Nagybetűs GIMI ✔

17.Fejezet

17.Fejezet
Éreztem, ahogy egy pillanatra megfeszül és nem reagál, aztán hirtelen észbekapott és visszacsókolt. A kezét a hajamba túrta a másikkal pedig átkarolta a csípőmet és közelebb húzott magához. A tudatomat elbódította az illata és csak az járt a fejemben, hogy mennyire édes a csókja. Többször egymás után megcsókolt és az egész testem vibrált. Nem akartam, hogy abbahagyja, de egyszercsak eltólt magától és a homlokát az enyémnek támasztotta.
-Ne feszegesd a határaimat te lány! - mondta érezlmekkel fűtött hangon, mire felnevettem ő pedig elmosolyodott. Lehogy szenmel ültünk, a homlokunk egymáshoz ért. Kiélveztük egymás társaságát és a gondolatainkba merültünk. Nem tudom mennyire volt jó ötlet megcsókolni őt, de igazából jól esett és nem bánom, hogy megtettem. Őszintén szólva Hunter iszonyat jól csókolt. Ezt még úgyis meg tudtam mondani, hogy nem csókolóztam még. Egy csomóan beszélnek arról, hogy a pertnerük túl sok nyelvet használ meg hasonló undorságok. Nem maradhattunk örökké ebben a pózban. Muszáj volt mozdulnunk bármennyire tiltakoztunk is ellene. Az elgémberedett végtagjaink és az idő sajnos ezt diktálta. Hunter volt az első, aki megmozdult.
-Befejezzük? - nézett a félbe hagyott "LoL" feliratra. Elkezdtem már felfújni a nem túl szép alapot és ugye itt maradt abba a dolog.
-Persze! Ha már elkezdtük - pattantam fel egyből és menet közben felkaptam azt a király kék üveget, amivel elkezdtem az alapot.
Végül a fiú nem is segített olyan sokat, amin meg is lepődtem. Azt hittem több korrekcióra lesz szükségem, de csak néhány helyet igazított meg, illetve segített a betűket kidekorálni és textúrákat adni neki. Egy egész pofás "LoL" felirat került Hunter vásznára, ami két féle kékből, pirosból és narancssárgából állt. A két "L" betű király kék volt egy baba kék körvonallal az "o" pedig narancssárga piros részletekkel. Tök büszke voltam magamra és ahogy láttam Hunter is elégedett lett az eredménnyel.
-Komolyan mondom van hozzá tehetséged! - mondta, amikor már vagy 5 perce némán vizslatta a graffitimet.
-Azért nem tudom mennyire nézne ki így, ha egyáltalán nem segítettél volna - fűztem hozzá, mert azért ez tényleg nem egyedül az én érdemem volt.
-Ne hülyéskedj már! Azért olyan sokat nem segítettem - tiltakozott egyből és felém fordult. Közel álltunk egymáshoz, éreztem a teste melegét és az illatát is.
-Szerintem akkor se nézne ki így, ha nem segítettél volna - mondtam és közben a fiú átkarolta a derekamat én pedig a nyaka köré fontam az enyémet.
-Ó igazán? Nem próbáljuk meg milyen ha nem segítek? - kérdezte egy szívdöglesztő félmosollyal az arcán.
-Neeem. Nekem máshoz lenne kedvem - feleltem tettetett gondolkozás után enyhén kacéran.
-És mi lenne az? - alkalmazkodott Hunter a hangulatomhoz és közelebb húzott magához. Az agyam még mindig nem tudta, hogy ez jó ötlet-e, de azt tudtam, hogy szeretném ha megint megcsókolna és ennyi elég volt. Legalább ezt az estét használjam ki ilyen téren bármennyire is önző dolog. Majd holnap végig gondolom, most pedig inkább csak élvezem.
-Hát találd ki - nevettem, de addigra a fiú már olyan közel hajolt, hogy az orrunk összeért. A közelségétől megremegett a gyomrom a következő pillanatban pedig már meg se tudtam szólalni, ahogy a fiú gyöngéden megcsókolt.
Még ott voltunk egy darabig és bár nem tűnhet egyeseknek olyan szépnek, mint amikor a csillagokkal borított rétre vitt, de hogy őszinte legyek azzal, hogy idehozott sokkal többet mutatott meg magából, mint amennyit eddig láttam belőle. Volt ebben a helyben valami Hunteres és nem csak a graffitik miatt. Nem igazán tudnám megmondani. Kicsit olyan, mintha először nem tudnád, hogy kiszokott ide járni és nem is igazán gondolkozol rajta, aztán amikor megkapod az információt, hogy Hunter törzshelye, azonnal logikussá válik az egész és onnantól már nem is lehet elképzelni más választ. Ezen kívül pedig éreztem, hogy Hunter ma azért hozott ide, hogy jobban megismerjem. Közelebb engedett magához, amit nem tudom hány emberrel tesz meg, de tekintve, hogy eddig semmi ilyesmiről nem igazán beszélt velem, úgy gondoltam, hogy a mi kapcsolatunkban mindenképpen egy előre lépés.
Ja és Hunter elképesztően graffitizik. Komolyan mondom! Az egyik monogramját úgy csinálta meg, mintha egy ablak lenne egy naplementés tengerre. Hihetetlenül nagy tehetsége van ehhez az egészhez, de ha jól hallottam, akkor alapból is elég kreatív családja van. Illetve hatalmas szerencse, hogy nem ölték ki belőle a kreativitást és Hunter műveli a tehetségét segítség nélkül is.
A fiú hozott mécseseket és sötétedésig beszélgettünk, mindent széthagyva a szinten. Szóval végül össze kellett pakolnunk és elindulnunk, nehogy anya már az első alkalommal elkönyvelje Huntert, mint a fiút, aki elrabolta a lányát.
Fáradt és összezavarodottan, de uganakkor boldogan értem haza. Hunterrel még egy utolsó csókot váltottunk, mielőtt beléptem a házba és ezzel együtt a racionális gondolkodás világába. Ugyanis ma nem az agyamat használtam, miközben pedig benne volt, hogy hatalmas meggondolatlanságot tettem azzal, hogy csókolóztam Hunterrel. Azonban annyira elfáradtam a gondolkodásban. Már napok óta csak gondolkozom és gondolkozom, ami lassacskán már az őrületbe kerget. A fejem fájdul meg minden eggyes nap ettől az egész két tűz közé szorulásomtól.
Ma este engedtem, hogy azt csináljam, amit abban a pillanatban jónak érzek. De valyon mindig azt fogom jónak érezni?
Bementem a konyhába, ahol anya várt. Tudtam, hogy ébren lesz és megvárja, amíg haza érek. Ugyan már átöltözött pizsibe és gyümölcs teát szürcsölgetett. A lábát törökülésben felhúzta a székre és ha jól hallottam valami filmet nézett. Láttam rajta, hogy már elég fáradt, ilyenkor már azért többnyire aludni szokott. Amikor viszont meglátott engem, egyből felélénkült.
-Szia drágám! Ez igen! Hunter tényleg pontos! Most váltott át az óra 22:00-ra - mosolygott rám kedvesen. A táskámat ledobtam az étkezőasztal lábe mellé és lerogytam anyával szembeni székre.
-Na? Milyen volt? - kérdezte izgatottan, mire fáradtan kifújtam a levegőt és összeszedtem mindent, ami ma este történt. Nem tehettem róla, belepirultam, ami anyának rögtön fel is tűnt és boldogan tapsolt egyet.
-Mindent tudni akarok! - jelentette ki és lecsukta a laptop tetjét, majd közelebb hajolt, hogy jobban lásson és ne kelljen olyan hangosan beszélnem. Gondolom már csak mi voltunk ébren ezért vettem egy mély levegőt és én is közelebb hajoltam, nehogy felébresszük apáékat. Aztán belekezdtem a hosszú történetbe.
Amíg elmondtam mindent ami történt anya csinált mindkettőnknek egy-egy kakaót és én is átváltottam pizsibe, mert így sokkal lazább lettem. Valahogy pizsiben lenni mindent könnyebbé tesz. Ha pizsiben lehetnék az iskolában egész nap, akkor szerintem milliószor könnyebben viselném az órákat. Van valami varázsereje ami egyszerűen csak úgy ellazítja az embert, de közben mégis tud koncentrálni.
-Szóval nem tudom, hogy jól tettem-e, amit tettem - sóhajtottam gondterhelten és a bögrémben lévő kiskanalat kezdtem birizgálni. Anyukám az asztal másik felén a gondolataiba merült. A félhomályban ültünk. Csak az égősor világított, amit még azért raktunk fel, hogy Ted kevésbé féljen amikor lejön wc-re. Aztán igazából számunkra is hasznosnak bizonyult, hogy lássunk valamit, amikor kijövünk valamiért.
-Szerintem tökéletesen cselekedtél - törte meg végül az egyébként abszolút nyugodt csendett.
-És ha később megbánom? - kérdeztem aggodalmasan. Bele se mertem gondolni ebbe. Millió féleképpen el tudtam képzelni, hogy Hunter hogyan reagálna arra, ha megmondanám neki, hoyg "ja, amúgy nem akarok járni veled".
-Most, ebben a pillanatban, hogy érzed? Tetszett, hogy csókolóztatok? - érdeklődött. Erre kapásból tudtam is a választ.
-Tetszett igen! - vágtam rá és miután kimondtam sem változott a véleményem. Egyelőre úgy érzem teljesen megérte és bármikor megtenném újra! Sőt! Szeretném még ha lenne ilyen.
-Drágám. Egyszer mindennek vége lesz! Nem tudom megmondani, hogy meddig lesztek együtt ha összejöttök, de azt tudom, hogy a szíved hozzá vonzódik nem pedig Aaronhoz. Ezt bizonyítja a mai nap is, illetve ahogy korábban mondtam. Ha igazán szeretted volna az elsőt, akkor nem szerettél volna bele a másodikba - magyarázta egyik kezével pedig enyhén gesztikulált.
-Igen lehet, hogy Aaron kedves, meg aranyos és figyelmes, de Hunter is az veled! Nagyon más a két srác, de mindketten megtennének érted bármit. Ha pedig neked Hunter stílusa tetszik jobban, akkor nem tudsz mit tenni. Nem fog Aaroné jobban tetszeni! Legalábbis a mostani felállás szerint nem - fejezte be. Az anyukák nem véletlenül anyukák. Mindig tudják, hogy mit kell mondani és ha nem is irányítják mindig az életed tudod, hogy számíthatsz rájuk. Végiggondoltam néme csöndben mindent amit mondott. Ha elképzelem azt, hogy Aaronnal csókolózok és azt ahogy Hunterrel egyszerűen jobban tetszik az útóbbi. Izgatottabb leszek ha arra gondolok, hogy Hunter beletúr a hajamba és puszit nyom az arcomra.
-Köszi anya! Ez most tényleg sokat segített - mosolyogtam rá vidáman. Végre tudtam, hogy mit akarok és igyekeztem elnyomni magamban a tudatot, hogy valakit meg kell bántsak. Megittuk mindketten a kakaónkat, adtam egy ölelést anyának és elengedtem végre aludni. Én is felmentem a szobámba és megnéztem a telefonomon az időt, ami mellett egy üzenet is állt.
Hunter üzenete: Aludj jól stella! (Az olaszul a csillag 😉❤️)
Válaszul küldtem neki egy szívet és mosolyogva a mára gondolva aludtam el tudomást sem véve a következő napokról, amikor meg kell osztanom a döntésemet.
Másnap reggel a telefonom csörgésére keltem. Még tegnap este küldtem egy smst Tiffanynak, hogy szerintem tudom kivel szeretnék lenni és hár barátnőmnek ezek szerint ez volt az első dolga, hogy felhívjon engem.
-Jó reggelt! - köszöntem a telefonba rekedten hangon és koncentráltam, hogy ne aludjak vissza, hanem barátnőmre figyeljek.
-Sziaa! Megkaptam az smsed! Ki a választás? - válaszolta izgatottan. Tekintve, hogy nem tudtam sokat aludni nem is volt annyira helyén az agyam, szóval először azt se tudtam miről beszél, de aztán persze eszembe jutott.
-Nem beszéljük meg ezt inkább szemtől szemben, nem pedig telefonon? - kérdeztem kicsit zavartan, mert tudtam, hogy ez egy hosszabb beszélgetés lesz barátnőmmel, amire én még nem vagyok eléggé készen. Már nem azért, mert nem emésztettem meg a tegnap történteket, semmi ilyesmiről nincs szó. Csupán iszonyatosan álmos voltam még, az agyamat se találtam.
-Hát jó, de azért ne várass sokáig! Kíváncsi vagyok, hogy melyik lesz a szerencsés - mondta és éreztem a hangjában az izgatottságot. Bármennyire szívesen megbeszéltem volna vele most, így telefonon egyszerűen nem voltam rá képes. Anyával tegnap nagyon sokáig voltunk ébren, és őszintén szólva csak tippelni tudtam, hogy milyen korán lehet az ablakomon beszűrődő fényből. Megsúgom, még alig láttam bármit is a szobámból a sötétségben. Szóval ja. Olyan 4 óra alvással nem voltam a leghasználhatóbb.
-ígérem sietek, de még legalább 3 órát hagynod kell aludni! - feleltem, és közben átfordultam a másik oldalamra, mert már készültem is visszaaludni.
-De az nagyon sok Lisa!
-Nem érdekel Tiff! Ezt nem fogjuk félvállról megbeszélni! - ásítottam a telefonba és reménykedtem, hogy barátnőm észreveszi, hogy mennyire álmos vagyok még.
-Hát jó - sóhajtotta és pedig már kaptam is az alkalmon, nehogy folytassa.
-Majd írok ha felkeltem! - húztam el a telefonomat, hogy kinyomjam a hívást, de még pont hallottan Tiffany utolsó kérdését. "Akkor csak azt mond el, hogy kit választottál!"
Miután végre sikerült összeszednem magam (akár 5 perc szundi is csodákat tehet egy emberrel) néhány óra után elindultam abba a parkba, ahol múltkor futottam Tiffel. Nem is csodálkoztam, amikor láttam, hogy már vár rám. Gondoltam, hogy előbb ott lesz, mint én. Miután írtam neki, hogy ébren vagyok, azóta zaklatott, hogy kit választottam, de miután vagy 3 szor elmondtam neki, hogy majd előben megbeszéljük, de csak nem bírtam magával, utána már nem válaszoltam neki. Szóval barátnőm nagy örömére végre megérkeztem, de már azt nem bírta kivárni, hogy a padhoz érjek. Hozzám rohant és a nyakamba ugrott. Egyébként nagyon jól esett ez a sok törődés és az, hogy így foglalkozik velem. Annyiszor bizonyította már ennyi idő alatt, hogy mennyire jó barátnő és mennyire mázlista vagyok, amiért az életembe került.
-Kit választottál? - kérdezte és éreztem, hogy mostmár tényleg fel fog robbani az izgalomtól. Vettem egy mély levegőt. Nem gondoltam át mégegyszer a döntésemet, mert felesleges lett volna. Pontosan tudtam végre, hogy mit akarok és azt is tudtam, hogy Tiffany így is úgy is örülni fog nekem, bárkit is választok. Tehát nem izgultam ezért. Egy rövid ideig még csendben maradtam, hogy húzzam az agyát, de aztán megrázta a karomat.
-Mond már! - nevette el magát feszülten.
-Bármennyire is úgy gondoltam, hogy nehéz volt döntenem a megoldás sokkal egyszereűbb volt - kezdtem bele a rövid monológba Tiffany pedig erősen koncentrált rám. Újabb szünetet tartottam, de ez már közel sem volt olyan hosszú, mint az előbbi. Ez a szünet azt a célt szolgálta, hogy a lányban letelepedjenek a szavaim.
-Hunterrel szeretnék lenni - mondtam ki végül és olyan színten megkönnyebbültem, amit leírni nem tudok. A szívem boldogan verdesett, ahogy ezek a szavak elhagyták a számat. Tiffany boldogan felsikoltott.
-Nagyon örülök! - ugrott megint a nyakamba és millió puszit nyomott az arcomra.
-Jó választás - biztosított, amikor eltólt magától annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Őszintén örültem annak, hogy a sejtésem nem csalt és Tiffany tényleg mellettem áll. Így csak jobban érzem magam, hogy így döntöttem.
Vasárnap este nem tudtam aludni. Tudtam, hogy el kell mondanom Aaronnak, hogy Hunterrel szeretnék lenni, de iszonyatosan féltem, hogy összetöröm őt... megint. De olyan jó volt Hunterrel! Őszintén mondom, hogy olyan boldog voltam vele! Mikor hazaértem szombaton Tiffanyitól gyakorlatilag egyből bedőltem az ágyamba és ahhoz képest, hogy még fent szerettem volna lenni, hamar elnyomott az álom. Ez nem is lett volna baj, de Hunter mondta, hogy csak este tudnánk beszélni, de előbb bealudtam. Aztán borzasztóan jól esett, amikor elolvastam az smseit, amit írta.
Hunter üzenete: Na Szia!
Hunter üzenete: Hogy telt a napod Stell? 😉
Hunter üzenete: Itt vagy?
Hunter üzenete: Biztos elaludtál 😀
Hunter üzenete: Jó éjt, aludjál nekem jól!
Hunter képet küldött.
Hunter üzenete: Én majd csak kicsit később fekszem.
A képen a lába volt elnyújtva az ágyán és a TV-jén pedig Johnny Depp, Sparrowként éppen az egyik jellegzetes gesztikulációja közepébe merevedett. Ez a pici apróság az egész napomat bearanyozta és egészen addig meg is maradt, amíg el nem jött az éjszaka. Ugyanis amikor zuhanyoztam már akkor el kezdett járni az agyam azon, hogy mégis hogyan fogom Aaront szembesíteni a dolgokkal. A gyomromba ez a nyomasztó érzés költözött, ami keveredett az idegességgemel. Illetve attól is tartottam, hogy a többieknek mi lesz a véleménye. Ezt fogmosásnál csak tovább és tovább gondoltam. Mire végre ágyba bújtam, addigra eljutottam odáig, hogy már nem tudtam elaludni a stressztől. És baromira nem vártam a reggelt.
Gyomorgörccsel keltem az igazán pihentető 4 és fél óra alvásom után. Ám nem voltam fáradt. Amikor meghallottam az ébresztőmet, úgy pattant ki a szemem, hogy úgy éreztem többet már nem is tudom visszacsukni. Az egész reggelemet teljes feszengésben töltöttem és igazából aztán az egész napomat is. Nem szerettem volna Aaronnal reggel közölni a hírt, hogy ne vegyem el a figyelmét semmiről. Cserébe egész nap kerültem őt, csak reggel szóltam neki, hogy majd délután szeretnék beszélni vele. Tiffany egész nap mellettem volt és próbálta elterelni a figyelmemet, illetve megnyugtatni. Olyanokat mondott, hogy Aaron tiszteletben fogja tartani a döntésemet és nem fog megutálni. Nagyon reméltem, hogy igaza lesz. Annak ellenére, hogy nem őt választom attól még nagyon bírom és szívesen maradnék vele jóban, szóval csak reménykedtem, hogy ez így is marad.
Amikor kicsöngettek az utolsó óráról, gyakorlatilag úgy mentem ki a suli elé, mintha a halálmora várnék. Aaron már ott várt. Háttal állt nekem, szóval nem vett észre egyből. Akkor fordult meg amikor már majdnem a lépcső alján voltam és egy kedves félmosolyt küldött felém.
-Szia - álltam meg előtte enyhén zavartan és lesütöttem a szemem, hogy ne kelljen az övébe néznem. Nem válaszolt. Szerintem érezte rajtam, hogy nincsenek túl jó híreim a számára.
-Beszélnünk kellene... - kezdtem bele nehezen.
-Lisa! Nézz rám! - kérte. A hangja nem tűnt ingerültnek. Sóhajtottam egyet és rá néztem. Egy bíztató mosoly kíséretében bólintott.
-Huntert választom - közöltem "gyorsan letépve a ragtapaszt".
Meredten néztem a fiú arcát és vártam, hogy mikor érnek el hozzá a szavaim és okozok neki csalódást. Ám ez elmaradt, ugyanis Aaron arc vonásai tökéletesen nyugodtak maradtak és nem reagált semmit.
-Na? Nem is mondasz semmit? - érdeklődtem csodálkozva. Összezavarodtam ettől a semmisségtől. Azt hittem több érzelem lesz rajta, de egyáltalán nem tűnt zaklatottnak vagy szomorúnak, de még csak csalódottnak sem.
-Mit mondjak? - nevette el magát kínosan és a hajába túrt.
-Átgondoltad nem? - kérdezett vissza.
-De -
-Akkor meg? Nyilván nem repesek az örömtől, de... - mondta, ám a végén sóhajtott egyet.
-Egyikőtök sem hülye. Ha te úgy érzed Hunterrel jobb, akkor az úgy van. Hunter miatt pedig nem aggódom. Ha egy dolgot kellene róla mondanom az tényleg az, hogy a tenyerén hordozza a lányokat - magyarázta. Az arca ugyan olyan nyugodt maradt végig.
-Nem haragszol? - érdeklődtem félve. Nem voltam benne biztos, hogy hallani akarom a választ.
-Dehogy haragszom! Azt csinálod amit jónak látsz. Rendben? - fogtam meg a vállamat és a szemembe nézett. Egy pillanatig némán emésztgettem a dolgokat.
-Rendben. Köszönöm - feleltem egy gyenge félmosollyal az arcomon. Aaron rám mosolygott és megölelt. Aztán elengedett, még egy utolsót rám kacsintott, azzal sarkon fordult és elment.