Veled, mint régen /ongoing, átírás alatt/

11.

Épp Josh kórterme előtt állok. Félek bemenni, mert nem tudom, milyen állapotban van. Bizonytalanul nyomtam le a kilincset.
És megláttam.
Megláttam, ahogy az arcán néhány horzsolással, a két alkarján kötéssel betakarózva fekszik és telefonozik. Legalább annyi erő van a karjában, hogy telefonozni tudjon.
-Mit akarsz, Lela? Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- kérdezte, fel sem nézve a telefonjából.
-Hívtak, hogy megtudják az allergiáid. Én pedig jöttem.
-Minek?- forgatta a szemeit.
Fogalmam sincs, mi baja, de ez nagyon nem jó így.
-Elárulnád, mi bajod van most?- akadtam ki.
-Semmi, semmi- felelte közönyösen, majd végre rám nézett.
-Hogyan szerezted a sebeket?- léptem oda mellé.
-Mindegy.
-Nem, nem az- ráztam a fejem.
-De.
-Josh- szóltam rá ingerülten. Tényleg, mint egy kisgyerek...
-Jó- sóhajtott- Volt egy fogadásos balhém.
A kötése által nem takart, már varas vágásra néztem, leültem mellé, majd végigsimítottam a varon az ujjammal.
-Fogadás miatt vágják meg a karod?- kérdeztem úgy, mint aki egy szavát sem hiszi el. Mert nem is hittem.
-Jó, nem mind azért van- tette el végre a telefonját, majd felült és rám nézett- De nem akarok róla beszélni.
-És ha tudnék segíteni?- kérdeztem.
-Miért tennéd?- nevette el magát- Neked a barátod mellett a helyed. Én majd megoldom magamnak.
-Már megint itt tartunk?- akadtam ki.
-Hol tartanánk? Engem nem érdekel, kivel vagy, csak nem értem, minek akarsz rajtam segíteni- vágta rá flegmán.
Annyi vért vesztett, hogy elment az esze? Én nem értem..
-Na elég- pattantam fel- Mandánál aludtam volna. Amint hívtak, én rohantam, mert aggódtam miattad. És most miért beszélsz úgy velem, mint egy idegennel?
-Nem vagy idegen. Az orvosom vagy. Semmi más- zárta rövidre, ami a szívembe hasított. Igaza van. Mindent elrontottam. Mert harcolok az érzéseim ellen. De ha igazán erősek lettek volna az érzései, nem engedte volna el őket máris. Mert nem tudta volna. Egy könnycsepp fojt végig az egész arcomon, de azonnal letöröltem.
-Csak emlékezz rá, hogy én voltam az egyetlen, aki bármilyen hatást is váltott ki belőled. Nem más. És ez akkor is így lesz Bakely, ha csak az orvosod vagyok- fordultam meg, hogy kimenjek. Épp elég volt ennyi.
Megragadtam a kilincset, majd szó nélkül kimentem. De ő sem szólt utánam. Végeztünk, talán örökre.
Ingerülten hagytam el a kórházat, majd ültem vissza a kocsiba Mandáékhoz.
-Mi volt?- kérdezte Chris rögtön.
-Végeztünk. Örökre.
-Ezt mondta?- akadt ki Manda.
-Nem- ráztam meg a fejem- Ezt én mondom. És kérlek, ne beszéljünk róla. Elég volt.
-Hazavigyünk?- dobta fel Chris.
-Ne. Veletek akarok most maradni- sóhajtottam, mire Manda támogatóan átkarolt.

Másnap semmi kedvem nem volt dolgozni menni. A probléma, hogy ez már egy ideje így megy. Holott én szeretem a munkám. Csak a sors büntet valamiért..
-Jó reggelt, Cam'- köszöntem az asszisztensemnek.
-Lela, én komolyan kezdek aggódni miattad.
-Miért?
-Egyfolytában kedvetlenül jössz be. Tudok valamiben segíteni?- simította meg a karom.
-Sajnos nem, Cami. Mostanában nem jönnek össze a dolgok. De majd változik ez- mosolyogtam rá kedvesen, majd besétáltam a helyemre.
Szerencsére mostanában nincs betegségszezon, így nem annyira sokan vannak. Azonban vannak problémások. Éppen egy nehéz eset után pakolásztam a cuccaim, majd idegesen a hajamba túrtam és leborultam az asztalra, amikor egy ismerős ember jelent meg.
-Jó napot, doktornő. Segítene egy régi baráton?- mosolygott az ajtóból Seb.
-El sem hiszem, hogy te vagy az!- néztem rá mosolyogva- Ha azt mondanám, örülök, hogy itt vagy, gonosz lenne? Mert hát egy orvosi rendelőben vagyunk..- töprengtem.
Seb felnevetett.
-Értem én, mire gondolsz.
-Na, miben segíthetek?- könyököltem az asztalra.
-Hetek óta rossz a közérzetem. Egészségesen étkezem és sportolok is, lelki problémáim sincsenek, sem pedig más tünetem.
-Hmm- agyaltam- Ez érdekes.
Begépeltem a panaszait, aztán újra ránéztem.
-Mennyit szoktál aludni?
-Eleget- felelte.
-Az mennyi?- nevettem.
-6-8 óra.
-Rendben- gépeltem- Kezdj el D vitamint szedni. Plusz mindenesetre kérj vérvételre időpontot az asszisztensemnél. Abból kiderül minden.
-Rendben- bólogatott.
-És hogy vagy mostanában?- tértem át lazább témára.
-Minden rendben. Találkoztam egy lánnyal, boldogok vagyunk együtt nagyon.
-Örömmel hallom- mosolyogtam.
-Te viszont gondterheltnek tűnsz- komorodott el- Akarsz róla beszélni?
-Nem tudom- sóhajtottam, majd az asztalomra borultam- Valamiért büntet engem a sors.
-Josh Bakely?
-Honnan tudtad?- pillantottam fel meglepetten.
-Nem nehéz kitalálni. Ti ketten együtt vagy valami maradandó jót alkottok, vagy hatalmas pusztítást.
-Igazából- kezdtem bele- Az egyetem első féléve után összejöttem egy régi barátommal, Nathaniellel. Minden rendben volt vele igazából amíg fel nem tűnt Josh. Először borzalmasan bunkó volt velem, és nagyon rossz irányba változott a távollétemben, de aztán tudtam meg dolgokat. Jobban álltam hozzá és így ő is hozzám. Aztán a szüleimnek.. Szóval balesetük volt. És azonnal oda kellett mennem. És ő elvitt. Minden tök jó volt, de elkezdtem újra belehabarodni. Én nem akarom megbántani Nathot, mert mellette minden olyan biztos és jó, de nem szeretem őt annyira, és nem is szerettem soha annyira, mint Josht bármikor. De mellette minden olyan bizonytalan.. És mitévő lehetnék.. Este ittunk egy picit és adott egy puszit a számra, ami nem lenne bűn, de ez már megcsalás. És megijedtem. Aztán tegnap hívtak a kórházból, mint Josh orvosát, hogy sérülései vannak, azonnal odasiettem, és iszonyú elutasító volt velem. Plusz ezelőtt már egy másik lánnyal romantikázott a pályán. És most kicsit besokalltam.
-Hú- felelte Seb- Nem gondoltam, hogy már megint ennyi minden van.
-Nem panaszkodhatok- nevettem fel.
-Nézd- sóhajtott- Szerintem ha Josh veled és általad kezdett normális lenni, akkor nem komolytalankodás lehet a háttérben. Azt neked kell tudni, hogy megbíznál-e benne újra. De az tény, hogy nem maradhatsz egy olyan kapcsolatban, amiben nem vagy szerelmes, csak mert biztonságot nyújt. Utána pedig neked kell tudnod, hogy akarod-e Josht vagy inkább valaki mást.
-De én sem tudom- sóhajtottam.
-Tudni fogod. Ha itt lesz az ideje. Addig is kitartást.
-Köszönöm, Seb- mosolyogtam rá. Elgondolkodtatott, amit mondott. Talán igaza van.
Mindenesetre miután elment, végig a mondatain agyaltam. Én csak félek. De jogos a félelmem, ezt a tegnapi nap be is bizonyítja. Mikor civakodtam egyáltalán Nathtal? Joshsal pedig abból áll az életünk.. Az tény, hogy Nathot nagyon megbántanám, ha szakítanék vele. De talán mégjobban, ha kitudódna, hogy már nem vagyok belé szerelmes. Josh pedig.. Amúgy mit is agyalok az egészen? Lehet nem is akar tőlem semmit. Nem fura? Pont olyan gondolataim vannak most, mint egy kamasznak. De rég is volt már, mikor Josh és én együtt voltunk.. De még mindig emlékszem az érintésére. Azóta is hiányzik. Nath sosem tudott úgy megérinteni, mint Josh. Vagy lehet, hogy az érintés ugyanaz volt, csak a hatása nem.. Miért szeretem jobban ezt a hülyét? Tudtam, hogy nem kellett volna visszaköltözni ide. Mindegy, felesleges hibáztatni magam.
Ilyen gondolatokkal sétáltam haza.
Amint beléptem az ajtón, Nath odalépett hozzám.
-Lela, aggódom érted. Máskor mindent megbeszélünk, mostanában pedig iszonyúan gondterhelt vagy- fogta meg a két kezem.
Most számoljak be neki? Nem, arra még nem állok készen. De valamit mondanom kell.
-Josh kórházba került. Behívtak este- hopp, egy hazugság, nem lett volna muszáj bemennem- Hogy mik az allergiái. Kicsit megviselt az egész.
-Miért, beszéltél vele?- érdeklődött kedvesen.
-Nem- Mégegy hazugság.
-Akkor?
-Csak szörnyen nézett ki.- Rutinos hazudozó leszek lassan. Jó, talán tényleg volt pár sérülése, de mit áltassam magam, Josh Bakely nem tud rosszul kinézni.
-Tudtál azért aludni?
-Keveset- A kevésnél is kevesebbet pontosan. Na Lela, büszke lehetsz, ez legalább nem teljes hazugság.
-Akkor pihenj le. Majd feltakarítok én- simította meg a karom.
-Kedves vagy- mosolyogtam rá, majd felsétáltam a szobámba.
Igaz, nem vagyok belé már szerelmes, de totál értem, miért voltam. Kevés olyan jó embert ismerek, mint ő.
Hátradőltem az ágyamba, hogy lepihenjek, de megrezdült a telefonom. Biztos Manda az. Megnyitottam az üzeneteket, de nem Manda volt. Ismeretlen szám..

,,Sajnálom, ami történt tegnap, picilány. Nem kellett volna úgy bánnom veled.. Ígérem, ha kiengednek, mindent elmagyarázok. Ne aggódj értem, rendben vagyok😘
Josh"

Wow. Erre most nem számítottam. Ez az egész.. Hú. Ez a picilány megszólítás nagyon aranyos. És az üzenet hatására jópár kiló súly leesett a vállaimról. Kíváncsi vagyok, mit akar nekem mondani. Emlékszem, kitöröltem a számát miután szakítottunk. De hogy menthetném el most, hogy ha bevillanna a neve a telefonomon, ne legyen baj Nathnál?
Pályakirály. Nath sosem tudta, hogy így hívtuk egymást. Tökéletes.