Nagybetűs GIMI ✔

13.Fejezet

13.Fejezet
[2 nappal később]
Hogy szeretem én a csütörtököt! 5 órám van ebből az utolsó 2 rajz, ami ma elmarad. Ha ez pedig már önmagában sem lenne elég, tegnap este Hunter megkérdezte, hogy elvihet-e suliba. Ez a mai reggel teljesen máshogyan kezdődött, mint a többi! Ahelyett, hogy az ébresztőm fül süketítő csengetésére keltem volna, anyukám ágyba-reggelivel ébresztett.
-Jó reggelt kislánykám! Boldog szülinapot! - puszilgatott és egy pici boritékot is kaptam.
-Ez micsoda? - érdeklődtem a masnival ellátott levélre.
-Az első ajándékod! A többit délután kapod! - ölelt meg. Már megint elfelejtettem a szülinapom. Tényleg annyi dolog történt, hogy mostmár teljesen elvesztettem az idő érzékemet. Kibontottam a pici boritékot ügyelve rá, hogy el ne tépjem. Egy törzsvásárlói kártya volt benne a kedvenc könyves boltomba.
-De jó! Pont láttam egy könyvet, amit meg akarok venni! Köszönöm! - öleltem át boldogan.
-Örülök! Na egyed a reggelidet aztán indulás suliba! - mosolygott és egy puszi után kiment a szobámból. Miközben ettem, dobtam egy sms-t Hunternek, hogy ne pont a házunk előtt álljon meg, hanem várjon meg a sarkon. Válaszként kaptam egy kacsintós emojit. Befejeztem a finom reggelimet, átöltöztem, fogat mostam, egy kis smink (ha már szülinapom van nézzek ki szépen) és lerohantam a konyhába. Ted és apa is boldog szülinapot kívántak én viszont már indultam is kifelé, mert Hunter megérkezett.
Dobott egy sms-t, hogy vár a sarkon. Boldogan és izgatottan siettem ki a sarkora a hátizsákommal együtt. Hunter a robogójának dőlve várt. Egy bőr dzseki volt rajta, világos kék farmerral és fekete vansszel, ami már eléggé el volt nyűve. Amikor meglátott szívdöglesztő mosoly jelent meg az arcán és öleléssel üdvözölt.
-Szia! - köszöntem és beszívtam az illatát.
-Hello Hercegnőm! - válaszolta, mikor elengedett.
-Mehetünk? - kérdeztem.
-Persze. Egy pillanat! - mondta és a zsebébe nyúlt, majd előhúzott egy piros dobozt, ami át volt kötve egy fehér masnival.
-Boldog szülinapot! - nézett le rám vidám tekintettel. Döbbenten néztem a szemébe, amibe kuszán belelógott sötétbarna haja. Megéreztem a mentol és a tobaco illatát, de most erősebb volt. Biztos reggel zuhanyzott.
Zavartan lesütöttam a szemem gondoskodó pillantásától.
-Nem kellett volna - vörösödtem el és rosszallóan megráztam a fejem.
-Ha más nem, legyen ez a kárpótlás arra, hogy mozgalmas hetem van és csak most tudunk találkozni - zárta le a témát.
-Hát jó - fogadtam el a viszonylag egyszerű magyarázatát.
Éreztem magamon a tekintetét miközben kioldottam a fehér masnit és az ujjamra tekerve leszedtem a szalagot. Levettem a doboz tetejét, amiben egy ezüst karkötő volt. Egy lánc, amelyről pici csillagok lógtak le mindenfelől. Ízléses volt, nem túl sok. Imádtam.
-Te jó ég! Hunter ez gyönyörű! - öleltem meg megint a fiút, aki kuncogot a reakciómon.
-Illik hozzád - simogatta meg a hajamat továbbra is viruló fejjel.
-Felrakjam? - érdeklődött, amikor szétváltunk.
-Légyszíves - nyújtottam a csuklóm Hunter pedig rákapcsolta.
-Nagyon köszönöm! - tekertem meg és levakarhatatlan mosoly ült az arcomon. Kaptam valamit Huntertől!
-Igazán nincs mit - folyamatosan a boldog arcomat figyelte, de egyáltalán nem érdekelt. Túl boldog voltam ahoz, hogy zavarban legyek a gyerekes viselkedésemtől.
-Na gyere hercegnőm! Menjünk, mert én is időre megyek ám! - adta a kezembe az egyik bukósisakot. Elraktam a dobozt a táskámba és felszáltam Hunter mögé. Beindította a robogót és már úton is voltunk. Egy ilyen szuper reggel után elképzelésem se volt, hogy mégis mi vár rám a nap hátralevő részében. Hisz suli után Aaron visz valahova!
-Hova megyünk először? - kérdeztem izgatottan. A buszon voltunk éppen és ötletem sem volt a célról.
-Először a plázába - mondta Aaron halál nyogodtan. Hogy őszinte legyek nem erre számítottam, de igyekeztem nem ítélni előre. Lehet, hogy moziba megyünk? Van egy új film, amit meg akarok nézni. Lehet arra visz el.
Le is szálltunk a helyes megállónál, majd besétáltunk az épületbe.
-Kajás vagy? - kérdezte lazán sétálva egyre beljebb. Körülöttünk korunk beli kisebb-nagyobb csapatok és siető felnőttek voltak. Először úgy tűnt Aaron céltalanul halad.
-Egy kicsit - feleltem enyhén bizonytalanul. Túl izgatott voltam ahhoz, hogy egyek, de közben ma még csak tortát ettem gyakorlatilag. Így már világosabb volt a dolog. Az éttermi rész felé haladtunk.
-Akkor jó! - bólintott a fiú és ahelyett, hogy tovább mentünk volna a kajáldák felé, ő fellépett egy mozgó lépcsőre. Mi a szösz? Mégis hova megyünk? Felmentünk a tetőteraszra. A késő délutáni nap már kezdett lefelé menni. A pláza tetőterasza amúgy baromi hangulatos. Az egész egy kis park. Van egy játszótér, néhány füves terület és néhány kávézó. Sőt az egyik legjobb étteremnek ide nyúlt ki a terasz része.
-Na ne! - csúszott ki a számon, ahogy leesett Aaron hova is visz. A fiú felkuncogott a beszólásom hallatán és ámult arcomra pillantott.
-Boldog szülinapot! - ölelte át a vállamat és egyenesen az étterem felé haladt.
Ja egyébként a sok finom ételért el is kérik az árat.
-Ezt nem Aaron! Ne haragudj, de ezt nem engedem meg! - ráztam meg a fejem, de a srác máris csitítgatott.
-Nyugi! A szüleim ismerik a tulajt, aki amint meghallotta, hogy el akarok kápráztatni egy lányt a szülinapján azonnal felajánlotta az összes segítségét! - magyarázta Aaron. Egy pillanatig még szúrósan néztem rá, de beadtam végül a derekam. A terasz rész el volt kerítve különböző bokrokkal és virágokkal. A bejáratnál pedig egy mosolygós nő várt minket.
-Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
-Van egy asztalunk Smith néven - válaszolta Aaron. A nő rövid ideig keresgélt.
-Megis van! A kollégám tovább kíséri magukat! - mutatott egy fiatalabb pincér srácra, aki miután üdvözölt minket el is vitt az asztalunkhoz. Keresztül mentünk az egész éttermen, majd kimentünk egy teraszra, ahol össz-vissz három két személyes hely volt. Üresen állt.
-Ez lesz az - mutatott a pincér srác az üveg korlát melletti asztalra.
-Köszönjük! - bólintott Aaron a pincér pedig elment, hogy hozzon nekünk étlapot. A fiú lépett az asztalhoz és kihúzta az egyik széket.
-Hölgyem? - mosolygott rám, amitől megremegett a hasam. Én is odamentem és helyet foglaltam Aaron pedig betolt.
-Köszönöm - tűrtem a fülem mögé zavartan az egyik hajtincsemet. A fiú is helyet foglalt. Levette a napszemüvegét, amikor a pincér visszatért az étlapokkal.
-Parancsoljanak! Italt esetleg hozhatok vagy belenéznek a kínálatba? - érdeklődött és várakozóan megállt az asztalunk mellett.
-Egy kólát kérnék - mondtuk Aaronnal egyszerre, tökéletes összhangban és meglepetten néztem a srácra, aki csak rám mosolygott.
-Wow. Nagy az összhang - nevetett a pincér is.
-Két kóla rendel! - hagyott ott minket és elkezdtük az étlapot bújni. Amikor pedig megkaptuk az italainkat rendeltünk ételt. Én egy cézár salátát Aaron pedig egy bolognai-t.
Aztán a pincér mostmár hosszabb időre hagyott kettesben minket.
-Hangulatos itt fent - jegyezte meg Aaron. Tényleg az volt. Nem is tudtam, hogy ennek az étteremnek van ilyen terasza is. Ugyanis a városra nézett a panoráma. Az üveg korlátnak a kapaszkodó része fából volt így enyhén modern, antik hatása volt. A fán körbe volt tekerve egy égősor, ami per pillanat nem világított. Magán a kis terasz falán szintén égők és lambériák lógtak. A fejünk felett egy lámpásokból álló sor volt felfüggesztve. Illetve mindenhol növények voltak. Az asztalokon, a sarokban, de volt egy egész külön fal cserépeknek.
-Nagyon! Nem is tudtam, hogy van ilyen része is a helynek - értettem egy a fiúbal, aki mosolyogva figyelt.
-Tetszik? - kérdezte.
-El sem tudom mondani mennyire - feleltem vigyorogva. Tényleg baromi szép volt! Még mindig nem bírtam felfogni, hogy mégis hogyan intézte el ezt a srác, de nagyon meghatott, hogy értem tette. Mindig meghatódom ha valaki értem tesz valamit. Gondolom azért, mert régen senki nem csinált semmit nekem. Nemhogy ennyi minden sokaságot! Egyszerűen nem bírtam ki. Felálltam és odahajoltam Aaronhoz, majd megöleltem.
-Köszönöm! - mondtam a vállának a fiú pedig felkuncogott.
-Igazán nincs mit! - mondta miközben a hátamat simogatta. Aztán végre visszahuppantam a helyemre.
-Egyébként imádom a pólódat! - dícsértem meg a fekete-fehér Coca Colas pólót.
-Tényleg? Nem hittem volna - mosolygott és jobban szemügyre vette magát.
-De örülök, hogy tetszik - nézett vissza a szemembe.
-Apropó! Ha már ott tartunk, hogy tetszik - kutakodott a táskájában.
-Boldog szülinapot! Megint! - húzott elő egy csomagot.
Te jó isten. A vacsora és ajándék? Mi lesz még itt?!
-Nem kellett volna! - ráztam a fejem rosszallóan.
-Ugyan! Nem olyan nagy cucc! - legyintett. Nyilván. Nekem akkor is sokat számított. Óvatosan bontottam ki. Igen én tipikusan az az ember vagyok aki az összes csomagolásra vigyáz. Annyi időt tudnak eldönteni vele az emberek én meg csak úgy szétbarmolnám.
Kinyitottam a szélét és elnevettem magam, ahogy kihúztam a tartalmát. Egy ugyan olyan póló volt benne, mint Aaroné csak az enyém fekete alapon fehér mintás volt. Az övé meg ugye fehér alapon fekete mintás.
-De jó! - nevettem továbbra is.
-Nem kell hordanod, de gondoltam poén - mosolygott a fiú a boldog arcomat látva.
-Az! Nagyon köszönöm! Tuti fogom hordani! - hálálkodott és elraktam a pólót a táskámba a csomagoló papírral együtt.
-Örülők, hogy tetszik - kortyolt bele a colájába.
-Féltem, hogy túl cikinek fogod találni - kuncogott egy aranyos félmosolyt villantva rám.
-Dehogyis! Nagyon tetszik! Nem is értem, hogy miért nem gondoltam hamarabb arra, hogy Coca Colas pólóm legyen - nyugtattam meg és én beleittam az italomba.
Ezután több téma is feljött. Beszéltünk arról, hogy ki hogyan érzi magát az új környezetben. Illetve arról is volt szó, hogy milyen hamar eltelt ez a másfél hónap. Olyan mintha még csak néhány hete lennénk összezárva.
-Szerencsére hamarosan itt van az ősziszünet! - hálálkodott gyakorlatilag az égnek a srác. Közben egyébként a kajánkat is meghozták és azt kell, hogy mondjam valóságos égi csoda volt! Komolyan mondom már vetekedett anya főztjével pedig azt nehéz! Mégis ez az étterem nem véletlenül kapott 4,85-ös értékelést googleon.
Amíg ettünk addig is beszélgettünk tovább. Amikor pedig befejeztük Aaron szinte azonnal indulni akart.
-Nem akarunk még kicsit itt maradni és beszélgetni? - kérdeztem kicsit szomorúan. Olyan jó volt. Felkapcsolták a fényeket és igazából egyedül csak az zavart, hogy kezdett elég hűvös lenni, de kaptunk takarókat, úgyhogy ez sem volt gond.
-Bármennyire szeretnék én is itt maradni veled sajnos időhöz vagyunk kötve - válaszolta a fiú határozottan és intett a pincérnek, aki elvitte a tányérjainkat. Lementünk a pláza elé és ekkor Aaron egy kendőt vett elő.
-Szabad? - kérdezte kicsit szégynelősen. Mi van ő is kezdi? Mi ez a szembekötősdi mindenkinél?
-Nem rabolsz el! - kötöttem a lelkére, mire felnevetett és megesküdött, hogy semmi ilyet nem tervez. Ekkor megfordultam, bekötötte a szemem és az ujjait az enyémre kulcsolta.
Egy kocsiba szálltunk be.
-Jó... Gyere... Óvatosan! - próbált irányítani a fiú és igazából többnyire sikerült is.
-Aaron ez kinek a kocsia? - kérdeztem kicsit aggódva, de inkább röhögtem a szituáción.
-Az mindegy! A lényeg, hogy vigyázok rád! - mondta. Mondjuk ez igaz volt. Egy pillanatra se engedte el a kezemet.
-Azt mondtad nem fogsz elrabolni - kértem számon.
-Nem is rabollak el! Legalábbis... a kocsit nem én vezetem - válaszolta a sofőr pedig ezen felkuncogott, de nem ismertem fel.
-Hát jó csak ne engedj el - kértem
-Ezt viszonylag könnyen fogom tudni teljesíteni - biztosított róla és ezen elmosolyodtam. Aaron nem fog otthagyni a pácban az is biztos. Bár nem tudom kinek a kocsiában ültem, hogy miért ültem ott vagy azt, hogy hova tartottunk, de Aaron előző mondata után nem is érdekelt. Olyan nyugodtságot sikerült rám hoznia, mint az étteremben. El is kezdtünk beszélgetni, ami picit abszúrd volt így, hogy nem láttam semmit, de élveztem. Oldotta a feszültséget és telt az idő.
Bár így is nagyon hosszúnak tűnt az út, szinte már azt hittem sose fognak megállni. Persze mindig az ilyen pillanatokban érkezik meg az ember valahova.
-Megjöttünk! - közölte Aaron és a kocsi motorja is leállt.
-Készen állsz? - érdeklődött. Kicsit úgy hallottam a hangján, mintha ő is izgulna.
-Azt hiszem - feleltem kicsit bizonytalanul. A fiú kiszállt az autóból és engem is kisegített. Végig vezetett egyenesen, aztán beléptünk egy ajtón.
-Ne haragudj Lisa, de most el kell engedjelek - mondta és mielőtt bármit is reagálhattam volna, már nem éreztem a kezét sehol.
-Le veheted a szemkötőt! - kiáltotta kicsit messzebbről. Több nem is kellett, lehúztam a szememről a kendőt.