Veled, mint régen /ongoing, átírás alatt/

9.

Reggel amint felkeltem, már keltettem is Josht, hogy induljunk. Ő persze eleinte nem értette, mire fel ez a sietség, de utána gondolom realizálta, hogy a tegnapi miatt van. Én rajongtam azért a csókért. Olyan volt, mintha újra kamasz lehetnék. És nem azért, mert ugyanazzal volt, akivel akkoriban, hanem... Hanem mert azóta nem éreztem ilyet. Ilyen heves érzéseket. Amelyeket, kezdem azt hinni, hogy csak Ő tud kiváltani belőlem. Viszont ez a sok heves érzelem a végzetem is lehet, én pedig túlságosan félek tőlük ahhoz, hogy csak úgy sodródjak az árral. Jobb a biztonság. Az pedig Nath mellett megvan.
Egész úton nem szóltunk egymáshoz Josh-sal. Én zenét hallgattam, ő pedig fegyelmesen vezetett. Pár órás út, jobb volt ez így. Néha láttam rajta, hogy szeretne valamit mondani, és néha legszívesebben én is megszólaltam volna. De túl sok volt bennem a kétely. Át kell gondolnom mindent, mielőtt bármit is beszélnék vele. Viszont amikor beértünk a városba, megtörte a csendet.
- Lela, a tegnapi kapcsán...
Azonnal félbeszakítottam.
- Hagyjuk, Josh.
- De...
- Kérlek - sóhajtottam. - Ne nehezítsd meg a dolgom!
- Tudod, mi zavar ebben egyedül? - kérdezte ingerülten. - Nem az, hogy most nem akarsz tőlem semmit. Hanem hogy félsz. És ez a félelem annyira erősen vezérel, hogy még saját magadnak is képes vagy hazudni miatta.
Ettől a gondolattól köpni-nyelni nem tudtam. Leginkább azért, mert túlságosan nagy valóságtartama volt. Manda is többször hívta fel a figyelmem arra, hogy hazudok önmagamnak, mikor azt mondom, nem érzek iránta semmit. De kérdem, leginkább saját magamtól, megérné nekem őszintének lenni magammal? Mikor az annyira sok fájdalmat jelenthet nekem?
Gondolkodásom közben megérkeztünk.
- Köszönöm, hogy elvittél - mondtam halkan, majd kiszálltam a kocsiból. Addigra kiért Nath, én pedig szorosan átöleltem őt.
Tudtam, hogy Josh ezt látta. Tudtam, hogy nem lesz neki jó ezt látni. És a szívem mélyén azt is tudtam, hogy én sem ezt tenném, ha igazán őszinte lennék magammal. De talán majd megerősíti mindkettőnkben azt, hogy köztünk nem lehet semmi.
- Hiányoztál - suttogta Nath a hajamba.
- Te is nekem - feleltem.
- Mesélj el mindent!
- Okés, csak menjünk be - nevettem el magam.
Nath figyelmesen végig hallgatta a történetet. Nem szólt közbe, nem reagált. Hiányoztak kicsit Josh idegesítő hozzászólásai. Megráztam a fejem ettől a gondolattól, ugyanis nem akartam Nath mellett Josh-on gondolkodni.
Mindent elmeséltem neki, kivéve azt, hogy Josh-sal mi minden történt közben. Elmondtam neki azt is, hogy aznap azért nem jöttem haza, mert az anyával való konfliktusa miatt nem szerettem volna belekeverni, ami miatt hálásan magához ölelt. Még azt is mondta, hogy mennyire jól esik neki, hogy egy ilyen helyzetben is csak rá gondolok. Belefájdult a szívem, hogy nem mondhattam el neki, hogy ez nem egészen ilyen egyszerű. Be kell vallanom magamnak, hogy voltaképp boldog voltam, hogy pont Josh-sal voltam a hír kiderülésekor, ugyanis jó érzéssel töltött el, hogy ismét közel érezhettem magamhoz, pont úgy, mint régen.
- Értem, hát először is nagyon örülök, hogy apukád teljesen rendben van, és hiszem azt, hogy anyukád is helyrejön - nézett a szemeimbe. - Erősebb nő ő ennél. - Zavartan a hajába túrt. - Josh kapcsán pedig... Nézd, őszintén szólva kicsit féltem, hogy megint összegabalyodtok, de örülök, hogy nem történt semmi.
Nagyon fájt hazudni neki, de nem mondhattam el, hogy pontosan mi történt. 
- Miért is történt volna? - haraptam az ajkamba.
- Köztetek sosincs semleges állapot, Lela. Vagy utáljátok egymást, vagy imádjátok.
Ezzel nem is tudja, hogy mekkora igazságot mondott ki. Voltaképp én bele sem gondoltam, hogy a terv, hogy mi barátok legyünk, teljesen halálra van ítélve. Vagy vele vagyok, vagy nélküle. Mindig is ez a két opció létezett csak. A kérdés, hogy most melyiket akarnám én jobban.
Csörgött a telefonom. Manda hívott.
- Ne haragudj, Manda az - pillantottam Nath-ra, aki csak bólintott, jelezve, hogy nyugodtan vegyem fel. - Igen? - vettem fel.
- Jól láttam, hogy Bakely a városban van?
- Aha - szóltam halkan. Sejtem, mire megy ki ez a kérdés.
- És akkor a kedves legjobb barátnőm miért nem jött el még hozzám mesélni? - érdeklődött, tettetett kedvességgel.
- Mert a kedves legjobb barátnőd a barátjának mesélt eddig - feleltem egyszerűen, visszafojtott mosollyal.
- Most azonnal gyere át - kérte. Vagy inkább parancsolta.
- Jó, jó, megyek már - sóhajtottam, majd letettem a telefont.
- Manda? - kérdezte szórakozottan Nath.
- Ne haragudj, de...
- Tudom, tudom. Menj nyugodtan - simította meg a karom.
Adtam neki egy puszit, majd el is indultam Mandához. Természetesen eszem ágában sem volt a kíváncsi legjobb barátnővel ellenkezni. Nathaniel mindig megérti, ha Mandáról van szó. Egyetem alatt látta, mennyire szoros a kapcsolatunk. Viszont az tény, hogy iszonyatosan hosszú beszélgetés elejébe nézek. Mandával nem lesz olyan egyszerű a beszélgetés, mint Nath-tal, és nem csak azért, mert neki több mindent mondok el. Hanem azért is, mert ő bővebben fog reagálni mindenre. És sejtem is, hogy mire mit fog mondani.