Veled, mint régen /ongoing, átírás alatt/

15.

Erre mondják azt, hogy ha sokáig halasztasz valamit, csak rossz vége lehet, nem? De nem értem, az utóbbi időben minden olyan.. Olyan steril volt köztünk. Miért pont most? Miért nem fél éve? Bár vajon ha összeházasodtunk volna már, akkor is feltűnt volna Josh a képben? Minden bizonnyal. Maximum nem lett volna olyan viszony köztünk, tekintettel arra, hogy biztosan nem próbálkozott volna be, ha Lela Ferraraként megyek vissza a pályára. Lela Ferrara. Milyen furán hangzik.. Bárcsak fél évvel ezelőtt lennénk, és nem most..
A társaságon körbenéztem. Azon fele, akik nem tudtak a viszonyomról Joshsal, boldogan meredtek ránk. Luna, James, Cami.. Látszott az arcukon az őszinte öröm. Viszont a másik fele az ajkait harapdálta. Chris, Manda, Sophie, apa.. Ők nem tudták, mit fogok cselekedni. Én sem tudtam. Mondjak nemet egy ilyenre? És mi van, ha Joshsal szakítunk? De most mondjak igent azért, hogy biztos pont legyen az életemben? Akkor örökre elveszítem Josht. Apropó, Josh. Ahogy ránéztem, ő már teljesen elengedte a dolgot. Azért, mert ismer. Láttam a szemeiben azt, hogy csalódott, mert tudja, hogy igent lépek. Még egy aprót biccentett is felém. Beletörődött..
Ennyire kiszámítható lennék? Miért hiszi, hogy lemondanék a szerelemről a biztonságért? Valószínűleg azért, mert ilyen vagyok..
-Bocsánat, hogy megszakítom ezt a pillanatot, de elég rosszul érzem magam.. Biztos az alkohol- húzta félmosolyra a száját Josh. Pedig nem is ivott egy pohár pezsgőn kívül semmit..- Én most elmegyek.
Nem merek ránézni, de muszáj. Ő viszont már rám sem nézett, és elment.
Nem tudom, mitévő legyek. Nem futhatok utána. Nem hagyhatom itt Nathot sem. De nem hagyhatom Josht elmenni.
Mivel fogalmam sem volt, mit tegyek, elfutottam, de nem tudom, merre. Csak mentem, mentem és mentem, amíg elég messzi nem kerültem. Egy patak. Tökéletes. Leültem a partra és utat adtam a könnyeimnek.
Egy idő után egy kezet éreztem a vállamon.
-Na mi a baj?- kérdezte szomorú mosollyal Nathaniel, majd leült mellém.
-Nem tudom- ráztam meg a fejem gondterhelten- Nem tudom, mi bajom volt, Nath. Sajnálom.
-Egész pontosan mit?
-Hogy minden olyan semleges lett köztünk. Nem gondoltam volna, hogy ennek ellenére te ezt tervezed. Te nagyon szeretsz engem, Nath! Én pedig..- temettem a tenyereimbe az arcom. Egyre jobban mardos a bűntudat.
Nath csak csendben hallgatta, ahogy utat engedek a sírásnak. Átkarolt, majd adott egy puszit a fejemre.
-Nincs semmi baj, Lela. Csak mondd el, mi történt.
-Újra beleszerettem Joshba- mondtam ki- És már egy jó ideje próbálom elmondani, de képtelen lennék bántani téged, mert rohadtul nem érdemled meg.. És csak húztam az időt, de.. De már túl késő.. Már megbántottalak.
Sóhajtott egyet.
-Lela. Azért ne legyél velem, mert nem akarsz megbántani. Ez a te életed, ha te vele vagy boldog.. Gondolhattam volna, hogy köztetek lesz még valami, mert sosem azért végeztetek egymással, mert elmúlt a szerelem. Csak a körülményeitek miatt.. Nem mondom, hogy nem fáj. Nem mondom, hogy nem vagyok csalódott és dühös, elvégre ismét miatta veszítelek el, és most sokkal nagyobb a veszteség. De ne élj velem úgy, hogy nem szeretsz engem. Ez mindkettőnknek rossz. Akkor tényleg semmi értelme..
-Kívánok neked minden jót, Nath. És kérlek, ne haragudj rám- öleltem át könnyes szemekkel.
-Nem tudnék- suttogta, majd elengedett- Lehet egy kérdésem?
-Persze- bólintottam.
-Lefeküdtél vele?
-Nem- húztam féloldalas mosolyra a szám- Nem tudtam volna.
Nath biccentett egyet felém. Azt hiszem, ez egyfajta tisztelet kifejezése volt. Sosem tudtam volna ezt megtenni úgy, hogy ő még van nekem.
-Na menj- szólt, mire kérdőn néztem rá- Szerinted nem várja?
-Nem akarlak itt hagyni- néztem rá szomorúan.
-Nem hagysz itt- mosolygott rám- Szaladj.
Biccentettem egyet óvatosan, majd elindultam. De hogy hova? Most hol lehet Josh?
Valami megérzés azt sugallja nekem, hogy az apai háznál van. Futottam. Úgy éreztem, hogy minden másodperc számít, mert annyival is kevesebbet szenved Josh.
10 perc futás után oda is értem a lakásukhoz, majd kopogtam.
Viszont nem Josh nyitott ajtót.
-Jesszus, Lela, te futottál?- hüledezett Dia- Alig pár fok van és ilyen lengén vagy felöltözve. Orvos vagy, vigyázz magadra!
Beinvitált, majd dobott rám egy plédet.
-Köszönöm- mosolyogtam rá.
-Félretéve mindent, nagyon bíztam benne, hogy megjelensz. Fogalmam sincs, mi van köztetek, de Josh elég szarul van.
Elhúztam a szám.
-Gondoltam- biccentettem- De én is.
-Elárulod?
-Nemet mondtam Nathnak. Josh azt hitte, igent fogok, azért jött el. Láttam rajta- magyaráztam- És hogy ez miért bántja? Nos, tudom, hogy nem erkölcsös, és iszonyú bűntudatom is van, de.. Nem tudtam mit tenni.
Dia biccentett, ebből tudtam, hogy érti mire gondolok.
-Akkor menj fel. Ki sem jön a szobájából.
Bólintottam, majd felmentem a lépcsőn. Ahogy a szobája elé értem, megálltam. Mi van, ha nem kíváncsi rám? Több, mint biztos. De muszáj vagyok kockáztatni. Óvatosan bekopogtam.
Pár pillanat múlva pedig ott állt előttem Josh. Nyomott arccal, egy szál boxerben. Döbbentséget láttam az arcán, ahogy meglátott.
-Bejöhetek?- törtem meg a csendet.
-Inkább ünnepeld az eljegyzésed- gúnyolódott- Remélem, netre is kirakjátok. Ha már ekkora nagy a boldogság..
-Befejezed?- érdeklődtem ingerülten.
-Miért, talán fáj az igazság?
Felemeltem a kezeim.
-Miért csinálod ezt?- értetlenkedett.
-Látsz rajta gyűrűt?- kérdeztem tettetett kedvességgel.
-Nem- vonta meg a vállait.
-Szerinted miért?
-Mert még nem vetted fel- vágta rá.
-Azért, mert nemet mondtam neki, a rohadt életbe már!- emeltem fel a hangom a végére.
Josh lesokkoltan nézett rám.
-Beengedsz végre?- csillapítottam le az indulataim, mire Josh szó nélkül elállt az útból, így bementem a szobájába, ő pedig bezárta maga mögött az ajtót.
-Miért mondtál nemet neki?- értetlenkedett maga elé meredve.
-Mert nem akarok olyannal lenni, akit nem szeretek- feleltem egyszerűen- Túl sokáig húztam a dolgot, amit nem lett volna szabad, és most megiszom a levét, mert túl sok szenvedést okoztam. Sosem akartalak bántani téged, Josh. Ahogy őt sem. De most mindkettőtöket megbántottalak, és sajnálom. Nemet mondtam neki.
-De Lela.. A biztonság..- magyarázta.
-Lehet. És láttam a szemeidben, hogy tudtad, hogy igent fogok neki mondani. De ez nem ilyen egyszerű, Josh. Szeretlek téged és én veled akarok lenni, akkor is, ha ez nem tart sokáig, és akkor is, ha örökké tart. Nem számít már. De egy kicsit boldog akarok lenni végre. Nem tudnék nem rád gondolni, legyen jó inkább egy ideig, de az igazán jó. Nem gondoltam volna, de tényleg iszonyúan beléd szerettem, Bakely- mosolyogtam rá félénken- Újra.
Láttam rajta, hogy nem hiszi el, ami történik. Én sem.
-Tudom, hogy félsz attól, hogy nem leszel biztonságban és hogy bármikor vége lehet, de.. Megváltoztam miattad. Ígérem, hogy vigyázni fogok rád- simította meg az arcom, majd gyengéden megcsókolt. Az ajkaink összefonódtak, s el sem akartak szakadni egymástól. Ez az első csók, ami miatt nem kell már, hogy bűntudatom legyen. S emiatt sokkal jobb is.
Az első csókot követte még több, egyre szenvedélyesebben csókolt, és szorosan tartott, mintha félne, hogy bármelyik pillanatban elmegyek. De nem hagynám itt.
Az este folyamán nem történt több a csóknál, de azt hiszem, nem is kellett. Még felfoghatatlan az egész, ami történt, egyelőre csak örültünk egymásnak.