Amerikából jöttem III.

18. Warriors [kicsit átdolgozva]

Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! 

Sziasztok! 

Szeretném leszögezni, hogy amit itt olvastok most, az eredeti változat lesz. Nem változtattam meg semmit, a korábbi kommentekre pedig nem adtam egyértelmű választ, mert... nos, nem adtam. Remélem nincs harag emiatt! 😘

Elég késő van már, de ezt még el szerettem volna hozni nektek, mivel elég csúnyán fejeződött be az előző rész, nem? Ez persze azt is jelenti, hogy az elírásokért elnézést kéne kérnem, majd tiszta fejjel javítom őket.

Volt még azt hiszem valami.... ja, igen! Majd írjátok meg, tetszik-e a fejezet!

Puszi: V.

* * *

Sikolyok. Kiáltások. Rengeteg por... a levegőben. A levegő... hideg. Tehát biztosan kirobbantották a kastély falát a támadók, más magyarázat nem lehet.

Hasogatott a fejem, sajgott a karom, de mit sem törődve ezzel felültem, mint akibe villám csapott. Tudatosult bennem, hogy mi is történt most. Felrobbant a folyosó, és láttam, ahogy a törmelék elnyeli az édesanyámat és a vőlegényemet!

Valaki kézen fogott - a markomban ott volt kissé göcsörtös, de hűséges szőlőfapálcám, és úgy botorkáltunk oda. Szabad kezemmel a levegőt legyeztem.

- Fred... - nyöszörögtem. Nem... ez nem lehet! Nem halhatott meg! A látásom elhomályosult, és éreztem, ahogy lecsordulnak forró könnyeim, végig az államon. Térdre estem Percy mellett... a következő pillanatban pedig valaki orrba vágott. - Aú.

- Hannuci? - hallottam egy halk nyögést.

- Fred! - Percy, Ron, George és én egyből összenéztünk. - Isolt Sayre szerelmére! Hát lehet így ránk hozni a frászt?!

- Segítene valaki? - nyögte. Elég halk volt a hangja is. Meg is láttam, miért. Habár élt, az egyik lába a törmelék alá szorult. A többiek nekiálltak kézzel kotorni a kisebb darabokat, míg én a nagyobbakat emeltem le a pálcámmal róla. Hamar ki is szabadítottuk.

De aztán... megláttam még valamit a romok alatt. Egy szőke hajtincset, és egy kezet. Abban a pillanatban megszűnt körülöttem a világ... a pálcámat eldobva kezdtem a két kezemmel ásni.

Nem... nem lehet igaz... közben megjelent mellett még valaki, egy fekete foltot érzékeltem csak, majd két kart körülöttem, félrehúztak...

- Ne! Engedj! Az anyám! Az anyukám... - azt hittem ordítok, legalábbis belül, a lelkem porrá zúzódásának hangját túl kellett kiabálnom. Valójában szinte csak nyöszörögtem.

x Y z

Egy bemélyedésben tértem magamhoz. A homlokomat két, hideg kezembe támasztottam, és arra eszméltem fel, hogy a könnyeim elapadtak - az arcom pedig száradt és ragacsos. Biztosan jó püffedt is.

Fred ott ült mellettem - nem tudott magamra hagyni. Valószínűleg meg is haltam volna nélküle. Nem hagyta azt sem, hogy ellássák a lábát, Will csak egy kötést tett rá.

Az emberek talán azt hitték, gondolok valamire, vagy agyalok valamin - de valójában semmire nem tudtam gondolni. Én próbáltam... bármire gondoltam, az édesanyám halott arca lebegett előttem és egyből hányingerem is lett. Ha viszont ez nem volt, egyszerűen csak üresnek éreztem magam.