Ártatlan tekintet [BEFEJEZETT]

Veszekedés

Gyorsan eltelt a nap. Ugyanolyan unalmas volt, mint az átlagos napok. Cameron mellett az átlagosból kevés van.

Jelenleg lassan a ház előtt vagyunk. Amikor leálltunk az említett hely előtt, egy hirtelen hasító érzés csapott a mellkasomba.
-Minden rendben?-kérdezte a kezemet fogva Cameron.
-Azt hiszem...—mondtam kifújva magam, amitől kicsit jobban lettem.—Igen. Jól vagyok.

Kiléptünk a kocsiból egyenesen be az ajtón. Az anyám akárcsak egy tornádó, lecsapott ránk.
-Hello...
-Szerintem fussunk.-súgtam Cameronnak, akinek a karjába kapaszkodtam.
-Cameron, hamár a lányommal vagy együtt szeretnélek jobban megismerni.-húzta a pasim karját a nappali felé.

Leültünk a kanapéra, velünk szemben pedig az anyám.
'Öhm...'
-Jajj, ne nézzetek már így.—vihogott az anyám.—Szóval Cameron. Mesélj egy kicsit édesanyádról és édesapádról.
-Hát jólvan.—nézett rám aggódva.—Apám üzletember, igazából tőle kaptam azt a céget, aminek jelenleg a főnöke vagyok. Jelenleg 68 éves. Az édesanyám orvos volt, mielőtt nyugdíjba vonult. Van egy nagybátyám és két unokatestvérem, akik 3 és 6 évesek.
-Akkor nagy a család.
-Igen.-bólintott Cam. Nem is mesélt nekem ennyit.
-A következő, mennyi idős vagy?
-34.
-Házasodtál már?-kérdezte az anyám és itt kezdett valami gyanús lenni.
-Igen.
-Jelenleg is házas vagy?
-Szerintem elég volt a faggatásból, kössz anya, de mi lepihennénk.-szorítottam meg Cameron kezét, hogy meg. Ne. Szólaljon.
-Cameron! A lányom a szeretőd?
-Nem!-vágta rá az életem.
'Fülig szerelmes vagyok...'
-Akkor ez mi?-vett elő egy lapot az anyám, amit az asztalra dobott. Cam odament és a szemei csak úgy szórták a szikrát. Elvettem tőle a lapot és megláttam a házassági szerződést.
-Anya! Mégis, hogy képzelted ezt!?
-Erre neveltelek, hogy szerető legyél?!
-Nem a szeretőm! A feleségemtől, ahogyan hazajön, elválok!-menydörögte a szerelmem.
-Tud róla a feleséged?
-Igen. Igen, tud.
-Anya ez már tényleg mindennek a teteje! Hogy képzelted, hogy bemész a szobánkba kutakodni?!
-Azért mentem el, mert megláttam az gyűrűt és biztosra akartam menni, de nem gondoltam volna rólad kislányom, hogy valóban egy házas férfival fogsz hancúrozni!-vágta hozzám anyám a sértéseit.
-Nem vagyok kislány! 23 éves vagyok, nem 13! Amúgy meg! Nem azért vagyok vele, mert a pénze kell vagy mert tönkre akarom tenni a feleségét! Szeretem őt érted?!
-Egy kis időre nem kereslek, de te máris más ágyában kötsz ki.-fogta a fejét az anyám.
-Milyen kis idő?! 5 éve nem láttalak! 18 éves korom óta nem is beszélünk! Amikor ismét felbukkansz, akkor meg kijelented, hogy beköltözöl! Ez kurvára nem így megy! A saját pénzemből éltem azután a seggfej Philip után! Az is a te hibád volt! Miattad kerültem oda! Képes voltál a pénzéhséged miatt odaadni a lányodat egy pedofilnak!-üvöltöztem, miközben már zokogtam.
-Csak neked akartam szebb jövőt! Hogy ne legyen gondod!
-És miért egy vén fasz mellett kellett volna leélnem a jövőm!?
-Mi folyik itt?!-jött oda az apám is.
-Magadnak akartál jót, nem nekem! Szégyellek!
-Bármikor feldobhatta volna a talpát és tied lett volna a vagyon!-üvöltözött velem.
-Amit veled kellett volna megosztanom! Nem is az én pénzem lett volna! Soha nem a vagyonra mentem, pedig arra neveltél, hogy a gazdagok jók, eltartanak! Szerelmes akartam lenni, nem gazdag! Tönkretetted a gyerekkorom, az édes 18. évem!-zokogtam már-már berekedve.
-Nyugodj meg szívem.-fogta volna meg a karomat Cameron, de elrántottam.
-Gyűlőllek. Soha nem bocsájtom meg amit velem tettél!-szaladtam fel a lépcsőn a tenyerembe borulva, becsapva magam után az ajtót.

Cameron

'Ez durva volt, még nekem is.'
-Megrontottad a lányom.-szólt hozzám az anyja.
-Tudom...bárcsak ne így lett volna. De valamilyen okból kifolyólag...ennek így kellett lennie.-mentem az Íziszem után.

Beléptem a szobánkba, ahol az ágy mellett a földön ülve láttam meg, hallgatva ahogyan szipog.
-Szia.—ültem le mellé, de nem válaszolt.—Sajnálom, hogy így alakult ez az egész. Akkor kellett volna elválnom Dianatól, amikor még itthon volt. Akkor nem lenne ez az egész veszekedés...miattam van...
-Ne mond ezt...-mondta, még mindig a lábait felhúzva, azokat pedig átölelve mondta, miközben arccal a lába és a mellkasa között volt.
-Tudod, hogy igazam van.
-Nincsen! Világos?!—kelt ki magából engem meglepve.—Nem a te hibád. Ha nem is találta volna meg a papírt úgyis rájött volna. Nomeg jó volt kiadnom magamból, ami 5 éve nyomja a lelkem.-fordította felém az arcát.
-Az anyád azt mondta én rontottalak meg. Ebben viszont igaza van.
-Kérlek Cameron...ne.
-Azt mondtam neki, hogy sajnálom, hogy így alakult, de valamilyen oknál fogva így kellett lennie. Egyszerűen nem tudom, miért vagy velem? Úgy ismerkedtünk meg, hogy hallgatóztam. Aztán folytatódott az egyéjszakás ötletemmel, majd egy érzéssel...egy valódi érzelemmel, amit évek óta nem éreztem.
-Cam...
-Nem gondolod azt, hogy jobb lenne neked nélkülem? Hogy élhetnél boldog életet mással. Nem kötelezlek, hogy velem maradj, ha nem akarsz.-sóhajtottam, ugyanabban a pózban, mint ő.
-Nem?
-Nem.