Nagybetűs GIMI ✔

19.Fejezet

19.Fejezet
Másnap reggel fáradtan keltem. Sokáig smseztem még este Hunterrel és nem aludtam eleget. Ráadásul még a Nap sem kelt fel, ahogy rövidebbek a nappalok és még nem szoktam meg, hogy a Napnál is koraibb vagyok. Szóval lesántikáltam a lépcsőn, mikor megcsináltam fent mindent, amit szerettem volna. Mindenki ébren volt már, de ugyan olyan zombi fejjel közlekedett, mint én. Valahogy nem tudunk felkelni ha a Nap nem ébreszt. Csináltam magamnak egy forró teát, amit végül az úton szürcsölgettem el. Jó melegen öltöztem és én voltam az első aki elindult. A reggeli friss és hűvös levegő illetve a tea megtette a hatását és már teljesen ébren voltam, mire beértem az iskolába. Az eddig iskola előtt találkopzó csapatok, beköltöztek az aulába a hideg ellen, így már csak az érkező diákok siettek be minél hamarabb a melegbe. Bedobtam a boxomba a cuccaimat és csak az első órám tanszereivel érkeztem meg a terembe, ahol már sokan voltunk.
-Jó reggelt! - köszöntem mindenkinek, miközben végignéztem a termen. Alex, Logan, Christan és Aaron társaságához csatlakozott Samantha. Ő egészen addig nagyon meghúzta magát, amíg kiderült, hogy Hunterrel járok. Amint megtudta, hogy szabad a pálya Aaronra azonnal visszatért, mit sem törődve a megszégyenülésével. Komolyan azt hittem, hogy ebből tanul, de úgy látszik valaki sosem változik. Ennek ellenére odamentem, direkt minél pofátlanabbul, mert nagyon jóban vagyok a srácokkal.
-Hali csajszi! - ölelt meg Alex, aztán Logan is.
-Mi van nem kosaraztál ma? - érdeklődtem nevetve, amikor megöleltem Christant.
-Hülye leszek! Befagy a seggem - nevetett ő is és visszaölelt. Aztán a végén jött Aaron.
-Szép jó reggelt! - mosolyogtam rá.
-Neked is - viszonozta és megölelt. Samanthát pedig direkt kihagytam.
Egyébként Aaronnal már egyáltalán nem ciki a kapcsolatunk. Az elején egyikünk se igazán tudta, hogy hogyan kezeljük a helyzetet, de hamar alkalmazkodtunk. Többször voltunk már azóta együtt bandázni és teljesen jól telt a hangulat. Szóval büszkén mondhatom, hogy jó barátok vagyunk, aminek nagyon örülök.
Az, hogy Samantha visszatért közéjük, már ugye sokkal kevésbé zavart. Meg abból, amit láttam nem úgy tűnt, hogy a srácok úgy viselkedtek vele, mint régebben. Persze ez kívülről sokkal másabb, szóval nem lehettem biztos a dologban, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy nem ugyan olyanok vele. Bár látszott Samanthán, hogy még mindig Aaronra pályázik, ami először picit zavart is, de egyáltalán nem volt olyan egyértelmű az, hogy a sráccal kavar, mint régebben.
Ezek után leültem a helyemre, ahol már a csajok vártak. Tiffany, Amanda, Amy és Katie. Őszintén szólva én elég boldog vagyok, hogy az osztályunk csaj társasága ennyire jóban van. A srácok, mintha kicsit széttartóbbak lennének, de igazából az ő dolguk. Meg egy 12 fős osztályban nem lehet annyira klikkesedni. Ezért is örülök, hogy pici osztályt kaptam. Így tényleg nehéz kiközösíteni bárkit is, mert ha már 3 ember hiányzik az az osztály negyed. Bár ahogy láttam Samantha nagyon gyúr a dologra, de biztos vagyok benne, hogy valamelyikünknek megesne rajta a szíve. Bár valószínűleg ennek így kell lennie. Csak remélni tudom, hogy előbb vagy utóbb, de átveszi az osztályunk szemléletét és kevésbé lesz olyan bunkó, mint most. Aztán ki tudja? Lehet örökre így marad. Bár, hogy őszinte legyek unalmas lenne nélküle az élet. Így, hogy minden megoldódott és boldog vagyok végre már persze ezt könnyű mondani, de tényleg úgy gondolom, hogy Samanthában több van, mint flegma beszólások sorozata.
Egy rövid ideig tudtunk csak beszélgetni, mert becsöngettek.
A nap első fele hamar eltelt. Óráról órára jártuk a termeket. Röhögcséltünk, beszélgettünk és csak úgy elvoltunk, mint általában. Ebédszünetben lementünk Tiffanyval a büfébe.
-Csinálsz valamit délután? - érdeklődött, ahogy beálltunk a sorba. Gyorsan végiggondoltam a programomat. Azt hiszem Hunterrel nem tudok találkozni délután és igazából rajta kívül nincs igazán más programom.
-Nem hiszem. Miért? - érdeklődtem és végignéztem az ártáblát, hogy eldöntsem mit egyek.
-Csak a többiekkel gondoltuk, hogy elmegyünk korizni - vont vállat és ő is végignézett az árakon.
-Ja jó! Szívesen megyek - mosolyogtam rá, amit viszonzott is. Nem sokkal később már ki is kértünk 2 rántothúsos szendvicset és egy-egy üdítőt, (természetesen kólát) aztán visszamentünk a termünkbe.
Suli után azonnal indultunk is. Alex, Logan, Christan, Tiffany, Amanda és én kint vártunk az épület előtt. Már csak Aaront vártuk, aki végül Samanthával sétált ki.
-Mond, hogy ő nem jön! - kértem Tiffanyt közel hajolva hozzá.
-Nagyon remélem - válaszolta a lány is idegesen.
-De szuper lesz a korizás! - kezdte azzal a tipikusan magas és idegesítő hangjával nyávogni Tiffany. Ezt nem hiszem el!
-Te is jössz? - szaladt ki a számból idegesen, mire az eddig izgatottan sürgölődő lány megtorpant.
-Hát persze! Meg hívott - ölelte körül Aaron nyakát és az arcát a fiúéhoz nyomtam. Aaron csak leszegte a tekintetét. Elég furcsán viselkedett. Vártam hátha felnéz, de nem tette, szóval bele kellett törődnöm a helyzetbe.
-Hát jó... Akkor menjünk ha már nem várunk mást - vontam vállat enyhén sokkos állapotban.
-Nem hiszem el, hogy elhívta! Nagyon jól tudja, hogy nem bírjuk! - mondtam Tiffanynak halkan.
-Ugye? Én sem hiszem el - a többiektől hátrébb sétáltunk. Ők elöl egyben mentek, és persze Samanthát hallgatták. A Smith ikreket annyira nem idegesítette, bár ők már ugye régebb óta jóban voltak, de a másik három srác arcáról tisztán lehetett látni, hogy az agyukra megy. Nem is értettem Aaron mit gondolt. Nagyon jól tudja, hogy egyikünk sincs oda a csajért, én pedig egyenesen ki nem állhatom. Na mindegy.
Végül egy kínosan hosszú, klikkesedett út után megérkeztünk a jégkori pályához. Megvettük a diák jegyeket és béreltünk korit is.
A várakozóban szereztünk egy közös szekrényt Tiffel, felcsatoltuk a korikat és ketten a csapatból elsőként léptünk jégre, amíg a többiek még a korijuk rögzítéséval vacakoltak.
-Na csak óvatosan! - mondtam barátnőmnek, amikor szokásos Tiff módra pálya bejáratához sietett. Kinyitotta és olyan lazasággal és kecsességgel suhant be, hogy leesett az állam.
-Nyugi, azt hiszem tudom, hogy kell - nevetett ki és csak úgy a semmiből, csinált egy dupla forgást.
-Hát jó! - eszméltem fel és én jöttem. Persze én már sokkal óvatosabb voltam. Úgy szorítottam a korlátot, hogy belefehéredtek az ujjaim és szép lassan léptem a jégre. Amint alattam a talaj csúszós lett, megremegett a térdem. Hirtelen azt hittem el fogok esni, ezért a kordonhoz húztam magam és egy pillanatig ott maradtam. Amikor úgy éreztem, hogy biztosabb vagyok, akkor úgy indultam el, hogy a korláttal húztam magam. Persze Tiffany azóta már vagy 5 kört ment, de ahigy meglátta, hogy szerencsétlenkedem a pálya szél, rögtön hozzám suhant. Jó barátnő módjára először kinevetett, aztán megpróbált segíteni, hogy kicsit jobban belejöjjek. Ennek a vége az lett, hogy kétszer majdnem taknyoltam, de végül sikerült úgy mennem egy kört, hogy nem fogtam a korlátot.
Kicsivel később a többiek is megtalálták a jégpályát a nagy üggyel-bajjal felcsatolt koriaikkal együtt. Tiffanyval a korcsolyázók között átnézve, a másik oldalról voltunk szemtanui az első próbálkozásoknak. Logan és Alex a tipikus kelekótya, oda nem figyelő stílusukkal siklottak a pályára egymás kabátját ráncigálva, hátha úgy nem fognak elesni. Valami csoda folytán nem is estek el, mi viszont egy jót nevettünk rajtuk. Ezután jött Christan és Amanda. Rajtuk látszott, hogy azért elég gyakran koriznak. Magabiztosan siklottak egymás mellett egészen hozzánk. Persze utánuk jött Samantha és Aaron. Nem is értem mért voltam meglepve, amikor Samantha Aaronba kapaszkodva tipegett. A korcsolyában a járása semmiben sem különbözött a tűsarkúitól. Ők is olyan nyugodtsággal léptek pályára, mint Chrisék. Igazából az se lett volna meglepő ha Samantha amikor korcsolyázik akkor is úgy tipegene, mint a magassarkúiban. Mindenesetre nem ez történt és idő közben Logan és Alex hozzánk bukdácsolt. Nem is vettem őket észre. Aztán a többiek is hozzánk gyűltek.
-Mindenki megvan? - kérdezte Amanda, mire mind bólintottunk és kezdődhetett a móka. Alex és Logan esése-kelése hamar váltott iszonyatos cikázássá. Én Tiffanyval kezdtem kettesben, de aztán felzarkózott hozzánk Christan és Amanda. Ott pedig egy idő után Tiff és Chris lemaradtak, így Amandával maradtam. Aaron és Samantha végig együtt voltak. A srác nagyon furán viselkedett. Nem tolta el magától a lányt, olyan volt, mintha nem is érdekelte volna a lány. Ám amikor egyszer találkozott a tekintetünk, átkarolta Samantha vállát. Á értem! Ezek szerint mégsincs túl azon, hogy kioffoltam? Féltékennyé akar tenni, vagy mi? Enyhén összezavarodottan vettem le róluk a tekintetem és inkább megpróbáltam Amandával szóbaelegyedni.
-Aaron és Samantha most megint kavarnak? - érdeklődtem, mert nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá. Amanda felvette az én nem túl gyors, enyhén akadozó tempómat és békésen suhant mellettem a jégen. Sokkal kecsesebben és szebben korcsolyázott, mint én és látszott rajta, hogy többet is korizott, mint én. Ez abban is mutatkozott, hogy ő a saját koriját hozta, szóval gondolom ő minden szezonban lejár a jégre.
A lány a kérdésemre hátrasandított a testvérére, hogyfelérje őket. Bizonytalan arckifejezéssel fordult vissza hozzám.
-Úgy néz ki - vonta meg végül a vállát nem törődöm stílusban. Igazából nem is csodálkoztam, hogy annyira nem érdekli. Ő többnyire semleges Samanthával kapcsolatban és gondolom nem akar túlzottan belefolyni Aaron szerelmi életébe. Itt el is engedtem a dolgot. Annyira engem se hozott igazából lázba, csak furcsáltam, hogy Aaron hirtelen ilyen érdeklődést mutatott a láyn iránt. Gondolom ezért is hívta el korizni.
-De mi van veled meg Hunterrel? - bökött vállba enyhén a lány egy kacér vigyorral az arcán.
-Mi lenne? Nem szoktatok már annyit beszélni? - röhögtem el magam kínosan és éreztem, ahogy fülig pirulok, amit persze Amanda észre is vett.
-Nagyon elfoglalt egy ember. Ha nincs dolga, akkor veled van, szóval már nem beszélünk annyit. Na de mesélj csak! Milyen vele? Miket szoktatok csinálni? - faggatott ugyan azzal az arckifejezésével. Ahogy visszagondoltam az elmúlt egy hónapra és azokra a dolgokra, amik eddig Hunterrel történtek csak még jobban elvörösödtem, amit fizikai képtelenségnek tűnt. Pedig nem is csináltunk semmi komolyat. A csóknál tovább nem mentünk és még így is zavarba jöttem.
-Hát... taliztam a báttyával és elmentünk a kiállítására múltkor - meséltem szégyellősen.
-Találkoztál Harleyval? - csillant fel a szeme és boldogan elmosolyodott. Nagyon szeretem Amandát, mert annak ellenére, hogy kioffoltam a tesóját még ugyan úgy viselkedik velem. Ugyan olyan jóban maradtunk, pedig nem hiszem, hogy egyszerű volt neki, amíg Aaron elég látványosan rosszul volt miattam. Ám akkor is minden egyes alkalommal elmondta, hogy nem az én hibám és minden lehetséges mósón próbálta enyhíteni a bűntudatomat. Ezért is fel tudok nézni rá. Azt hittem ezzel az egésszel egy olyan helyzetbe hoztuk, ahol muszáj döntenie köztem és Aaron között. Én őszintén szólva meg voltam győződve róla, hogy az ikrét fogja választani. Ez ugye magától értetődő, de nem. Amandának sikerült úgy megoldani mindent, hogy ne kelljen feláldoznunk a barátságunkat és ennek nagyon örülök. Ugyan ez vonatkozik Christanre és, de szerintem vele közel állunk egymáshoz és nem köti a család Aaronhoz. Illetve ha jobban belegondolok ez a mi éremünk is Aaronnal. Főként a fiúé, hiszen képes volt magát túl tenni azon, hogy nem vele szeretnék lenni és egészen idáig egyre stabilabbnak is éreztem a kapcsolatunkat. Egészen eddig szilárdult. Ám mintha ma történt volna valami. Egyik pillanatról a másikra megváltozott a viselkedése felém, amit semmivel se tudtam megmagyarázni. Rideg, érezelemmentes tekintettel siklott a jégpályán. Semmi tüzet nem láttam a szemében, és csak akkor egyszer pillantott rám. Egyébként fegyelmezetten előre figyelt és csöndben hallgatta a mellette nyivákoló Samanthát.
Ebből az egész helyzetből az egy jó solog származott, hogy elmúlt az a csekély kis bűntudatom, amit Samanthával kapcsolatban éreztem. Úgy látszik visszakapta a legjobb fiú barátját és crushát is egyben. Megjegyzem, ennek piszkosul örült.
-Igen találkoztam vele - vallottam be és visszaidéztem a fehér hajú, kitetovált srác emlékét, ami elég könnyen ment, ugyanis Harley egy elég különleges jelenség.
-Ugye, hogy milyen jól néz ki? - fogta meg Amanda izgatottan a kezemet.
-Iszonyatosan helyes, majdnem annyira, mint az öccse - értettem egyet nevetve.
-Végre valaki! Samantha mindig is Aaront preferálta és nem tudtam vele megbeszélni, hogy mennyire borzasztóan szívdöglesztőek a Hill testvérek - nevetett és átkarolta a derekamat. Bár ő még így is lazán haladt tovább, nekem azért hozzá kellett szoknom, hogy vele egy tempóben haladjak, de végül sikerült alkalmazkodnom és Amanda segítségével szebben is csúsztam.
-Elég jól jártál mit ne mondjak - bólogatott helyeslően, mire felnevettem. Én is ugyan így éreztem. Egyáltalán nem bántam meg, hogy Huntert választottam. Sőt ez az egy hónap olyan csodálatos volt, hogy nem is tudtam hogyan lehetnék boldogabb.
-Egyébként ha már itt tartunk... mi van veled és Brettel? - ezúttal én húztam kihívó mosolyra a számat és Amandán volt a sor, hogy a feje paradicsom pirosra váltson.
-Na mesélj! - kérem izgatottan és a mosolyom már levakarhatatlan, hiszen az elpirulásával Amanda már elárulta magát. Ha akarta, ha nem.
-Elhívott randira - mondta. Láttam rajta, hogy visszatartja a boldog sikolyát, de én helyette is tapsikolni kezdtem.
-Mármint randi randi? - kértem a pontosítást. Nem mindegy, hogy szimpla vagy dupla randi! A szimpla az az, hogy elhív valahova, de nem mondja ki, hogy randi. A dupla a konkrét randi, amikor kimondottan randi.
-Randi randi - közölte mosolyogva én pedig boldogan megölelem.
-Éppen ideje volt már! -
Egy jó óra körözés, beszélgetés és fogócska után végül fáradtan jöttünk le a jégről és ültünk be meginni egy forrócsokit a jégpálya büféjében. Hideg kezemről levettem a kesztyűt és a forró, műanyag poharammal próbáltam felmelegíteni. Persze ihatatlanul forró volt az ital, mint mindig. Mért csinálnak minden meleg italt olyan forróra, hogy ezer évet kell várnod arra, hogy megidd? Én nem ezer év múlva akarom meginni, hanem most! Legalább annyi haszna volt, hogy picit visszalehelte az életet elgémberedett ujjaimba.
-Ez jó volt! Majd ismételjük meg! - közölte Chris elégedetten. Ő persze már kemény fiú létére könnyen el kezdte szürcsölni italát és persze, hogy nem égett le a nyelve. Egyszer az egyik karácsonyi vásáron úgy megégettem a nyelvemet, hogy két napig semmilyen ízt nem éreztem. Azóta is ős ellenségek vagyunk a forró italokkal.
-Nekem is tetszett. Máskor is! - kezdett mellette Tiffany boldogan bólogatni. Mondjuk nem csodálom, hogy ők így gondolták. Eléggé úgy tűnt, hogy összemelegedtek a pályán és most is egymásra mosolyogtak.
-Hányszor estetek? - kérdeztem Alexet és Logant, akik kérdésem hallatán egyből összeröhögnek.
-Maradjunk annyiban, hogy olyan hét után már nem számoltuk - válaszolta Alex és ezen mind felnevetünk. Aztán lassan lehülnek az italok és megtudjuk inni őket. Kivesszük a cuccainkat a csomagmegörzőböl. Visszaváltjuk a cipőnket, leadjuk a korikat és kimegyünk a jégpálya bejárata elé és kezdetét veszi a búcsúzkodás.
-Ki merre? - kérdezi Alex zsebre dugott kézzel.
-Mi Aaronnal és Amandával arra - mutat Samantha az egyik irányba. Teljesen ellentétesen attól, amerre én megyek.
-Akkor sziasztok - köszön Chris és végig ölel mindenki mindenkit. Kivéve Samantha engem és utána jön Aaron. Rámnéz ugyan azzal a zord és kemény tekintettel, aztán átfordul Tiffanyhoz, akire rámosolyog és megöleli. Olyan érzés mintha gyomorszájba vágtak volna.