Közérdekű /Hannah-útmutató I./

741 37 12
                                    

Sziasztok! 

Annyira hiányzik az Amerikából jöttem trilógia, és ti is úgy hiányoztok! Köszönöm a máig érkező tengernyi értesítést is, örülök, hogy mennyien fedezik fel Hannah történetét, és mennyire tetszik nekik, azaz nektek ez a fanfiction! (A tengernyi elgépelés ellenére, amit fokozatosan javítok.)

Arra gondoltam, mivel a nyakamon a vizsgaidőszak és rengeteg a tanulnivalóm, ami valahogy sosem akar véget érni, nem írok újabb fejezetet (vagy esetleg mást), de ha van rá érdeklődés, akkor hoznék kulisszatitkokat a történetről. Ha volt például olyan elem, amit másként terveztem megírni, vagy amit nem zártam le azt utólag hozzátenném. És ha van kérdésetek még extrában, nyugodtan írjátok le kommentben, vagy privátban és megválaszolom őket szívesen. 

Itt van az első ilyen "titok". 

Hannah történetében az eredeti elképzelésem az volt, hogy adott egy fiatal nő, aki teherbe esett Sirius Blacktől, amit "elfelejtett" az akkor még tizenkilenc éves sráccal közölni, hazament Amerikába és ott született meg a kislánya. Azt valamivel később tettem hozzá, hogy azért sem akart visszatérni a kontinensre, mert jósoltak neki, hogyha még egyszer visszatér az a halálát jelenti majd. Aztán ezt terjesztettem ki Sirius halála után - részben azért is, mert beleírtam, hogy Michelle meglátogatta a férfit Azkabanban, szóval igazából járt a brit szigeten. (Kis ellentmondás...) 

A második "titok". 

A karácsonyi bálról készült még egy verzió is (nem az eredeti, majd a javított részre gondolok, hanem egy teljesen más változatra). Abban Will és Hannah csókolózott, és a lány belement volna a tettetésbe... viszont írás közben elgondolkodtam a folytatáson, és arra jutottam, hogy egy olyan jó barátságot, mint ami köztük szövődött nem kellene felrúgni, illetve nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen tettetés után mi alakulhatna Fred és Hannah között - ezért ejtettem ezt a verziót. 

A harmadik "titok". 

Katie-t és Willt össze szerettem volna házasítani, hogy halál ereklyéi alatt már egy házaspár legyenek; de sehogy nem akart beleilleni a történetbe, amikor írtam. Azon kaptam magam, hogy már az utolsó részeket szerkesztem és nem történt semmi. Utólag meg nem akartam beleírni már. Az oka pedig az volt, hogy Hannah-nak mint a legjobb barátnak ott kellett volna állnia a pár mellett, nemkülönben Frednek és George-nak.

Pluszban még egy kimaradt jelenet, ami ehhez kapcsolódik:

Hannah az esküvőjén, vagyis a lagzi alatt kereste Willt, hogy táncoljanak egyet, de sehol sem találta. Végül a házban talált rá a fiúra... amikor Hannah belépett az üres házba, egyből meglátta őt a kandallónál, lehajtott fejjel állt. Nem tudta elrejteni a könnyeit Hannah elől, aki aggódó arccal sietett hozzá. Will szipogott, könnyes szeme árulkodott róla, hogy Katie-re gondolt, és arra, amit ők ketten már nem tapasztalhatnak meg. Hiányzott neki a szerelme. Azért vonult el, mert nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hiába örült Hannah és Fred örömének, a szíve összefacsarodott és magányosabbnak érezte magát, mint valaha. Leültek a kanapéra, és sokáig maradtak ott, kettesben, egyetlen szó nélkül, csak néha kommunikálva, amíg Will kicsit össze nem szedte magát.

Ennyi lenne mára. 

Folytassam? 

Olvasnátok még ilyesmiket, vagy inkább hagyjam abba?

Amerikából jöttem III.Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang