Veled, mint régen /ongoing, átírás alatt/

12.

Másfél hét telt el és Josh még mindig nem adott jelet magáról. Minden nap vártam, hogy írjon. De legalább visszatért a lelkesedésem. Ezt mindenki megjegyezte körülöttem, de csak kevesen tudták a valódi okát. Kezdtem aggódni, hogy megfeledkezett rólam.
Persze így legalább volt időm gondolkodni. Szeretem Josht, és én szeretném, ha minden rendben lenne köztünk. Csak mit tegyek Nathtal? Hogy mondjam el neki, hogy beleszerettem újra az exembe, aki miatt már egyszer dobtam?
A rendelés után egyből hazamentem ma, s Nath cetlijét láttam a pulton. Írt, hogy elég későn fog hazaérni, mert eltolódtak az órák a szülői miatt. Épphogy a cetlit letettem a kezemből, megrezdült a telefonom.
Josh.
Amint megláttam a képernyőn a nevet, nagyot dobbant a szívem.

,,Tegnap engedtek ki, picilány, csak még rendbe kellett hoznom a dolgaim apámmal. Mától bármikor beszélhetünk"

Örömmel tölt el, hogy az apjával is beszélt. Azonnal visszaírtam neki.

,,Feljössz most? Egyedül vagyok"

Rögtön válaszolt is, hogy jön.
Akkor szépen kéne kinéznem, nem? Egy természetes rózsaszín szájfényt kentem a számra, plusz a szempilláimra egy kis spirált. És az elmaradhatatlan pirosító, amit azért szeretek nagyon, mert aranyos hatást kelt. Felvettem egy lenge, színes nyári ruhát, majd megfésülködtem. Pont mire végeztem, csengetett.
Huhh, lélegezz, Lela. Nem lesz semmi extra.
-Szia- mosolygott rám. Sokkal jobb állapotban volt már. Nem voltak nagy sebek az arcán és az alkarja sem volt már csúnya.
-Szia- mosolyodtam el én is- Gyere be.
Felsétáltunk a szobámba.
-Hú, sokat változott a szobád- nézett körül.
Valóban. Már egy érettebb nőhöz méltó szobám volt. Krémszínű falak, régies stílusú bútorok.
-Én is változtam- vontam meg a vállaim, majd leültünk az ágyra.
-De még mindig gyönyörű vagy- nézett rám ragyogó szemekkel.
Nagyon megérintett ezzel a mondattal. Végigfutott rajtam egy jóleső bizsergés.
-De amiért valójában jöttem..- túrt a hajába- Figyelj. Én elmondom a sebek okát. De végig kell hallgatnod. Akkor is, ha nem tetszik, amit hallasz. Megegyeztünk?
Még egyenlőre nem tudom, mibe egyezek épp bele, de legyen.
-Meg- feleltem.
-Szóval.. Amint hazajöttünk, a semlegességed miatt megőrültem. Nem akartam elhinni, hogy számodra ennyire nem jelentek semmit. Mérges lettem, s megpróbáltam elfelejteni a dolgokat, Beccával. De nem ment. És ahogy láttam, hogy bántottalak vele, dühös lettem saját magamra. Este kimentem, befüveztem, s mikor reggel felkeltem volt egy hatalmas sebem. Fájt, de mocskosul. De nem tudom, hogy szereztem, nem emlékszem- sóhajtott- Basszus Lela, egyik pillanatban azt látom rajtad, hogy nem hagy közömbösen, hogy félmeztelenül látsz, aztán pedig hanyagul megjegyzed, hogy hajtsak arra, akire akarok. Megőrjítettél. A helyzet az, hogy ezután megvágtam a két alkarom. Ne érts félre, nem lettem depressziós meg semmi, de fájdalmat akartam. De rohadtul. Úgy éreztem, bárhogy sebesítem magam, majd eltörpíti a többi fájdalmam. De nem. Bekötöttem a sebeket, kimentem, és ismét szívtam egy kicsit Evanékkel. És.. Nem voltam önmagam. Verekedésbe keveredtem, annyira emlékszem, hogy az oldalamba erősen belerúgtak, aztán pedig belekaptak. Véres lett a pólóm. Aztán mikor arcon találtak, elájultam, és akkor ott hagytak. Evanék hívták a mentőket. Így kerültem a kórházba. Amikor bejöttél már eszméletemnél voltam, csak.. Csak úgy éreztem, nem tudom, miért, hogy ez a te hibád. Minden. És nem értettem, mit keresel ott. Mit érdekel téged, hogy mi bajom? De aztán mikor elcsuklott a hangod.. Lela, a szívem szakadt meg. Folyton csak bántalak..
Közelebb csúszott hozzám, hogy megfogja a kezem, én pedig sokkos állapotban hallgattam őt tovább.
-És nem keveredhetek balhékba, csak mert te nem szeretsz engem viszont. Bármennyire is vágyom rád, el kell fogadnom a döntésed. Nathaniel szerencsés csávó, de meg is érdemel téged..
Nem bírtam tovább hallgatni, félbeszakítottam.
-Josh- szóltam kiszáradt torokkal- Ne. Ne folytasd.
-Gyűlölöm magam, amiért bántottalak, picilány- sóhajtott szomorúan, majd megsimította az arcom. Beleborzongtam az érintésébe.
-Nézd. Bármit is gondolsz arról, mit érzek én, nem szabad ezt tenned. Nem balhézhatsz minden nap. Ezzel magadnak is ártasz, a barátaidnak, a családodnak és nekem is. Aggódtam érted. Azt hittem, hogy- csuklott el a hangom- A kórházban azt hittem, vége kettőnknek. De Josh! Én nem akartam megbántani Nathanielt. Ezt le is szögeztem. De aztán rá kellett jönnöm, hogy azzal viszont magamat bántom, hogy vele vagyok. Nem vagyok belé szerelmes már. És tudod miért? Mert nem érdekel a kockáztazás, Josh! Lehet, hogy bántani fogsz, de iszonyúan szeretlek, és senkit nem tudok úgy szeretni, mint téged. Lehetsz te bármilyen is..
Kitört belőlem a sírás, Josh pedig a homlokát az enyémnek támasztotta, majd a két keze közé vette az arcom, s ujjaival törölgette a könnyeim.
-Lela- suttogta- Ígérem, nem foglak bántani. Nem akarlak így látni. Szeretlek, picilány.
-Én is szeretlek, Josh.
Épphogy befejeztem a mondatot, Josh az ajkait az enyéimhez érintette. Óvatos puszikat nyomott a számra, mintha nem akarná elsietni a dolgokat. Várta a reakcióm. Megharaptam az alsó ajkát, mire szenvedélyesen megcsókolt. Úgy hiányzott ő. Ez a csók. A csók, amit csak ő tud adni. Többször egymás után is megcsókoltuk egymást, majd hátradöntött az ágyon, hogy fekve folytassuk. A hajamat arrébb söpörte, s a nyakamra hintett apró csókokat, amelyektől felsóhajtottam. Ezt az érzést csak ő tudja kiváltani belőlem. Még néhány csók után a homlokomra adott egy puszit és szorosan átölelt.
-Mióta várok már erre- suttogta.
-Én is- mosolyogtam rá.
Hagytam, hogy még egyszer megcsókoljon, de utána felültem. Te jó ég.. Én épp most csaltam meg a barátom..
-Josh- sóhajtottam- Ez így nem helyes. Megcsaltam a barátom.
-Azt ne mondd, hogy...- kezdett bele. Tudom, mire gondolt, de nem.
-Nem akarlak elengedni. Csak ez így sehogy sem lesz rendben- fogtam a fejem.
-Lela- simította meg a karom- Nem tehetünk arról, ami történik. Nem vagyunk hibásak. Nem mi irányítjuk az érzéseinket.
Ebben igaza van. De az az én hibám, hogy nem szakítottam Nathtal mielőtt hagytam kiteljesedni a Josh iránti érzéseim.
-Megoldjuk, jó?- húzta féloldalas mosolyra a száját- Mindent megoldunk.
Megnyugtatott a jelenléte. Persze, a szavai is, de azok nélkül is tudtam, mire gondol. Csak a szimpla kisugárzása is megnyugtató.
-Annyira hiányoztál- bújtam oda hozzá.
-Igen?- simogatott.
-Olyan érzésem van, mintha minket összekötne valami. Mindegy, mi történik köztünk, hogy mennyi ideig fordítunk hátat, de utána egymásra találunk- gondolkodtam.
-Hat év- sóhajtott Josh- Hat évet kellett kibírnom nélküled.
Hirtelen mintha ajtócsukódást hallottam volna, de nem törődtem vele.
-Mindegy már. Hiszen itt vagyok- egy gyors csókot leheltem az ajkaira.
-Hazaértem, Lela- hallottam meg Nath hangját.
-Te jó ég, már ennyi az idő?!- suttogtam kétségbeesetten- Most mit csináljunk, Josh?
-Shh, picilány, ne félj. Bízd rám- kacsintott.
Nem vagyok túl bizakodó vele kapcsolatban e téren, de remélem, meg fog lepni.
-Oh, hát itt vagy...- nyitott be Nath a szobába- ...tok.
-Csáó- köszönt neki Josh- Tudod, most engedtek ki a kórházból, és mondták a nővérek, hogy az orvosom keresett, hogy rendezzük a gyógyszeres papírokat. Most jöttem. De már megyek is.
-Jaa, semmi gond- könnyebbült meg Nath. A szívem szakad meg, hogy hazudnom kell..- Sikerült megoldani?
-Persze- mosolyogtam rá biztatóan- Lekísérem Josht.
Joshsal a lehető legnagyobb távolságra mentünk egymás mellett, hogy ne legyen feltűnő. Amint leértünk a bejátati ajtó elé, ahol az ablakból tuti nem lát Nath, felsóhajtottam.
-Nehéz lesz titkolózni- szóltam gondterhelten.
-De megéri, Lela- mosolygott rám ragyogóan.
-Na, gyorsan búcsúzkodjunk, ne legyen gyanús.
Egy gyors, de annál szenvedélyesebb csókot nyomott a számra.
-Akkor holnap, picilány- kacsintott.
-Holnap?!- döbbentem le. Hogy akar titokban találkozni?- Dehát..
-Majd meglátod- nevette el magát, majd elment.
Mosolyogva léptem be az ajtón.
Nehéz lesz titkolózni, de Josh Bakely miatt megéri.