Nagybetűs GIMI ✔

20.Fejezet

20.Fejezet
(Fél évvel később)
A meleg másjusi éjszakában könnyű suhanni. Egy pulcsi, hosszúnadrág van rajtam, amiben könnyen mozgok. A pulcsim kapucniját a fejemre húztam, a Huntertől kapott kendőt pedig az arcom elé kötöttem. Az illata a fiúé. A jellegzetes menta és tabacot mélyen beszívom és megnyugszom tőle. A mögöttem osonó fiú elém jön egészen az előttünk álló falig, ahol bakot tart nekem. Könnyedén rálépek és gyorsan felhúzom magam. Feladja a táskáját, amit magam mellé dobok. Kicsit elhátrál a faltól és neki rohan. Fellép a függőleges felületen olyan magasra, amennyire csak tud és elkapja a kezem. Picit kell csak feljebb húznom, már el is kapja a fal szélet és feltólja magát. Mindketten lehúzzuk a kapucninkat és egy pillanatra megállunk szusszanni. Lenézünk a földre ahol az előbb voltunk, majd Hunter rám emeli tekintetét, lehúzza a kendőmet és a sajátját is. Az arcomat a kezébe fogja és gyengéden megcsókol. A kezemet a mellkasára teszem és érzem, ahogy hevesen ver a szíve.
-Egyre jobb vagy - közli ahogy egy pillanatra elválunk, aztán megint megcsókol.
-A legjobbtól tanultam - válaszolom mosolyogva, amíg ő felkapja a sporttáskáját és haladunk tovább a tetőn. A kezeinket összekulcsolja és ugyan úgy megremeg a hasam az érintésétől. Elég bizar, de idilli jelenet lehetünk, ahogy kézen fogva sétálunk egy tetőn az éjszaka közepén. Át kell ugranunk egy másik házra, de nem olyan nagy ugrás ezért magabiztosan vetem át magam a kis sikátor felett. Amióta Hunterrel vagyok sokat változtam. Én is adrenalin függőbb lettem és néha eljárunk együtt graffitizni. Ez a mai este is az egyik. A fiú megtanított arra a kevés dologra, ami ahoz kell, hogy könnyen mászkáljak ilyen helyeken. Bár nélküle soha sem mennék, mert bármennyivel is jobb az állóképességem, fejlődött a gyorsaságom és az egyensúly érzékem, azért Hunter sok helyen segít és összedolgozunk. Ilyen volt például az előbbi falmászásunk is.
A fiú átdobja a táskát, amit könnyen elkapok és már jön ő is utánam. Egy bukfenccel tompítja az érkezését és már talpon is van.
-Messze megyünk még? - kérdezem, ahogy odaadom neki a táskát. Ezen felkuncog és egy puszit nyom a homlokomra.
-Már mindjárt ott vagyunk. Csak ott kell felmásznunk - mutat egy létrára. Odasétálunk és felmászunk a magasba. A kellemes szellő simogatja a bőrömet és enyhén fujja a hajamat. Felérünk a legtetejére és egy pillanatra megállok végignézni a kivilágított városon. Nem... ezt soha nem lehet megunni. Itt a tetőn van a szellőztető rendszer tetje, ami a ház megfelelő szellőzésért felel. Baromi nagy, fémből van és sima a felülete. Tökéletes. Hunter elfoglalja az egyik felületet. Én a másikat, ugyanis ez alatt a pár alkalom alatt megszületett nekem is a feliratom. Annyira nem kreatív, csupán kivettem az S-t a nevemből és így lettem Lia. Ez így azért is jó, mert ezek könnyű betűk és egész szép mintákat tudok már csinálni. Hunter maradt a létraszerű monogrammjánál. Persze ő már baromi jól csinálja. Mindig ha úgy érzem tök jól sikerült a feliratom átmegyek hozzá, hogy legyen büszke rám, de amint meglátom az ő kreálmányát, csak eltátom a számat és visszakullogok a kis falfirkámhoz. Persze ő nagy bölcsen mindig azt mondja, hogy ne máshoz hasonlítsam magam és mindig nagyon megdícséri bármit is csinálok. Gondolkodtam már azon is, hogy egyszerűen csinálok egy smiley, de szerintem még azért is oda lenne. Ez a mai este sem más. Piros, bordó, fekete és narancsszíneket használok és megpróbálkozom egy kicsit nehezebb betűtípussal. Egész jó lett a végeredmény és megyek is, hogy szóljak a pasimnak. Csak ő meg már megint valami fenomenális ötlettel drukkolt elő és bombasztikusat alkotott. Leesett állal nézem a feliratot, a fiú pedig köztem és a festménye között kapkodja a tekintetét.
-Mi az? - kérdezi ártatlanul és egy szívdöglesztő mosolyt küld felém.
Persze ahogy megmutatom az új firkámat Hunternek büszke vigyorra húzza a száját és a derekamat átölelve magához húz.
-Baromi jó vagy! - mondja és közben le se veszi a szemét a "művemről".
-Ugyan te százszor jobb vagy! - válaszolom és a fejemet a vállára hajtom. Egy békés pillanatig így állunk és nézzük a felfújt Lia feliratot, aztán megrezeg a telefonom a zsebembe. Csak az ébresztő amit beállítottam és jelzi, hogy haza kell mennem. Anya is jobban megismerte már Hunter és amióta később megy le a nap, azóta hétvégente elenged 11-ig is. Most 10 óra van.
-Gyorsan fejezd be a tiédet aztán induljunk - mondom neki. Végre elszakítja a tekintetét a szánalmas munkámról és lenéz rám. A szemében tűz villan.
-Jó - feleli, lehajolt hozzám és egy gyors csókot nyom a számra, aztán már suhan is, hogy ezt a remekművét is befejezze. Én kicsit hátrébb leülök és onnan nézem ahogy dolgozik. A pulcsiját levette és a táskájára dobta. Így egy szál pólóban és farmerban graffitizik. Őszintén szólva eléggé élvezem a látványt. A karján az izmok feszesek, de nem is csodálom. Amióta vele vagyok én is picit megerősödtem. Nem hagyja, hogy elpunnyadjak az egyszer biztos. A háta is izmos. Különben hogy húzta volna fel magát, amíg egyedül csinálta ezt az egészet. Ezek mellett pedig a HH felirat is lenyűgöző.
-Tényleg meg kellene próbálnod festeni, mintahogy Harley - szólok oda és rám villantja egy pillanatra a tekintetét.
-Talán egyszer. Nem tudom mit festhetnék - von vállat és már vissza is tér a graffitihez. Szerintem bármit festene lenyűgöző lenne. Nekem legalábbis biztos.
Nem sokkal később Hunter elkészül és hátrébb áll, hogy megcsodálja művét. Bár nekem 10 perce is késznek tűnt, de az igaz, hogy belerakott néhány részletet ecsettel. Kék és lila színeket használt aztán az ecsettel törés vonalakat húzott bele, illetve az egész kapott egy árnyékot ezzel 3D-s hatást keltett.
-Mit szólsz? - lép mellém és már onnan nézzük a végeredményt, ahol én ülök.
-Elképesztő, mint mindig - nyújtom a kezem, ő pedig felhúz. Egymással szemben állunk, a mellkasunk összeér.
-Na haza dobjalak? - kérdezi egy virgonc mosollyal.
-Nincs sok kedvem hozzá - vallom meg az őszintét. Egy ilyen alakalommal sincs kedvem elbúcsúzni tőle, de muszáj. Legalább ennyivel hálás anyának, amiért ilyen sokáig elenged. Összepakoljuk a sprayket, felhúzzuk a maszkot és a kapucnit, majd a létra oldalát fogva lecsúszunk a tetőről. Először Hunter aztán én és egy picit segít is érekezni. Aztán ahogy jöttünk, úgy megyünk vissza. Átugorjuk a sikátort és Hunter lereszkedik a falon, aztán elkap engem. Kézen fogva és elégedetten sétálunk vissza a robogójához, ami két utcával arrébb pakoltunk le. Gyorsan hazaérünk. 22:42. Ahogy mindig most is a sarkon állunk meg nem pedig a ház előtt. A fiú szenvedélyes búcsúcsókot ad.
-Mikor nem kell majd elvállnunk egy ilyen után? - kérdezem durcásan. Hunter a fejemet látva felnevet és összeborzolja a hajamat.
-Türelem Stell! Majd egyszer! Én addig ezekkel az éjszakákkal is beérem - mondja mosolyogva és újra megcsókolom.
-Szeretlek - mondja két csók között én pedig belemosolygok a következőbe. Az egész testem beleremeg ebben az egy szóba.
-Szeretlek - és akkor ő mosolyog.
Halálos pontossággal lépem át a ház küszöbét, ahogy az óra percei és órái 23:00-ra váltanak.
-Megjöttem! - kiáltom magam el egyből, hogy mindenki tisztában legyen a pontosságommal, bár egyből meg is bánom, mert leesik, hogy lehet anyán kívül már mindenki alszik. Benézek a konyhába és ahogy gondoltam, anya a gépénél ülve vár, mint minden ilyen este, amikor megvárja amíg haza érek. Bármennyire is biztos benne, hogy se én se Hunter nem szegnénk meg soha a szavát, ő akkor is minden éjjel tovább fent marad, mint ameddig szokott és megvárja amíg haza nem érek.
-Halkabban te lány! Ha csak nekem köszönsz akkor is felfogom, hogy megjöttél! Nem kell felverni apádat és az öcsédet is - mosolyog rám a laptop kijelzője fölött. Mindig a félhomályban ül és csak a konyhai égősor világít, meg ugye a monitorja. Már többször is rákérdeztem, hogy ilyenkor mit csinál, de a válasz mindig olyan volt, hogy: "Csak netezik, semmi érdekes."
Már több, mint fél éve járok Hunterrel és még egyszer nem volt olyan, hogy anya ne várta volna meg, hogy haza érjek.
-Bocsi - dobom le magam a vele szemközti székre, a hátzskomat pedig a szék szélének támasztom.
-Drága hódolódat rég láttam! Egyszer beköszön ilyenkor is? - érdeklődik és szórakozott pillantással mér végig. Nagyon élvezi, hogy járok valakivel, mert már mondhat ilyeneket, hogy a "hódolód" meg "udvarlód" és folyamatosan ezzel cukkol. A gépet lehajtja, az ujjait pedig összefűzi felette. Látszik, hogy már menne aludni, de jó anyához méltóan még érdeklődik. Meg persze aggódik is értem, de ezt már megszoktam.
-Tudod, hogy ilyenkor már nem szeret zavarni és ezért nem jön be köszönni - emlékeztetem, de tudom, hogy amúgy nem felejtette el csak megint húzza az agyamat.
-Jól van tudom! Jól nevelt fiúcska - simogatja meg a vállamat és elásítja magát. Aztán feláll, a hóna alá csapja a gépet.
-Na jó éjszakát drágám! Menj minél hamarabb aludni - nyom egy puszit a homlokomra és eltűnik a hálószobájukba. Én se maradok sokáig a konyhába. Még írok egy üzenetet Hunternek, hogy írjon, amint haza ért, majd összekészülök alváshoz. Ahogy bújok be az ágyba kapom a fiútól a választ és mosolyogva alszom el. Minden tökéletes vele és imádom, hogy vele vagyok.
Vasárnap Tiffanyval, Christannel, Alexszal, Logannel, Brettel, Amandával, Aaronnal és Samanthával felmegyünk a hegyre, amely már a törzshelyünkké vált. Télen persze hanyagoltuk a rossz idő és a dermesztő hideg miatt, de ahogy jön a nyár és egyre melegebb az idő kezdünk visszaszokni.
Ja és egyébként az elmúlt időszakban a Smith ikrek jóvoltából két új emberke is viszonylag maradandó tagjává vállt a csapatunknak. Brett és Samantha szinte mindenhova jön velünk és most már néhányan hívják is őket a programoknak. Én nyilván jobban örülök az előbbinek, mint az utóbbinak, de nem baj. Ne miattam legyen itt a hiszti, hogy nem bírom őt elviselni. Amíg mindketten a társaság lehető legmesszebbi két pontján van, addig nincs semmi baj. Ám eddig úgy volt, hogy ha bármelyikünk is elejtett bármilyen epés megjegyzést a másik felé azonnal elszabadult a polgárháború. Olyan szócsatákat vágtunk le, ám a helyzet azóta stabilabbá vált és már inkább mindketten elengedünk mindent a fülünk mellett ezzel megkönnyebbítve mindenkinek a helyzetét. Bár azért kicsit úgy érzem, hogy elárultak engem a többiek azzal, hogy hagyják Samanthát a köreinkben mozogni, de tudom, hogy igazából Aaron miatt van az egész. Bár a kapcsolatukat nem igazán tudom megfogalmazni és nem is érdekel. Aaron látványosan elkezdett engem nem kedvelni és meg se mondta, hogy miért, szóval én innentől kezdve nem tehetek sok mindent. El kell viselnem Samanthát. Ebben csak az vigasztal, hogy szerintem én ezerszer jobban idegesítem őt a jelenlétemmel, mint ő engem.
A hegynek felfelé úgy megyünk, hogy elől Tiffany, Alex és Logan. Mögöttük én és Christan, aztán Amanda és Brett (akik azóta összejöttek és jelenleg olyan boldogak, mint két kiskutya akik rájöttek, hogy van farkuk) és a sort Aaron és Samantha zárta.
Tekintve, hogy már sokszor sétáltunk fel ennek a hegynek az oldalán, már egészen lazán ballagunk fel rajta. Persze amikor elérjük a helyünket mind kicsit zihálunk, de közel sem annyira, mimt 3 iskola kör után. A lemenő nap egyenes bevilágított a fák közt vágott résbe, ahol mi tanyáztunk. Fölöttünk a fák lombjai már zöldellettek és levelek zörögtek, ahogy végigfújt rajtuk a kellemes májusi szellő.
A kemping padon már mi is tiszteletünket tettük néhány belefaragott szóval és rajzzal, amelyeket nem szeretnék most megnevezni. Most is ide telepdetünk le. Alex középre rakta a hangszóróját és olyan zenéket üvöltett, amiket egyáltalán nem ismerek. Néhány kiránduló is elhaladt mellettünk és csak kicsit néztek minket furának. Logan hozott egy frizbit és Alexszel játszottak. Majd később Christan és Tiffany is beszálltak. Amanda és Brett elvoltak egymással és Aaron is Samanthával. Nekem viszont semmi kedvem nem volt játszani szóval írogattam Hunterrel meg néztem a játszókat.
-Srácok ezt skubizzátok! - kiáltotta Alex és a felérepülő frizbi után vetette magát. Elkapta a levegőben és láttam, ahogy összegömbölyödik és fordul egyet a levegőben, ám nem számította ki jól a szaltóját és úgy hátra vágódott, hogy a földből is felszállt a por.
-Úr isten! Minden rendben? - rohantam hozzá rögvest. Hatalmas hangja volt, ahogy a háta a földre esett és meg voltam róla győződve, hogy még egy reccsenést is hallottam. Ám ahogy fölé hajoltam, hogy felmérjem a dolgokat a srác csak zavartan elkezdett nevetni ls lazán felült.
-Ez nem pont úgy sikerült, ahogy szerettem volna - közölte még mindig vihorászott a tekintete pedig akaratlanul is Tiffanyra kúszott. Barátnőm válaszként rámosolygott és segített neki felállni.
-Na jó ez így kezd unalmas lenni - huppan le végül Alex mellém. Már egy ideje csak ő és Logan dobálgatták egymás közt a frizbit. Én Tiffanyval és Christannel beszélgettem.
-Azért sokáig tartott megunnotok - vigyorgok rá egy szórakozott mosollyal.
-Mit csináljunk? - kezd gondolkodni. Logan is leült és vártuk, ahogy Alexben megfogalmazódik az ötlet. Alexnek mindig eszébe jut egy ötlet, amit abban a pillanatban elnevez Az ötletnek. Bár... ezek azért nem olyan jók.
-Tudom! - csillan fel a szeme azzal a tipikus Alejandro pillantással.
-Na hallgatunk tesa - biccent Christan és még a két párocska is Alexre kezd figyelni.
-Felelsz vagy mersz - ismerteti velünk köntörfalazás nélkül Az ötletet. Khmm... Mint mondtam, nem olyan jók...
-Ne már az olyan ovi... - kezdem, de nem tudom befejezni, mert többen is fellelkesednek a tervre. Miért nem csodálkozom, hogy csak fiúk?
-Na, de akkor mindenki játszik! - szögezi le a fiú, mire többen is elhúzzuk a szánkat (csajok).
-Most komolyan lányok? Ne legyetek már parti rontók! - görbül lefelé Logan szája.
-Isten ments, hogy az legyek, de szerintem tényleg dedós - közlöm a véleményem és látom, ahogy Tiffany és Amanda is egyetértve bólogatnak.
-És ha nem játszunk olyan durván? - dobja fel az ötletet Christan. Ezen már azért a lányok is elgondolkoznak.
-És nem vetkőzős ugye? - érdeklődik Tiffany.
-Azért nem vagyunk ekkora perverz állatok - röhögi el magát Logan enyhén zavartan. Már azt is csak én látom, ahogy elvörösödik. Gondolom belegondolt milyen lenne Tiffel játszani vetkőzős felelsz vagy merszt.
-Akkor oké - szállnak be Amandával így már csak én maradtam meggyőzetlen tagként.
-Na Lisa légyszi! Ne maradj ki a poénból! - kérlel Alex, de nem tud megingatni az elhatározásomban.
-Biztos, hogy nem - felelem határozottan.
-Haggyad Alex! Valószínűleg csak beijedt - szól közbe Aaron és rákapom a tekintetem. Egy kihívó mosolyt küld felém és a szeme szikrákat szór. Beijedtem? Tényleg? Ezt a játékot nagyon is ketten játszák.
-Tudod mit csak Aaron kedvéért beszállok - húzom végül széles mosolyra a szám és a tekintetemet nem veszem le róla. Érzem, ahogy egy pillanatra elbizonytalanodik és a mosoly csak még feszesebben virít az arcomon.
-Király! Kezdek én! - virul ki Alex is és már bele is veti magát az izgalmasnak bizonyuló ötletébe.
-Hm... Ki legyen, ki legyen? - gondolkozik, de már tudom, hogy eldöntötte kit fog választani, pusztán húzza az agyunkat.
-Tiffany! Felelsz vagy mersz? - kérdezi egy magabiztos vigyorral az arcán. Barátnőm felsóhajt.
-Merek - áll fel a padtól és megáll előttünk, hogy egyből el is kezdje a feladatát.
-Megverlek ha durvát adsz - figyelmezteti még Alexet, mire felnevetünk.
-Jó nyugi. Egy lazával kezdek - mosolyog vissza a fiú és megint elgondolkodik.
-Öleld meg azt aki a legjobban bejön - mondja végül a srác, mi pedig érdeklődve pillantunk a lányra.
-Két dolog. 1, ez egyáltalán nem laza 2, most akkor menjek el Vancouverbe Reynoldshoz? - kéri ki magának a lány és csípőre rakott kézzel várja a választ.
-Jó oké! Akkor kitalálok mást - von vállat a fiú és megint gondolkodni kezd.
-Amikor valaki azt mondja, hogy póni akkor csinálnod kell egy fekvőt - mondja végül a fiú. Egy pillanatig furán nézünk rá, hogy ezt most komolyan gondolja-e, de aztán Christan elvigyorodik és Tiffanyra néz.
-Póni - mondja neki az önelégült vigyorával. Tiffany egy pillanatig a szemébe néz, aztán felsóhajt, legugol és megcsinálja azt az egyszem fekvőt. Aztán feláll és leporolja a kezét.
-Nem lehetne inkább gugolás? - kérdezi, mire Alex a szemét forgatja.
-Olyan válogatós vagy! Jó legyen gugolás - hagyja végül rá és ő is elmosolyodik.
-Póni - mondja és Tiffany kénytelen-kelletlen csinál egy gugolást az arckifejezésén pedig mind nevetni kezdünk. Talán mégse olyan rossz ez...
-Én jövök! - vág közbe Tiffany gyorsan, mielőtt még bárki megint megszólalna, hogy póni. De miért pont póni? Ez hogy a francba jött Alexnak?
-Chris! Felelsz vagy mersz? - mosolyog barátnőm gonoszan a fiúra, aki egy pillanatra elgondolkozik.
-Tudod mit? Merek - mondja a srác és várakozóan pillant vissza Tiffanyra.
-Amikor legközelebb jön erre egy kiránduló kérdezd meg, hogy nem tudja-e, hogy hol van a wc - kezd el nevetni már-már hisztérikusan Tiffany a saját viccén.
-Oké - von vállat nem törődöm stílusban, de azért ő is elneveti magát.
-Akkor addig én jövök - néz körbe az asztalunknál és felmér mindenkit, mielőtt választ. Amikor rám esik a tekintete nem is tudom igazán, hogy mit gondoljak. Szeretnék én következni, de nagyon jól tudom, hogy nem kellett volna csatlakoznom a játékhoz. Feszülten várom, hogy engem válasszon, mert közben meg tudom, hogy utána az én választhatok és megszivathatok valakit. Mégis amikor a tekintete tovóbb siklik fellélegzem. Aztán megáll Samanthán.
-Sam... felelsz vagy mersz? - kérdezi egy laza félmosollyal az arcán. A lány elfintorodik.
-Mondtam már, hogy ne hívj így! Ez olyan fiús! - nyávogja olyan hangon, amitől a fejem is hasogatni kezd.
-De én felelek - húzza végül széles mosolyra a száját és elégedetten kihúzza magát, mintha ennél többet nem is kellene csinálnia.
-Jól van... lássuk csak - kezd el a fiú tanakodni.
-Egyébként póni - fordul oldalt Tiffanyhoz, aki lángokat szór felé, ahogy megteszi azt az egy szem gugolást.
-Megvan! Mond el szépen a többieknek is, hogy mi a kedvenc tárgyad a mai napig - húzza elégedett vigyorra a száját a fiú és érződik, hogy büszke magára amiért egy ilyen szivatós kérdést talált ki. Samantha idegesen összepréseli a száját és olyan tekintettel mered Christanre, hogy szerintem nem, hogy sírba kívánja, de még az is egy másik bolygón legyen.
-Ne már Chris - forgatja a szemét Aaron egyből a védelmébe véve Samanthát és egy lesajnáló pillantással ajándékozza meg barátját. Aaron iszonyatosan flegma és bunkó lett. Olyan szinten nem törődik azzal, amit neki mondanak, vagy amit ő mond másoknak, hogy az már iszonyatosan nagy gáz. Úgy kifordult magából, hogy rá sem ismerek és ami még rosszabb, hogy már nem is szeretnék vele beszélni. Nem mintha szolna hozzám, mert persze az már szóba sem jöhet.
-Akkor beszéljünk rólad Aaron? - kérdezi Christan egy kihívó mosollyal. Látom, hogy visszafogja magát. Mesélte, hogy szerinte is elviselhetetlenebb lett Aaron. Ha ketten vannak csak akkor tud viszonylag normálisan beszélni vele.
-Hajrá - von vállat a srác és várja Christan kérdését. Látom Chrisen ahogy vetekszik magával. Igazán behúzna egyet Aaronnak, illetve biztos vagyok benne, hogy ezernyi ciki kérdése lenne a srác felé tekintve, hogy szinte testvérek, de Christan nem ilyen és éppen ezért megadva magát felsóhajt és egy lightos kérdéssel zárja le végül a dolgot.
-Ki a crushod? - dörzsöli az orrnyergét idegesen a fiú és megpróbálja lenyelni, hogy most ezt a kakaskodást el kellett veszítenie a barátja ellen. Aaron szeme résnyire nyílik és rám pillant, majd egy idegesítő félmosoly húzódik az arcára.
-Nincs crushom - közli ridegen, mintha ez hatna rám, de el sem tudja képzelni mennyire hidegen hagy. Ha a régi Aaron mondta volna, akkor fájna. De ez az új gonosz Aaron nem érdekel.
-Én jövök! - dörzsöli össze a kezét és már ez a mozdulat is olyan, mintha valami gonosz ellenség csinálta volna. Körbe néz a társaságon és a szeme rám villan.
Mosoly már sehol sincs az arcán. Egy leolvashatatlan maszká keményedik az arca, amin nem jut se ki, se be érzelem.
-Felelsz vagy mersz? - kérdezi a szemembe nézve. A levegő köztünk pattanásig feszül az idegességtől. Magabiztos mosollyal próbálom enyhíteni a feszültséget.
-Merek - válaszolom határozottan és még csak nem is bizonytalanodom el egy pillanatra sem. Bár elképzelni sem tudom mi minden terve van ennek az új Aaronnak. Az arcán azonban látom, hogy nem pont ezt a választ szerette volna. Pedig tudhatta volna, hogy merni fogok! Nem vonulok vissza, ha játszom akkor játszom. Elgondolkozik egy pillanatra. Pedig azt hittem már előre kitervelte mindkét eshetőséget. Úgy látszik félre számítottam a dolgokat, ami igazából csak egy kicsit volt idegtépő amíg Aaron kitalálta, hogy mit merjek.
-Na jó... legyen valami laza még az elején - adja be végül magát a vállán csücsülő angyalnak, aki ezek szerint meghallotta imáimat. Bár a "laza" fogalma még mindig elég relatív a kis társasági körünkben.
-Mi volt az eddigi legnagyobb hazugságod? - kérdezi eszelős vigyorral az arcán, mintha valami roppant kínos kérdést szegezett volna nekem. Azt nem mondom, hogy nem ért váratlanul és nem hozott egy picit kényelmetlen helyzetbe, de az arckifejezése azért túlzás volt. Aztán persze el kellett gondolkodnom a válaszomon. Mégis mi az, ami szerintem aze ddigi legnagyobb hazugságom? Csak mert ez is változó, hogy kinek mi a nagy cucc. Lehet valakinek több pici hazugsága, de az is lehet, hogy csak egy nagy van... Ki tudja?
Bár szinte már én is hallottam az agyamban kattogó fogaskerekek hangját, ahogy a válaszon gondolkoztam, de még mindig nem tudtam. Ez elmúlt időben sokat kamuzatm. Főleg anyának arról, hogy hova megyek Hunterrel, de úgy voltam vele, hogy amiről nem tud az nem fáj neki. Meg amúgyse csináltunk semmi durvát Hunterrel. Én bízom benne és szerintem meg tud oldani mindent, ami történhet egy-egy graffitizés során. Ám mindig nagyon óvatosak vagyunk és Hunter mindig vigyáz rám. Ha csak egy dolgot tanultam róla azóta, hogy együtt vagyunk az az, hogy nem bocsátaná meg magának ha velem bármi történne. Még akkor sem ha nem tehet róla. Akkor is magát okolná, amiért nem volt velem.
-Azt mondtam anyumnak, hogy Tiffanyhoz megyek, közben meg nem odamentem - vontok vállat. Én esküszöm próbáltam valami drámaibbat, de nem hiszem, hogy van.
-Ennyi? - kérdezi Aaron csalódottan. Gondolom várta a nagyon érdekes, dramatikus hazugságomat, de nem kapott semmit. Cserébe én jöhetek.
-Ennyi - bólintok és kishíján elnevetem magam a gyerekes viselkedésén és, hogy mennyire átlátszó. Ám egyből gondolkozni kezdek, hogy kitől és mit kérdezzek vagy mire hívjam ki. És bármennyire is csábító, hogy visszaszivassam Aaront, nem tehetem meg és nem azért, mert "nem lehet visszahívni"-s felelsz vagy merszet játszunk. Nem akarok lealacsonyodni az ő szintjére. Így a választásom végül másra esik. Ahogy a célpontomra kúszik a pillantásom az arcomon egy ördögi mosoly terül el.
-Mi az? Miért vágasz ilyen képet? Ugye nem? - teszi fel gyorsan, egymás után a kérdéseket Tiffany, aki már el is olvasta a gondolataimat és beletörődve int, hogy csak kérdezzek nyugodtan, őt már nem érdekli. Én pedig pontosan így tettem.
-Tiffany! Felelsz vagy mersz? - kérdezem és egy sunyi mosolyra húzódik a szám és nagyon reménykedem benne, hogy kérdezhetek tőle. Bár általában elsőre a legtöbben inkább felelni szeretnek egészen addig amíg nem kapnak egy kis ízelítőt a felelsz vagy mersz mértékéről. Bizony bizony... mi már ilyen tapasztaltak vagyunk. Vagy csak fájdalmasan sokszor kellett ezt játszani másokkal.
-Felelek - biccent Tiffany ezzel is alátámasztva az előbbi érvemet, mire gonoszul felkacagok. Persze nem fogom halálra szivatni, de gondoltam bele segítek picit a szerelmi életébe. Ugyanis Tiffany szerelmi élete a hetekben tűz forró.
-Ha bárkivel összejöhetnél azok közül akik most itt vannak ki lenne az? - kérdezem egy iszonyatosan ragyogó és pimasz vigyorral az arcomon. Tiffany szemei enyhe lángokat szórnak csupán, bár az is lehet, hogy csak lepereg rólam a tekintete amivel elmetszené épp a torkomat. Mindenesetre muszáj válaszolnia, hiszen már mindenki rá figyel és feszülten várja a válaszát. Alex és Logan persze mindketten reménykedve bámulnak rá. És persze Christan is. Bár próbálja relyteni érdeklődését azért látom rajta, hogy reménykedik ő is. Persze igyekszik a lazát játszani, csak az a baj, hogy túl jól ismerem.
-Nagyon szépen köszi Lisa - fúj felém egy gúnyos puszit barátnőm és felsóhajt.
-Na halljuk! - száll be Amanda is Brett karjaiból és ahogy találkozik a tekintetünk egy kimondatlan szövetséget kötünk. Mégpedig arról, hogy most Tiffany egy kicsit szekálva lesz.
-Jól van! Várjál! - dörzsöli az orrnyergét barátnőm feszülten. Amandával megint összetalálkozik a tekintetünk és mindketten elmosolyodunk.
-Ötletem sincs - mondja végül ránk nézve, de amikor a tekintetünk találkozik mindketten tisztában vagyunk vele, hogy csak szégyenlős.
-Ne legyél már betoji - ugratja Christan egy szórakozott mosollyal, amivel Tiffany amint találkozik fülig pirul.
-Jó ha nagyon muszáj lenne és csak ketten lennénk ezen a francos bolygón akkor valószínűleg veled. De el ne szálljon az agyad! Max utolsó lehetőség vagy - pillant Christanre, aztán meg se várja a fiú válaszát már gondolkodik is a következő emberen, hogy kit válasszon. Christan nevet Tiffany beszólásán és egyik kezével összeborzolja a haját.
-Én is bírlak - mondja a lánynak, amikor pedig egy pillanatra összenéznek gyakorlatilag felrobban körülöttük a levegő.
Bár mennyire is azt hittem, hogy ez a felelsz vagy mersz rosszul fog elsülni Aaron újonnan felvett bunkó modora miatt, egész jól szórakoztam. Végül nem játszottunk olyan sokáig, mert Tiffanynak és Smithéknek mennie kellett, illetve nekem is írt Hunter, hogy egy picit össze tudnánk futni ha van kedvem. Így mindannyian indulóra fogtuk és a domb tövében elválltunk. Mindenki ellenkező irányba, bár egy kicsit talán szembe tűnő volt, hogy Christan Tiffel tart. Ezen elmosolyodtam és egy darabig figyeltem távolodó alakukat. Majd én is elindultam a megbeszélt helyre, ahol Hunter már várt rám.
-Szia Stella - csókolt meg, amibe bele is mosolyogtunk mindketten. Magához ölel én pedig beszívom mélyen az illatát. A mentol és a tobaco minden alkalommal elbódít és görcsbe rándul tőle a hasam. Nem bírom elhinni, hogy még mindig ugyan annyira zavarba tudok jönni a jelenlétében, mint akkor amikor összejöttünk. Annyira nagyon szeretem. Nem tudom mi történne velem, ha vége lenne ennek az egésznek. Ebbe nem is nagyon szeretnék belegondolni. A legfontosabb most az az, hogy itt van és szeret engem. Én pedig szeretem őt. Ezen pedig semmi sem változtathat... remélem.