Nagybetűs GIMI ✔

10.Fejezet

10.Fejezet
A vasárnap túl hamar eltelt és már jött is a hétfő. Nem beszéltem Hunterrel azóta, de nem zavart annyira. Gondoltam sok a dolga. Hetfőn megint nagyon hamar keltem. Nem tudtam visszaállni péntek óta. Korán feküdtem és korán keltem.
Christan szokásosan bent volt. A széke levéve, a táskája az asztalán, és a kintről beszűrődő labda pattogás. Én is lepakoltam, és kinyitottam az ablakot.
-Jó reggelt! - kiáltottam le mosolyogva. Elég jó kedvem volt hétfőhöz képest, de kihibáztatot volna egy ilyen hétvége után? Chris egyből felém kapta a fejét és elmosolyodott.
-Szép jó reggelt neked is! Jössz? - tartotta fel a labdát érdeklődően.
-Persze, de passz! Megpróbálom innen bedobni! - kértem, miután végigmértem a palánkot. Megkaptam a labdát, céloztam és dobtam. Az pedig nekiütközött a falnak, aztán pattant kettőt gyűrűn és végül beesett.
Christannel egyszerre kiáltottunk fel. Aztán mindketten elröhögtük magunkat.
-Na gyere te kosárbajnok! - intett, én pedig vidáman baktattam le hozzá. Öleléssel köszöntöttük egymást.
-Hogy vagy? - érdeklődött kedvesen.
-Elég jól. Most jó volt a hétvégém - feleltem.
-Na! Az jó! Látszik is rajtad! Jól áll ha mosolyogsz -kacsintott, aztán rádobta a labdát. Ezen a bókon egy kicsit elvörösödtem.
-Te hogy vagy? - kérdeztem picit terelve rólam a témát.
-Én jól, élem az életem - nevetett, miközben bezsákolta a labdát, aztán ahogy a földre érkezett folytatta.
-Aaron már kevésbé - pillantott rám kicsit bűnbánóan. Nem úgy tűnt, mintha szívesen hozná szóba barátját, sőt.
Gondolom felfogta, hogy hirtelen rosszba lettem Aaronnal és miatta voltam kicsit depis múlt héten.
-Miért? Mi van vele? - érdeklődtem és felvettem a labdát. Próbáltam minél közömbösebb hangon beszélni hozzá, belül viszont zavart, hogy nem segítek Aaronnak.
-Nem tudom, hogy mi volt köztetek, vagy mi nem, de Aaron nem érti, hogy miért nem beszélsz vele. Nem az én dolgom és tényleg nagyon sajnálom, hogy beleütöm az orrom, de a srácnak tényleg szarul esik - magyarázkodott. Nem hittem a fülemnek. Nem az volt a baj, hogy Christan szólt néhány szót a barátja érdekében. Hanem, hogy Aaron tényleg nem tudja, hogy miért vagyok vele bátorságtartó. Itt valami nagyon fura volt. Ennyire azért csak nem idióta.
-Aaron komolyan nem vágja? - kérdeztem hitetlenkedve, mire Chris megrázta a fejét. Elővettem a telefonomat egy sóhajtás kíséretében és kikerestem a Samantha álltal küldött képet, aztán Christan orra alá dugtam a telefonomat. A fiú összehúzott szemmel meredt a kijelzőre.
-Azért nem beszélek vele, mert van barátnője, miközben pedig velem kavart - magyaráztam és dobtam egy kosarat. Chris némán gondolkodott egy darabig.
-Ez nem egy régebbi kép? - érdeklődött.
-Honnan tudnám te srác? - válaszoltam nevetve.
-Jogos - vakarta meg a tarkóját.
-Lehet régi kép? - torpantam meg és minden figyelmemet rá irányítottam.
-Őszintén nem tudom. Mintha már láttam volna, de nem vagyok benne biztos - tűnődött. Ha ez régi kép... akkor esküszöm megfojtom Samanthát! Nem viccelek! Hogy lenne képes ilyet tenni bárki? Nem hiszem el. Először lenyugszom. Egyáltalán nem biztos, hogy régi az a kép. Christan azt mondta, hogy csak ismerős, de nagyon sok közös képet csináltak. Az is lehet, hogy keveri. Megzörrent a telefon a zsebemben, úgyhogy elővettem, hogy megnézzem az értesítést.
Hunter üzenete: Szia! Mit csinálsz délután/este?
Mosolyogva végig gondoltam a terveimet, aztán bepötyögtem a válaszom.
Lisa üzenete: Szerintem semmit. Miért?
Nem sokára megint rezgett a telefonom.
Hunter üzenete: Meglepetés ;) Sulitoknál felszedlek!
Lisa üzenet: Rendben!
Hunter üzenete: Szuper! Addig vigyázz magadra! Hali!
Lisa üzenete: Oké! Te is! Hali!
Visszacsúsztattam a telót a zsebembe és levakarhatatlan mosollyal néztem, ahogy Chris bezsákol egy újabb labdát. Leérkezett a földre, térdét behajlítva tompított, oldalra söpörte a haját a szeméből és rám nézett.
-Mi van? - kérdzte viruló fejemet látva. Nem tudtam, hogy mit gondol Hunterről, ezért inkább kamuztam.
-Csak írt egy régi osztály társam, hogy találkozhatnék vele délután - magyarázkodtam.
-Jaa értem! Akkor majd jó szórakozást nektek! - biccentett és felkapta a lasztit.
-Kösz! Na passz! - intettem visszatérve a játékba. Megkaptam, pattogtattam néhányat. Aztán elvezettem egészen a kosárig, ahol Chris próbált leszerelni, de kicseleztem és bedobtam.
-Szép! Na most én jövök! Próbálj meg leszerelni! - vette magához a játékot és felállt a három pontos vonalra. Innentől kezdve sokat nevettünk. Volt, hogy Chris úgy szerelte le, hogy gyakorlatilag átölelt, így nem tudtam pattogtatni és elvette. Illetve amikor túl bonyolultan akart leszerelni és többször majdnem eltaknyolt. Aztán végül úgy sikerült bedobnia, hogy túlságosan nevettem és nem kellett kicseleznie. Legközelebb már csak akkor eszméltünk fel, amikor 07:48 volt. Akkor pedig úgy döntöttünk, felmegyünk a terembe.
-Úgy cselezel, mint egy öt éves - cukkoltam út közben.
-Mert akkora vagy, mint egy öt éves - vágott vissza nevetve.
-Annyival nem is vagyok nálad kisebb - kértem mi magamnak.
-De igen - válaszolta vigyorogva.
-De nem - vágtam vissza.
-De igen - nevetett és miközben felváltva ismételgettük, hogy "igen" "nem" "igen" "nem", megérkeztünk a terembe, ahol már majdnem az egész osztály ott volt.
-Hó hó hó! - állított le minket Tiffany.
-Miért viselkedtek úgy, mint az öt évesek? - érdeklődött. Christannel csak egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
-Mindegy - legyintettem. Christan csatlakozott a saját társaságához és én is az enyémhez. Ahogy a srácokra néztem, találkozott a tekintetem Aaronéval. Kíváncsian nézett rám, én viszont elfordultam. Nem engedhettem meg, hogy megbékéljek. Most erősen tartom magam, de ha engedek, akkor onnantól megint sok idő és energia lesz újre felépítenem magam. Az elmúlt hét hosszú és nehéz volt, nem szerettem volna megismételni. Inkább arra koncentráltam, hogy délután találkozom Hunterrel. Tényleg újra találkozunk és ő keresett. Nem csak úgy mondta, hogy majd beszélünk, hanem tényleg írt, tényleg keresett. Most pedig egy meglepetés helyre visz. Alig vártam már és ahogy ezt végig gondoltam, hogy mi mindent fogunk csinálni, levakarhatatlan mosoly ült az arcomra. Ezzel az idiótának ható mosollyal ültem a helyemre, ami köré a csajok ültek. Ahogy leültem, mindegyikőjük figyelmét magamra vontam az ábrándozásommal.
-Na mi van? Ennyire jót kosaraztatok Christannel? - kérdezte Tiffany egy kis kacérsággal a hangjában. Őszintén szólva igen, de speciál nem ezért virultam, pedig teljesen érthető lett volna. Nem igazán tudtam, hogy kamuzzak, vagy elmeséljem Huntert, mert ugye Amanda is figyelt a válaszomra, akinek nem tudom a kapcsolatát a sráccal. Mondjuk azt se értem miért vagyok ennyire paranoiás ezzel kapcsolatban, hiszen ha együtt nyaraltak csak bírják egymást.
-Aha. Christan nagyon jó arc! - bólogattam jó kedvűen.
-Ó Lisa! Te és Chris? - érdeklődött Amanda egy félmosollyal. Mind a négyen mindent tudó mosollyal néztek rám.
-Mi? Nem? Csak barátok vagyunk! - magyarázkodtam egyből.
-Jó na! Csak viccelek! Tudjuk, hogy nem Christan nálad a befutó - kacsintott testvérére utalva és mind nevetni kezdtek. Jah... befutó...
Ekkor csöngettek be, és megérkezett Mr.Wild a Rómeó és Júliát szorongatva.
Végig szenvedtem a napot a szokásos óráról órára való házimásolással együtt. Alig vártam, hogy végre délután legyen. Egyébként nem volt olyan rossz napom. A csajokkal sokat röhögtünk egész nap és valamiért Samantha sem volt suliban így nem kellett az Aaronnal való andalgásukat néznem.
Megszólalt az utolsó óra végét jelző csengő én pedig azonnal felpattantam a padból. Besöpörtem az összes könyvemet a tatyómba, elköszöntem Tiffanytól és elsőként léptem ki a folyosóra. Siető léptekkel haladtam a kijárat felé és már majdnem kiléptem rajta, amikor valaki utánam kiáltott.
-Lisa! - hallottam Aaron hangját. Egy pillanatra megtorpantam, de aztán inkább kimentem és ott vártam be a fiút. Indulatosan lépett ki az ajtón és kissé kétségbe esetten nézett rám. Nem volt olyan feltűnő, én elkaptam azt a pillanatot, ahol az arca hagyta az érzelmeit előbukkanni.
Kérdőn néztem rá és vártam, hogy nekikezdjen.
-Figyelj! Nem tudom, hogy mi történt és miért haragszol rám, de nagyon sajnálom bármit is tettem. Nem értem miért viselkedsz velem így, de ha nem is bocsátasz meg, akkor legalább azt mond meg, hogy mivel sértettelek meg? - kérte letörten. Láttam rajta, hogy tényleg nem tudja és ezért tényleg szenved. De ha Christannek igaza van és az a kép tényleg régebbi, Aaron akkor sem nagyon tólta el Samanthát magától.
A szemem sarkából mozgást láttam és egy röpke pillanatra elszakítottam a tekintetemet Aaron smaragd zöld szemétől, hogy odanézzek. Hunter állt ott és épp csak annyi időre néztem oda, hogy megbizonyosodjak ő az. Egyből visszaugrottam Aaronra. A fiú még mindig szomorúan várta a válaszom. Rosszul volt, láttam rajta, de egyszerűen nem bírtam többet mondani.
-Kérdezd Samanthát vagy Christant - válaszoltam röviden és a fiú reakcióját meg sem várva lerohantam a lépcsőn egyenesen Hunter felé. Aaron követett, de ahogy meglátta Huntert megtorpant.
-Csá haver - intett neki a rám váró srác, laza mosollyal az arcán aztán rám nézett.
-Szia Lisa! Indulhatunk? - kérdezte kedvesen és üdvözlésképp megölelt.
-Hunter! Ti... ismeritek egymást? - hallottam Aaron döbbent hangját, de nem néztem rá. Hunter lepillantott a zaklatott arcomra és egyből levágta mi a szitu.
-Ja. Lisa és én mostanában... találkozgatunk - mondta egy selytelmes, pimasz mosollyal az arcán és kicsit közelebb vont magához teljesen nyilvánvalóvá téve az utalást. Az illata megcsapta az orromat. Mentol és tobaco, amely tökéletes párosításnak bizonyult és egy pillanatra elbódultam tőle.
-Ó... értem - mondta Aaron.
-Akkor jó szórakozást nektek! - zárta rövidre és hallottam a távolodó lépteit. Felpillantottam Hunterre, aki alig bírta visszatartani a nevetést ezért gyengén megcsaptam és elindultam, ő meg követett.
-Tudom, hogy nagyon gonosz vagyok, de az, hogy Aaronnak nem esik le, hogy mit csinál az hatalmas. Pedig nem egy hülye srác - kuncogok. Tudom, hogy Hunter csak engem akart megvédeni, de sajnáltam Aaront. Láttam és hallottam a hangjából, hogy rosszul van.
Bármennyire is tahó volt, akkor sem érdemli ezt.
-Na Lisa! Nyugi! Ismerem Aaront. Meglesz! - próbált nyugtatni. Sóhajtottam egyet aztán bólintottam.
-Mit terveztél? - kérdeztem témát váltva és megpróbáltam elterelni a figyelmem a fiúról. Igyekeztem Hunterre koncentrálni, akinek felcsillant a szeme.
-Az még mindig titok és az az igazság, hogy most eléggé meg kell bíznod bennem - állt meg egy fekete robogó mellett a zsebéből pedig kihúzott egy kendőt.
-Biztos, hogy nem! - ellenkeztem egyből.
-Hidd el nem rabollak el... Legalábbis örökre - kacsintott, mire egy kicsit elpirultam.
-Jó lesz ígérem. Vigyázni fogok rád! - mondta kedvesen és egy csábos, hollywoodi mosolyt villantott rám. Egy pillanatig haboztam, aztán visszagondoltam az esténkre és felsóhajtottam. Megfordultam és intettem a srácnak, hogy kösse be a szemem.
Óvatosan kötött csomót és figyelt, hogy ne legyen túl szoros, se túl laza és a csomó a se kösse be a hajam. Beült elém és megint az orromba kúszott az illata. A karomat a dereka köré tekerte és szorosan öleltem. Beindította a robogót és elindultunk. Kicsit félelmetes volt, hogy nem látok semmit. A szél süvített mellettünk és a motor zúgott alattunk.
-Megvagy? - kérdezte Hunter túl kiáltva a zajt.
-Igen! Miért? - válaszoltam kicsit remegő hangon.
-Szorosabban ölelsz - felelte és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Hát még jó, hogy szorosan fogom! Azt se tudom, hogy mi történik!
Erre nem feleltem semmit, hanem inkább próbáltam ellazulni. Éreztem az izgatott görcsöt a hasamban és az adrenalint, ahogy száradt a testemben. Furának hatott az egész, mert nem hiszem, hogy sok embernek ez akkora élmény lenne, de nekem nagy volt. A kis eseménytelen életemből Hunternek és az új iskolának sikerült teljesen kiforgatnia. Tényleg sok dolog van a világban, ami felfedezésre vár általam. A motorozást egyre jobban élveztem. Egy idő után úgy éreztem, mintha repülnék és ez tetszett. Lobogott a hajam, éreztem a gyorsaságunkat. Ugyanúgy, mint múltkor most is elfogott a szabadság érzés. A félelemmel teli feszültség átváltott könnyű lebegéssé. Madárként repültem és Hunter irányította, hogy merre. A végére annyira megtetszett, hogy még egy kurjantást is megengedtem magamnak és éreztem, hogy az előttem ülő srác nevet.
Mire odaértünk totálisan fel voltam pörögve. Hunter leállította a motort és lesegített. Én játékosan ugrottam le, mire a fiú megint felnevetett.
-Levehetem már? - érdeklődtem és a szemkötőm csomójához nyúltam.
-Még nem! - kapta el a kezemet a fiú. Az érintésétől megremegtem. Visszaengedtem magam mellé a kezemet. Hunter összekulcsolta az ujjainkat, amitől elakadt a lélegzetem. Húzni kezdett maga után én pedig óvatosan követtem. Megbotlottam valamiben, se szerencsére a fiú megtartott.
-Tudod mondhatnád, hogy merre menjek - nevettem el magam már két kézzel fogva Huntert.
-Bocsi - nevetett ő is. Utána már lassabban vezetett és szólt.
-Na jó! Ne ijedj meg! - mondta és közelebb húzott magához, a következő pillanatban pedig felkapott. Egy halk sikoly hagyta el a számat, ahogy a lábam elemelkedett a földtől. Hunter átlépett valamin, aztán lerakott.
-Bocsánat, de így egyszerűbb volt - szabatkozott.
-Semmi baj. Mennyi van még? - kérdeztem kicsit zavartan.
-Mindjárt ott vagyunk - felelte és folytattuk a sétát. Nem sokára tényleg meg is álltunk.
-Pillanat - mondta a fiú és elengedte a kezem. Így, hogy nem volt kibe kapaszkodnom kicsit féltem. Finom illatokat éreztem és a Nap melengette a bőrömet. Hallottam, hogy Hunter pakol valamit, aztán csend lett.
-Na készen állsz? - kérdezte miközben mögém sétált. Éreztem, hogy nem áll tőlem messze és elakadt a lélegzetem, ahogy megéreztem teste melegét. Nem is tudtam válaszolni, csak bólintottam. Óvatosan kicsomózta a szemkötőt és levette.