VÉR ÉS SÁR

tizennegyedik

Hermione
° ° ° ° ° ° ° ° °
Elkövettem a legédesebb hibát, amit elkövethettem. Amikor Draco megcsókolt, visszacsókoltam. De abban a percben úgy éreztem, hogy megéri.
Mert szerelmes vagyok.
A következő kép, amire élesen emlékeztem az estéből, az, hogy Ron feldúltan kirohant a Nagyteremből. Francba!
Az ajkamba harapva, félő tekintettel fúrtam az íriszeimet Draco szürke szemeibe, ő lassan bólintott egy aprót és rászorított a kezemre, jelezvén; ő itt van nekem. Rámosolyogtam és mintha mi sem történt volna, táncoltunk tovább. A következő szünetnél visszaültünk az asztalunkhoz, amikor is egy kéz ragadta meg a vállamat. Ginny karamell színű szemeivel és égővörös hajával találtam szemben magamat.
- Most velem jössz...vagyis jöttök, oké? - fogta meg a kezemet és gyengéden felhúzott a helyemről.
- Gyere kérlek, Draco! - néztem felé esdeklően. Nem akartam ezen a beszélgetésen egyedül túlesni. A szőke fiú megajándékozott egy mosollyal és a kezemre kulcsolta az övét. Ahogy végig mentünk a Nagytermen, majd a folyosókon mindenki minket nézett.
- Miért néz minket mindenki? - kérdeztem suttogva a Malfoy fiútól.
- Kérlek, baba, azért...mert; te, Hermione Granger az én kezemet, azaz Draco Malfoy kezét fogod - söpört ki a szabad kezével egy hosszúra nőtt, tejfölszőke tincset a homlokából.
- Szóval - jött oda hozzám a vörös barátnőm és átölelt -, nagyon örülök, mert boldognak látlak. És nem, mielőtt a szavamba vágnál nem zavar, hogy Malfoy-jal jársz.
- Ööö, köszönöm, hogy megértessz. Sajnálom, hogy nem mondtam el - simítottam meg a vállát. Harry pedig feljebb tolta az orrán a szinte ékszerszámba menő, vékony aranyszínű keretes szemüvegét és széttárta a karját.
- Egyetértek. Elfogadom. Sokáig - beszélt címszavakban a sebhelyes fiú. - Malfoy - intézte szavait a barátomhoz -, tényleg megváltoztál.
Harry és Ginny nevetgélve, kézen fogva elmentek. Mi viszont ott maradtunk a sötét, kihalt folyosón egyedül. Draco magával szembe fordított és a kezeit a csípőmre vezette és a szájával forró, nedves csókot hagyott végig az állam vonalán, és a csókok lassan a nyakamra kúsztak.
- Mhhmmm - sóhajtottam és az ujjaimat Draco puha tincseibe vezettem. A fiú abbahagyta a nyakam csókolgatását és csillogó szürke szemeit végigfutatta rajtam.
- Ginny és Harry letudva - karoltam át a nyakát, Draco a hideget árasztó kőfalnak tolt és vigyorogva nézett le rám. Egy fejjel volt magasabb.
- Mi lenne, ha nem róluk beszélnénk?
- Akkor miről? - nevettem el magamat és Draco mellkasára vezettem a kezemet; elmosolyodtam, ahogy a szíve eszeveszett tempóban dübörgött. A tejfölszőke fiú puha ajkaival egy lágy csókot ültetett az én számra.
- Beszélnem kell Ronnal - mosolyodtam el.
- Beszélnünk kell - javított Draco -, nem csak neked.
- Jó, oké. Mikor? - kérdeztem és a kezeimet Draco nyaka köré kulcsoltam.
- Mondjuk most? - kérdezte mögülünk egy gunyoros hangszínben lévő, de annál haragosabb hang.
- Helló Weasley - köszönt a Malfoy fiú, szándékosan vontatott hangon. A kezét zsebre dugta a sötét, viharzöld színű dísztalárban és egy hollywoodi film egyik drámai jelenetében illő léptekkel közelítette meg, az egykoron vörös barátomat.
- Malfoy. Mit akarsz Hermioné-tól? - csengett egy idegesen remegő hang.
- A barátnőm, Weasley. Fogadd el! - emelte fel a hangját Draco, és megfogta a kezemet. Elmosolyodtam; „ a barátnőm... “.
- Hermione? Mondd, hogy ez nem igaz, és ez a rohadt görény csak hazudik! - hadonászott a kezeivel.
- Ron, figyelj - léptem hozzá közelebb, elengedve Draco kezét. Itt közbevágott.
- Nem, te figyelj - fogta meg enyhén erőszakosan a kezemet.
- Igen? Nem tartozol magyarázattal. Nem is hinném el - válaszoltam hidegen.
- De...Mio, én még mindig - kezdte, de most én vágtam közbe.
- Hogy még mindig szeretsz? - vontam fel a fél szemöldökömet. - Ugyan, Ronald. Ez már régen nem szerelem köztünk. Talán soha nem is volt az, csak egy gyerekes baráti vonzalom.
- Esküszöm. Szeretlek, hidd már el! - csattant fel.
- Sajnálom, Ronald. Én már mást szeretek - néztem Dracó-ra, aki egy halvány mosollyal nyugtázta a megnyilvánulásomat. - Kár, hogy így kellett megtudnod - rántottam el a kezemet és az ujjaimat Draco kellemesen meleg ujjaira fűztem.
- Szia Ron, jó szórakozást! - fordultam meg.
- Weasley - biccentett Draco. Utoljára megfordultam. Hiba volt.
- A rohadt életbe! - szitkozódott Ron, és égkék szemeit az enyémbe fúrta. Elkaptam a fejemet és feszülten Dracó-ra néztem. A szőke fiú az arcomat fürkészte, miközben a kezével gyengéden megszorította a kezemet és elmosolyodott.

Draco
° ° ° ° ° °
Weasley is megtudta. Igaz, nem volt egy sétagalopp, főleg Hermione részéről, de megoldotta. Megoldottuk.
Igyekeztem némán támogatni őt, és csupán szavak nélkül a tudtára adni, hogy ott vagyok vele.
- Baba...minden oké? - kérdeztem.
- Aha, persze - suttogta színtelen hangon. Megállítottam és az állát felemelve a szemébe néztem.
- Vigyázok rád! Mindig, jó? Veled maradok - mondtam halkan és egy megcsókoltam a homlokát.
- Oké - motyogta a mellkasomba és szorosan magához húzott.
- Akarsz még táncolni? - kérdeztem és beszívtam a lány hajának az illatát. Rózsa...
- Visszanézhetünk - mosolyodott el a barna hajú lány halványan.
- Na, gyere, baba! Weasley nem rontja el az ünnepünket - vigyorodtam el -, amúgy is. Holnap karácsony.
Visszamentünk. Együtt. Még mindig furcsa, hogy én, Draco Malfoy és Ő. Egy mardekáros és egy griffendéles szerelme.
Mint abban a mugli műben, Rómeó és Júlia. Vagy valami ilyesmi.
Beléptünk a Nagyterem ajtaján, addigra már az asztalunkat elfoglalták. Felkértem a lány táncolni. Amint a lábaink a hófehér, márvány kő szerű parkettre léptek és éppen karoltam volna át Hermione derekát, Pansy Parkinson visítva kúrta szét a pillanatot.
- TE ÉS Ő!? - sikoltozott könnyekkel a szemében. Drámakirálynő. Ajkain enyhén elkenődött vörös rúzs csillogott, fekete szemfestéke ezernyi elmosódott fekete csíkot hagyott az arcán és a szürkés-púderrózsaszín ruhája is meggyűrődött. Nézett már ki jobban is! A Nagyterem egész közönsége egyszerre elhalkult.
- Pansy, nyugodj meg - fogtam meg a kezét. Szemeit az enyémbe fúrta.
- Mondd, hogy ez nem igaz! Merlin szerelmére, Draco! - tört fel a hangjából a zokogás. - ÉS TE! - bökött hosszú körmeivel a mellettem álló griffendélesre.
- Parkinson, kérlek - kezdte Hermione is csitítani a lányt.
- Nem, kussolj! Te utolsó kurva! Mondd, neked muszáj volt lenyúlnod Dracó-t? Ráadásul ilyen kibaszott aljas módon - sikoltozott.
- Miss Parkinson, kérem! - hasított át McGalagony hangja a termen. - Jöjjön velem, és menjen fel a Gyengélkedőre egy nyugtatóért!
- De nem! Hagyjon - visította. McGalagony intett a pálcájával és Pansy úgy nézett ki a menten elalszik. Majd a korosodó boszorkány karon ragadta és elindult a mardekáros lánnyal a Gyengélkedő felé.
- Ez kínos volt! - üvöltötte be valaki hátulról. A zene újra elindult és a Roxfort lassan visszarázódott az incidens előtti hangulatba. Odamentem az egyik asztalhoz, ami üres volt. A rúzsos ezüstszínű textilszalvéták és a homályos üvegpoharakon kívül állt az asztalon egy fémszínű minyontartó. Leemeltem egy epreset és megettem. Visszasétáltam Hermioné-hoz, aki addig egy hollóhátas lánnyal, ha jól tudom, Padma Patil-lal beszélgetett.
- Szia - kaptam el a derekát.
- Helló, Draco - mosolygott rám, de továbbra is a hollóhátas lány szavait figyelte.
- Malfoy - nézett rám Patil.
- Igen?
- Most tényleg együtt vagytok Hermioné-val? - kérdezte kíváncsian.
- Igen - nyomtam egy puszit a mellettem álló lány arcára.
- Örülök, ne értsd félre...csak, megváltoztál. Nem gondoltam volna - hagyott ott minket mosolyogva. Elmerültem Hermione olvadt csokoládé színű tekintetében. Én se hittem volna.
Miattad változtam meg, baba!
_________________________________________
Sziasztok! 💚
Remélem tetszett, mert ezt most relatíve sok idő volt magamból kierőlködni. Az elején szerintem enyhén érződik, a végén már azért szerintem nem, mert belejöttem!😉
Ha tetszett, akkor jelezd vote ⭐ vagy komment 💬 formájában!

Szép hétvégét;
Outlaaw ♡