Veled, mint régen /ongoing, átírás alatt/

10.

Megszólalni sem tudtam. Persze, gondolhattam volna, hogy neki az egész párizsi út nem jelentett semmit, de én megcsaltam a barátom vele. És én nem vagyok ilyen.. De ő máris túllépett.
-Én.. Én csak.. -feleltem zavartan- Davidet kerestem, de.. De én nem akartam zavarni.
Egy dolog járt a fejemben, gyorsan el kell mennem. Már éreztem a gombócot a torkomban, ezért meg sem várva Josh vagy Becca válaszát, elsiettem az öltözőbe, s a könnyeimet visszafojtva vettem le a korim és raktam el a szekrényembe. Amilyen gyorsan csak tudtam, hazasétáltam.
Becsaptam magam mögött az ajtót, és zokogni kezdtem.
-Te jó ég, Lela, mi a baj?- rohant hozzám oda Nath.
-Én nem akarok beszélni róla- szipogtam.
-Biztos?- simogatott.
Bólintottam.
-Gyere, te- ölelt át szorosan.
Miért, miért nem tudom őt szeretni annyira, mint Josht? Holott ő igazán megérdemlené. Vele igazán boldog lehetnék. És nem sírnék. De nem. Csak Josh jár a fejemben.

Másnap már korán felkeltem, mert nyolctól volt a rendelésem. Nem szeretek késni. Igaz, elég nyomott volt a hangulatom, de dolgozni muszáj.
-Jó reggelt, Cami- köszöntem az asszisztensemnek.
-Neked is, Lela- mosolygott rám- Gondterheltnek tűnsz.
-Elvesztettem az anyukám hétvégén- sóhajtottam szomorúan.
-Istenem.. Részvétem.
-Köszönöm- pislogtam hálásan, majd bementem a rendelő rám eső részébe.
Megmostam a kezeim, lefertőtlenítettem az eszközeim, plusz felkaptam a fehér köpenyem.
-Jó napot- lépett be bizonytalanul egy lány.
-Neked is- mosolyogtam rá biztatóan- Egy nevet kérhetnék?
-Noemi Crow.
Azonnal rá is kerestem.
-Mi a panaszod?
-Nagyon le vagyok gyengülve, már semmihez sincs erőm..- felelte halkan.
-Oh, hát nem csodálom. Két hét van még a suliból, és ahogy látom, január óta nem hiányoztál betegség miatt. Pihend ki magad, szedj vitamint, és a héten már ne menj be, írok igazolást- ragadtam tollat és egy igazolásos papírt.
Megnéztem a dátumot, gyorsan ráírtam a papírra, aláírtam, majd lepecsételtem.
-Tessék- adtam át neki.
-Köszönöm, viszontlátásra- mosolyodott el halványan.
Rögtön jött is be a következő páciens, egy anyuka és egy kisfiú.
-Miben segíthetek?
-Leesett a játszótéren a hintáról, nagyon fáj a keze azóta- magyarázta az anyuka.
Odaléptem a kisfiúhoz, megnyomkodtam a csuklóját óvatosan.
-Oh, hát ez el van törve- ismertem fel azonnal- Írok egy beutalót a balesetire.
-Nagyon nagy a baj?- kérdezte az anyuka szomorúan.
-Annyira nem- mosolyodtam el biztatóan- Csak nagyon vigyázzanak rá, el ne mozduljon a csont. Ott majd megröntgenezik, és begipszelik.
Lepecsételtem a papírt, majd az anyuka kezébe adtam.
-Köszönöm szépen- pislogott hálásan.
Már ezért megérte orvosnak lenni. Segíteni másokon.
-Jó napot- lépett be egy idős néni.
-Önnek is- feleltem- Miben tudok segíteni?
-Fel szeretném íratni a vérnyomáscsökkentőm.
-Egy nevet, legyen szíves.
-Andrea Laberta.
Rákerestem. Ott volt az adatai közt a gyógyszer neve, amit szed.
-Máris felírom- kerestem a gyógyszeres papírt. Ráírtam gyorsan, majd odaadtam neki.
-Köszönöm, kedves. Megyek is a gyógyszertárba.
De fura lehet Mandának, mikor egy beteg az általam aláírt papírral megy hozzá.
Mivel nem jött még következő páciens, így olvasgattam.
De amint megjelent a következő, letettem a könyvet.
-Mi a panasz?- érdeklődtem, a gépből fel sem nézve.
-Nézd meg magad.
Azonnal felismertem a hangot. Megint mit csinált már ez a hülye?
-Josh- sóhajtottam- Mit csináltál?
Lekapta a pólóját, majd a mellkasára mutatott. Elég csúnya seb.
Próbáltam nem figyelni másra, csak a sebre.
-Ez hogy keletkezett?- érdeklődtem.
-Balhé- vágta rá egyszerűen.
-Legyél óvatosabb- ráztam meg a fejem, majd elővettem egy fertőtlenítő spray-t és lefújtam a sebet vele.
Kerestem egy nagyobb sebtapaszt, ráragasztottam.
Éreztem, ahogy megfeszült az érintésemtől.
-Írok fel egy fájdalomcsillapítót. Kérlek, váltsd ki és vegyél be belőle, ha fáj- kaptam elő egy lapot, amire gyorsan ráírtam a dolgokat- Már felveheted a pólód.
-Miért, zavarba hoz?- húzta féloldalas mosolyra a száját.
Óvatosan elnevettem magam.
-Ugyan.
Átnyújtottam neki a papírt.
-A tegnapi kapcsán..- mondta, miközben magára kapta a pólót.
Oh, igen. A tegnap..
-Nem kell magyarázkodnod, Josh- tisztáztam- Azzal vagy, akivel akarsz. Arra hajtasz, akire akarsz.
-Nem. Nem arra- vágta rá, majd feltápászkodott, és szó nélkül kiment.
Nem tudtam, mire véljem ezt, mindenesetre egész nap ezen agyaltam.
Rendelésem után beugrottam Mandához a gyógyszertárba.
-Nicsak, doktornő- hajolt meg- Minek tisztelhetjük a látogatását?
-Annak, hogy egy bolond vagy. Meg kell, hogy gyógyítsalak- nevettem el magam, mire kinyújtotta rám a nyelvét.
-Kérdezném, hogy milyen napod volt, de abból kiindulva, hogy Josh Bakely egy igazán erős fájdalomcsillapítós papírt hozott nekem, a te aláírásoddal, feltételezem, hogy gondterhelt.
-Ezt eltaláltad.
-Mit csinált?
-A mellkasán volt egy elég nagy seb.
Manda a fejére csapott.
-Sosem változik- forgatta a szemeit- Chris azt mondta, jössz neki egy meséléssel. Nem akarsz ma nálunk aludni?
-Akár- mosolyogtam rá.
-Király. Gyere, amikor szeretnél.
-Rendben, akkor most hazamegyek, hogy elkészüljek- köszöntem el tőlük.
Hazaérvén konstatáltam, hogy Nath nincs még itthon.
Kirakott egy cetlit, amire felírta, hogy ma sokáig dolgozik. Akkor szólni sem tudok neki személyesen, hogy Mandánál alszom.
Felírtam a cetlire a terveimet estére, majd elkezdtem összepakolni egy-két dolgot.
Fura azért belegondolni, hogy ez a ház az én saját házam már. Mikor nőttem fel ennyire? Semmit nem észleltem az egészből.

Mi kellhet Mandához? Törölköző, fogkefe, fogkrém, pizsama.. Ruha holnapra. Más nagyon nem jut az eszembe. Tök rég aludtam már ott bárkinél is.
Mindegy, ha valami kell még, majd ad kölcsön.
Bezártam a lakást, majd lassan elindultam a barátnőmhöz.
Odafelemenet végig azon gondolkodtam, hogy mi lehet Joshsal. Hat-e neki a fájdalomcsillapító, hogy van, mit csinál.. Beteges, amennyit agyalok rajta. Talán nem árt ez a kis kikapcsolódás Mandáéknál.
Kopogtam.
-Na jó, nem bírtam ki- fogadott Manda- Elmeséltem a dolgokat Chrisnek. Pont most fejeztem be, szóval a reakciójával megvártunk.
-Sejtettem, hogy túl pletykás vagy ahhoz, hogy csendben kibírd- kuncogtam.
Azonnal ledobtam a cuccaim, majd kényelembe helyeztem magam a nappaliba. Chris fura arcot vágott.
-Nem gondoltam volna, hogy te és Josh valaha újra...- töprengett.
-Ne is fejezd be! Nem lesz köztünk semmi. Nem szabad- zártam rövidre.
-Oké, hogy egy paraszt, de ha szeretitek egymást.. Lela..
-Szeretni egymást? Josh azt sem tudja, mi az, hogy szerelem. Kezdtem azt hinni, hogy jelentett neki ez az egész valamit, de Beccával enyelgett tegnap este a pályán..
-Mii, ezt nekem miért nem mondtad?- akadt ki Manda.
-Most akartam- vontam meg a vállaim- Igazából mindegy, jó nekem minden így, ahogy van. Jó is volt, amíg nem jött Josh..
-Francokat volt jó. Nincs is szerelmi életetek Nathaniellel. Már annyira megszoktátok egymást, hogy nem is vágytok a másikra. Így akarsz te élni?- rázta a fejét Manda.
-Inkább, minthogy összetörje újra a szívem- feleltem halkan.
Chris leült mellém és átkarolt.
-Lela- suttogta- Ha valaki van, aki meg tudja változtatni Josht, az te vagy. Miattad lett jó, aztán a hiányod miatt lett rossz. Most itt vagy. Miért nem adsz egy esélyt?
-Mert összetöri a szívem, Chris. Ő mást nem tud- magyaráztam csalódottan.
-Már hogyne tudna. Életet ad neked.
Sóhajtottam, de mire válaszolni szerettem volna, csörgött a telefonom.
Ismeretlen szám. Érdekes.
-Igen?- vettem fel bizonytalanul.
-Jó estét kívánok! Dr. Lela Scott?
-Igen, én vagyok..
Mandáék furán összenéztek Chrissel.
-A helyi kórház recepciósa vagyok, Eveline Butterfall. Az egyik páciense, Josh Bakelyt, súlyos alkari és combsérülésekkel szállították be. A papírjai közt nem találunk semmit a gyógyszerallergiáiról, és tudnunk kellene, miket adhatunk neki.
Lesokkolódtam. Mi történt vele? Azonnal oda kell mennem! Egy forró könnycsepp buggyant ki a szememből, Manda erre pedig rögtön mellém ült és letörölte azt.
-Itt van, doktornő?
Ja, hogy eddig nem szólaltam meg.
-Igen, igen. Azonnal odamegyek- feleltem.
-Nem szükséges, csak ha..
Nem engedtem, hogy befejezze.
-De igen. Odamegyek- zártam le, majd letettem a telefont.
-Mi történt, Lela?- kérdezte aggódva Chris.
-Josh.. Kar és combsérülések..-ennyit tudtam kinyögni- Oda kell mennem!
-Elviszlek- bólintott Chris.
-Megyek veletek- kapott fel egy kardigánt Manda, majd nekem is odadobott egyet- Vedd fel, hűvös van.
Hálásan néztem rá, majd mindhárman egyből a kocsi felé vettük az irányt. Chris vezetett, Manda pedig hátraült velem.
-Ne aggódj, Lela. Nem lesz baja- simogatta a karom.
-Mi van, ha bajba sodorta magát.. Miattam?!
-Ebbe bele se gondolj! Josh mindig csinált hülyeségeket- szólt hátra Chris.
-De sosem ekkorát!
-Shhh- simította meg Manda a karom- Josh nagyfiú. Rendbe fog jönni.
Az út pokoli lassan akart eltelni, de amint odaértünk, azonnal rohantam a recepció felé.
-Jó estét! Dr. Lela Scott vagyok. Josh Bakely miatt jöttem.
-Igen, igen. Van-e gyógyszerallergiája?-  gépelt a recepciós.
-Nem allergiás semmire. Kérem, láthatnám?- kérleltem.
-Persze. Második emelet, 106-os szoba. Jó látni, hogy egy orvost ennyire érdekel egy páciense állapota- mosolygott rám.
-Persze- ...páciens. De ezt már csak magamban tettem hozzá.
Azonnal siettem fel a másodikra..