Amerikából jöttem III.

8. A propaganda hajója - első állomás II.

Első furcsaság.

Az Abszol út a szokásos képét mutatta. Már tavaly sem volt túl nagy forgalom a bevásárlóutcában, és ez most is így volt. Kószáló, magányos embereket nem is nagyon lehetett látni, vagy ha igen, az már gyanús volt. Engem azért ismert a legtöbb eladó, főleg ott, ahová járni is szoktam, mert mindig váltottunk pár szót az eladókkal; de azért én is mindig siettem, ha dolgom volt. Nem lézengtem, csak próbáltam a lehető legkörültekintőbben elérni az úticélomat. Most lekísértem az ikreket az üzlethez.

- Ha tudtok, ebédre szabaduljatok el - adtam egy csókot Frednek, és megöleltem George-ot is. Mások talán furának találnák ezt a búcsúzási szokást, de én mind a kettőjüket teljesen a szívembe zártam, úgyhogy George-tól is mindig öleléssel és puszival búcsúzom. - Spagettit készítek - mosolyogtam.

- Rendben - intettek, és már nyitották is volna az ajtót, de az...

Második furcsaság.

... kulcs nélkül is magától kinyílt.

Sietve szaladtam a fiúkhoz, és odabent káoszt találtunk. A polcokról az áruk leverve, a fél bolt romokban, a függönyök letépve, az ehető sötét jegy - sok más áruval együtt - a földre szórva.

- Ez... szerintem nem így hagytuk itt a boltot... - nyögtem ki. Fred és George egy néma pillantást váltottak.

Arra jutottunk, hogy ezt a helyet is átkutathatták Harry után. Természetesen segítettem nekik rendet tenni, a kár nem volt olyan hatalmas, úgyhogy szerintem csak az volt a lényeg, hogy tudassák: itt jártak. Így hármasban elég hamar rendbe tettük az üzletet, és a tervezett nyitás után egy órával már fogadhatták is a vásárlókat. Elmentem kávéért, és mikor visszatértem, a két testvér ott állt azelőtt a tábla előtt, ahol hármuk neve szerepelt: Fredé és Georgé és Harryé, „aki nélkül a bolt nem jöhetett volna létre". Szerelmem arcát figyeltem, aki úgy vette át a kávét, hogy rám sem nézett.

- Vegyük le... - sóhajtott Fred, de ezúttal nem megadóan, sokkal inkább gondterhelten.

- Freddie... - suttogtam. George-ra néztem. Az ő kezében már ott volt a pálcája. - Freddie...

- Hm? Most nem kérek szemrehányást, Hannah.

- Én nem... nem azt akartam - mondtam. Soha az életben nem vetnék a szemére semmit sem. - Ne legyen lelkiismeretfurdalásod emiatt, Szerelmem - suttogtam. Egy pillanatig meglepetten nézett rám, a következő pillanatban pedig szorosan hozzábújtam. Próbáltam megnyugtatni őt, elvégre ez nem az ő hibája. Egyáltalán hibának sem mondanám, hiszen így ők is működhetnek még tovább, nem járnak a nyakukra. Így legalább egy ideig - ki tudja, meddig? - biztonságban van a vállalat, és ők is. Legalábbis ezt reméltem. Merlin mentse meg őket attól, hogy úgy járjanak, mint Ollivander, vagy Fortescue.

x Y z

Alig értem fel a lakásba, már csengettek is.

- Ki az? - léptem az ajtóhoz gyorsan. A pálcámat előreszegeztem, biztos, ami biztos alapon.

- Will...

- és Katie! - hallottam barátnőm hangját. Mélyet sóhajtottam.

- Mikorra beszéltük meg a találkozót?

- Délre hívtál minket.

- Hála az égnek! - nyitottam ki az ajtót, és belevetettem magam a nyakukba. - Úgy hiányoztatok! Régen találkoztunk! Gyertek be gyorsan. Az ebédre még várni kell, de spagettit csinálok, szóval az hamar meglesz - Katie elvigyorodott.