Nagybetűs GIMI ✔

21.Fejezet

21.Fejezet
Már megint kiöltözöm. Amióta Hunterrel vagyok ezt sokat csinálom, de igazából megéri. Mindig leesik az álla, amikor kicsit kicsípem magam. Viszont mindig csak különleges alkalmakra. Ez mai is egy különleges a többi közül. Ma bulizni megyünk. És ráadásul nem is csak ketten. Egy olyan srác tart bulit akivel Smithék és Christan meg Samantha is jóban van. Ők is jönnek, szóval legalább lesznek valakik, akiket ismerek. Nem leszek teljesen magamra hagyva és elveszve az embertömegben. Bár ez valószínűleg akkor se történne így, ha ők nem jönnének, de nem baj. Hunter figyelne rám és nem hagyná, hogy egyedül érezzem magam. Még ha ragaszkodnék is hozzá, hogy menjen beszélgessen másokkal is, ő akkor is mellettem maradna és beszélgetne. Ezzel viszont nekem lenne bűntudatom, hogy miattam nem tudott rendesen bulizni. Ezért nagyon örülök, hogy jönnek a lányok. Tiffany se fog ismerni senkit, úgyhogy ha más nem, akkor legalább mi fogunk beszélgetni. Egy fekete, lenge, de hosszú ujjú felsőt vettem fel egy fehér nadrággal. A sminek enyhén füstös csak, most inkább a számra fektettem nagyobb hangsúlyt. Az vörösen lobog, mintha valami vámpír lennék. Annyi különbséggel, hogy így májusban már azért megfogott egy picit a nap, így a bőröm nem hófehér és jéghideg... egy pici, fekete retikült is magamhoz vettem. Beleraktama pénztárcámat, mobilomat, irataimat, meg néhány sminkes cuccot papírzsepivel együtt. Így már elég felkészültnek éreztem magam és abban a pillanatban léptem le alépcsőről, amikor Hunter csöngetett. Még gyorsan az előszobai tükörben megigazítottam magam és egy hatalmas vigyorral az arcomon nyitottam neki ajtót.
-Azt a mindenit. Megint ragyogsz... vagy még mindig? - kérdezte egy csábos mosollyal az arcán.
-Neked is szia - válaszoltam és a karjaiba vetettem magam. Óvatosan csókoltam csak meg. Nehogy elkenődjön nagyon a rúzsom, de nem sikerült eléggé. Amikor Hunter lenézett rám, elnevette magát én pedig a tükörbe néztem. Nem kente el nagyon, de azért meg kellett igazítanom.
-Lehet arra este nem lesz szükséged. Annyiszor nem fogod tudni megigazítani, ahányszor megcsókollal - méregetett engem a tükörben és figyelte, ahogy néhány mozdulattal helyre varázsolom magam.
-Hát akkor nem csókolsz meg - hajoltam hozzá egy csókra, de mielőtt még az ajkaink összeérhettek volna, elhajoltam ezzel átverve. A fiú nevetni kezdett a cselemen.
-Ez azért gonosz volt - mondta, ahogy kiléptünk az éjszakába.
Út közben már kaptam Tiffanytól és Amandától is sms-t, hogy ők már ott vannak. Persze ezeket csak az után néztem meg, ahogy már mi is megérkeztünk és leszálltunk a robogóról. A házból már javában hallatszott a tombolás zaja. Félő volt, hogy a szomszédok mit szólnak ehhez, de persze ez a bulizó fiatalokat soha sem érdekli.
-A többiek már itt vannak. Megkeressük őket? - kérdeztem a fiútól, aki még egy kicsit pakolászott a robogója mellett, de aztán hozzám lépett és összekulcsolta a kezünket.
-Menjünk! - lehelt egy csókot a kézfejemre az arcomra pedig letörölhetetlen vigyor ült ki. Ahogy beléptünk egyből megcsapta az orromat a pia és a dohány szag. Egy elég nagy házról volt szó. Két emeletes. A fölszinten helyezkedett el a nappali, a konyha és egy fürdőszoba. Mindegyik bőven nagyobb volt, mint a miénk, bár elég feleslegesnek tartottam a méretét. Amerre csak mentünk tele volt emberekkel a hely. Voltak nálunk idősebbek is, de talán korombelieket is láttam. Hunter viszonylag sok embert ismert. Szerintem minden negyedik ember rá köszönt, bár egyik se tűnt túl józannak. A pasimat ez persze nem érdekelte. Kedvesen visszaintett mindenkinek, még ha nem is ismerte a személyt. A nappaliban lévő disco fények átvilágítottak az előszobába és a nappaliba is. A zene úgy dübörgött, hogy még a gondolataimat se hallottam. Hunter hátrafordult hozzám.
-Szerzünk neked inni, megkeressük a házi gazdát, aztán a többieket jó? - kérdezte közel hajolva a fülemhez és túl ordította a zenét. Válaszként inkább csak bólintottam. Úgy éreztem egyszerűbb lesz az életem úgy. Azután már indultunk is végre hajtani a tervet.
Hunter elég gyakorlottan törte az utat az emberek között egészen a konyháig. Ott egy rövid csevegésbe keveredett két-három "picit" részeg sráccal, akik már meg is dobtak engem egy pohár borral. Hunter nem ivott, mert bevállalta, hogy haza visz, illetve vigyáz rám. Nem sokkal később megint szlalomoztunk az ember forgatagban, de már a piámra is kellett figyelnem, nehogy rá löttyintsem valamelyik túlságosan free-styleban nyomó tagra. Volt belőlük bőven. Az egyik fal mellett találtunk rá a házi gazda srácra. Nagy volt az öröm. Lepacsiztak és megölelgették egymást majd a srác hozzám hajolt és túl ordítva a zenét bemutatkozott.
-Mark vagyok -
-Lisa - válaszoltam,
-Köszi, hogy eljöttél - mondta még mindig túlharsogva a zenét.
-Részemről a szerencse - biccentek és összemosolygunk, még koccintunk is egyett. Mark is elég jó képű. Világos barna, göndör haja csupán a tetején hosszú. Egyébként oldalt a fején rövidre van nyírva. Az arca sima, picit kisfiús, de még így is idősebbnek mondanám nálunk. Olyan 18 lehet. Nyúlánk alkata van, picit talán túl vékony. Egy lehelletnyivel magasabb Hunternél, de közel sem olyan fit. Váltanak még néhány szót egymáshoz hajolva, de aztán tovább haladunk az emberek útvesztőjében, hogy megtaláljuk a többieket. Ami sikerült is nagy nehezen.
Két dologban biztos vagyok, amikor megtaláljuk a barátaimat. Az első az az, hogy Tiffany már nem tűnt túl szomjasnak, a második pedig az, hogy nekem viszont kellene még valami pia. Hunter mintha olvasott volna a gondolataimban. Kivette az üres, műanyag poharat a kezemből és a kukába hajította, majd adott egy puszit és visszaindult a konyhába, addig én üdvözöltem a többieket. Tiffany szinte a karomba zuhant. Alig bírtam megtartani.
-Jaj Lisaaa! Olyan jó, hogy itt vagyunk mind nem? Mármint Christan is meg én is, meg te is meg Hunter is - mondta egy bugyuta mosollyal az arcán. Mivel láttam rajta, hogy belőle semmit nem fogok tudni kicsikarni, ezért Christanhez fordultam.
-Mit ivott és mennyit? - kérdeztem a srácot.
-Ivott kb 2 sört meg vodkázott - közölte a fiú. Ő viszonylag józannak tűnt. Gondolom most nagyobb felelőséggel iszik tekintve, hogy főként Tiffany gondját viseli.
-Sok vodkát? - kérdeztem picit rosszallóan. Kár, hogy barátnőm máris kiütötte magát.
-Ne az én mércémet nézd. Tudod, hogy nekem már a 2 sör is sok - válaszolta és közben enyhén billegni kezdett a zene ütemére.
-Vigyázol rá? - kérdeztem végül, mert semmi ötletem sem volt, hogy én mit kezdjek vele. Egyébként nem mintha olyan nagyon durván kész lett volna barátnőm, de azért nem mertem volna egyedül hagyni. Szóval visszapasszoltam őt oda ahol lennie kellett. Christan karjaiba. Aaron és Samantha az egyik kanapén ültek és úgy tűnt, mintha elég jól ellenének magukban szóval oda nem mentem. Amanda és Brett összeölelkezve táncoltak, úgyhogy nekik is inkább csak intettem és pont akkor ért vissza Hunter 2 pohárral. Az egyiket a kezembe nyomta a másikat pedig koccintásra emelte.
-Cheers - mondta egy félmosollyal az arcán, de én összeráncolt szemöldökkel meredtem a poharára.
-Mi van? Ez csak narancslé! - kezdett el nevetni meglepődött fejem láttán. Erre fellélegeztem és miután befejezte a szórakozást az övéhez kocintottam a poharamt, majd lábujjhegyre emelkedve, fél karral átfogtam a nyakát és megcsókoltam. Az ő keze a derekamra siklott és egy pillanatra lezárult körülöttünk az a bizonyos búra. Majd ahogy elengedtem ő enyhén megbabonázva nézett le rám.
-Cheers - feleltem végül és egy pimasz mosollyal az arcomon belekortyoltam a boromba.
Jó pár pohár borral és percekkel eltöltött táncal később már azért mondjuk úgy, hogy elég jól voltam. Felszabadultan táncoltam Hunterrel. Nem nagyon érdekelt, hogy ki mit gondolt rólunk és ahogy érzékeltem ez Hunternek bejött. Végig mosolygott rám és amikor csak tehette megcsókolt. Már számolni se tudom hanyadik poharat vette ki a kezemből.
-Hozzak még egyett? - kérdezte a fülemhez hajolva, miközben én továbbra is táncoltam.
-Le akarsz itatni? - kérdeztem egy huncut mosollyal az arcomon és szenvedélyesen megcsókoltam a fiút, aki végül mosolyogva tólt el magától.
-Lehet most csak egy kólát kapsz - kezdett el nevetni az állapotomon, amibe én is belemosolyogtam.
-Lehet nem rossz ötlet - értettem egyett még így, picit becsiccsentve is.
-Egy kóla máris rendel - nyomott még egy utolsó puszit a homlokomra, aztán a kövezkető pillanatban már el is nyelte az ember horda. Ideiglenesen hozzácsapódtam, Amandához és Bretthez, akik végre már nem csak egymással foglalkoztak. Telt és telt az idő, váltották egymást a számok, amit egy darabig észre se vettem, de Hunter még mindig nem volt sehol és ez már kezdett nyugtalanítani ezért odahajoltam Amandához.
-Eljössz velem megnézni, hogy hol a pasim? - kérdeztem minden erőmet beletéve, hogy érthetően beszéljek. Amanda válaszként bólint és már el is indulunk a konyhába, ahol először nem látom sehol Huntert. Majd észreveszem, ahogy háttal áll nekünk... és egy csajjal beszélget.
Valami alacsony lány, de nálam idősebb. Szőke haja göndörödve omlik a vállára és egy túl dekoltát, fehér, spagettipántos felsőt visel. Éppen valamin nagyon nevet. Nem tudom mi lehet az. Lehet Hunterrel nevetnek? Nem látom az ő arcát...
-Rebecca... - hallom magam mellől Amanda döbbent hangját. Nem direkt mondta ki a nevét, de erre felfigyeltem.
-Ismered? - kérdeztem picit talán túl indulatosan is.
-Igen -
-Ki az? - kérdeztem ingerülten.
-Rebecca - felelte úgy, mintha nem tudná, hogy az előbb pontosan hallottam a nevét.
-Nem a neve érdekel - veselkedtem neki újra, kicsit már flegmábban, mint az előbb.
-Ő... Hunter exe - mondta ki végül a lány, nekem pedig abban a szempillantásban visszaröppen a tekintetem rájuk. Rebecca egyik kezével Hunter pólójának gallérjával játszik. A fiú egy kissé hátra hajol, de a lány követi. A többit pedig már nem vagyok képes végignézni. Kirohantam onnan. Éreztem, ahogy Amanda utánam nyúlt, de nem ért el. Túl gyors voltam. Végig cikázom a tömegen. Keresztül Tifféken, egyenesen ki az erkélyre. Hallom, ahogy szólnak utánam, de egyikre se reagálok. Csak befordulok a sarkon és elhaladok a folyosó végéig, majd ki az egyik kisebb erkélyére a háznak, ahol meglepetésemre és szerencsémre senki sincs.
Némán ültem az erkélyen. Hogy őszinte legyek nem volt túl érdekes a kilátás. A szomszéd házra nézett, ami egy nagy kocka épület volt, szóval hamar meg lehetett unni. De akkor engem jobban érdekeltek a gondolataim, mint a kilátás. Megcsókolta? Szeret még? Túl gondolom? Dehogy gondolom!
A térdemet felhúztam és rátámasztottam az államat, a karjaimmal pedig átöleltem magam. Ez mi volt?
Nem tudom meddig ülhettem ott egy magamban. Az alkohol teljesen összezavarta az időérzékemet. Lehetett egy óra is, vagy csak 10 perc se. Ám az erkély ajtó kilincsének csikorulására kaptam oda a fejem. Na... eddig volt nyugtom... gondoltam akkor, de ugyancsak meglepődtem, amikor megláttam ki jött ki.
Aaron arca most egyáltalán nem volt harcias. Zöld szemei csillogtak. Nem tudtam milyen állapotban lehetett, de józanabbnak tűnt nálam. Egy szó nélkül leült mellém. Amíg én össze voltam kuporodva, hogy ezzel védjem magam a negatív dolgoktól, ő lazán, kis terpeszbe dobta a lábát, a fejét pedig a falnak döntötte. Egy pillanatig csenben ültünk. Nem tudtam mit akar itt és nem is voltam rá rúl kíváncsi, de ő azért megtörte a csöndet.
-Rebecca egy k'rva - mondta ki végül az u betűt némán ejtve. Ezen a kijelentésen elröhögtem magam és a fiú és elmosolyodott.
-Mármint nem. Ő konkrétan az - mondta hevesen gesztikulálva.
-Magyarázd el kérlek, hogy mire gondolsz - kértem végül, mert azon kívül, hogy most egy olyan csajt sértegetünk, amkit gyakorlatilag nem is ismerek azért nem túl hasznos.
-Huntert is megcsalta. Vagy kétszer - közölte és az arcáról lehervadt a mosoly. A szemöldöke ezer ráncba szaladt, ahogy próbált visszaemléketni a dolgokra. Zöld szeme a távolba révedt, ahogy felevenítette a történteket.
-Hunter pedig most engem csalt meg - sóhajtottam lehangoltan, szomorúan.
-Te hülye vagy? - kérdezte a fiú enyhe éllel a hangjában.
-Hunter soha az életben nem tenne ilyet! - kezdte el védeni a barátját.
-Gondolom ő is utál már, mint te - vontam meg a vállamat, a tekintetemet szigorúan előre szegezve. Aaron egy pillanatig csendben van.
-Honnan veszed, hogy utállak? - érdeklődött. A hangja halk, de így is tökéletesen és tisztán hallom amit mond.
-A sok flegmázással, bunkóskodással és Samanthával kavarással elég egyértelművé tetted - jegyeztem meg elég keményen. Elegem lett belőle, hogy folyton ilyen. Hogy nem képes olyan lenni, mint régen. Pedig az mindenkinek mennyivel jobb volt. Aaron felsóhajtott mellettem.
-Na jó... Itt valamit most meg kell beszélnünk...
-Én... sosem... tudnálak... utálni - mondta, miközben teljes testével felém fordult. Azonban én maradtam az eredeti pózomban. A karom a térdeim körül, összekuporodva, nyíl egyenesen előre nézve. Ám ez a néhány szó megremegtetett. Ugyan én nem fordultam felé, de a szavai akkor is hatással voltak rám. Ahogy látta, hogy nem reagálok semmit, egy sóhajtás kíséretében elfordult. A hátát a falnak vetette a fejét is a hideg kőnek döntötte. Egy rövid ideig csöndbe burkolóztunk, mindketten a gondolatainkba merültünk. Amennyire az én nem túl józan állapotom ezt engedte persze.
-Mennyit ittál? - fordította végül a fejét vissza rám. Erre csak vállat vontam.
-Nem igazán számoltam egy idő után - vallottam be az őszintét és megint csend telepedett ránk.
-Nézd Liza - kezdett bele egy köhintéssel. A hangján ennyiből is hallatszott, hogy most valami fontosat szeretne mondani. Az én részeg természetem pedig elég szeszélyes tud lenni, ezért felé fordítottam a fejemet.
-Tudom, hogy egy hatalmas farokként viselkedtem az elmúlt... khm... hosszú időszakban - mondta a szemét lesütve és úgy láttam kicsit szégyenli is magát.
-De nem utállak. Rendben? Csak... egyszerűen... - próbálta tovább mondani, de meg kellett állnia. Éreztem, hogy nehezen esik neki erről beszélni. Mégis türelmesen vártam, amíg összeszedte a gondolatait és bátorságát, majd folytatta.
-Hatalmas idióta vagy és nagyon rosszul érzem magam, amiért így érzek - röhögte el magát kínosan.
-De nem tudom elmondani, hogy milyen rossz volt titeket nézni Hunterrel - nyögte ki végül. Én pedig itt lettem biztos benne, hogy jobb döntés volt Hunter.
-Mármint... Mindketten annyira boldogok voltatok! És tudtam, hogy én nem tudtam volna megadni mindezt neked. Hogy én nem lettem volna elég. És ez jobban feldühített. És sajnos rajtad vetítettem ki - vallotta be az egész sztorit. Bénultan, bűntudattól összetörve ült mellettem. Most nem azt a szívtelen Aaront láttam benne, mint akit az elmúlt időszakban játszott (vagy csak azzá változott), hanem a régi énje egy szikráját, ami még mindig úgy tűnt, hogy életben van.
-Régen? - ennyit bírtam csak megkérdezni. És igazából csak ennyi érdekelt.
-Micsoda? - nézett rám értetlenül. Nem hibáztatom. Így utólag én se értettem volna, hogy miről beszélek.
-Múlt időben beszéltél mindenről. Most mit érzel? - magyaráztam meg azt az egyetlen szót. A fiú felsóhajtott és láttam, hogy komolyan elgondolkodik a válaszon.
-Hát... szerintem az utóbbi időszakban már csak féltem változtatni ezen. Féltem máshogy viselkedni - felelte végül.
-Értem. És Samantha? - a tekintetemet visszafordítottam előre és úgy vártam Aaron válaszát. Nem akartam, hogy akár csak véletlenül is leolvashasson valamit az arcomról.
-Őszintén. Megváltozott. Tudom, hogy még mindig beszólogat neked, de őszintén jól esett neki, hogy kiálltál mellettte. Azonban tudnod kell, hogy ezzel nem tudott mit kezdeni. A jó fejségeddel. Nem tudja hogyan kell ilyenkor viselkedni, ráadásul én is pipa voltam rád, szóval csak fenttartottam a tüzet - mesélte el végül. Bár ennek nem nagyon tudtam hinni.
-És te meg ő? Még mindig nem? - erre a kérdésemre a fiú zavarba jött én pedig elmosolyodtam.
-Lehet... - vallotta be kicsit félősen, majd kíváncsi tekintettel kezdte fürkészni a reakciómat. Én pedig őszintén szólva örültem. Aaron egy nagyon rendes srác, aki megérdemelné, hogy boldog legyen. Lehet jó hatással is lenne Samanthára. Sőt... ha végre félre tudná rakni ezt a gyerekes stílust, akkor biztos.
-Szerintem szerezd meg - bólintottam egy bizakodó mosollyal az arcomon. A fiú ezt pedig úgy tűnt elég boldogan fogadta. Ezek szerint még mindig számít neki a véleményem. Én erről teljesen lemondtam még akkor amikor elhívta velünk Samanthát korizni. Addig azt hittem jóban vagyunk, de elég csúnyán hátba szúrt. Viszont ahogy most elmondta, hogy mi hogyan történ meg tudom érteni. Ám megbántott. Elég rendesen és ahhoz, hogy rendbe hozzuk a barátságunkat idő fog kelleni. Ha az ő részéről nem is, az enyémről biztos.
-Megpróbálom - bólinott.
-Te viszont részeg vagy és biztos lehetsz benne, hogy Hunter nem csalt meg. Túlságosan szeret ahhoz - mondta egy kedves mosollyal az arcán, ami őszintén jól esett tőle. Hiányoltam már az utóbbi időben.
-Honnan tudod? - kérdeztem kétkedve. Bár én is kezdtem érezni, hogy csak egy marha vagyok. Részegen ez amúgy tökre nem számít.
-Maradjunk annyiban, hogy még beszéltem vele, akkor amikor összejöttetek - válaszolta sejtelmesen és ezen pedig mindketten elnevettük magunkat.
-Köszönöm Aaron. Tényleg - bólintottam én is mosolyogva.
Aztán a fiú felállt, felhúzott magával és visszamentünk a táncoló tömeghez. Ahogy megláttam Hunter szó nélkül a karjaiba vetettem magamat és nem törődve a meglepett fejével, úgy csókoltam meg, hogy az összes érzelmemet beleraktam.
-Minden rendben? - kérdezte amikor ajkaink végül elválltak. A homloka ezer ráncba szaladt.
-Csókolóztál Rebeccával? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére, de már tudtam a választ.
-Mi?! Liza hova gondolsz...? - nem tudta teljesen befejezni, mert elhallgattatam egy újabb csókkal.
-Ezért tűntél el? - simított ki egy kósza hajtincset az arcomból és aggódva méregetett.
-Igen - vallottam be, és ekkor már a fiú hajolt hozzám.
-Soha nem tenném ezt veled. Ugye tudod? - nézett mélyen a szemembe.
-Valakinek sikerült rádöbbentenie - pillantottam a már kanapén ülő Aaronra. Mintha csak megérezte volna, találkozott a tekintetünk és most már nem rándult görcsbe a hasam. Csak egymásra mosolyodtunk.
-Félnem kéne? - érdeklődött Hunter játékosan.
-Csak amennyire nekem - válaszoltam nevetve és lassan táncolni kezdtünk, ugyanis a drága DJ-nek sikerült beraknia a közös számunkat. Marlon Roudette - When the beat drops out.
-Szeretlek -