett rám.
- Hű - túrt zavartan a hajába. - Csinos vagy.
- Köszönöm - mosolyodtam el.
- Ritkán látlak ilyen ruhában.
- Néha kell ilyen is, nem? - vontam meg a vállaim, mintha nem hatna meg, hogy milyen kedvesen bókol. 
Kisfiúsan elmosolyodott.
- Megyünk? - nyújtotta a kezét.
- Menjünk - fogadtam el.
A hotel elhagyása után azonnal az Eiffel torony felé vettem az irányt. Nincs közel, de nincs is messze, simán el lehet gyalogolni. Pláne, hogy a torony mellett maga Párizs ezen része is gyönyörű látvány sötétben.
- Basszus, mennyi ember van még ilyenkor is- nézelődött Josh.
-Párizs mozgalmas hely. Majd ott meglátod, mennyien lesznek, ahová most megyünk - feleltem titokzatosan. - És amúgy nem mintha London ne lenne elég forgalmas.
- Jó, ez igaz - biccentett Josh. - De valahogy mégsem számítottam erre.
- Nagyon szeretem ezt a helyet - szóltam megbabonázva.
- Barátocskád nem hívott még?
Jaj, már megint ez a téma. Miért jár egyfolytában ez a fejében? Valamint, miért mindig ilyen gúnyosan kérdezi?
- Nem - válaszoltam kimérten.
- Én a helyében le sem tenném a telefont a kezemből - komorodott el. - Nem értem, miért nem keres.
- Biztos csak azt várja, hogy én keressem - csavargattam a hajam. - Hogy nekem mikor jó, tudod...
Gúnyosan elmosolyodott.
- Azért megpróbálhatná.
Részben sajnos egyet kellett értenem vele, azért nem csak nekem kellene hívnom ilyen helyzetben, de biztosan megvan az oka rá. Majd otthon megbeszéljük.
- Amúgy - tereltem. - Azért ne tegyél úgy, mintha te annyira tökéletes pasi lennél.
Hangosan felnevetett.
- Te tudod a legjobban, hogy az vagyok - nézett a szemeimbe.
Az ajkamba haraptam. Valahogy ki kell menekülnöm ebből a helyzetből.
- Milyen vagy egy kapcsolatban? - tettettem a töprengést. - Hűtlen, féltékenykedő... - soroltam, mire félbeszakított.
- Mégis visszajöttél hozzám mindig - mosolyodott el győztes mosollyal. Nem hiszem el, ez a pasi sosem nő fel?
- Utállak, Josh Bakely - mondtam a szemeibe.
- Ezt még te sem hiszed el, Lela Scott - nevetett.
Megforgattam a szemeim, majd mikor nem figyelt, óvatos mosolyra húztam a szám. Bármennyire egoista, és idegesítő, egyszerűen nem lehet utálni teljesen.
- Ott vagyunk már? - nyafogott.
- Mint egy rossz kisgyerek - forgattam a szemeim. - Amúgy, ha levennéd a szemeid rólam, talán észrevennéd már, hogy mindjárt ott vagyunk.
Josh félrenézett és valószínűleg meglátta, hogy hova viszem.
- Ez kurva szép - ámult. - Már értem, miért szerettél itt élni.
- Tényleg az - mosolyogtam. - Na, még kikerüljük ezt az épületsort és ott is leszünk.
- Amúgy Lela... - szólt halkan.
- Hmm? - meredtem rá kíváncsian.
- Mindig vigyázz magadra - kérte aggodalmasan. Igazából nem értem, mire fel ez az egész.
- Most miért mondod ezt?
- Csak úgy - vonta meg a vállait. - Mert gyönyörű vagy és törékeny. Minden faszfej ilyen nőt akar.
Itt már leesett, hogy az előbbi eset miatt mondja ezt. Az viszont csak lassan jutott el a tudatomig, hogy épp most mondta, hogy gyönyörű vagyok. Ezen elmosolyodtam. Hiába nem kellene, mégis boldog vagyok attól, hogy tetszem neki.
- Tehát te is?
Hangosan felnevetett.
- Talán - mosolyodott el kisfiúsan.
- De... - sóhajtottam. - A törékeny lányokat mindig csak összetörik. Senki nem bánik úgy velünk, hogy ne érjen minket sérülés. Pedig tudják, hogy ilyenek vagyunk. Miért pont én kellenék, amikor sok olyan lány van neked is az életedben, akivel nincs ennyi nehézség - feleltem meggyötört hangon. Már régóta nem nyíltam meg előtte ennyire, és nem is lett volna szabad, de egyre közelebb éreztem magam hozzá, s így egyre nehezebb is visszafogni az érzéseim.
- Lela - nézett rám szomorúan. - Sajnálom. Én már százszor megbántam, hogy nem úgy bántam veled, mint ahogy megérdemelted volna.
- De már mindegy, Josh - emlékeztettem. Nem mintha nem hatott volna rám, amit mondott...
- Tudom, van barátod - biccentett. - De ha így érzed magad mellette, az elég gáz.
- Nath jó ember... - mondtam, már sokadjára.
- Persze - vágta rá. - Jó ember, csak épp nem tudja felfogni, mit kapott.
A beszélgetés közben már odaértünk az Eiffel-toronyhoz. Még szerencse, mert menekülni akartam ebből a párbeszédből.
- Ez szebb, mint amire emlékeztem - ámultam.
- Tényleg jól néz ki - ismerte el. - De úgy az egész város is. Köszönöm, hogy megmutattad.
- Én köszönöm ismét, hogy elhoztál - mosolyogtam rá.
Azonnal a nyakába borultam, ő pedig szorosan átölelte a derekam. És így történt, hogy Josh Bakely és én Párizsban, az Eiffel-torony előtt, a sötétben ölelkeztünk. Ez egy romantikus lány számara egy álom. Én is úgy éreztem, hogy bármennyire is nagy a félelem a szívemben az anyukám miatt, Josh mégis valahogy megnyugtat. Az illata, a jelenléte, a kisugárzása. Mindene. Ahogy a régi ruháiban van, olyan érzés, mintha ez a majdnem 8 év meg sem történt volna, és mintha még mindig kamaszok lennénk. Tudom, hogy kavarognak bennem az érzések iránta, de ezeket el kell tüntetnem, ha jót akarok magamnak.
- Na, visszamegyünk a szállásra és iszunk egy kicsit? - kérdezte, még mindig el nem engedve engem.
- Igen - feleltem, majd miután kibújtunk egymás karjaiból, megfogta a kezem és elindultunk visszafelé.

A szállásra visszatérve egy-egy pohár bort töltött nekünk. Meglepődtem a borválasztáson, hiszen egy nagyon jó fajta bordeaux-i bor volt az, viszont mielőtt megkérdezhettem volna erről, megelőzött a beszéddel.
-Mit szólnál- kezdett bele Josh,miután már megittunk két pohárral- Ha játszanánk.
Eléggé meglepett ez a kérdés, de megpróbáltam nem rosszra gondolni.
-Mit?- nevettem el magam.
-Kérdezünk a másiktól, és kötelező őszintén válaszolni.
Ez elég ártalmatlannak tűnt.
-Miért ne?- vontam meg a vállaim- Kezded?
-Hogy éreztél, amikor szakítottam veled?- kérdezte.
Meglepett a kérdés, hiszen azt hittem, egyértelmű.
-Nehéz volt. Nem tudtam megérteni, hogy miért tetted.. Hogy szerettél-e egyáltalán, ha nem a legjobbat akartad nekem..
-Hogyne szerettelek volna, csak..
-Shh, akkor ez az én kérdésem. Miért szakítottál?
-Mert féltem.. Féltem, hogy ha elmész, találsz egy csávót, aki sokkal többet tud adni, mint én. Nem akartam, hogy elhagyj.. Megijedtem az egésztől, így inkább én szakítottam- magyarázta.
Ledöbbentem.
-Te.. Te szerettél engem?- suttogtam.
-Nagyon sokáig még utána igen- biccentett- Na mi a te kérdésed?
-Van-e most barátnőd?
-Nincs- nevette el magát- Mondtam is, hogy normális kapcsolatom utánad nem volt. Előtted sem.
-De mit láttál bennem?- kérdeztem szomorúan.
-Szenvedélyt. Akaraterőt. És hogy nem adtad fel soha. Követted a saját szíved. És más voltál, mint a többi lány.
-De ezek már nem is igazak rám- suttogtam, lehajtott fejjel.
-Dehogynem- mosolygott rám- Benned van a régi Lela.
-Te vaagy- emlékeztettem.
-Hogy jöttél rá, hogy szeretsz?
Wow, érzékeny téma.
-Eleinte utáltalak, de aztán ahogy sok időt töltöttünk együtt a verseny miatt, sokat érdeklődtél, megláttam benned a jót. És ezt a jót nagyon megszerettem. És igazából akkor jöttem rá, mikor elmentél, én pedig Manda után futottam. Nem utánad.
-Azután öltöztetek be?
-Aha- sóhajtottam. Ezek a kevésbé szép idők- Na, én jövök. Először bunkó voltál, mikor visszajöttem. Most már miért vagy kedves?
-Hát- ivott a borba- Nehéz neked ellenállni.
Valószínűleg vérvörös lehetett az arcom.
-Na és neked milyen volt meglátni engem először?
-Szörnyű- feleltem, majd lehúztam a maradék bort- Tudod, nagyon más lettél. Egyrészt, nem is akartalak látni többé, másrészt az, hogy ennyire rossz lettél.. Megrémisztett.
-De már változtak a dolgok?
-Persze- mosolyogtam rá- Mire vágysz a legjobban?
-Hmm- gondolkodott- Arra, hogy boldognak lássalak.
Ez a válasz meglepett. Na jó, konkrétan a földről kapargattam az államat.
-De.. De miért?- ki volt száradva a torkom.
-Mert nem látom, hogy az lennél. És ne hazudj. Én pedig szeretném ha őszintén mosolyognál, mert olyankor vagy a leggyönyörűbb- felelte egyszerűen.
-Josh, én..- akadtam meg. Ide nem volt megfelelő szó igazából.
-Na, én vagyok- terelte- Mióta nem feküdtetek le Nathaniellel?
-Öhm- köhögtem- Na jó, másfél éve.
-MI A..- akadt ki- Miért nem?
-Nem tudom- temettem a tenyereimbe az arcom- Ő sem nagyon mondja, én pedig..
-Nem vágysz rá?
Hátradobtam magam az ágyon.
-Nem- sóhajtottam könnyes szemekkel- Egyszerűen nem.
Josh befeküdt mellém.
-Akkor miért vagy vele?- suttogta, nagyon közel hozzám.
-Mert nem akarom bántani.
-Oh, te lány- ölelt át, én pedig viszonoztam ezt.
Ezután mindent mintha lassítva éltem volna meg. Josh még mindig tartott, de már nem ölelt. Az arca vészesen közel volt az enyémhez, mélyen a szemeimbe nézett. Ezután az ajkait az enyéimhez nyomta. Adott egy puszit a számra, majd engedélyt kért többre. Én pedig.. Imádtam. Annyira átmelegetett az egész testem az ajkai érintésétől, mint Nathnál soha. Ez a néhány nap több szenvedélyt tartalmazott, mint az elmúlt öt évem. Josh Bakely elérte ennyi idő alatt, hogy újra belehabarodjak. De ez nem helyes. Egy csókját viszonoztam, utána viszont elfordultam.
-Josh, ezt.. Ezt nem lett volna szabad- ültem fel.
-Lela, én..
-Ne. Most aludjunk, reggel indulnunk kell.- lekapcsoltam a lámpát, majd visszafeküdtem Josh mellé, aki átkarolta a derekam, én pedig a mellkasához döntöttem a fejem. Vigyáz rám. De köztünk semmi több nem lehet. Így aludtunk el.