Nagybetűs GIMI ✔

14.Fejezet

14.Fejezet
-Meglepetés! - ordították egyszerre én pedig olyat ugrottam ijedtemben, hogy majdnem lefejeltem a plafont. Ezen persze elkezdtek nevetni.
-Remélem valakinek gyorshívón volt a mentő hátha szívrohamot kapok! - röhögtem és bevetettem magam közéjük. Szinte mindenki itt volt. Aaronék nappalijában. Az egész szoba szépen fel volt díszítve. Tiffany, Amanda, Christan,Brett, Logan, Liam, Katie, Amy, Alex. Teljesen odavoltam. Végig ölelgettem mindnyájukat, utolsók közt Amandát és Tiffanyt.
-Melyikőtök volt? - kérdeztem gyanakvóan felhúzva a szemöldököm. Tudtam, hogy valamelyik őrült csinálta nekem ezt az egészt, már csak azt nem, hogy melyik.
-Mármint? - kérdezett vissza Tiff.
-Ki csinálta ezt az egész? Halljam! - követeltem a választ, mert már iszonyatosan kíváncsi voltam.
-Nem mi voltunk! - rázta a fejét Amanda.
-Hanem? -
-Ő - mutatott Tiffany Aaronra. A fiú éppen Christannel, Alexel és Logannel pacsizott le, majd összeröhögtek valamin, amit Aley mondott. Észrevette, ahogy döbbenten bámulom és rám kacsintott, nekem pedig az összes vér az arcomba futott és úgy elvörösödtem, mint egy paradicsom.
-Komolyan? - kérdeztem teljesen lesokkolva.
-Aha. Már ezer éve ezt tervezte neked! - mesélte Amanda. Amikor pedig már azt hittem a paradicsomnál nincs vörösebb, akkor jöttem én... mert ezek után én még annál is vörösebb voltam. Elvitt a város legjobb éttermébe... kaptam tőle egy pólót... és rendezett nekem egy meglepi szülinapi bulit! Hogy miért és mégis hogyan érdemeltem mindezt ki azt nem tudom. Írtózatosan örültem neki és baromi hálás voltam érte, de... nem sok ez egy picit?
Aaronék nappalija tök ízlésesen volt feldíszítve. Semmilyen "Boldog Szülinapot!" felirat, semmilyen lufi, semmi ilyesmi. Égősorok és lambériák voltak felakasztva. Tetszett, hogy nem olyan volt a hangulat, mintha tényleg szülinapot ünnepelnénk, hanem inkább egy sima buli. A villany le volt kapcsolva. Egyedül az égők és az elektromos mécsesek világítottak félhomály teremtve. Bár nem voltunk túl sokan, de ment a klikkesedés. Mondjuk ehhez hozzátartozott, hogy a konyhában és a nappaliban lógtunk. Miután elkezdődött a banzáj néhány alkohol tartalmú ital is fogyott. Egyelőre még mértékkel. Én pedig végig jártam az egész bulit és mindenkivel dumáltam kezdve Katievel és Amyvel. Ők a kanapén ülve beszélgettek egy-egy narancslével. Lehuppantam közéjük.
-Halika! - mosolyogtam rájuk. Ami azt illeti már egy picit én is ittam.
-Mizu szülinapos? - kérdezte Katie kedvesen.
-Minden oké, de ti még túl józannak tűntök! - utaltam arra, hogy nekik is inniuk kellene valamit. Bár tudtam, hogy senki sem fogja magát leinni a sárga földig. Legalábbis reméltem, de így, hogy holnap nincs tanítás eléggé kételkedtem benne. Anyának is írtam, aki igazából annyit mondott, hogy tudja. Aaron szülei itthon vannak és mint kiderült miután a fiúval eljöttünk Tiffany elment hozzánk és hozott egy anya által előre összepakolt "túlélő" csomagot, tehát maradhatok.
-Nyugi Lisa! Ez vodka narancs - nevetett Amy és csuklott egyet
-Így már mindjárt más a dolog! Én is kérek - ittam egy kortyot Katie italából.
-Na jó! Azért egyrészt óvatosan igyál! Másrészt, fogsz beszélni Aaronnal? Szerintem cuki tőle, hogy ezt rendezte - érdeklődött Katie. Igaza volt. Tényelg nem kéne sokat innom...
-Ja... kéne vele beszélnem, de még nem tudom, hogy mit mondjak - húztam a számat. Nem igazán tudtam, hogy hogy köszönjem meg ezt az egészet.
-Add magadat! - tanácsolta Amy lazán.
-Ja... az lesz. Viszont ha nem bántalak meg titeket, akkor megyek tovább! Dumálok a többiekkel is! - álltam fel.
-Jól van! Érezd jól magad! Ez a te napod - simogatta meg a karomat Katie egy mosoly kíséretében.
-Rendben! Ti is! - léptem tovább, hogy mindenkivel tudjak váltani néhány szót.
A következő prédám Alex volt, aki éppen a kajáknál állt és válogatott.
-Mizu Alex? - léptem hozzá.
-Lisa! Minden király! Adom a bulid! - nevetett és egy ropit harapott ketté.
-Én is! Aaron nagyot aratott - nevettem és megkerestem az említett fiút a teremben. Christannel és Logannel volt, ahogy láttam éppen egy hangszórót állítottak be. Néhány pillanat múlva pedig megszólalt Aaron köztudott kedvence: The Score - Unstopable. Erre pedig szinte mindenki a szoba közepén kialakított tánctérre pattant. Bizony. Az alkohol elveszi a gátlásokat. Alexszel jót röhögtünk rajtuk.
-Az biztos, hogy jó bulit hozott össze. Bár én ennél is menőbbekhez vagyok szokva - cukkolt.
-Sajnálom, hogy be kell érned a szülinapommal - nevettem.
-Semmi gáz! Néha megengedhetem! - karolta át a vállam.
-Boldog szülinapot! - mondta és egy ropit nyújtott, amit el is fogadtam.
-Köszönöm! - mosolyogtam.
-Na megyek! Én is leégetem magam! - nevetett és azonnal be is vetette magát Christanék közé. Ahogy néztem a csapatot Aaronnal találkozott a tekintetünk. Egy olyan mosolyt küldött felém, amitől a pillangók újraéledtek és intett, hogy menjek én is. A tekintetem egy pillanatra az egyedül iszogató Amandára tévedt, amit a fiú is észre vett. "Majd" tátogtam, mire bólintott én pedig barátnőmhöz léptem, aki egy pohárral a kezében támasztotta a falat.
Hogy őszinte legyek kicsit letörtnek tűnt, amit nem igazán értettem és szóvá tettem.
-Mi van te lány? - karoltam át a vállát, mire rám sandított.
-Minden oké! Miért? - kortyolt az italába.
-Mert nem tűnik úgy... - vetettem rá egy szúrós pillantást. Egy darabig állta a tekintetem, de végül csak megtört.
-Jó! Igazad van! Semmi sem oké! - fakadt ki és végül csak sikerült megtörnöm.
-Mesélj! - kértem és maximálisan rá koncentráltam.
-Szóval... ugye reménykedtem, hogy Brett és én... hogy lesz köztünk valami - kezdett bele egy szomorú sóhaj kíséretében.
-Igen...? - jeleztem, hogy folytassa.
-Hát... Elég bunkó volt az egyik nap, amit sikerült tegnap megbeszélnünk, de azóta nem dumáltunk és most nem tudom, hogy mi van - magyarázta Amanda, a tekintete pedig a konyha felé, azon belül is Liam és Brett felé vándorolt. A két srác egy-egy sör társaságában dumáltak. Hogy őszinte legyek kicsit meglepett, hogy milyen alkoholista osztályunk van, dehát ez a gimi. Brett, mintha megérezte volna a tekintetünket, ránk pillantott, a lány mellettem pedig újból felsóhajtott.
-Beszéljek vele? - kérdeztem barátnőmet segítőkészen, de ő megrázta a fejét.
-Nem... Nem kell. Ha elég nagy fiú, akkor majd idejön! - válaszolta indulatosan. Sajnáltam szegényt. Ő az egyik aki a legjobban megérdemelné azt, hogy boldog legyen. Erre egy olyan srác, mint Brett játszik vele.
-Én megyek, szerezek még egy kört! Te nem kérsz? - érdeklődött és elrúgta magát a faltól.
-De! Megyek veled! - bólintottam és a konyhába mentünk, hogy töltsünk még egy kis piát. Úgy gondoltam már elég szünetet tartottam. Ezért egyeztem bele még egy körbe.
-Viszont drágám, én még megyek tovább! A többiekkel is kell dumálni, de ha kellek szólj nyugodtan! - simítottam meg a karját kedvesen.
-Rendben! Szerintem megleszek. Beszéltél már Aaronnal? - kérdezte, mire megráztam a fejem.
-Mindenképp tedd meg! - utasított szigorúan.
-Meglesz! Nyugi! - csitítottam, aztán mentem tovább.
Logan éppen egyedül ült a hangszóró mellett és a telefonját nyomkodta, úgyhogy gondoltam kihasználom az alkalmat és lehuppantam mellé.
-Hali Logan! - üdvözöltem és kortyoltam egyet a piámból.
-Az ünnepelt! Megtisztelés, hogy a köreimben tudhatom! - válaszolt tettetett lovagiassággal amin felnevettem.
-Valaki tényleg örül ha boldogítom... te csináltad a browniet? - érdeklődtem.
-Aha - felelte büszkén.
-Tudtam! - csaptam a térdemre.
-Tiffanynak is mondtam, de ő nem hitte el - meséltem, mire Logan felkapta a fejét.
-Imádta... Azt hiszem - emlékeztem vissza. Kicsit furcsáltam ezt a hirtelen megnőtt figyelmet.
-Miért? - kérdeztem kíváncsian.
-Ja, csak érdekelt - fordította vissza a tekintetét azonnal a telójára, ám még a felhomályban is látszott, hogy elpirult.
-Neked bejön! - esett le azonnal és ahogy ezt kimondtam Logan rögvest befogta a számat.
-Cssss! Ne ilyen hangosan! - kérte és amikor látta, hogy nem folytatom elengedett.
-Mióta? - kérdeztem már jóval halkabban.
-Suli kezdete után pár héttel - vallotta be.
-De ne mond el senkinek! Jó? - kért, mire hevesen bólogatni kezdett.
-Jó jó nem fogom! - cipzároztam be a számat.
-Helyes. Ki törne a balhé ha kiderülne! - fújta ki a levegőt.
-De miért? - értetlenkedtem.
-Mert Alexnak is bejön! Nem mondhatom meg a legjobb haveromnak, hogy nekem is tetszik a kiszemeltje! - magyarázta.
-De akkor mi lesz veled? - kérdeztem, mire vállat vont.
-Majd szenvedek csendben. Gondolom... - bújt vissza a telójába.
-Szerintem Tiffanynak meg kéne adnotok a választási lehetőségeket - raktam a vállára a kezem.
-Lehet. Nem tudom. Majd lesz valahogy - sóhajtotta szomorúan, mire megöleltem.
-Most ne ezzel törődj! Bulizz! - mosolyogtam rá, ami hatott is.
-Jó rendben! Köszi - nevetett. Aztán Logannek is búcsút intettem, mert még volt néhány ember, akivel beszélnem kellett. Továbbra is.
A viszonylag még friss piám igazából hamar elfogyott. Csodálkoztam is rajta egy picit. Kezdett már kicsit hatni az alkohol, de nem volt durva. Kezdtem picit elmosódva látni és talán lassultam is. Inkább úgy gondoltam jobb lesz egy kicsit megállni, de csak amíg el nem múlik enyhe szédülésem. Illetve azért, hogy jobban legyek meglátogattam a rágcsákat. Éppen a mini-szendvicseket tanulmányoztam, és vaciláltam, hogy melyiket válasszam, amikor Liam lépett hozzám.
-Ünnepelt! - üdvözölt egy kedves mosollyal.
-Oh! Ha tudnád hányszor hallottam már ezt ma - nevettem.
-Sejtem. Mindenesetre én még nem köszöntöttelek fel, úgyhogy boldog szülinapot! - nyújtott felém egy pici, lapos csomagot.
-Liam nem kellett... - mondtam volna, de a fiú félbeszakított.
-Ez azért egy fokkal összetettebb! Nézd meg aztán elmagyarázom! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Végül belementem és óvatosan lefejtettem a csomagolást. Egy pici festmény volt benne. Rólam. Pont olyan volt, mint az a vázlat, amit csinált rólam a grill partin. Csupán ez már sokkal kidolgozottabb volt és festékkel készült.
-Volt egy pályázat még év elején a rajzszakkörömön és amikor grilleztünk akkor leskicceltelek, mert könnyű mégis tök ízléses pózban kaptalak el. Nem akartam mondani, mert azt hittem valami tapadós, fura gyereknek fogsz tartani, de megakartam mutatni, hogy mivel lettem dobogós - magyarázta én pedig leesett állal néztem a képet. Liam iszonyat tehetséges! Úgy fel tudta turbózni a valóságot, hogy egyszerűen gyönyörűnek látszott. Így már értelmet nyert a rajz, amit láttam akkor.
-Úristen Liam ez gyönyörű! - sikerült végül szóhoz jutnom és meg se próbáltam tagadni az ámulatomat.
-Ugyan! Csak jó volt a modell - vont vállat szerényen, de láttam rajta, hogy jól esik neki a reakcióm.
-Nagyon szépen köszönöm! Imádom! - öleltem meg ő pedig nevetve viszonozta.
-Igazán nincs mit! Boldog szülinapot! - mosolygott.
-Na megyek vissza, csak ezt oda akartam már adni - mutatott a háta mögött lévő asztalra, ahol Brett ült.
-Jól van! Majd még beszélünk - intettem Liam pedig visszament a barátjához. Magamhoz vettem végül egy szálámis szendvicset és visszaléptem a nappaliba. Már többen feloldódtak. A DJ-eskedő srácok, Amy, Katie, Tiffany táncoltak a zenére.
Barátnőm meglátott engem a parkettről és lelépett a bulizók szintjéről hozzám, a szimplán zabálók szinjére.
-Mizu csaje? Élvezed a bulit? - kérdezte enyhén kifulladva.
-Naná, hogy élvezem! Imádom! - nevettem.
-De meg kell kérdeznem... Te végig tudtad ugye? - gyanakodtam Tiffanyra, aki nem tehetett mást. Bevallott mindent.
-Jó igen! Aaron már azóta gondolkodott ezen az egészen, amikor megtudta, hogy október 20-án van a szülinapod! - mesélte nekem pedig megint leesett az állam. Alig mertem belegondolni, hogy mégis mennyi szervezés állt emögött?!
-És csak, hogy tudd! Életem egyik legnehezebb próbatétele volt az, hogy ne mondjam el neked! - mesélte és ahogy befejezte kitört belőle a nevetés. Érződött, hogy ő sem túl szomjas már, de egyáltalán nem volt vészes. Ahogy a többiek sem. Alapvetően senki sem volt rosszul, inkább jól éreztük magunkat.
-Legalább mostmár tudom, hogy miér mondtátok, hogy adjak neki esélyt - állapítottam meg.
-És? Megérte? - érdeklődött, ezen pedig egy picit elgondolkodtam.
-Hogy őszinte legyek, meg! - nevettem, mert egyszerűen túl boldog voltam. Nem bírtam felfogni, hogy mégis hogyan érdemelhettem ennyi mindent, de ügyeltem rá, hogy próbáljam kimutatni a hálámat. Egyelőre csak a vendégek felé.
-Beszéltél már vele? - kérdezte izgatottan, de megráztam a fejem.
-Még nem - a tekintetem pedig Aaronra csúszott. Épp összeröhögött a srácokkal valamin.
-Tedd meg! - rakta a vállamra a kezét Tiff egy pillanatra, aztán visszament a táncolókhoz.
Bár ittam már néhány pohár fröccsöt még mindig nem éreztem úgy, hogy táncolnék. Így visszamentem már megint ahoz a púlthoz, ahova ki voltak téve az italok. Mivel szédülésem csillapodott, bátorkodtam kevésbé hígitani szódával a boromat. Aztán már mentem volna tovább, amikor megláttam, hogy Brett egyedült ül az étkező asztalnál. Az üveg sörét piszkálta és nagyon nézett valamit... vagy inkább valakit. A pillantását követve észrevettem Amandát, akit a csajok éppen próbáltak táncra buzdítani. Úgy döntöttem lehuppanok Brett mellé akkor is, ha nem ismerem annyira.
-Hey! - köszöntem rá ő pedig összerezzent és nyomban elkapta a tekintetét a lányról.
-Hali Lisa! - eresztett felém egy kisebb mosolyt. Brett egyébként nem nézett ki rosszul, bár egyáltalán nem éreztem az esetemnek. Volt egy titokzatos, rosszfiús beütes és kicsit rémisztő is volt. Nem igazán tudtam volna megmagyarázni, hogy mégis miért.
-Mizu? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni. Tényleg soha nem beszéltem még konkrétan Brettel.
-Nem sok. Neked viszont boldogat! - nyújtotta az üvegének tetejét és koccintottunk.
-Köszönöm! - biccentettem és kortyoltam. Brett tekintete újból Amandára siklott.
-Nem mész oda hozzá? - kérdeztem felébresztve a merengéséből.
-Mármint kihez? - tette a hülyét.
-Brett... Tudom nem dumáltunk eddig sokat, de látom, hogy Amandát nézed - magyaráztam meg egyből és reménykedtem, hogy nem fog tovább játszani. Szerencsére nem is tette.
-Gondolom mindent tudsz... - sóhajtotta, de azért rám pillantott, hogy megerősítsem és bólintottam.
-Félek odamenni - vallotta be, mire majdnem kiköptem az italom. Komolyan? Pont Brett fél? Nem mutattam a csodálkozásomat, mert rosszul esett volna neki.
-Szerintem nem kell. Mondta nekem, hogy csak szeretne veled normálisan beszélni - próbáltam bátorítani.
-Tényleg? - döbbent meg.
-Bizony! - bólogattam.
-Nem mérges? - kérdezte.
-Nem - erősítettem meg. Ekkor végig gondolta a dolgokat.
-Rendben! Odamegyek hozzá! - sóhajtotta én pedig tapsikolni kezdtem.
-Minden rendben lesz! Hajrá! - mosolyogtam rá, ő pedig viszonyozta. Aztán vett két mély levegőt, megdörzsölte az arcát, lehúzta a maradék sörét és felállt, hogy elsimítson mindent gyerekkori és mostani legjobb barátjával, egyben kiszemeltjével. Láttam, ahogy váltanak néhány szót, aztán a láby elmosolyodik és ölelkeznek. Nekem itt már semmi dolgom!
Az asztalnál maradtam és az italomat kortyolgattam. Már majdnem mindenki táncolt, vagy legalább szemezett a parkettel. Nagyon jól éreztem magam. Szimplán azért, mert jó volt a hangulat és örültem, hogy mindenkivel tudtam dumálni egy picit. Ahogy láttam egyébként mindenki jól érezte magát. Beszélgettek, táncoltak, ettek, ittak. Hirtelen Christan huppant le mellém.
-Na mizu te csaj? - érdeklődött egy laza mosollyal az arcán és átkarolta a vállam. Én a vállára hajtottam a fejem. Sokan félre érthetik ezt a szituációt, de nem volt benne semmi intim. Sokkal inkább éreztem testvérinek.
-Minden szuper! Elég király szülinapom van - vigyorogtam kicsit hülyén, mire a fiú felnevetett.
-Hát Aaron kitette magáért mit ne mondjak - mosolygott én pedig helyeslően bólogattam.
-Itt jön jön az a rész, amikor megkérdezed, hogy beszéltem-e már vele, én azt mondom, hogy nem erre pedig elzavarsz, hogy beszéljek vele? - érdeklődtem kivait hadarva és Christannek kellett pár pillanat, hogy felfogja.
-Mi? Nem! - rázta a fejét értetlenül.
-Akkor jó! Csak mert a többiek eddig mind ezt csinálták - jegyeztem meg úgy mellékesen, Chris a szemét forgatta erre.
-Már nem azért, de ez alatt a rövid idő alatt rájöttem, hogy nem vagy te hülye és nem kell nekem irányítani téged! Tudod te, hogy mi a jó neked és nem kell, illetve nem is szeretnék beleszólni - magyarázta. Ez igazából meglepett. Eddig mindenki nyomta, hogy mit és hogyan csináljak. Azt hittem Christan sem lesz kivétel.
-Miért? - értetlenkedtem. Ő miért gondolja így.
-Jobb lenne ha beleszólnék? - nevetett és beletúrt a hajába.
-Nem... csak a többiek mindig mondják, hogy mit kellene csinálnom... Te miért nem? - kérdeztem felvázolva a helyzetet.
-Hogy őszinte legyek nagyon megkedveltelek és nekem mindegy, hogy Aaront vagy Huntert választod. Mindkettőről úgy gondolom, hogy jó lenne neked. Úgyhogy én csak arra utasítalak, hogy legyél boldog! - mosolygott rám kedvesen. El nem tudtam mondani, hogy ez mennyit jelentett. Én is nagyon megkedveltem őt év eleje óta és iszonyatosan örültem, hogy így támogat. Christan tényleg a legjobb fiú barátom. Mondjuk meglepett, hogy ő is tudott Hunterről.
-Te is beszélsz vele? - kérdeztem rá.
-Ja. Nem olyan gyakran, de azért szoktam - vont vállat.
-Mondjuk hamar meg tudom unni, hogy rólad áradozik. A nagyrészét én is tudom - kacsintott én pedig elvörösödtem.
-Viszont mit szólnál ha inkább csak élveznéd a bulit? Ne aggódj most ezen. Bulizz, hisz mégiscsak szülinapod van - ajánlotta én pedig ezen elgondolkodtam.
-Jó. Jól van. Igazad van! - értettem egyet.
-Szuper! Na megyek szerzek piát! - ölelt meg és felállt, hogy beteljesítse ígéretét. A tekintetem újból a táncolókra szállt. Végignéztem rajtuk, ám a tekintetem megakadt. Mégpedig Aaronon.
-Na? - tátogta és széttárta a karját jelezve, hogy vár már engem. Ezen elmosolyodtam. Lehúztam a maradék fröccsömet és a fiúhoz léptem.
Kinyújtotta a kezét, amit megfogtam. A szoba közepére vezetett és megszólalt az X Ambassadorstól a Renegades. A kezei a derekamra csúsztak a karjaimmal pedig átöleltem a nyakát. Nem voltunk olyan közel egymáshoz és Aaron nem is erőltette. Csupán a zene ütemére dölöngélt velem.
-Na? - kérdezte megint. Az egész napra gondolt most. Mennyire tett ki magáért, megbocsátok-e?
-Szóhoz sem jutok. Köszönöm! - hálálkodtam, de egy gondolat suhant keresztül az agyamon.
-Aaron én... Annyira sajnálom - mondtam szomorúan. Annyi szörnyűséget csináltam vele. Ő nem bántott. Legalábbis nem direkt. Annyira nehéz volt felfogni/azt hinni, hogy ezt tette velem. Ezt, amit Samantha elhitetett velem, hogy hihetetlen nehéz volt újra bíznom a fiúban. Az, hogy nem tett semmi rosszat az egyszerűen nem tudta megváltoztatni az ellen érzéseimet. Közben pedig Hunter is megjelent a képben. Hunterrel pedig iszonyatosan jól érzem magam. Ezért fáj egy kicsit az, hogy mindkettőjüktől ennyi mindent kapok. Nagyon jól esik, hogy ennyire gondolnak rám, de egyszerűen nem ez fog dönteni.
-Nem a te hibád. A lény, hogy vége van - ölelt magához, de a dölöngélést nem hagytuk abba.
-Nem túl sok? Ennyi mindent csak nem kaphat az ember a szülinapjára - érdeklődtem.
-Ez nem csak a szülinapodra van - közölte a fiú.
-Akkor? - értetlenkedtem Aaron pedig felsóhajtott, majd kicsit eltólt magától, hogy lássa az arcom.
-Beszéltem Tiffanyval. Elmondta, hogy milyen szomorú és csalódott voltál, amikor Samantha elküldte neked azt a francos képet. Szerettem volna egy boldog napot szerezni neked. A sok rosszért - magyarázta én pedig alig engedtem, hogy végigmondja, mert újra átöleltem.
-Köszönöm! - mondtam teljeyen elérzékenyülve. A fiú felkuncogott és szorosabban ölelt magához. Egy darabig így voltunk, de volt még mondanivalóm, ezért megint eltóltam.
-Kérlek adj esélyt Samanthának! Nagyon fontos vagy neki és azért csinálta, hogy ne veszítsen el téged - kértem picit kétségbe esve. Aaron eléggé meglepődött ezen. Nem csodálom... Nem hiszem, hogy értette miért védem még mindig Samanthát.
-Megpróbálok! Ígérem - válaszolta, miután végigondolta a dolgokat. Ezután pedig már nyugodtan hajtottam a fejem a vállára és így táncoltunk tovább... így tartott Aaron a karjaiban.