Falkában

Beszélgetés

Hármasban sétáltunk hazafelé. Vagyis jelenleg inkább csak kóvályogtunk az utcán. Még mindig le voltam sokkolódva az előbb történtektől. Colt mégis mi a fenének keresi a bajt? Nem lenne semmi dolga velem, erre kijelenti, hogy megvéd. Mintha szembefordulna a saját falkájával. Persze az apja akarata szerint cselekszik, de azt biztos nem mondta neki, hogy továbbra is védelmeznie kell engem. A vöröshajú lány mellettünk csak kapkodta a fejét. Annyi kérdést láttam a szemébe, nem tudtam hogyan fogjuk eltussolni előle az ügyet. Hiszen hallotta, hogy halálosan megfenyegettek a fiúk. Biztos sejti, hogy valami nincs rendben. Colt csak ment előre, mint aki se lát se hall. Kezdett elegem lenni ebből.

- Colt-szólt utána Margery, de semmi válasz. Erre megragadta a kezét, és visszatartotta a fiút.- Üljünk be valami nyugodt helyre. Utána mesélhetnétek ezt azt-mondta halkan. Idegesen harapdáltam a számat. Kívülállókat nem avathatnánk be. Mit kellene mondanunk neki?

- Jó menjünk.-bólintott Colt. Csak hápogtam. Ilyen könnyen belemegy? 

- OKé-egyeztem bele én is. Mi lesz ebből?

Egy barátságos kávézót választottunk ki, bár jelenleg semmiképp se akartam bemenni oda. Még az ajtóban is megtorpantam, hátha nem kell bemennem, de Colt türelmetlenül beljebb lökött. Nem voltak sokan, és még külön kis boxok is voltak, amik teljesen alkalmasak az elkövetkező beszélgetésre. Beültünk a lehető legtávolabbiba, majd rendeltünk. Amíg ki nem hozták az italokat, csak csendben bámultunk a másikra. Ennél kínosabb helyzetben nem éreztem még magam. Idegesen doboltam az ujjaimmal az asztalon. Pár perc múlva végre megjött a rendelésünk, és egy kicsit jobb kedvvel nyúltam a forrócsokim felé. Most erre volt szükségem. Jó sok cukor, és kakaó. Boldogsághormon. Hátha oldja a hangulatot.

- Szóval.-kezdett bele Margery, majd sokat sejtetően Coltra nézett.- Mi ez az egész? Mért fenyegeti a falkád Shanet?-kérdezte támadóan. Megfordult körülöttem a világ. Csak meredtem arra a kettőre. Margery??

- Nem kellene fenyegetniük. Az apám is megmondta, hogy maradhat a területünkön, de ennek ellenére mégis vannak akik ezt nem így gondolják. Ki akarják űzni. Vagy megölni. Pedig csak egy félvérről van szó. Nem is tudna ártani senkinek sem. De mégis félnek, hogy  a vadászok ránk fogják bármi is történik.

- Mi? Shane te félvér vagy?-lepődött meg Margery. 

- És te? Mégis honnan tudsz ezekről?-akadtam ki.- Mi a fene folyik itt? Nem értem az egészet-túrtam bele idegesen a hajamba.

- Boszorkány vagyok.-mosolygott a lány.- az egész családom az. Percy is tud a falkáról. Ők uralkodnak a város ezen területén. Persze csak a természetfeletti felett.

- Boszorkány?-még tátogtam valami káromkodás félét, majd inkább becsuktam a számat.

- Sose láttam még félvért. Ha nem mondjátok rá se jöttem volna. Nem is vagy indián-hajolt közelebb hozzám Margy, de én inkább elhúzódtam tőle.

- Anyámra hasonlítok. Csak a farkas gént örököltem apámtól. -motyogtam.

- De a szüleid..-kezdte, de a szavába vágtam.

- Az igazi szüleim meghaltak évekkel ezelőtt. Anya testvére és a férje vett magukhoz.-erre megvilágosodott a tekintete.

- Nem gondoltam, hogy ennyire érdekes életetek van-ámuldozott.

- Most nem ez a lényeg-szólt közbe Colt.- meg fogják őt ölni, ha nem teszünk valamit.

- A te falkád. Mért nem tudod kordában tartani őket?-pirított rá Margery.- ráadásul a barátaid.