Ártatlan tekintet [BEFEJEZETT]

Bárkit, csak ŐT ne!

Alexandra

Medencézés után, Cameron elment lezuhanyozni, majd egy kis idő után követtem. Nem beszélt hozzám sokat, miután kimásztunk a vízből. Amikor beértem a fürdőszobába a Cam a falhoz volt fordulva, miközben a víz a hajára folyt, onnan a testére. A kezeit végigvezette az arcán utána a haján, látszólag ismét gondolkozott. Egy nagyot sóhajtva ledobtam a ruháim, hogy odamehessek hozzá. A háta mögé sétáltam, megközelítve azt a kezemmel, de nem értem hozzá. Végül a vállát simítottam meg, ő ettől oldalra fordította a fejét.

-Sajnálom, én csak...-próbált magyarázkodni.
-Semmi baj.-öleltem meg hátulról. A kezeimet a mellkasára tettem, ahonnan levette és velem szembe fordult.
-Komolyan mondom, hogy sajnálom. Túldramatizálom. Csak ismerem a feleségem és...
-Nem, megértem. Nem kell magyarázkodnod.
-Megpróbálok jobban rád figyelni, ránk figyelni és kevesebbet aggódni.-simított meg a mellem között, onnan a pedig a karomat lentről fel, a nyakamig.

Ott pihentette a kezét, közelhajolva hozzám, míg egyszercsak összeért az ajkunk. Ezután a csempézett falhoz nyomott, ami rettentő hideg volt, így az egész testem libabőrös lett.
-H...Hideg...-nyögtem be a csókunkba, de ugyanúgy folytatta. A kezeimmel megpróbáltam átkarolni a nyakát, de megfogta őket és a fejem mellé emelte őkeg, azokat is a falhoz nyomva.

Innentől beállt egy képszakadás. Mintha elrepített volna egy másik univerzumba.

[...]

-Gyere kapj el.-szaladtam fel a lépcsőn, fehérneműben. Igen azóta a csók óta, már megszárítkoztunk és most, mint a gyerekek, kergetőzünk.
-Soha nem fekszünk le aludni, ha minden alkalommal ki találsz valamit.-kiabált utánam.

Cameron

-Jujj, de kis mufurc vagy. Kizárlak ha nem sietsz.-nevetett eltűnve a fal takarásában. Gyorsan utána szaladtam, az ajtó nyitva volt, amikor felértem.
-Életem...-nyitottam meg az ajtót, de nem válaszolt senki.-Íziszem...-sétáltam az ágyhoz, leülve rá.
-Látod, nem zártalak ki.-jelent meg az ajtónál, amit becsukott, majd közeledni kezdett. A lábaimat feltettem az ágyra, amin ő elkezdett négykézláb mászni felém. Terpeszbe volt felettem, a kezei a fejem mellett, úgy hajolt hozzám, egy csókért.
-Mit szeretnél csinálni?-kérdezte.
-Megharagszol majd?
-Öhm...nem tudom.-hunyorított, majd felnevetett.
-Összeszeretnék bújni egy gyönyörű lánnyal, akit nagyon szeretek.
-Hívjak egyet?-tette fel a kérdét, amit ő sem gondolt komolyan.
-Jó vicc.-forgattam a szemem, amitől elkezdett nevetni.
-Csodálkozom, hogy nem használtad ki a "majd este" szexet. Pedig felajánlottam.
-Azt mondtad "talán". Na most a talánból, csináltunk egy kellemes 'nem'-et.-húztam a hasamra, a forró testét. Pár percig így feküdtünk, amikor megcsörrent a telefonja. Fel akart állni, de marasztaltam.
-Maradj.-simogattam meg a hátát majd az arcát.

Egy ideig abba maradt a hívások hangja, de aztán újra rákezdett.

Alexandra

-Biztos fontos.-súgtam, amitől elengedett. Odasétáltam a telefonomhoz és megláttam 'Gyerekkor keserítő' nevet.
-Bárkit, csak ŐT ne!
-Ki az életem?-kérdezte Cam, de én csak az ujjammal jeleztem neki, hogy csend. Visszahívtam az a bizonyos számot.
-Kicsim!
-Mit akarsz?-kérdeztem vissza flegmán.
-Nagyon régen nem láttalak, gondoltam találkozhatnánk.
-Neeem.
-Kár, pedig itt állok az ajtóba. Milyen ház ez? A tiéd?-kérdezgetett.
-HOGY ÉRTED HOGY ITT VAGY?!-kiabáltam teljesen kiakadva.
-A telefonodban bekapcsolva maradt a helymeghatározás.

Ledobtam a mobilom, és elkezdtem rohamosan öltözködni.
-Hova sietsz?
-Az anyám itt itt áll az ajtódban, szóval gyorsan kapj fel valamit.-ugrottam bele a nadrágba, leviharozva a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót, ahol anyám és az még az apám is belépett.
-Apa?!
-Szia bogaram.-intett kínosan.
-Mi ez a sok bőrönd?!-markoltam a hajamba.
-Gondoltuk, olyan messze laksz, hogy beköltözünk hozzád.
-De...ez nem az én házam anya!
-Szereztél egy gazdag pasit? Végre!-forgatta a szemét, befurakodva mellettem.
-Nem maradhatsz itt!-csaptam be az ajtót, ekkor jött le Cameron is.
'ÖLJETEK MEG! KÖNYÖRGÖM!'
-Üdv én Cameron Marshall vagyok.
-Én pedig Linda Ross és a férjem David Ross.-fogtak kezet.
-És minek köszönhetem, hogy eljöttek ide...este?
-Oh, tudja a lányunk nagyon távol lakott így beköltözünk.-vigyorgott az anyám, a nappali felé indulva.
-Hogy ide?!-súgta nekem Cameron, tiszta ideggel.
-Nem.-fordultam anyámhoz.-Anya nem lakhatsz itt!
-Ugyan miért?!
-Mert ez Cameron lakása!
-Legalább egy hetet maradhassunk.-kérlelt.
-Add meg magad, tudod milyen.-súgta nekem az apám, aki mellém sétált.
-Jó! De csak egy hét!
-Na hol a szobánk?-kérdezte az anyám.
'Édes jó istenem miért??!'