Nagybetűs GIMI ✔

6.Fejezet

6.Fejezet
Otthon feküdtem az ágyamon elterülve, és a plafont néztem. Persze ehhez szükségem volt a szívszorítóbbnál szívszórítóbb dalokra. Nem sírtam, de nem voltam jól az is biztos. Bár nem ismerem annyira Aaront, mégis nagyon fájt a dolog. Bár... gondolom ez normális, egy tökéletes randi után.
Amikor megkaptam az SMS-t, azt mondtam Tiffanynak, hogy anya írt, hogy menjek haza. Amint beestem a bejáraton, köszöntem anyáéknak, magamhoz vettem egy tábla csokit, meg egy csomag zsepit (hátha) és bezárkóztam a szobámba. Füllhallgató és beállítottam a régi lejátszási listákat és azóta így feküdtem.
Úgy éreztem magam, mint a régi sulimban. Úgy éreztem magam, mint mielőtt lettek barátaim. Tény, hogy teljesen más miatt voltam rosszul, de elég hasonlóan magányosnak éreztem magam. Tudtam, hogy ott van Tiff, Amanda, Amy, Katie, Liam, Christan... Nem volt kedvem senkihez se beszélni.
Annyival jobban éreztem magam, amikor ebbe a suliba jöttem, de persze Samanthának és Aaronnak el kell rontania. Őszintén szólva a fiú nem tehet róla. Ha úgy nézzük, lehet, hogy én akaszkodtam rá túlságosan. Nem tudom.
Még egy darabig csak feküdtem, de aztán anya kopogott és szólt, hogy menjek le, mert kész a vacsora. Semmi kedvem nem volt hozzá, úgyhogy megkértem, hogy kivételesen hagy ehessek a szobámban. Láthatta rajtam, hogy magam alatt vagyok, mert belement. Mikor felhozta nekem a kaját leült az ágyamra.
-Tudod azon gondolkoztam, hogy nem kell-e valami kiegészítő a gitárodhoz? - kérdezte. Ugyanezt csinálta régebben, amikor az előző osztályom miatt rosszul voltam. Akkor se sikerült sokat elérnie vele. Viszont ebben a helyzetben kicsit más volt a dolog. Tudom, hogy nem rég léptem a gimibe, de szerintem mind azt hittük, hogy sokkal-sokkal ritkábban lesznek rossz napjaim. Ekkor döntöttem úgy, hogy ez így is lesz!
-Köszi, de inkább menjünk el valamikor sütizni! - feleltem végül. Anya egy kedves mosoly mellett bólintott és szorosan megölelt.
-Szeretlek - mondtam neki a vállába fúrva a fejem.
-Én is szeretlek - puszilta meg a fejem.
-Jó étvágyat! - köszönt el végül, és visszament a konyhába.
Úgy döntöttem, hogy nem fogok összetörni. Nem hagyom, hogy elrontsák a kedvem! Bekapcsoltam egy vígjátékot és elkezdtem enni anya vacsoráját. A film, amit néztem olyan szinten gagyi volt, hogy tényleg feldobta a hangulatomat. Megpróbáltam hamar elaludni, hogy másnap megint korán mehessek be, de miután lekapcsoltam a villanyt nem jött álmosság a szememre... egészen hajnali kettőig. 4 órányi alvással keltem másnap magamtól. Persze ahogy megláttam a tükörképem azonnal visszaaludtam volna ha tudok, de végül egy csomó korrektorral megoldottam. Összepakoltam és elindultam a suliba megint nagyon korán.  Ahogy múltkor is Christan széke már le volt véve és a srác cucca rajta volt. Én is levettem az enyémet, leraktam a cuccom és lebattyogtam az udvarra, ahol persze Christan kosarazott. A pulcsim zsebébe dugtam a kezem, miközben a fiú felé haladtam.
-Hali Lisa! - köszönt egy félmosollyal az arcán. Válaszként biccentettem. Christan, ahogy ezt észre vette kicsit jobban megnézett.
-Minden oké? - kérdezte összehúzott szemöldökkel. Beszívtam a levegőt, hogy enyhítsem a torkomban keletkezett gombócot.
-Aha - válaszoltam, de nem igazán sikerült meggyőznöm a fiút.
-Csak fáradt vagyok - fűztem hozzá és bár látszólag ez sem nyugtatta meg, végül rám hagyta a dolgot és felvette a labdát. Kérdőn felhúzott szemöldökkel fordult felém. Kihúztam a kezemet a zsebemből és intettem, hogy jöhet.
Átpattintotta nekem én pedig szinte egyből rádobtam. A labda neki csapódott a palánknak, perdült egyet a kosár szélén, végül kiesett oldalra. Úgy látszik ilyen a szerencsém mostanság.
-Uh! Közel volt - mondta Christan és felvette a labdát, ami épp felé pattogott. Rádobta. Persze az övé csont nélkül bement.
-Szép! - mosolyogtam.
-Nekem is be kéne egyet dobni - sóhajtottam.
-Nyugi! Menni fog - lépett hozzám és átkarolta a vállam és közelebb húzott a kosárhoz. Mögém állt és a kezeit rákulcsolta a kézfejemre.
-Most célzunk... - kommentálta, miközben felemelte a kezemt. Mosolyognom kellett a hülyeségén.
-Ééés... Dob! - mondta. A labda csont nélkül landolt a kosárban.
-Mondtam, hogy menni fog! - mosolygott, még mindig a kezemet fogva, és a vállam felett nézett a szemembe.
-De ez te voltál! Én nem csináltam semmit! - nevettem.
-A te kezed volt a labdán, nem az enyém! - győzködött.
-De te dobtad! - vitatkoztam.
-Csssss! Az nem érdekes - rakta a mutató ujját a szájára, mire mindketten nevettünk.
-Na most próbáld meg egyedül! - szaladt a labdához, és lepasszolta. Kicsit bizonytalanul pillantottam rá, mire bíztatóan bólintott egyet. Pattintottam, és dobtam. A labda neki ütközött a palánknak, és a kosárban landolt.
-Na! Ezek szerint ennyi kellett! - mosolygott rám csipőre tett kézzel.
-Ezek szerint... - tártam szét a karomat nevetve.
-Ahogy látom a kedved is jobb lett - vette fel a fiú a labdát. Igaza volt. Tényleg sikerült elterelnie a figyelmemet.
-Igen... köszi - fésültem egy tincset a fülem mögé, és rámosolyogtam.
-Ugyan! Nincs mit - legyintett. Még dobtunk párat, aztán bementünk, mielőtt még igazán elkezdtek volna megérkezni a többiek.
-Nem megyünk le a büfébe, amíg még nincsenek sokan? - dobta fel a fiú az ötletet.
-Oké! Úgy se reggeliztem - egyeztem bele. Bár még így is elég korán volt, a büfé előtt már álltak páran, úgyhogy beálltunk a sorba.
-Vegyünk a többieknek túrórudit! - jelentettem ki, miközben a büfés néni mögötti táblára néztem.
-Ok. 12 kell - vont vállat Christan.
-Bizony! - erősítettem meg. Mikor sorra kerültünk kértünk 1-1 kakaós csigát és 12 túrórudit. A büfés néninek elkerekedett a szeme, amikor ki kértünk 12 darab túrórudit, de kiadta egy szó nélkül. Fizettünk és visszamentünk a terembe. Az ajtó előtti asztalról (Katie helyéről) levettük a széket és rátettük a csokikat. Szép sorba rendeztük őket. Egy széket Christan asztalához tóltunk, és ott ettük a kakaós csigát, miközben a srác, hogy még jobban feldobja a hangulatomat, elkezdett nagyon béna szó vicceket mesélni. És őszintén szólva tényleg jobb lett a kedvem és nekem is eszembe jutott néhány.
-A büféből szerezhető kakaós csiga széle kétszer olyan száraz, mint egy sima kakaós csigáé - állapította meg a fiú.
-Az lehet, de a közepe kétszer olyan csokis - feleltem.
-Tényleg? Most elősször eszem a büféből kakaós csigát - húzta össze a szemöldökét.
-Bizony! Hidd el nekem! Megéri várni a közepére - biztosítottam. Nagyon hálás voltam Christannek, hogy nem faggatott folyamatosan, hanem megpróbálta elterelni a figyelmemet. Csak random hülyeségekről beszéltünk.
Aztán megérkeztek a többiek. Katie és Amy elősször, aztán Brett, Liam és így tovább. Amikor Katie meglátta a csokikat az asztalán kérdőn nézett rám.
-Mindenkinek egy - vontam vállat.
-Köszi srácok! - mosolygott ránk, miközben elvett egyet. Aztán tovább fejlesztették a dolgot és post-iteket raktak a túrórudik alá, névvel ellátva. Így már a többiek tudták miről van szó. (Főleg, hogy az egyik papírra ráírták, hogy "Mindenkinek egy! by: Lisa & Christan")
Úgyhogy sok köszönetet kaptunk azon a reggelen. Már csak egy nehéz dolog volt hátra... hogy Aaron Smith megérkezzen...
A fiú lazán a vállára dobva a táskáját lépett be a terembe és a tekintete megállapodott rajtam. Igazából nem is teljesen rajtam, inkább az asztalunkon és hozzánk sétált.
-Sziasztok! - köszönt kedvesen.
-Szia! - köszöntünk vissza és akkor lépett be Tiffany az ajtón hatalmas szerencsémre.
-Na megyek skacok! - álltam fel, és barátnőmhöz pattantam.
Tiffany ahogy meglátott a nyakamba ugrott. Kicsit bénán öleltem vissza.
-Minden oké? - tólt el magától gyanakvóan. Honnan a francból jöhet rá mindenki, hogy valami gond van? Azért megpróbáltam tovább játszani a szerepem.
-Persze! Miért? - kérdeztem nyugodt mosoly kíséretében.
-Mármint nálatok. Olyan gyorsan leléptél tegnap - magyarázta. Ezek szerint nem látszott az Aaronos dolog annyira.
-Ja persze. Semmi extra, csak velem akartak vacsorázni. Tudod az előtti nap se otthon ettem - magyaráztam.
-De cukiiii! - lelkesedett barátnőm.
-Bárcsak az én családomat is érdekelné ez... bár én soha nem hagyom ki a vacsorát - tűnődött.
-Ha kihagynád, akkor érdekelné őket - biztosítottam.
-Lehet. Milyen órával kezdünk? - váltott témát gyorsan.
-Töri - feleltem.
-Király! Az még annyira nem rossz - sóhajtotta megkönnyebbülten, és kipakolta a cuccát a tatyójából. Ugye a Smith ikrek együtt jöttek, úgyhogy Amanda is csatlakozott hozzánk. Persze ha már mi hárman beszélgettünk, akkor Kaite és Amy is beültek a körünkbe. Aztán megérkezett Samantha. A csaj, mint mindig, most is úgy nézett ki, mintha divatbemutatóról érkezett volna. Tökéletes haj, smink és persze alak. Persze a felső az egy kicsit túl keveset takart... Melyik srác nem örülne ennek?
-Halika! - köszönt azon a tipikus, magas hangján, mindenkinek felkeltve a figyelmét. Persze egyből a srácokhoz lépett és átölelte Aaront hátulról. Szomorúan (és kicsit dühösen) néztem őket.
-Wow. Ugye nem vagy féltékeny? - kérdezte Tiff az arcomra utalva.
-Mi? Nem! Legyenek csak együtt - legyintettem tettetett nem törődömséggel. Barátnőm még mindig gyanakvóan nézett rám, ezért csak legyintettem és eltátogtam neki, hogy majd később elmondom.
Elkezdődött az első óránk, ami egyébként hamar el is telt. Tiffany egy szó nélkül rántott fel a helyemről, amikor kicsengettek, és a női wc felé húzott. Lecsekkolta, hogy vannak-e a fülkékben, és miután tisztának állapította meg a terepet, megállt előttem.
-Na! Mi történt? Mesélj végre! - kezdett faggatni azonnal.
Előhalásztam a telóm és megmutattam neki a képet. Pár pillanatig tátott szájjal meredt rá a telefonomra.
-Ez biztos? - bizonytalankodott, felébredve a döbbenettől.
-Semmi sem biztos, de ez elég valószínű - válaszoltam keresztbe font karral. Tanakodva nézte tovább a telómat.
-Hagyd a francba! Úgyse érdemel meg téged - nyújtotta vissza telefonomat.
-Ma reggel meg ugyan úgy viselkedett. És nem értem mi van, mert így viszont nem szeretném ha ciki szituációba keverednék vele - panaszoltam.
-Mi lenne ha kitalálnánk valami jelszót, arra az estre ha rádmászna? - dobta fel az ötletet barátnőm.
-Oké - egyeztem bele, ez jó ötlet volt. Jól esett, hogy ennyire próbál segíteni, és meg is nyugodtam, hogy lesz valaki mellettem.
-Mondjuk lehetne az, hogy megkérdezed tőlem, hogy nem vagyok-e éhes ha gond van, és akkor elmegyünk - tanakodott.
-Oké, ez jó - bólogattam. Fordultam is, hogy akkor befejeztük a beszélgetést, és visszamegyünk a terembe, de Tiff elkapta a kezemet és visszahúzott.
-Hé! Azért ugye minden oké? - kérdezte.
-Tegnap összeszedtem magam - válaszoltam, olyan magabiztosan amennyire csak tudtam. Ekkor Tiffany megölelt.
-Ügyesen - mondta, aztán elengedett és visszamentünk a terembe.
Egész nap megpróbáltam tudomást sem venni Aaronról. Akkor is kerültem a pillantását, amikor egy társaságban ülve beszélgéttünk. Piszok nehéz volt, aláírom és a mosdóba is kikellett mennem, egy egy olyan alkalomkor, amikor Samantha és Aaron csinálták a műsort. A fiú azért néhányszor próbálta felkelteni a figyelmemet, de kerültem ahogy csak tudtam. Eltelt az utolsó óránk is, ezért Tiffany felkarolt, amikor még a cuccomat se szedtem össze, és már ki is húzott a teremből. Egy gyors intés a többieknek, és már úton is voltunk hazafelé.
-Na és most? Még mindig jól vagy? - kérdezte miután tetőtől talpig végigmért. Alig ismertem Tiffanyit néhány napja, de ő már megtudta mondani, hogy mikor vagyok rosszul. Hogy???
-Nem. Nem vagyok - sóhajtottam beletörődve.
-Gondoltam. Gyere ide - karolta át a vállam.
-Haza mész, nézel egy jó filmet, egy tál popcornnal és máris elfelejtetted - vázolta fel a délutánomat.
-De nem egy tál popcornnal, hanem Aaronnal néznék filmet - fakadtam ki.
-Jaj ugyan már! Ha az az idióta nem veszi észre, hogy mennyivel jobb vagy Samanthánál, akkor vak! - próbált vígasztalni.
-És ha Samantha tényleg jobb? Ha félre néztem az összes jelez és igazából csak barátkozni akart? Ha egész végig Samanthára hajtott, én pedig csak úgy jöttem a képbe, mint egy jó arc csaj, akivel lehet hülyülni? Vagy ha valami olyat mondtam? - soroltam az összesfélelmemet.
-Elég, elég, elég Lisa! Állj le! Hagyd a "mi van házást"! Nem tudjuk mi van. Kár érte aggódni, de 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy egyik se igaz! - állította le Tiffany.
-Akkor mégis mi a franc van? - kérdeztem összetörve.
-Nem tudom, de kiderítjük - nyugtatott, de ezek a szavak törték át a blokádomat. Egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. Tiffany szorosan magához ölelt.
-Menj haza és pihenj jó? - kérdezte.
-Ne... Nem... Nem akarsz átjönni? - szipogtam.
-Szeretnéd? - nézett a szemembe. Beszéd helyett csak bólogattam.
-Rendben. Akkor átmegyek -

Sziasztok! Hát igen. Most kezd csak igazán alakulni a dráma! Mi lesz ezután?