Veled, mint régen /ongoing, átírás alatt/

7.

Ahogy megbeszéltük, el is mentünk a közeli kávézóba. Én azonnal lázba jöttem, hiszen tudom, hogy a francia reggeli mennyire minőségi, Josh viszont nem, ezért rajta nem is véltem felfedezni hasonló lelkesedést. 
Alig volt már hely a kávézóban, ami meglepte Josh-t, engem viszont kevésbé. Hihetetlen népszerűek ezek a helyek itt. Leültünk egy szabad helyre, a felszolgáló pedig ki is hozta az itallapot.
- Ez a kávézó tényleg jónak bizonyul - biccentett Josh elismerően, méregetve az elegáns dekorációt.
- Jónak? - ráztam meg a fejem. - Hidd el, ez lesz életed legjobb kávéja.
- Alig várom, doktornő - kacsintott rám, mire megforgattam a szemeim.
- Kiskoromban sokat jártunk ide, pont ebbe a kávézóba - tereltem, majd a gondolatra elmosolyodtam. - Plusz, mikor néha hazajöttünk is mindig ide néztem be, mert imádom az itteni macaronokat.
- Te mit kérsz?
- Én most csak egy málnás teát, és két fehércsokis macaront - feleltem. - Te?
- Hát... - vizsgálta az itallapot. - Nem tudok franciául, de egy sima tejeskávét gondolom lehet kapni.
- Persze, itt van - mutattam rá. - De csak ennyi?
- Jó, mit ajánlasz? - adta meg magát, mire felcsillantak a szemeim.
- Pain au chocolat - vágtam rá ösztönösen. - Nagyon populáris, de még úgysem kóstoltad, ezt ki kell pipálnod itt!
- Az mi? - nézett rám zavartan. Elmosolyodtam. Olyan aranyos, mikor ennyire nincs képben. Látszik rajta, hogy zavarja, hogy semmit sem ért.
- Csokis párna.
- Áh - biccentett. - Oké, jó lesz nekem az.
Intettem a felszolgálónak.
- Je voudrais un thé á la framboise et deux macarons au chocolat blanc, et pour mon ami un café au lait et un pain au chocolat, s'il vous plait - hadartam.
- D'accord, mademoiselle - biccentett, majd a konyhába ment.
- Olyan fura téged így hallani - meredt rám Josh. - Nem, ezt nem tudom megszokni.
- Ez az anyanyelvem - mosolyodtam el.
- Tudod... - töprengett. - Van benned valami plusz. Mármint... Mindig azt hiszem, hogy ismerlek. És hogy mindent tudok rólad. Pedig korántsem. Mindig meg tudsz lepni.
Te. Szent. Ég. Ez most egy burkolt vallomás Josh Bakely-től? Az új Josh Bakely-től, akinek az ajkait egyetlen szép szó sem hagyja el? Vagy ezt most csak túlgondolom?
- Szeretem a meglepetéseket, Lela - folytatta. - És te tele vagy velük.
Az alsó ajkamba haraptam zavaromban.
- Josh, nem tudom, mit mondhatnék...
A pincér, vagyis a megmentőm, odalépett hozzánk és elénk tette a rendelésünket.
- Merci beaucoup - feleltem.
Így már legalább terelődik a téma, és nem kell felelnem arra, amit Josh mondott. Őszintén szólva, tényleg nem is tudtam volna mit mondani. Annak ellenére, hogy cikáztak a fejemben a gondolatok, hogy vajon pontosan mit is érzek vele kapcsolatban, sosem szabad, hogy ezeket fókuszba helyezzem, hiszen barátom van. Nem tehetem.
- Nem úszod meg, Lela.
Zavartan elnevettem magam. De szuper.
- Nézd, Josh - túrtam a hajamba. - Te is jól tudod, hogy nekem barátom van.
- Baba - mosolyodott el. - Ne gondolj rögtön erre. Tisztában vagyok azzal, hogy hol a határ.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Bár nem tudom, mit látsz abban művész csávóban, de ha te szereted, én örülök neked - folytatta.
- Nath egy nagyon jó ember - feleltem.
- Amilyen én sosem voltam - mondta halkan, leginkább magának.
- Lehetnél - válaszoltam, attól még, hogy nem feltétlen nekem szánta ezt a gondolatot. - Csak nem akarsz. Ez nem ugyanaz.
- Valakinek rossznak is kell lennie - vonta meg a vállait.
Unottan megforgattam a szemeim. Javíthatatlan.
- Nem meséled el, hogy hogy találtatok ismét egymásra a művész uraddal? - érdeklődött.
- Ne piszkálj már! - sóhajtottam. Lehet, hogy érti, hogy barátom van, de attól még nem tudja visszafogni a valós gondolatait.
- Komolyan érdekel - emelte fel mentegetőzve a kezeit.
Na jó, végül is elmesélhetem neki.
- Hát - kezdtem bele. - Egy városba mentünk. Aztán az orvosi elég nehéz volt nekem, és Mandával mindig ott voltunk egymásnak, de... Sokszor elment Chris-hez, én pedig tök egyedül voltam. Nath pedig sokat segített átvészelni a nehéz időket. Én barátként tekintettem rá mindig is, de aztán rájöttem, hogy többet érez és aztán mikor megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője, igent mondtam.
Nagyon figyelte minden szavam, amit csak kiejtettem a számon. Pár pillanatig még nem szólalt meg, csak méregetett, viszont egyszer csak megtörte a csendet.
- De miért jöttél vele össze, ha nem éreztél semmit?
- Ezt pont te kérdezed? - nevettem fel cinikusan, utalva, hogy ő sem volt szerelmes belém, mikor anno összejött velem. - Nem arról van szó, hogy nem éreztem, de... Úgy voltam vele, hogy mellette nyugodt az életem, mert azt érzem, nem félek, és nem történhet semmi baj. Ez már szeretet, nem?
- Szeretet, Lela, szeretet - helyeselt. - De nem szerelem.
- Ha 5 és fél éve boldog vagyok vele, akkor tényleg van valami - magyaráztam. Elvégre, ez az igazság. Ha boldogtalan lennék, akkor már szakítottam volna.
- Nem feltétlen - rázta a fejét. - Ha nem tudsz érezni iránta, miért nem szakítasz vele?
- Mert érzek iránta, Josh. Szeretem. És jó vele lenni - feleltem a szemeibe nézve, hátha így legalább elhiszi.
Zavartan megrázta a fejét.
- Én hiszek neked. De magadat ne csapd be, Lela, a rohadt életbe már!
- Nem csapom - bizonygattam, bár már én is egyre kevésbé voltam biztos magamban. Van abban valami, hogy sosem éreztem azt a bizonyos bizsergést a testemben Nathaniel mellett. De nem csak erről szól egy kapcsolat, én ebben mereven hiszek.
- Okés - bólintott. Nem érzem, hogy sikerült meggyőznöm, kicsit, mintha rám hagyta volna. - Fizetek és menjünk.
Igazából beleszólásom nem volt, hogy esetleg szeretném állni a magam részét. Josh mindig is határozott volt, ezért nem is álltam le vitatkozni vele.