Amerikából jöttem III.

20. Szülővé válni

Sziasztok! 

Ismét egy közlemény a történetről: itt egy bónuszfejezet, amit igazából nem terveztem, de remélem örülni fogtok neki.🥰🥰🥰

Ezt követően most már tényleg csak két fejezet van. Egy záróakkord, és még egy fejezetet terveztem, ami már az epilógus lesz.

Puszi: V. 

* * *

1997. decemberében (a téli szünet első napja)

Hevesen dobogó szívvel zártam kulcsra az ajtót, bár kötve hiszem, hogy ez megakadályozná a halálfalókat bármiben is. George közben aktiválta a védőbűbájainkat, azt is, amit Hannuci segítségével tettünk fel a boltra. Ikremet is megviseli, hogy el kell búcsúznunk az üzlettől, hiszen olyan ez nekünk, mint a saját gyerekünk; mint az ifjúság forrása. A hely, amire mindig valamilyen mentsvárként tekintettünk.

Most pedig itt hagyjuk a bizonytalanságban. A csomagjaink már előre küldve Muriel nénihez... a néni ki nem állhat minket, és csak remélni merem, hogy a párommal kíméletesebb lesz. Georgie, mintha csak a gondolataim hallotta volna.

- Jó pár vicces napnak nézünk elébe - cinkos pillantást váltottunk, de ő nem elégedett meg ennyivel, megragadta a vállam. - Hannah szíve a helyén van, tesó. Tudja majd kezelni a nénit.

Kissé megnyugodva hoppanáltunk el, hátra hagyva a szinte teljesen üres boltot. Még mindig alig fogtam fel. Olyan érzésem volt, egy vesztes csatából távozunk. De nem adjuk fel - George sem, én sem és Hannuci sem; továbbra is borsot fogunk törni a rezsim orra alá. Veszíteni valónk? Azt akartam mondani, hogy nincs - de igazából van. Az életünk. A méltóságunk. A szabadságunk. Nem adhatjuk ezeket senkinek!

Bár van, akiért az életem is adnám.

x Y z

Ahogy azt vártuk, a néni állandóan csépelt minket a szavakkal, és miután felfogta, hogy Hannuci a menyasszonyom állandóan a gyerektémával húzott minket. Nyilván nem fogom az orrára kötni, hogy szeretnénk gyereket... de ilyen időben nem fogunk nekiállni, khm, dolgozni az ügyön. Úgy egyébként is nehéz lenne, hogy ebben a zsúfolt lakásban szinte egy percünk sincs, amikor kettesben maradhatnánk.

Meg is viselt mindkettőnket ez a távolságtartás. Hannuci a részemmé vált, már nagyon régóta, évekkel azelőtt, hogy akár csak felfogtam volna mit is jelent nekem ő pontosan. És már hónapok óta nem voltunk távolt egymástól - igen, a szomszéd szoba, a külön ágy már távolságot jelent. Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna erre is, vagy ne említettük volna egymásnak. Ideig-óráig nyugtatóként hatott; de egy idő után már (főleg úgy, hogy Muriel piszkálódását is el kellett viselnünk) egyre nehezebben ment. Szerencsére találtunk rá megoldást...

x Y z

Hannah viselkedése egyre furábbá vált. Anyáéknak nem tűnt fel semmi, de még George is észrevette, hogy valami megváltozott.

Néha elkaptam egy-egy pillantását, amikor kiült az arcára az aggodalom, máskor csak elfeledkezve magáról töprengett valamin. Elég sokat volt Ollivanderrel is, sokat beszélgettek, és néha elcsíptem egy-egy félmondatot is.

- ... Dobby, egy házimanó menekített ki minket.

Biztos voltam benne, hogy hallottam már ezt a nevet. Dobby... George-nak jutott eszébe előbb: az állat Malfoyék házimanója volt, akit Harry szabadított fel.