Nagybetűs GIMI ✔

5.Fejezet

5.Fejezet
Másnap szó szerint nem csináltam semmit, ami egész jól esett tekintve, hogy nem vagyok hozzá szokva ennyi történéshez. Szó se róla, hogy baromi jól éreztem magam, de egy kicsit jó volt pihenni. Aztán jött a hétfő. Őrült pillangókkal a hasamban ébredtem. Felvettem a szettet, amit Tiffel előre kiválasztottunk. Bepakoltam a tatyómba a cuccomat, aztán elindultam a suliba. Amikor beléptem a terembe csatalkoztam a csajokhoz.
-Jól néz ki a ruhád Lisa! - köszöntött Tiffany.
-Köszönöm. Nekem is elég tetszik - válaszoltam mosolyogva, miközben kihúztam a székem, hogy ráülhessek.
-Úgy tűnik a többieknek is tetszik - hajolt közelebb Amanda mutatva a srácokra, ugyanis néhányan engem figyeltek. Brett és Liam is csatlakozott hozzánk. Aaron is engem figyelt, ügyet sem vetve a neki hevesen magyarázó Samanthára. Találkozott a tekintetünk, a fiú leintette Samanthát és csatlakozott hozzánk Christan, Alex és Logan kíséretében. Samantha ezt látva kiviharzott a teremből. Így beszélgetett az osztály, amikor bejött Mrs.Hart, mert Biosz volt az első óránk. Ahogy látta mennyire jól elvagyunk, inkább nem kezdett el tanítani, hanem csatlakozott hozzánk a beszélgetésben. Mrs.Hart egyébként nagyon jó arc. Megengedte, hogy tegezzünk és akkor se szólt semmit, amikor a fiúk véletlenül "iskolába nem illő" szót használtak. Sajnos minden jónak egyszer vége lesz valahogy. A milyénknek a csengő vetett véget. Persze egy ilyen laza óra után meg kell szorongatni a diákot egy jó matekkal. A szünetben Tiffanyval lementünk a büfébe venni kólát meg szendvicset. Végül, amikor sorra kerültünk, úgy döntöttem Aaronnak is szerválok egy üdítőt. Így mentünk vissza a terembe. A fiú felé vettem az irányt, aki Samanthával beszélgetett. Ahogy a lány látta, hogy közeledem és egy kóla van a kezemben, felállt szinte védelmezően Aaron elé és gúnyosan nézett a szemembe, miután kiszúrta a kólát.
-Csak nem Aaronnak hoztad? - mutatott a kólára a kezemben.
-Akkor ezt el is venném - kapta ki a kezemből és Aaronnak adta egy kedves mosoly kíséretében. A srác biccentett, Samantha pedig elégedett vigyorral fordult vissza felém. Ahogy a hátat fordított a lány Aaron abban a pillanatban rám villantotta mosolyát.
-Köszi Lisa! - kacsintott. Samantha arca megfagyott.
-Nincs mit Aaron - intettem és még egyszer a lány szemébe néztem miután megfordultam és visszaültem a csajokhoz. A hátamon éreztem Samantha tekintetét, amivel próbált megfolytani, de megpróbáltam ügyet sem vetni rá. Csak matek volt nehéz óra szerencsére, ezért az utolsó néhány óra már gyorsan eltelt. Aaronnal a suli előtt találkoztunk és sétáltunk át a mozihoz.
-Nem is értem Samantha mért viselkedik így veled - mondta a srác zsebre dugodt kézzel baktatva mellettem. Még a táskámat is elkérte, hogy vihesse.
-Neked nem megy az agyadra? - kérdeztem.
-Ha hiszed, ha nem velem elég kedves tud lenni! - nézett rám szórakozottan. Akaratlanul is a vécés jelenetre gondoltam. Hogy lehet ilyen fiatalon valaki ennyire rámenős??? Mindegy.
Aaron egy fejjel magasabb volt nálam. Fekete haja kócosan állt szét. Zöld szeme ravaszul, selytelmesen csillogott. Fürkésző tekintetétől görcsbe rándult a hasam. Úgy nézett rám, mintha a gondolataimban próbált volna olvasni. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy nyitott könyv vagyok számára, olyan átható volt a pillantása. Sokáig figyeltük a másikat, de én adtam fel előbb amikor egy szívdöglesztő mosollyal ajándékozott meg. A szememet a járdára szegeztem ezzel megpróbálva eltakarni a pírt az arcomról. Valószínűleg az akció nem sikerült, mert Aaron győztesen felkuncogott mellettem.
-Sportolsz? Vagy sportoltál? - kérdezte random.
-Most nem sportolok. Régen fociztam. Viszont gitározom - feleltem.
-Ja emlékszem. Ezt mondtad a bemutatkozásnál - jegyezte meg inkább magának, mint nekem, de kellemesen meglepett, hogy emlékezett rá.
-Van egy tesód is ugye? Hogy is hívják? - vakarta meg az állát.
-Igen. Ted - csodálkoztam még jobban. Nem sokkal később egy kis bolt előtt haladtunk el és Aaron megtorpant.
-Várj meg itt! - utasított és belökte a bolt ajtaját. Pár perc múlva két kólával a kezében és a leghelyesebb mosolyával tért vissza. Az egyiket a kezembe nyomta. Nem tudom miért, vagy egyáltalán hogy, de az első nap óta éreztem valami vonzódást köztünk. Ami kezdett felerősödni.
-Ez? - kérdeztem az üdítőre utalva.
-Megígértem, hogy egyszer kólázunk nem? - nevetett meglepett fejemen. Úgy vigyorogtam, mint egy hülye és bármennyire is próbáltam nem bírtam levakarni az arcomról. Persze mellé még a fejem is vörös lett. A francba a kólával meg a pirulással. Tovább indultunk.
-Említettem már, hogy jól nézel ki? - kérdezte a szemét szigorúan előre szegezve.
-Nem. Szerintem még nem - nevettem. Úgy tűnt a vigyor a randi alatt nem fog lejönni.
-Akkor most mondtam - nézett a szemembe kedvesen. A pillangók a gyomromban öröm táncot lejtettek. Sőt néhány talán szívrohamot is kapott. Lassan ode értünk a moziba. Aaron megszerezte a jegyeket, míg én kaját vadásztam. Természetsen kólával. (#kólaforlife)
Én előbb végeztem, ezért a bejáratnál vártam rá. A jegyeket meglóbálva a levegőben érkezett meg és mentünk a 16-os terembe.
-Na és mit nézünk? - érdeklődtem, mert rá jöttem, hogy tökre nem tudok semmit a programunkról.
-Fogalmam sincs - röhögte el magát én pedig csatlakoztam hozzá.
-Valami akció/dráma? Nem tudom a címét - vonta meg a vállát.
-Gondoltam nem vagy az a csaj aki sírós filmet néz első randin - mondta, de azért rám pillantott megerősítés reményében.
-Jól gondoltad - bólintottam. Megtaláltuk a termünket és felsétáltunk a helyeinkez. Legfelső sor jobb sarkában. Hamarosan el is kezdődött a film. Nem voltak sokan a mozibany rajtunk kívűl nagyjából 8-10en. Az egész filmet kiparodizáltuk. A karakterek szövegét átfogalmaztuk, lecseréltük a címet stb. Már a címére sem emlékszem a filmnek. Röhögve sétáltunk ki a teremből a többi vedégtől pedig kaptunk pár szúrós pillantást. Aztán Aaron felsóhajtott.
-Mi az? - érdeklődtem.
-Csak... - kezdett neki, de újjabb sóhajt hallatott.
-Nincs kedved meginni valamit? - biccentett egy starbucks felé.
A kis koffeinfüggő. Vidáman bólintottam.
-Csak Ön után, Milady - hajolt meg előttem, illedelmesen utat engedve a kávézó bejáratához.
-Olyan hülye vagy... - mondtam nevetve.
-Így jártál -
Kértem Aarontól egy kávét. Megrendelte, én pedig leültem az egyik boxba.
-A kávéja, hölgyem - rakta elém a poharat.
-Mire ez a nagy úriemberség? - kérdeztem, visszatartva a nevetésem.
-Miről beszél Miss White? Én mindig ilyen vagyok...- huppant le mellém.
-Ühümmm - értettem egyet szarkasztikusan. A fiú nevetett.
-Jó! Talán néha kicsit hanyag vagyok - szépített.
-De csak néha! - figyelmeztettem.
-Természetesen! Csak néha! - bólogatott. Mindketten kuncogtunk ezen a hülyeségen. Aztán egy kicsit a gondolatainkba merülve bambultunk előre, de ez nem volt sok idő.
-Milyen volt Brettel egy iskolába járni? - fordultam felé hirtelen, és kellett egy kis idő, hogy felfogja a váratlan kérdésem.
-Hát... Brett nem volt régen olyan mogorva, mint most. Régen sokkal inkább hasonlított Alexre - tűnődött.
-Alexre? Ugyan arra az Alexre gondolunk? - hitetlenkedtem. Aaron mosolygott.
-Elég valószínű. Brett, annak ellenére, hogy próbálta kerülni a konfliktusokat, elég könnyen tudta kezelni őket, ha nem volt más választás. Ezért sem csodálkozom, hogy nem tört össze az apja halála után, ami egyesekkel könnyen megesett volna - mesélte.
-Biztos vagy benne, hogy nem tört össze? - kérdeztem.
-Nem ugyanaz, ha valaki megváltozik a vele történt dolgok miatt, és az, ha valaki lelkileg beteg lesz a történtektől - figyelmeztetett.
-Szinte biztos, hogy az élete nem ugyan olyan boldog, sőt... Valószínűleg elég nehéz, de ő mégis felkel minden nap. Szerintem egyszer lesz valakije vagy valamije ami annyira be fogja aranyozni az életét, hogy boldogan fog felkelni - gondolkodott.
-Legyen igazad - kortyoltam a kávémba.
Olyan elmélyülten beszéltünk, hogy észre se vettük, mennyire eltelt az idő. A mi buborékunkban az idő megállt, ám kívül gyorsítva váltogatták egymást az emberek. Örültem, hogy soha nem volt kínos csend. Viszont ez a búra is egyszer szétpukkadt... mégpedig a telefonom csörgése vetett neki véget. Bosszúsan húztam elő a táskám aljáról.
-Ne haragudj! Azt hittem kikapcsoltam - magyaráztam. A kijelzőn anya neve villogott. Gyors pillantást vetettem az időre is és máris megértettem, miért hív. Kint már sötét volt. Mély levegőt vettem és felkészültem a szemtehányásokra.
-Szia anya! - köszöntem lazán.
-Szia! Merre vagy? Még mindig a sráccal? - kérdezte nyugodtan, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.
-Igen - válaszoltam.
-Rendben. Mikor jössz? Megvárjunk a vacsorával? - érdeklődött.
-Nem, nem kell. Egyetek nyugodtan. 9 körül érkezem - tájékoztattam.
-Oké! Érezd jól magad és vigyázz magadra! - köszönt el.
-Oké! Szia! - nyomtam ki végül és visszasüllyesztettem a telómat a táskámba.
-Ne haragudj! - kértem elnézést újra. Nem akartam, hogy zavarjanak, ezért úgy terveztem, hogy kikapcsolom, de elfelejtettem.
-Semmi baj. Aggódnak érted - mosolygott. Mély levegőt vettem, hogy eltűnjön a pír az arcomról.
-Valami olyasmi. 20 perc múlva mennem kell - sóhajtottam fájdalmasan. Aaron arcán is átsuhant a nemtetszés, de csak egy pillanatra.
-Oké. Még egy utsó kávé? - kacsintott.
-Aludni is kéne nem? - nevettem.
-Hát kislány, ha te nem tudsz aludni koffeinnel akkor nem is vagy annyira nagy fan - tartotta vissza a mosolyát.
-Azt te csak hiszed - kértem ki magamnak.
-Akkor bizonyára nem baj ha kérek még egyet - vigyorgott kihívóan.
-Csak tessék! - biccentettem a pult felé és felkészültem rá, hogy ma valószínűleg nem fogok aludni. Pár perc múlva a fiú visszatért a két itallal a kezében és nekem nyújtotta az egyiket.
-Egészség - koccintottunk a műanyag poharakkal és beleittam a kávéba. Igen... Tuti nem fogok éjszaka aludni. Idő volt, elindultunk. Aaron hazakísért és megálltunk a kapunk előtt.
-Hát... Itt vagyunk - fordultam a fiú felé.
-Hm... Nekem is úgy tűnik - pillantott a házunkra kicsit szórakozottan. Elmosolyodtam.
-Ismételjük majd meg! - közelebb hajolt és egy puszit nyomott az arcomra. Még egy utolsót biccentett a szívdöglesztő mosolyával, aztán megfordult és elindult. Annyira meglepődtem, hogy másodpercekig csak dermedten álltam. Végignéztem, ahogy elsétált és befordult a sarkon. Ekkor jutott el a tudatomig, mi is történt. A pillangók a hasamban zumbáztak egy sort. Mély levegőt vettem, hogy egy kicsit megnyugodjak, majd előkotortam a kulcsomat és benyitottam a házba. Ahogy az ajtó nyitódott, anya már kiáltott is.
-Szia kicsim! Jól érezted magad? - hallatszott a konyhából vízcsobogás mellett.
-Szia! Igen! - válaszoltam, miközben levettem a kabátomat meg a cipőmet. Bementem a konyhába.
-Van valami kaja? - kérdeztem körülnézve. Anya elzárta a csapot, miután elmosogatott és megtörölte a kezét.
-Persze! Mingyárt szedek - mondta elővéve egy tányért, amit aztán megpakolt két hússal és petrezselymes krumplival. Felvittem az ételt a szobámba és egy film mellett befaltam az egészet.
Másnap reggel a telefonom csörgésére keltem. Nem az ébresztőre, hanem a hívásra! A tenyeremmel kitapogattam a mobilom, majd kényszerítettem a szemem, hogy kinyíljon. Amikor sikerült, azonnal meg is vakultam. A legjobb érzés a világon amikor a képedbe világít a telefonod amikor felkelsz... Újra nekifutottam, ezúttal amilyen gyorsan tudtam, levettem a fényerőt. A készülék még mindig rezgett Tiffany nevét kiírva.
-Az energiabomba... - dünnyögtem magamban.
-Nem tudom elhinni, hogy te utálod a kólát - vettem fel és szóltam bele köszönés gyanánt.
-Pedig így igaz te koffein-mániás - válaszolta.
-Miért hívtál? - dörzsöltem meg a szemem, hogy kicsit felébredjek.
-Milyen volt a randi? Egyébként tegnap is hívtalak - mondta. Ja, rémlett valami, hogy kinyomtam félálomban a telóm.
-Te alszol egyáltalán? Hány óra van? - kérdeztem, mert csak akkor vettem észre, hogy az ablakból csupán hangyányi világosság szűrődik be.
-5:45 - felelte nyugodtan.
-Mi van? Te jó ég Tiff! - ámultam el.
-Most mért? - próbált komoly hangon beszélni, de biztos voltam benne, hogy jót mulat rajtam.
-Jó ne haragudj, de már annyira kíváncsi vagyok a randitokra amiről még mindig nem meséltél! - hadarta. Megdörzsöltem az arcomat, ásítottam egy nagyot, és beszámoltam az előző nap történtekről. Tiffany figyelmesen hallgatott és néha hozzáfűzőtt egy "Awww"-t.
-Ez szuper! - lelkesedett.
-Ja, tényleg nagyon jól éreztem magam! - áradoztam. Azt nem mondtam el, mi történt a kapuban. Az a kis apróság maradjon meg nekem.
Még egy keveset beszéltünk, aztán leraktuk. Megint megnéztem az időt. 6:02. Megpróbáltam visszaaludni, de nem sok sikerrel. A randi eseményei jártak a fejemben. Újra és újra lejátszottam a fejemben a búcsúnkat. 6:20-kor végül úgy döntöttem,ma hamarabb megyek a suliba. Bepakoltam a cuccomat, reggli rutin (fésülködés, fogmosás, átöltözés) és már indultam is.
Mikor elindultam még nem voltak sokan az utcán. A nap már feljött, de az ellentétes oldalon a horizont még csak szürke volt. Imádom amikor hűvös az idő és friss a levegő. Ez a tipikus reggel illat. Ilyenkor még minden nyugis, kellemes... aztán kezdődik a suli. Szerencsére ez az én esetemben nem teljesen volt igaz, tekintve, hogy volt még kb. egy óra az első tanóráig. A suli szinte teljesen üres volt. Pár diák siettett a folyosókon nulladik órára. A saját termem felé vettem az irányt. A székek még fel voltak pakolva az asztalokra, kivéve egyet... a harmadik sor jobb oldalán a szék az asztal mellett volt, és egy táska volt hanyagul ráhajítva. Az ablak melletti helyemhez mentem. Levettem a székem, a táskámat felakasztottam a pad oldalán lévő kampóra. Egyszer csak egy kosárlabda pattant az ablak melletti falhoz kívűlről, ezzel a lelket is kiijesztve belőlem. Kinyitottam az ablakot, hogy megnézzem, ki sportol ilyenkor. Persze, amint kihajoltam, a fejem mellett pár centivel süvített el a labda. Újjabb rémülés, ezúttal egy csipet sikollyal fűszerezve.
-Oh bocsi Lisa! Nem akartam - kuncogott kicsit bűntudatosan. Sóhajtva újra kihajoltam.
-Mit keresel te itt ilyenkor? - kérdeztem. Christan megvonta a vállát egy laza félmosollyal.
-Én is kérdezhetném. Lejössz? - pattogtatta meg a labdát. Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán válasz helyett becsuktam az ablakot és lementem hozzá. Mikor kiértem, éppen kosárra dobott, ami csont nélkül bement.
-Szép! - tapsoltam meg, mire rám mosolygott. Felém pattintitta a labdát.
-Dobj egyet! - intett a kosár felé. Erre kicsit elhúztam a szám.
-Na ne meséld be nekem, hogy nem tudsz kosarazni! - nevetett.
-Pedig ez az igazság! - válaszoltam.
-Ugyan! Mindenki tud kosarazni! - noszogatott. Sóhajtottam egyet és célba vettem a kosarat. Eldobtam a labdát, ami első látásra gyenge dobásnak tűnt, de aztán a palánknak ütközött és a hálóban landolt. Mikor megfordultam Chris arcán egy "megmondtam" vigyor terült szét.
-Nem szeretem ezt mondani, de... Megmondtam! - sétált el mellettem és játékosan a vállamba boxolt.
Magához vette a kosárlabdát és egy dinamikus mozdulattal felugorva, bezsákolta. Egy pillanatra belekapaszkodott a kosárba, úgy tartva magát. Ekkor tűnt fel, hogy nem volt rajta pulcsi. A karja elég izmos volt, még az erek is kidülledtek rajta. Elengedte a kosarat és halk puffanással ért földet.
-Mit edzel? - kérdeztem.
-Amcsi focit. Miért? - vette fel a labdát.
-Látszik? - érdeklődött magabiztos mosollyal és szinte biztos voltam benne, hogy tudja a választ. Picit elvörösödtem.
-Tudom. Sokszor megkapom - nevetett.
-Passz - szóltam végül és amint megkaptam a labdát, felugorva bedobtam.
-Szép! - dícsért a fiú elégedetten és ökölpacsiztunk. Újra dobásra emelte a kezét.
-Apropó! Mi az első óránk? - érdeklődött lejjebb engedve a kezét.
-Matek - feleltem.
-Jaj basszus. Olyan mintha mindig az lenne... Volt házi? - húzta el a száját kifejezve nem tetszését.
-Asszem. Kell? - ráncoltam a szemöldököm.
-Ha már felajánlottad... - vigyorodott el. Bedobta a labdát és visszamentünk a terembe. Előhalásztam a táskából a füzetem és Christan padjára dobtam, aki abban a pillanatban abbahagyta a széke két lábán való egyensúlyozást, és kinyitotta a saját füzetét is. Úgy döntöttem, addig telózom. Mindketten csendben elfoglaltuk magunkat.
-Ezt mikor tanultuk? - érdeklődőtt, miközben fájdalmasan meredt a füzetemre.
-Tegnap - közöltem. A fiú a fejét vakarva próbált visszaemlékezni.
-Tegnap volt suli? - kérdezte, mire kitört belőlem a röhögés.
-Bizony! Elég fura nem? És még matekunk is volt - meséltem. Christan még egy darabig gondolkozva nézett rám, de már érezhető volt, hogy csak hülyült.
-Hm... Jó tudni - vont végül vállat egy elfojtott mosollyal.
Lassan a többiek is megérkeztek. Először Katie és Amy. Ők is csatlakoztak Chrishez házit másolni. Aztán Samantha, aki miután megtudta, hogy az én füzetemből másol, inkább megvárta Christant és onnan folytatta a másolást. Az egészből az lett, hogy az egész osztály pár perccel az óra előtt fejezte be a házim másolását.
-Ugye tudjátok, hogy ezután én másolom a TI házitokat? - kérdeztem nevetve. Páran leintettek, hogy "persze, persze" többiek pedig feltartották a hüvelykujjukat.
-Megyek, nézem mikor jön a tanár - tápászkodtam fel a helyemről egy sóhajtás kíséretében, és az ajtóhoz léptem. A folyosón még javában ment a sürgés-forgás, ahogy a diákok siettek teremről teremre, vagy visszatértek a büféből. A tanárt nem láttam még semerre, úgyhogy neki támaszkodtam az ajtófélfának és vártam. Elővettem a telómat és rálestem az instára, amikor valaki mögém lépett.
-Szia! - köszönt Aaron.
-Hali! - válaszoltam és visszasüllyesztettem a telefont a zsebembe.
-Le is másoltad a házit? - érdeklődtem összevont szemöldökkel.
-Én megcsináltam - felelte, mire az egekig szaladt szemöldököm. Aaronból erre kitört a röhögés.
-Nem csináltad meg mi? - kérdeztem.
-De. Tényleg megcsináltam - mosolygott.
-A kivétel - nyomtam meg egy kicsit az "A" hangot, miközben a tekintetem az osztálytársainkta csúszott, akik még mindig másolták a házit. Rövid csend állt be kettőnk között. Látszott, hogy valamit szeretne mondani, de kicsit zavarban volt. Nagyon enyhén, épphogy csak észrevettem.
-Figyi... Lisa - kezdte a cipőjét nézve.
-Nagyon jól éreztem magam veled tegnap - a tekintete megkereste az enyémet és egy sóhajtás kíséretében ellazult egy kicsit. Emellé egy szívdöglesztő felmosoly is társult, amitől paradicsomszínűre váltott a fejem. A gyomromban a pillangók éppen olimpiát tartottak. Pár pillanat múlva sikerült megyszólalnom.
-Én... Én is - feleltem kicsit dadogva, de már azt győzelemnek éreztem, hogy meg tudtam szólalni.
Aaron a továbbiakban elég lazán viselkedett. Semmi jelét nem adta zavartságnak, és nem tudtam eldönteni, hogy tényleg megnyugodott, vagy csak nagyon jó színész, de akkor nem is az érdekelt a legjobban. A vállát nekivetette az ajtófélfa melletti falhoz és olya közel állt hozzám, hogy éreztem az illatát. Nem mertem a szemébe nézni, úgyhogy a tekintetem a mellkasára vándorolt. Sima, fekete, testhezálló póló volt rajta. Kábé fél fejjel volt magasabb nálam. Mély levegőt vettem.
-Őrködöm tovább - pillantottam rá végül. Szórakozott mosoly terült szét az arcán.
-Rendben - válaszolta. Hát... akkor ezt megbeszéltük. Visszafordultam a folyosó felé, Aaronnak hátat fordítva. A fiú azonban nem mozdult mögülem, holott arra számítottam, hogy elmegy. Ehelyett ha lehetséges, még közelebb jött hozzám. Nem ért hozzám, de a hátam és a mellkasa között nem lehetett több pár centinél. Éreztem a teste melegét, libabőrös lett a karom. Szinte észre sem vettem a tanárnőt, amikor befordult a folyosó végén, annyira belemerültem a gondolataimba. Szerencsére időben kapcsolt az agyam, hogy kit lát, és szóltam a többieknek. Az osztály villámgyorsan a helyére tett mindent és amíg átvágtam a zsibongáson a padomig, még a füzetemet is visszakaptam. Pár pillanat múlva, már kisangyalként ültünk a helyünkön, kihúzva magunkat. Mrs. Emerson, ahogy belépett a csomó cuccával a terembe,összehúzott szemmel nézett rajtunk végig.
-Jó... Most vagy leragasztottatok valamit, vagy beleléptem valamibe, vagy megfenyegettek titeket, hogy maradjatok csendben. Ha így van, ne mondjatok semmit, csak pislogjatok kettőt - mondta a végét halkabban, mire felnevettünk.
-Vagy csak szimplán furák vagytok - vont vállat.
-Hát tanárnő... én az útóbbira tippelnék - mondta Alex. Mrs. Emerson felkuncogott és lerakta a cuccait az asztalra, majd elkezdte az órát.
Az egész nap hamar eltelt, és amikor utolsó óráról kicsengettek, összepakoltam, bár így is én hagytam el a termet utoljára. Egyedül ballagtam a folyosón, a suli elé, amikor Aaron lépett mellém.
-Mi a programod délutánra? - kérdezte.
-Tiffany vásárolni szeretne menni - válaszoltam egy pillanatra eltöprengve.
-Neked? - érdeklődtem.
-A srácokkal megyünk moziba - vont vállat.
-Ó! Mit néztek? - érdeklődtem.
-Azt az új Marvel filmet - mondta izgatottan.
-Na neee! Azt én is akarom! - műhisztiztem. Tényleg megakartam nézni.
-Szereted a Marvelt? - a hangja kicsit mintha csodálkozó lettvolna.
-Nem szeretem. Imádom! - nevettem.
-Miért nem jöttök el ti is? - dobta fel az ötletet.
-Ömm... Meg kell kérdeznem Tifftől - vörösödtem el és kiléptünk az ajtón a suli elé, ahol a Christan, Alex és Tiffany várt minket. Barátnőm tekintete sokat sejtően villant Aaronra. Picit kínosan érezve magamat, odaléptem Tiff-hez, miután végigsiklott az agyamon, hogy mi mindenre gondolhatott velünk kapcsolatban.
-Mehetünk csajszi? - mosolygott rám.
-Az a helyzet, hogy Aaronék meghívtak minket moziba - dörzsöltem meg a tarkóm. Tiffany arckifejezése kicsit nemtetszővé vállt.
-Meghívtuk őket? - hallottam Alex hangját mögülem, ahogy Christannel és Aaronnal beszélgetett.
-Mit néznek? - érdeklődött barátnőm a srácok felé biccentve. Szinte biztos voltam benne, hogy nem fog tetszeni neki a válaszom. Mély levegőt vettem.
-Az új Marvel filmet - böktem ki.
-Ó nem! Biztos, hogy nem áldozom fel a shoppingolás szuperhősökért - fordított hátat karba tett kézzel és durcásan felszegett fejjel. A fiúkra pillantottam, akik viszont ránk vártak.
-Kérlek! - támasztottam a fejem a lány vállára.
-Nem! - makacskodott.
-Utána vásárolunk! Ígérem! - könyörögtem tovább. Tiff fél szemmel rám pillantott, de még mindig nem győztem meg.
-Eszünk tripla csokis sütit a mekiben? - kérdezte.
-Eszünk tripla csokis sütit a mekiben! - bólintottam.
-És te fizeted? - alkudozott tovább.
-Fizetem én - sóhajtottam.
-Jó! Menjünk - adta végül meg magát.
-Vííí! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugrottam a nyakába. Ezután a fiúkhoz sétáltunk, akik azóta beszélgetni kezdtek.
-Mehetünk? - kérdezte Chris.
-Ja - bólintottunk. Aaronnal kicsit lemaradva sétáltunk Alex, Tiffany és Christan mögött. A három örök vitázó előttünk éppen arról veszekedett, hogy Thor, Amerik kapitály vagy Vasember a jobb.
-Szerintetek? - fordult hátra Alex.
-Thor! - vágtuk rá egyszerre Aaronnal. Egymásra pillantottunk. Basszus már megint. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk... Egy pillanatra görcsbe rándult a a hasam... De csak egy pillanatra.
-Há! Mondtam! - nevetett Chris, aki mindvégig Thort tartotta a legjobbnak.
-Jó, de Amerika kapitány egy szuper katona! És milyen kocka hasa van! - erősködött Tiffany tovább.
-Vasember pedig tud repülni és rakétát lőni - érvelt Alex.
-Jó, de mi marad belőle ha leveszi a páncélt? - vitatkozott Christan.
-Öm... Milliárdos, Playboy és emberbarát - válaszolta Alex idézve.
-Szép volt! - biccentett Aaron az idézésre utalva.
-Hát nem tudom... Nekem Amerika kapitány a kedvencem - vont végül vállat Tiffany.
-Mert oly... - kezdte a lány, de a srácok félbe szakították.
-Olyan izmos! - fejezték be kórusban a fiúk, mire kitört belőlünk a röhögés.
Amikor megérkeztünk, a srácok beálltak a jegyért a sorba, mi pedig elmentünk szerezni kaját a filmre.
-Hogy álltok Aaronnal? - kérdezte barátnőm.
-Nem tudom - válaszoltam, miközben az eladók feletti táblát néztem.
-Hogy hogy "nem tudod"? - értetlenkedett.
-Úgy, ahogy mondom. Nem tudom! Nem kérdezte meg, hogy leszek-e a barátnője, ami nem is baj. Elég korai lenne még - magyaráztam.
-De szerelmes vagy belé? - faggatott tovább.
-Nem tudom. Soha nem voltam még szerelmes. Azt tudom, hogy szeretek vele lenni. Keresem a társaságát, mert olyan könnyű vele lenni. Arról beszélünk, amiről akarunk és mindketten figyelünk arra, amit a másik mond - fejeztem be végül a hosszú monológom. Tiffany rövid ideig töprengett.
-Hát csajszi... Nekem ez szerelemnek tűnik - jelentette ki.
-Lehet, de valószínűleg egyoldalú - válaszoltam.
-Ezt nem gondolhatod komolyan! Te vak vagy? Nem látod, ahogy rád néz? Elhívott moziba! Kétszer!!! - rázta meg a vállam.
-Igen, de még nem ismerem annyira! - mondtam.
-Én se őt. Ezek csak érzések. Ha most összejönnénk és kiderülne, hogy mégsem illünk össze, akkor az elég felesleges lenne. Szeretném elősször igazán megismerni - magyaráztam.
-Ez nem zárja ki azt, hogy tetszel neki - biccentett.
-Nem. Nem zárja ki, de nem is biztos a felvetésed - mondtam, és pont akkor kerültünk sorra.
A sácoknak kértünk 3 nachos-t és egy üdítőt, mi pedig úgy döntöttünk, hogy felezünk egy közepes popcornt. Ehhez kértünk még egy-egy üdítőt. A fiúkkal egyszerre végeztünk, mi pedig az összes kaját egyensúlyozva indultunk el feléjük. A gonoszok persze csak röhögtek rajtunk és nem csináltak semmit. Figyelték, ahogy szerencsétlenkedünk. Már majdnem ott voltunk, amikor megszántak minket és elvették a kajájukat.
-Megvannak a jegyek? - kérdezte Tiff.
-Meg! - lóbálta meg a fecniket Alex. Beültünk a filmre. Tiff, én, Aaron, Chris és Alex. Ilyen sorrendben ültünk. A vetítés elkezdődött a jellegzetes film intróval. A sztori maga nem volt ijesztő, inkább arcba ugrós képek voltak. Az egyik ilyen alkalommal Aaron rámpillatott, és amikor látta, hogy összerezzenek, akkor elmosolyodott. Nem tudom miért, és honnan jutott eszébe, de egyszer csak belém karolt és engedte, hogy megszoríts, amikor megijedtem. A pillangók a hasamban bulit csaptak, és éreztem, ahogy a pír elönti az arcomat. Abban a pillanatban igazán hálás voltam, hogy moziba jöttünk, ami miatt nem látszott az egész.
Amikor vége lett a filmnek, elindultunk.
-Hát skacok! Köszi a meghívást - kezdett búcsúzkodni Tiffany Christantől és Alextől. Én Aaronnal szemben álltam meg. Szavak nélkül is megértettük azt, amit a másik akart mondani és egymásra mosolyogtunk.
-Igen. Köszi szépen! - pillantottam végül félte Aaron smaragd zöld tekintetéről.
-Máskor is! - biccentett Chris. Alextől is elköszöntünk, aztán elindultunk a mekibe a megígért tripla csokis sütire. Leültünk, hogy nyugiba megehessük.
-Melyik boltba megyünk először? - érdeklődtem.
-Nem tudom még. Kéne új cipő, edzőcucc meg egy jegyzetelős füzet - sorolta.
-Neked? - kérdezte, a sütit majszolva.
-Mappa, ceruzák, toll, pengető - válaszoltam egy pillanatnyi gondolkodás után.
-Akkor kezdjünk papír-írószerben, ha már mindkettőnknek szüksége van onnan valamire - ajánlotta.
-Oké. Után cipőbolt, sport és zene? - vázoltam fel a tervet. Tiffany bólintott. Miután végeztünk a kajával, elindultunk Tiffanyval.
-Nem beszéltetek meg semmit Aaronnal? - érdeklődött barátnőm, miután elhagytuk az első üzletet két zacskóval.
-Nem. Semmit - ráztam meg a fejem.
-Azért nem kell mindennap együtt lennünk - fűztem hozzá.
-Pedig milyen jó lenne... - ugratott. Elgondolkodtam egy pillanatra a dolgon és őszintén szólva tetszett az ötlet, de talán nem minden nap.
-Ja - feleltem nevetve. Beértünk a következő helyre, hogy Tiffanyinak cipőt vegyünk. Legalább háromszor körbejártuk a boltot, amikor meglett A cipő. Tiffany olyan hirtelen fékezett le, hogy szinte nekimentem. Egy konkrét cipőt bámult, és rám pillantott, mintha csak engedélyt kérne.
-Menj! - toltam rajta egy picit, mire megindult és kiválasztotta méretét. Úgy tépte le a doboz tetejét, hogy azt hittem elszakad és nemsokára már a lábán is volt a cipő. A tükörben nézve forgatta a lábát.
-Szerintem jó - szóltam, amikor úgy tűnt, hogy kételkedni kezd.
-Azt mondod? - fintorgott bizonytalanul.
-Tetszik?
-Tetszik!
-Akkor vegyük meg - ajánlottam. Még pár pillanatig nézte a tükröt, de aztán beadta a derekát, fizetés után távoztunk is a boltból és a sportruházat felé vettük az irányt.
A Dechatlon sorait jártam gondolkodva, és kicsit elveszve. Miután ajánlottam néhány darabot Tiffnek, amire szinte rá se nézett, mert már messziről kiszúrta amire szüksége van, úgy döntöttem egyedül folytatom utamat, és hagyom a gyereket, hagy játszon. Aztán hirtelen, amikor be akartam fordulni a következő sorba, barátnőm dugta ki a fejét, amitől szívrohamot kaptam.
-Jó, hogy jössz! Itt vannak amik kellenek! - örült meg nekem.
-Balett cucc? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel. Gondoltam az kell neki edzésekre.
-Nem ma! - válaszolta, és megállt egy csomó melegítő, futócipő, karpánt előtt.
-Lehet egy tippem? Futni fogsz - néztem végig a szettek között.
-Bingó! Beraktak egy plusz edzést, és most több kedvem van sportolni - magyarázta, miközben leemelt egy felsőt és egy nadrágot az akasztókról.
-Mit gondolsz? - tartotta maga elé mindkettőt.
-Nem rossz! De nézz még - válaszoltam tűnődve.
-Hé! Figyi! Nincs kedved néha velem jönni futn? - érdeklődött. Én és a futás?
-Hááát... - bizonytalanodtam el.
-Fociztál nem? Nem hiányzik egy kis mozgás? - tudakolta. Ahogy jobban belegondoltam, igazat kellett adnom neki. Régebben nagyon sokat sportoltam, és valóban hiányzott egy kis mozgás.
-Jó! Igazából elkísérhetlek néha... - adtam be a derekamat.
-Király! Akkor nézz te is cipőt! Kemény talpúban nem futhatsz, mert megfájdul a térded - figyelmeztetett, és már fordult is, hogy tovább válogasson. Nem kellett kétszer mondania, választottam magamnak egy fekete-piros cipőt, és amíg azt lecsekkoltam, barátnőm elkezdte felpróbálni a kiválasztott szetteket. Komolyan mondom, mindegyik jól állt neki, így amikor rákérdezett nem is tudtam választani.
-Ne már! Valamelyik csak kiemelkedően jó volt! - nógatott, de csak megráztam a fejem. Ezután eltűnődött egy pillanatra.
-Akkor legyen a kék - vont vállat.
-Oké! Az még a cipődhöz is illeni fog - bólintottam. Megvettük a cuccokat és miután mindketten egyetértettünk abban, hogy baromi fárasztó dolog vásárolni, inkább beültünk egy McCaffeba. Kikértük az italokat és leültünk, Tiffany nem kertelt, belecsapott a közepébe.
-Láttam amit Aaronnal műveltetek a moziban - buktatott le. Elvörösödtem.
-Bizony! Ne hidd azt, hogy nem figyelek! - rázta meg fenyegetően az ujját. Ekkor rezgett a telefonom, úgyhogy elővettem, hogy lecsekkoljam, Anya írt-e. Összehúzott szemöldökkel meredtem a kijelzőre, amin az szerepelt "Samantha képet küldött". Megnyitottam a fotót, amin Samantha és Aaron volt. A lány éppen puszit adott a fiúnak, Aaron pedig a kamerába mosolyogva átkarolta a derekát. Alatta az üzenet: "ő az enyém😘"